Első látásra olybá tűnik, mintha az iskola azért lenne, hogy az embereket használható tudással lássa el, melyek könnyebbé s boldogabbá teszik a felnőtt korukat - vagy bárhogy is legyen, mindenesetre az átlagember szemében az iskola lényege a tudás átadásában és majdani önmegvalósításunk megsegítésében van. A humánetológiában és a memetikában valamennyire is jártas ember persze hamar észreveszi: erről szó sincsen. Bár a tudás átadásához kétség nem fűzhető, az iskola - mint intézmény - meglehetősen sikertelen lenne, ha célját pusztán ebben jelölnénk meg.

Az iskolarendszernek, állami rendszer lévén, legelőször is az államot kell szolgálnia. A mindenkori kormánynak, az egyháznak, a médiának és a marketingnek, azaz tetszőleges hatalommal és nagy tőkével bíró szervezetnek soha nem érdeke az, hogy az átlagembert túlságosan okossá nevelje - ugyanakkor a kiemelkedő tehetségekre az egyház kivételével mindnek szüksége van. A tudományokban jártas ember nem lesz hívő, kételkedni kezd az egyetemesen elfogadott erkölcsi normák létjogosultságában, észreveszi hogy a marketingesek milyen cselekkel akarják őt vásárlásra késztetni, átlát a kormány tettein, nem etethető meg olcsó és igénytelen műsorokkal és legfőképp - mint gondolkodó individum - nem uniformizálható, ellenáll a divat, a kreált műigények és ösztönorientált ostobaságokkal szemben, hatalmas gazdasági károkat okozva ezzel. A modern társadalom a maga vásárlói szokásaival, világképével, erkölcsi normáival, életcéljaival; tehát egészében véve, az emberek ösztönalapú robotizálására épül. Ha valaha az embereket tényleg sikeresen megtanítanák arra, amit egy tudományok iránt valamennyire is fogékony vagy egyszerűen csak gondolkodó individum jelenleg is tud, akkor a jelenlegi rendszer alapjaiban véve összeomolna.

Az iskola alapvetőleg társadalmilag szentesített életcélokat nevel beléd: "nem viszed majd semmire ha nem tanulsz", "nem vesznek fel sehova", "utcaseprőként fogod végezni" - azaz ha boldog akarsz lenni, pénzt kell keresned, a pénzkeresés pedig csak akkor lehetséges, ha aláveted magad az iskola és az állam akaratának: azt tanulod, amit ők mondanak, és úgy tanulod, ahogy ők mondják, cserébe pedig mehetsz máshova tanulni, kapsz papírokat és a papírokkal szépen elhelyezkedhetsz munkahelyeken, ahol továbbra is megmondják hogy hogyan s mit csinálj. Kétség kívül ez is módfelett fontos a társadalom számára: szükség van valakire, aki házat épít, aki könyvelést vezet, aki kenyeret süt, aki fizettet a pénztárnál - aki hajlandó felnőtt életében naponta 8-10 órát áldozni gépies, unalmas és mindennemű kreativitástól mentes munkát végezni a pénzért cserébe, amivel semmit sem tud kezdeni azon kívül, hogy gyermekét iskoláztatja, hogy az egész kezdődhessen elölről. A társadalomnak ez fontos. Az más kérdés, hogy vajon tényleg ez szolgálja-e az egyén boldogságát. Az iskola alapvetően jó munkát végez, mert elhiteti az emberekkel, hogy mindez jó, s nincs más út, amin sikerrel járhatnának.

Ha valaki tényleg meg akar ismerni valamit, a legjobb módszer még mindig az, ha bemegy egy könyvtárba, kivesz néhány könyvet, s esetleg a haverjaival (vagy szükség esetén egy hozzáértővel) megvitatja azt. Az iskola, a többiek tudásszintjéhez való szüntelen alkalmazkodás és a rengeteg felesleges és érdektelen információ özöne mellett minderre alkalmatlan. Az iskola azoknak van, akik nem tudásra vágynak, hanem papírokra (vagy esetleg elfelejtik észrevenni, hogy micsoda rossz hatásfokú az egész rendszer), esetleg egyikre sem, csak tudják, hogy tanulni _kell_.

Ha az iskolában az embereket nem a társadalom, hanem az élet számára nevelnék, alapvetőleg teljesen más lenne a tananyag.

Biológiaórákon elsősorban az evolúciós rendszerek, a játékelmélet, humánetológia és a memetika szerepelne, ahelyett hogy fajok és osztályok önkényes besorolását és élőlények tulajdonságait kellene bemagolni. A diákok megtanulnák, hogy honnan jöttek, milyenek, míly ösztönök vezérlik tetteiket, miért kell elfogadni mindenkit, miért nincs valójában jó és rossz, miért hisznek az emberek teljesen képtelen dolgokban is és egyáltalán, miért olyan a világ, amilyen. (A legtöbb ember még az olyan egyszerű kérdésekre is téves választ ad, hogy miért halunk meg!) Ismernék a társadalom, az embertársaik, a csoportorganizmusok, s legfőképp önmaguk mozgatórugóit, s lehetővé válna mindezzel, hogy tudatosabban ítéljék meg önön tetteiket. Emellett tökéletesen elférne a jelenlegi tananyag nagy része is - azzal a különbséggel, hogy így már valamifajta értelme is lenne annak, hogy ezen rendszerezésekkel vagy sajátságokkal foglalkoznak.

Fizikaórákon a képletek bemagolása és végtelenségig való gyakorlása helyett mindenekelött az Univerzummal kapcsolatos kérdésekre adnának választ: hogy szegény ember ne gondolja azt, hogy a csillagok megmondják a jövőjét, hogy tudja hogy a tér, de még az idő sem végtelen, hogy az egész Világegyetem egy Nagy Bummban keletkezett, s hogy ennek milyen filozófiai és fizikai következményei vannak ránk nézve. A tanórák eredménye nem egy rakás magolással elvesztegetett óra lenne, hanem az, hogy az emberek olyannak látják a világot, amilyen valójában - és ennek persze része lenne a mostani tananyag nagy része is, csak nem ilyen formában.

Kémiaórán nem egy sor önkényesnek tűnő alapról indulnánk, hanem bizony nagyon is a fizikához kapcsolódva először megismerkednénk a részecskékkel, hogy egyáltalán tudjuk, hogy a további tananyag miről szól. A sok számítás helyett sokkal fontosabb lenne a különböző elemek tulajdonságait a fizika és a biológia órákon tanult dolgokkal összekapcsolni - hogy valami haszna is legyen az egésznek.

A történelem szorosan összekapcsolódna a biológiával, humánetológiával, filozófiával s ezáltal a többi tudomány alakulásával is - évszámok helyett a dolgok játékelméleti és szociológiai része lenne előtérbe helyezve - az egyén számára a múlt értelmezése, s nem a megtanulása fontos: a múltat megtanulni csak a társadalom, mint szuperorganizmus érdeke (aki hallott már a csoportösztönökről, az érti, mik késztetik az embereket eféle tantárgyak bevezetésére).

Az irodalom nem a nemzeti öntudatot akarná mindenáron felébreszteni a diákokban - az olvasmányok nem aszerint lennének válogatva, hogy mi fontos a nemzet múltja szempontjából, hanem aszerint, hogy mi tanulságos, minek van igazi mondanivalója. A különböző korok alkotásait szorosan összekapcsolná a történelemmel, a filozófiával és a memetikával - ezáltal nem csak megismernénk, hanem legfőképp meg is értenénk a régmúlt korok irodalmát s íróik motivációit.

Az így kialakított tananyag annyival érdekesebb, élvezhetőbb s könnyebben elsajátítható lenne, oly nagy teret engedne az individualista megmozdulásoknak, hogy néhány generáció alatt a társadalom mai rendszerét teljesen összeomlasztaná: se a vallás, se a marketing, se a média, se a kormány nem lenne képes a jelenlegi formájában fennmaradni. Minthogy az egyén érdeke ílymódon minden hatalom érdekével ütközik, a rendszer továbbra is marad. De nem okos dolog emiatt a nagyhatalmakat okolni! Ez nem egy nagy s titkos összefogás, nem tudatos elbutítás eredménye: pusztán az emberi faj evolúció során kialakult ösztönei, s a memetika játéka az egész.

Az iskola, mint rendszer, nem az egyén megismerési ösztöneire épít, hanem a tananyagot kialakító komplexum, a társadalom (azaz az ember csoportképző) ösztöneire. Így nem azt tanuljuk, ami számunkra hasznos, hanem azt, ami a társadalom - mint egyfajta magasabb rendű szuperorganizmus - érdekét szolgálja. Emlékezünk, dolgozunk és meghalunk a szuperorganizmus helyett.

Forrás: http://www.video.fw.hu/ (Pontos linket nem tudok adni, a cikk 2001-ben íródott)