2019. március 26., kedd

Gyorskeresés

091021 - első tapasztalataim az új stratégiával

Írta: | Kulcsszavak: részvény . tőzsde . technikai . elemzés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Most nem azért mondom, de ez úgy tűnik, hogy beválik. Tény, hogy a türelmetlenségem most is ellenem van, mert olyan setupokat veszek/adok, amik még nem érettek meg a vételre/eladásra (ki is stoppolódtam belőlük), de egészen jól meg tudom jósolni, hogy mi fog történni egy-egy részvénnyel. :D
Néha eljátszadozom a yahoo.finance.com-on azzal, hogy egy teljesen random részvény időtengelyén egy teljesen random idejébe csöppentem magamat, és megtippelem, hogy mi fog következni, illetve hogy hol vennék vagy adnék el. Az eredmény elég meggyőző.
Arra már rájöttem, hogy shortolni nehezebb, mint longolni, és nem csak most, mert bikapiac van, de a medvében is, majd elmagyarázom, hogy miért.

A mai nap volt egy daytrade-em, ami 36%-ot hozott.
A másik két setupot túl korán vettem fel, és tegnap már tudtam, hogy ma kistoppolnak belőlük, majd aztán persze elindul a nekem kedvező irányba mindkét részvény, és ez is történt. :D Na mind1, azokon 2-2%-ot buktam, szal a 36%-hoz képest egész jó arány. A mai nap három újabb pozit vettem fel, ezek egyelőre jól mennek. Az előző két szivatóst újra fel fogom venni, ha ideális lesz hozzá a csillagok állása, nem menekülnek. :D
GL!

Hozzászólások

(#1) Hedgehanter


Hedgehanter
(őstag)

36% nem rossz...:Y Tudjuk hogy nagy jos vagy mindig is mondtam hogy "Nezd meg ez a fLeSs gyerek latja a jovot lesz belole valami"....:DDD

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.