2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

CanJam London 2017

Írta: | Kulcsszavak: fejhallgató . dac . fülhallgató . iem . dap

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Üdv ProNép!
Már megint volt egy CanJam, amely rendezvény a privát minőségi zenehallgatás kedvelőit célozza meg, és ez mellett kénytelen vagyok nem elmenni néhány írott szó nélkül.
Bemutatok és véleményezek újabb audió termékeket, amiket sikerült felfedeznem.
A véleményezés szubjektív, nem szabad készpénznek venni. A körülmények egyébként sem adottak ilyen rendezvényeken korrekt meghallgatásokhoz.
Alapvetően Sting és Parov Stelar előadók zenéit használtam "teszthallgatásokhoz", illetve a "hifi" telefonom, a Vyrus 1 fülhallgatóm és a Pandora VI fejhallgatóm. Ezen kívül több helyen volt FIIO X5 lll próbákhoz, mint valamiféle önszponzoráló szponzor.

Vegyük előre a vezetéknélküli cuccosokat. Fejlődik ez a szegmens, van igény rá, és ez megmutatkozott a kínálatban. A két évvel ezelőtti rendezvényről nem is emlékszem vezetékmentes dolgokra, most meg szinte minden standnál volt valami ilyesmi.
A telefonom nem tud aptx-et, csak szimpla bt 4.0, illetve a nagyon olcsó, pár dolláros bt füleseket nem ismerem.

Advanced Sound Evo-X
V karakterű, de nem a rossz féléből, megvan a közép is nincs túltolva se a magas se a mély, épp csak annyira, hogy jobban éreztesse a dinamikát. Barátságos hangja van, fülbántó kiemelések nélkül. Természetesen nem a részletek bajnoka, de hozza az ebben az ársávban lévő vezetékesek nagy átlagának szintjét. Utcára, sporthoz teljesen elegendő amit produkál hangzás terén.
A kényelmével nem volt gondom, ami nálam jó pont, mert fülhallgatók terén nem állok jól ezzel az aránnyal sajnos.
Üzemidő 5 óra papíron, táv tíz méter - utóbbi tesztelve, pipa.
Ez ott akkor tetszett, venni akartam tőlük egyet ócsóért (mindig van valami ajánlat ezeken a rendezvényeken), de nem volt náluk több a demókon kívül.

Volt egy másik bt fülesük amit nem látok az oldalukon. Az 20 dolcsival drágább, hangra mondhatni megegyezik a másikkal, üzemidő is, de a kialakítása más. Az Evo-X "gagyi" műanyag hatású konstrukció, emez meg a mostanában divatos szövetborítású, mágneses nyaklánc módi szerint készült.

Ahogy nézem sokminden hiányzik az oldalukról ami kint volt. De némi infó van róluk itt.
Egy kicsit kitérek az egyebeikre is, ha már itt vagyok.
A bt füleseik tetszettek hangra és kényelemre is, de a vezetékeseik alapvetően egyik sem.
Először is a kényelem. Túl rövidek a vetőcsöveik a fül feletti modelleknek. Nagyon nehezen értem el szigetelést velük. Azután pedig hiába erőlködtem, egyik fülesük sem volt valami jó hangú cucc, sőt az 1 BA-s modell kimondottan vacak volt, én ki se tettem volna.
Az X5 3-mal is kipróbáltam őket természetesen, ami egyébként egy csalódás volt számomra.
Alig nyújtott többet hangra a telómnál, ami most még nem érdekes, de a Shanlingoknál az lesz.
Volt egy hibrid fülesük, 1DD + 4 BA , 500 dolcsiért.
Méretre határeset a fülemnél, de a kényelemmel és a szigeteléssel itt nem voltak gondok.
Na ez nem ment a telómmal. Megfeküdt tőle, bár nem hangerőre.
Ezután kicsit kárörvendtem, mert az X5 3 pont ugyanúgy nyikkant meg vele mint a telóm - grízes, dinamikátlan, elkent hang.
Na de ott a gyerekeknél láttam egy mobil fejes erősítőt és bedobtam azt is. No azzal már megszólalt úgy ahogy kell.
Sűrű, meleg hang, zengő-bongó mélyekkel, nem túl testes de nem rossz közepekkel és nem sok, de jóféle, fülbaráti magasokkal. Nem rossz, inkább mély mint széles térrel. L karakter.
Árában ő megállja a helyét szerintem. Kétszer ennyiért szoktam ilyesmi hangélményt kapni fülesektől.
A probléma az vele, hogy egy erőmű kell hozzá, ami nálam nem játszik. Legfeljebb ha felcsapok szellemírtónak.
Az erősítő egyébként egy Trasam HA-2 volt [link]
Egyezik a véleményem a linken lévő bejegyzés írójával. A Trasam a FIIO E12 féláron.

Volt két planár fejesük. Alpha meg GT-R. 500 meg 250 dolláros áron, ha jól emlékszem. Egyik sem dobogtatta meg a szívem, de komolyabb meghallgatást érdemelnének, aztán ki tudja?

AKG N60NC
BT supra-arual fejhallgató, aktív zajszűréssel.
300 dollár az ára, és úgy gondolom ez a fejhallgató megéri ezt a pénzt.
Mind kényelemben, mind a kivitelezés minőségében, mind a hangminősében érezhető az, hogy mitől is név még az AKG.
Kiegyenlített, dinamikus, meleg/neutrális, muzikális hangja van, jó színpados térrel és a részletek is megvannak.
BT fejhallgatókból amiket eddig hallottam, az ATH-DSR7bt-é volt a trón, de ez az AKG elfoglalta helyét, ráadásként még kicsit kevesebb pénzért elérhető.

Westone bluetooth cable
MMCX kábelcsatlakozású fülhallgatókkal használható.
Én egy Westone W30-cal próbáltam ki.
Nem jött ki annyira a V karaktere a fülesnek, a mélyek nem haraptak igazán. Talán annak köszönhető, hogy nem tudtam az aptx-et, mert egyébként eléggé megyőző volt a feszes, tiszta, dinamikus hangzás, jó részletekkel. A telefonomról vezetékkel sem kaptam tőle többet alapvetően. Kicsit több mélyet, viszont kevesebb klaritást és feszességet.
A Westone odatette magát ezzel a kütyüvel is. Részemről ajánlott termék.

The Audio Session
A fenti csoda fejhallgató család az ANTONIO INTERNATIONAL LIMITED-hez tartozik.
Johny Walker kedvelő lehet a tervező, mert a következő nevekkel illették ezeket a csodákat.
TAS Debut Blue Label - BT fejhallgató
TAS Debut Black Label - Dual Driver vezetékes
TAS Debut Titanium - Titanium driver vezetékes
Na kérem. Akkor most elmondom önöknek, hogy mi a jó és mi a rossz.
Ezek a fejhallgatók rosszak, minden más jó.
Anyaghasználat még elmegy kategória, de a kivitelezés rettentő. Nagy otromba fülpárnák. Oldalirányba megháromszorozódk a fejünk mérete, ebből adódhat a nagy szorítóerő. Nagyobb fülcimpával élőknek szűk lenne a fejpárna. Olcsó vacakok kinézetre a fejesek.
A BT fejesen az USB csati takaró gumi lifegett, a hangerőszabályozó egy rugós kapcsoló, ami vagy nem csinált semmit, vagy hirtelen sokat erősített vagy halkított.
Erősen dobozos V, mocsaras mélyekkel, zéró dinamikával. Részleteket nem tettek a fejhallgatókba.
Teljesen egyformán szólt amúgy mindegyik. Akár ugyanaz a fejhallgató lett volna háromszor.
Ott is volt egy X5 3 lejátszó. Ugyanúgy szóltak arról is mint a telefonomról.
A röhögés kerülgetett. Nem tudtam mit mondjak majd nekik. Nem is mondtam semmit, csak megköszöntem a lehetőséget.
250-350 dolláros fejesek voltak. Te jó isten!
Inkább az Aliexpress-ről bármi 5-10 dollárért, de komolyan.

RHA MA650w és MA750w BT fülesek.
A 650 100 angol fontért kelendő, és ő az a BT füles ami abszolút befutó volt nálam ezen az eseményen ár/érték arányban.
Kegyenlített, dinamikus, audiophile hang, jó térrel és jó részletezéssel. Versenyben van az árában lévő vezetékesekkel. Pedig aptx hátrányban szólalt meg, mert ő tudja de a telóm ugye nem. Szóval nagy valószínűséggel többre is képes mint amit hallottam.
Kényelem rendben volt. Anyaghasználat pedig a megszokott RHA minőség.

Az MA750w az a vezetékes MA750 vezetéknélküli verziója. 170 angol pénzért.
Ez nem tetszett, mint a vezetékese sem. De ez a népszerű, a populáris erős V hangzása miatt.
Rosszabb tér, kevesebb részlet, gyengébb dinamika.
Ennél jobbak az Advanced BT fülesek.

Beyerdynamic Xelento wireless
1200 angol pénz.
Amit hallottam aptx hiányában az nem igazolja ezt az árat távolról sem.
De mivel nem tudtam korrektül nekiállni ennek a fülesnek, inkább nem nyilatkozok róla.
Bőséges tartozékokkal jön - mármár eléri a Trinity Audio szintjét ezen a téren.
Ami viszont nagyon tetszett itt, az a szilikonharangok amit adnak hozzá.
Valódi harangforma, szoknyás bogyók. Kényelmesek és nagyon jól szigetelnek, és fel voltam háborodva, hogy külön ezeket nem árulják.

Ennyi vezetékmentest hallgattam meg.

Meters Music
A fejhallgatójuk hangra nagyon túlárazott. Nem rossz, csak nem az a szint. Ebben az árban a Meze99 Classics, vagy az ADL H128 lazán lezenéli.
Anyaghasználat prémium, kivitelezés csillagos ötös a VU méterrel az oldalán.
Ez amolyan divat fejes mint a Beats.

A fülhallgatójuk viszont nincs túlárazva szerintem. Kellemes hang, bántó kiemelések nincsenek, neutrális/meleg kiegyenlített karakterű. Kényelmes viselet.
A Meze fülhallgatója jut róla eszembe. Még árban is együtt vannak talán.
Anyaghasználat itt is prémium. Ezt is figyelembe véve talán versenyben van a kínai olcsó csodákkal.

Final Audio Design planár fejhallgató prototípus
Elsőre nem fogott meg egyáltalán. Egy Chord Hugo 2 volt alatta.
Nem volt tiszta a hangja, kevés volt a dinamika meg a részlet. A Pandorám állva hagyta. Most.
Ősszel meg tudom hallgatni a végleges verziót.

Beyerdynamic Amiron Home
Tetszett. Tetszik.
Ami kimondottan tetszett benne mikor kipróbáltam, hogy pontosan azt a hangélményt kaptam tőle amit több előzetes olvasat után vártam tőle.
Ezek a következők:
- Nem a jellegzetes Beyer hangzás. Nincsenek túltolt vagy éles magasok, nincsenek magasközép csúcsok.
- Nyugodt, visszafogott, távolságtartó hangzás hosszú időtartamú zenehallgatós kikapcsolódáshoz.
Kiegyensúlyozott, meleg karakter. Nincsenek túltolt frekvenciák, nincsenek fülsértő dolgok benne, de kapunk mindent ami fülnek ingere, az én ízlésemnek talán kevés szubbal, de együtt tudnék élni vele. Nem feszes, kemény, de részletes hang. Én úgy mondanám, hogy finoman részletes hang, ami az odafigyelő zenehallgatást és a háttérzenehallgatást is lehetővé teszi egyszerre. Ezt elég jól eltalálta a Beyer.
A terét színpadiasabbnak találtam az Amironnak mint az 1770 és 1990pro-nak.
Kényelem, anyaghasználat Beyer prémium.
Árkategóriájában én - szigorúan szubjektíven - a Pandora Hope 6-ot választanám továbbra is, de ha ő nem volna, az Amiron Home volna a befutó nálam.
Meghallgatás közben az ugrott be, hogy ez lenne krichd1 fejhallgatója. :)

Kennerton Audio
Itt most nem egy konkrét termékre térek ki, inkább talán az egészre.
Meghallgattam több modellt is. Magister, FA11 Annyversary Edition, Odin 1-2, meg egy prototípust, ami a hordozható zárt planár kategóriában indul majd, ára a Magister alá pozicionálva. Ez eléggé meggyőző volt már a telefonomról is. Hozta a Kennertonok monumentális hangzását.
Nekem eddig is a szívem csücske volt a Kennerton (gyönyörű kivitelezésű fejhallgatók, egyedi hang) , de ezután a meghallgatások és beszélgetés után a tulajdonossal, még jobban azzá lett.
A tanulság a több Kennerton meghallgatásából az, hogy van közös jellemzője hangban a fejhallgatóknak még ha különböznek is ilyen téren egymástól.
Nagy hangja van mindnek. Bizonyos hangerőt elérve - nem kell hangosnak lennie - egyszerűen beterít a hangjuk. Nyers, kemény karakter mindegyik, tehát OTL kell alájuk.
Komolyzenékhez hangolják őket és a tulajdonos úgy véli így jön ki az a szinergia ami ehhez a zenéhez kell.
Tény, hogy én az Odinba úgy szerettem bele annó, hogy egy masszív OTL, a Viva Egoista volt alatta.
A Kennertonos úr jól ismeri a Vivásokat - így lett az egyikőjüknek az az Odin - és mondta, hogy nem az ő cuccaikkal demonstrál, hanem egy barátjáéval, honfitársáéval, az Auris-szal.
Nem csak azért, hogy promótálják egymást, hanem azt mondja, hogy az Auris erősítők hozzák a Viva hangminőségét, csak épp nem tízezer, hanem kétezer euróért.
Ahogy néztem az Aurisnak a kivitelezésben sem kell szégyenkeznie.
A Kennertonokat erről hallgattam.
A Kennertonos úr még azt is mondta, hogy a fülhallgatóik demonstrálásához a jövőben a Shanling lejátszóit fogják használni, mert tetszenek neki. Gondolom nem csak a színük.

KUOS RealAmp prototípus
1000 dolcsi lesz az ára.
Érdekessége: Naggyon jól szól.
Nagyon tiszta, nagyon feszes, textúrázott, pontos, dinamikus, zenei hang jött ki a Pandorámból.
Ezen szólt a legjobban eddig az én fülemnek.
USB tápos DAC/AMP
A Focal Utopia-t is megzargatta rendesen, van benne szufla. Kár, hogy nem bírom azt a fejhallgatót...
A Chord Hugo 2-nél sokkal jobban tetszett, és amaz kétszer vagy háromszor annyiba kerül.
Ha netán valaki ennyi pénzzel randalírozik a témában, annak ezt az erősködőt a figyelmébe ajánlom.

Oriveti fülhallgatók
Egyszerre emlékezek meg a kettő fülesről ami az Oriveti palettát képviseli jelenleg, mert bár van némi hangzásbéli különbség közöttük, alapvetően mindkettő egy kimondottan lapos, dinamikátlan, jellegtelen, részlettelen hangú IEM.
Jó középtartománnyal ideális munkaeszközök lehetnének zenészeknek, de jó középtartományuk nincs, és élvezeti zenehallgatásra szánták őket.
A hangélmény a Hugo 2-ről és a telefonomról is szinte azonos volt.
Esetleg nem voltak bejáratva? Talán.

FIDUE SIRIUS
Hasonlóan az Advanced Audio hibridjéhez ez is 1DD + 4 BA, csak ez kényelmetlen.
Nagy, legyezőszerűen elterülő háza van rövid vetőcsővel, szóval nagyon nehezen értem el szigetelést. Tartanom kellett végig a kezemmel a fülemen. Ilyet csinálnak 800 dollárért.
A telefonom és egy Chord Hugo 2 volt itt is bevetve.
Hangja kiegyenlített, erős, kicsit talán érces, nagyon részletes, jó szeparációs képességű, analitikus, nem kimondottan zenei, bár ez utóbbi tulajdonsága szerintem változtatható meleg karakterű forrással.
Elég jó prezentációt kaptam már a telefonommal is tőle, szóval nem annyira kényes, finnyás az erősítésre mint az említett Advanced hibridje.
Azért meg merném kockáztatni, ha sikerülne szinergiában hozzáillő forrást illesztenie hozzá - meleg és részletező hangú. A füles erőssége a részletezés és szeparáció, ne legyen degradálva - egy komoly érdeklődőnek akkor árában egy kiemelkedő hangú játékoshoz jutna.
Ez egy kicsit lutri füles nekem. Ilyen érzésem a Pandorámmal volt mikor ilyen rendezvényeken próbálgattam.
Több idő és több variációs lehetőség kellene hozzá. Talán a kényelmen is lehetne dolgozni egyéb illesztékekkel.
A kipróbálását ajánlom akinek lehetősége adódik rá.

Dita Audio
Answer 500 angol pénz
Dream 1600 angol pénz
Régóta nézegettem a Dita füleseket, hogy micsoda áraik vannak, és technikailag mit adnak cserébe.
Mindkét füles 1 dinamikus hangszóróval operál csak, amikor mások ebben az árban már dobtáras armatúrásakat készítenek. Nos, a Dita fülhallgatók után én úgy gondolom ezek a "mások" nem értenek a fülhallgató készítéshez, de legalábbis a marketinghez jobban.
Ezekhez is a telefonom és egy Chord Hugo 2.
A Hugo-ról kezdtem.

A Dream-től lefagytam. Mintha fejhallgatót hallgattam volna, egy jófélét. A hangerő szinte mindegy volt.
Karakter meg ilyesmi, ááhhh....Tökéletes.
Tiszta fejenkívüli élmény volt térrel meg mindennel ami kell, hogy be se kellett csuknom a szemem.
Fejhallgatónál az Audeze LCD4-gyel voltam így.
Ráadásul ezt az élményt hozta a telefonomról is, annak ellenére, hogy a hangminőségből veszítettem.

Az Answer nagyon hasonlóan szól a Dream-hez, de az a fejhallgatós élmény nála már nincs meg. Ő is szépen szólt már a telefonomról is.

Kényelem? Mikor beforgattam irányba a füleseket a fülcimpámnál, szinte bepattantak maguktól. Nem kellett igazgatni őket, rögtön jó volt a szigetelés. Csak megszokásból matattam még ott, meg mert nem hittem el.

Eddigi fülhallgatós tapasztalataim alapján azt mondom, bár a Dita IEM-ek nem olcsók, nincsenek túlárazva.
Fülhallgatóknál nálam a Dita lett az etalon. Kipróbálásuk kiemelten ajánlott.

QUESTYLE QP2R
Az ára felhízott úgy 50%-kal, a hangja meg majdnem ennyivel degradálódott. Legalábbis nálam.
Csalódás.
A QP1r volt a DAP-ok királya a fülemnek, a QP2r már nem az.
Nincs meg benne az a plusz, az a muzikalitás amitől szó szerint libabőrös lettem ahányszor meghallgattam, minden alkalommal. Az utódnál semmi.
Emlékeztet az elődre, de nem ugyanaz.
Összehallgatni nem tudtam őket sajnos.

Shanling m2s
Nekem a tavalyi CanJam óta a kedvenceim a Shanling lejátszók. Eddig mindegyikhez volt már szerencsém.
Most az m2s-hez is.
Az m1-et és m5-öt újra meghallgattam mellette.
Az m1 szinte ugyanúgy szól mint a telefonom. Hosszasabb összehallgatás kellene a kivesézéhez, épp ezért már értelmetlenné is válik a dolog.
Az m2s viszont igencsak fülbeötlő hangminőség javulás a telómhoz képest, és csak a mérete a duplája az m1-hez képest, az ára csak 30-50%-kal.
Tisztább, feszesebb, dinamikusabb hang. Még jobban kiéreztem mint az X5 3 és a telóm között!
Ezen már elgondolkodtam - illetve még mindig gondolkodok - hogy feladva nem épp sziklaszilárd elveimet, mégis legyen egy külön zenelejátszóm a telefonon kívül.
A fülhallgatót zsebben tárolom, külön a telefontól, ez az m2s meg még mindig egy kicsike cucc, elfér a füles mellett, és a hangzás javulás már indokolna ilyen apró kényelmetlenséget már inkább, minthogy kísérletezgessek a hifi telókkal.
A Pandora megmutatta a hifi telefonom hibáit, az m2s -nél ezt nem vettem észre..

Az M5 még mindig megállja a helyét. Olcsón jó hangot ad. Testesebb, teresebb, nagyobb hang az m2s-hez képest, csak az már féltégla méret nekem, és feleslegesen jó minőség utcára.
Meghallgattam az Opus 1-2-3 -at is és nem biztos, hogy elcserélném valamelyikre is az M5-öt. Bár nem hallgattam össze őket, azért feltűnt volna a hatalmas árkülönbség a hangzásban.

Végezetül egy luxus fejhallgatót mutatnék be, mert van ilyen is.
LUZLI - Roller mk01
$3000
Nos, az árával kezdtem, ami nem semmi, főleg egy hordozható fülön ülő kialakítású fejhallgatót tekintve.
Első reakcióm, kérdésem az volt mikor megláttam, hogy "Ez mi, egy Rolex fejhallgató?"
A külcsíny ott van nagyon. A weboldalukon lévő fotók ezt nem adják vissza.
Mint egy ékszer. Összecsukva, felgörgetve elfér egy közepes méretű - enyém az - tenyéren.
A fejhallgató minden egyes darabja kézzel készül - Svájcban -, ezért nincs is kettő pontosan egyforma belőlük.
A hangszórók gondosan bemérve és párba válogatva.
Egy teljes napig tart egy darab fejhallgató összeszerelése.
Anyaghasználata természetesen prémium, és nem azt néztem ki belőle hogy mechanikailag hamarabb beadná a kulcsot mint én biológiailag.
Kényelme csillagos ötös. A többcsuklós, rugós fejpánt megoldás optimális szorítóerőt garantál mindenféle fejekhez. A fülpárna is nagyon kényelmes természetesen.
A hangszóró 30mm dinamikus, és olyan 50mm lehet a fejpárna szélessége, magassága meg 60-70mm között. Szóval egy kicsi on-ear.
A hangszigetelése ennek megfelelő, viszont a hangja már nem.
A hangja nagyobb mint amit az ember várna a kialakításától és méretétől.
Ráadásul nem csak nagyobb, de nagyon szépen muzikális, tiszta, légies, enyhén meleg, dinamikus, kiegyenlített hang jellemzi. Hordozhatóban a legjobb amit eddig hallottam, és ezt csak a telefonomról sikerült meghallgatni. Mennyi minden maradhatott benne?
Hordozhatóban ehhez hasonló képességű fejhallgatókkal - amik jól szólnak gyengébb forrásról is - csak a Meze99 Classic-szal és az ADL H128-cal találkoztam.
Aki ismeri ennek a két fejhallgatónak a hangját, az képzelje el őket mint csiszolatlan gyémántokat, és a Roller mk01 lesz a csiszolt gyémánt melletük. Annyival zeneibb, annyival légiesebb, könnyedebb, de ugyanolyan dinamikusak mint ők.
Ez a fejhallgató egy igazi unikum mind kivitelezésben mind hangban, és így az árát megítélni már nem is egyszerű feladat, mert bármennyit megérhet.

Köszönöm a figyelmet!

Hozzászólások

(#1) #71562240


#71562240
törölt tag

Köszönjük!
Én azért szívesen olvasnék néhány szót az Oriveti-k szóra sem érdemességéről is. :)

A tipográfia mostani állapota félreérthető a gyanútlan szemlélődő által. Mintha a feketével kiemelt Advanced Sound terméke lenne az összes tárgyalt fej- és fülhallgató.

(#2) fericske válasza #71562240 (#1) üzenetére


fericske
addikt

Köszi a visszajelzést. Még hozzá fogok nyúlni.

(#3) monti0222w


monti0222w
addikt

Köszi Feri a beszámolót, de úgy érzem, hogy inkább az újjabb fülesek bemutatása volt inkább a célod? Vagy állandóan változnak a résztvevők? A másik, magyar pénzben 20-30e. kategóriában nincs kint értékelhető fülesek, vagy csak a drágább fülesekről írsz?

(#4) #71562240 válasza fericske (#2) üzenetére


#71562240
törölt tag

Változtatás után: szerintem vond be a linkbe, hogy Advanced Sound. Advanced Sound Evo-X legyen egy link. Mint a többi márkánál-típusnál. :)

[ Szerkesztve ]

(#5) Spíler válasza fericske (#2) üzenetére


Spíler
őstag

Köszi szépen,nagyon érdekes volt.Bocs,de elfelejtettem milyen telefonod van? Lenovo valami rémlik.

Ne vigy minket a kísértésbe. Magunktól is odatalálunk…

(#6) fericske válasza #71562240 (#4) üzenetére


fericske
addikt

Meglesz. Jön még hozzá egy-két dolog, meg még csinosítani fogom, csak már nagyon el kellet tegyem magam aludni.

Spíler: Lenovo k51c78

(#7) fericske válasza monti0222w (#3) üzenetére


fericske
addikt

Azokról írok amiket kipróbáltam, és inkább csak új dolgokról, azok mindig vannak.
Egyébiránt ez nem egy kínai piac. Pici pénzért találni valami jót, az kuriózum. Tennmak, KZ meg társai nem fogják magukat képviseltetni ilyen rendezvényen.
Egyébként 20-30 ezer forintos sávban írtam pár darabról, ami szerintem megéri az árát.

(#8) monti0222w válasza fericske (#7) üzenetére


monti0222w
addikt

Érthető, de nem a kínai füles kategóriát kérdeztem, hanem az általam preferált ársávot kérdeztem! Abban keresgélek még mindig! :K

(#9) Nigér


Nigér
őstag

Köszi a posztot, érdekes olvasmány volt. A Beyer Xelento-ból csak a wirelesst próbáltad, a vezetékesről kíváncsi lettem volna a véleményedre.

(#10) vicze


vicze
félisten

HifiMan füleseket sikerül végül meghallgatni?

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.