Bevezetés, a szösszenet elkészültének oka
Ezt a szösszenetet azért írom, hogy akik hasonlóan állnak a színházhoz mint én, ne csak hivatalos leírásokkal, hype-cikkekkel találkozzanak, így ne szaladjanak arccal a falba - drágán. Ugyanis a Nemzeti Színházban igencsak felkapott darab, azt Ivan Viripajev: Részegek-je azoknak, akik a régi, értelmes, értékes műveket szeretik.. nos azoknak szinte biztosan elkerülendő lehet.

Ki vagyok, mi vagyok, mit jelent nekem a színház? (viszonyítási alap)
Hol is kezdjem? 30 éves férfi vagyok, szeretek olvasni, filozofálni, így bár nem vagyok "színházbajárós", azért érdeklődöm az egyes, inkább "régimódi", vagyis tartalmas és/vagy szórakoztató darabok iránt is. Isten Pénze? Szuper. Ember tragédiája (no nem a "kortárs" változat vonattal meg egyéb marhaságokkal)? Örök kedvenc. De Vidnyánszky rendezésében a Csárdáskirálynő is tetszett.

...aztán a család egyik tagja a Nemzeti Színházba szeretett volna menni, és a Részegek-ről azt hallotta, hogy csodás, az emberek imádják, hát mi baj lehet, menjünk!

Mi baj lehet? Sokk, idegösszeomlás, huzamosabb ideig tartó bódult állapot. Ez a darab szégyenfolt a művészet egén. Már ha ez a valami művészet. Tulajdonképpen nem is tudom, hova kellene sorolni. Lehet inkább bűncselekmény? Mindegy, maradjunk az "IZÉ" megfogalmazásnál, az talán a legkifejezőbb erre a valamire. De miért is?

A darabról - továbbiakban: IZÉ (Spoileres !)
Szóval ennek az IZÉ-nek az első öt percében zajt keltenek a színészek, (vagy mik, de erről majd később).
Márminthogy nem túlzok: Az egyik delikvens egy üvegpohárral vakargat egy tükröt, a másik egy zacskót gyűröget - teljes káosz, értelmetlenség, ami fájdalmas a fülnek, így, az emberben felmerül a "Hova jöttem?" jogos gondolata. Ez a fajta "kreatív(?)" önkifejezési mód többször is megjelenik az IZÉ során, minden alkalommal az egyre megtörtebben figyelő delikvens fülét káros hatásoknak kitéve.

Az IZÉ nem zajkeltéssel kitöltött része sem fájdalmas sokkal kevésbé: A színészek (vagy mik) néha a földön fetrengenek (mint a partra vetett hal, nem vicc!), az idő többi részében pedig értelmetlen, artikulálatlan, jobbára összefüggéstelen, totálisan értelmetlen mondatokat ordítanak a közönség sorai felé - általában értékes tartalmukat 4-5-6 alkalommal megismételve, hátha a néző olyan mértékben megsérült volna szellemileg a korábban látottaktól, hogy nem értené meg az első 3-4-5 alkalommal.
A történet alapvetően nemlétező fogalom az IZÉ során, a színészi teljesítmény pedig szintén nehezen értelmezhető, mert bár a színészek feltehetően magasan képzettek, ebben az esetben ez valószínüleg szándékosan nem látszott - jelen formájában kis túlzással egy útszéli kéregető is el tudta volna játszani a "szerepeket".

Érdekesség, hogy bár óriási sikernek lett elkönyvelve, mégis az egyébként teltházas darab végén a taps igen gyér volt, így az én megérzésem szerint nem én voltam az egyetlen, aki minimum vegyes érzésekkel jött ki a darabról.

A Nemzeti színház működésének margójára
Az egész "élményt" tetézte az is, hogy a Magyar Nemzeti színház darabja esetében a jegyek nem konkrét székre, hanem "egy székre" szólnak, vagyis ha többen és később érkeznek, azok külön kerülnek leültetésre a maradék helyekre. Ez egymagában bár nem szimpatikus szemlélet, de előre ismert, így elfogadható.
Viszont az, hogy helynek mernek titulálni olyan székeket, amelyek a színpadot megvilágító (és azt kitakaró) lámpa mögött helyezkednek el, az több mint inkorrekt, így mindenképpen említést érdemel.

Összefoglalva
Ha szereted a színházat, a régimódi, mondandóval, párbeszéddel és történettel rendelkező darabokat, valamint egészségesnek érzed az elméd, és ehhez az állapothoz ragaszkodsz is, akkor hallgass rám: Ez a darab nem a te világod - keress tovább, mert ezzel csak székben feszengő, kellemetlen perceket okozhatsz magadnak.