2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

x86-64 de nem Intel és nem AMD, folytatás egy másik billentyűzetről

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ahogy a cím is utal rá, ez egy már korábban megjelent írás mintegy kiegészítése, egy másik billentyűzetről és egy másik megközelítésből.

Szóval az úgy volt, hogy szó szót követett és MasterDeeJay kolléga kölcsönadta nekem a távol-keletről beszerzett Zhaoxin processzorral szerelt deszkáját, amiért így mindenek előtt szeretnék is hálás köszönetet mondani.

A technikai részletekbe olyan szempontból nem mennék bele, hogy ami már egyszer le lett írva, azt nem szeretném még egyszer leírni. Igen, VIA utód, igen, kínai belföldi piacra gyártott történet, az eredeti írásban ennél sokkal frappánsabban meg lehet találni. Itt most azokra a részletekre fogok koncentrálni amiről eddig nem volt szó.

Kezdjük először a hardver szemléjével: ahogy az eredeti képen is látszik, egy fura alakú OEM lap, a mATX-hez van legközelebb csak hátrafelé hosszabb. Ezt a tesztasztalra feszítéskor is beigazolódott, a mATX csavarhelyek a helyükön voltak. Az előrenyúló rész ha elég kicsi házat választunk neki ütközhet mondjuk az optikai meghajtók keretével, ez az én esetemben az open air tesztpad esetében nem volt probléma.

Kezdjük is mindjárt egy lényeges részlettel, a hűtéssel. Ez a Zhaoxin proci nem éppen egy villanykályha, szóval nem kell túlgondolni a dolgot. A hűtést felfüggesztő furatok 5 mm átmérőjűek, a furatok középpontjai egy 55 mm oldalhosszúságú négyzet négy sarkán vannak. A négyzetes szimmetria alapján egy Inteles hűtés átalakítása tűnhet célszerűnek, azonban a fiókban turkálás során szembesültem vele, hogy ezt a furattávolságot a régebbi AM{2,3,3+} alu hűtők pont tudják; az ezeken lévő ventik 55 mm-es furattávval rendelkeznek, ennek megfelelően az alutömbön is ugyanitt vannak furatok. Némi kreativitással és négy csavarral percek alatt lehet rá egy stabilan álló hűtést szerkeszteni.

Kép a tesztösszeállításról. Meg kell jegyeznem, itt belepakoltam a jó öreg HD4670 tesztkártyámat:

Folytassuk a hardver kérdésével. Ami az egzotikumán túlmutatóan nekem szemet szúrt, hogy mennyire nincs mit írnom róla. Egy tök egyszerű OEM alaplap. Azért persze nem fogom üresen hagyni ezt a blokkot, szóval lássuk:

Az egyik első dolog amin megakadt a szemem, az a PCI slot. Ez a kicsit anakronisztikus rendszerbusz némileg meglepően hat egy DDR4 rammal működő rendszeren, mindenesetre én megörültem neki. Hamar szembesülnöm kellett azonban a rideg rögvalóval, ezt nem a chipset állítja elő hanem egy PCIe-PCI bridge chip, egy ITE IT8893E. Szóval natív PCI buszunk nincsen, mindenesetre ez a slot minden további nélkül használható. (Van az alaplapon még egy ITE chip, ez egy parallel port vezérlő ha jól következtetek a huzalozásból).

A másik dolog, amire csak az üresen hagyott forrpadok utaltak a panelon, ennek a deszkának valószínűleg van dual Ethernet verziója is, illetve olyan amin SFP port van. Az egy szem alaplapi Ethernet vezérlő egyébként külső chip, egy gigabites Realtek. Ez lényeges, ugyanis ezen kívül nagyjából az összes funkciót a proci és a chipset párosa valósítja meg. Erről bővebben rövidesen.

A hardverről elég szó volt, jöjjön a szoftver! Tesztelésre egy Alpine Linux x64 lemezképet választottam, ami annak rendje és módja szerint be is töltött. Itt volt egy meglepő részlet, méghozzá az hogy milyen megdöbbentően gyorsan eljut a bootloaderig a történet. A BIOS nem vacakol, inicializál aztán átadja a threadet, méghozzá rendkívül tempósan. Gyakorlatilag a monitoromnak nem volt ideje bekapcsolni, már a rendszerbetöltésnél járt. Boot disknek egy USB 3.0-ás pendrive-ot használtam, tökéletesen működött róla.

uname -a:
Linux localhost 5.10.56-0-lts #1-Alpine SMP Wed, 04 Aug 2021 15:10:15 +0000 x86_64 Linux

A dátumot ne nézzétek, az nem volt beállítva a BIOSban, hálózatot meg nem adtam neki úgyhogy nem is tudta újrakalibrálni.

Ami a szoftveres lefedettséget illeti, az összes hardverelem out of box működött, kivéve... na, lehet fogadni mire, persze úriember biztosra nem fogad, nyilván a videoprocesszor. Ez a Zhaoxin ZX-D C-860 GPU gyakorlatilag minden kísérletemnek stabilan ellenállt ami BIOS video out funkciókörön túlmutató működést próbált kierőszakolni belőle. Nagyon nem néztem utána, de semelyik kernel modul nem tudta kezelni ami a VIA, S3 és társaik vonzáskörzetébe tartozik. a Via OpenChrome dolgaival nem álltan neki kísérletezni, ugyanis végig parancssorban folytattam a tesztet. A hiányos videófunkciókat persze felróhatjuk hiányosságnak, de mivel ettől még text-mode videokimenet volt, én nem is éreztem komoly problémának. Ezzel együtt headless rendszernek tökéletesen alkalmas, ha nagy videó kell akkor amúgy is bele fog bökni a júzer egy videokártyát.

Kiindulva abból hogy jaj kínai meg belső piac, kíváncsiságból a világhálóra eresztés nélkül ráakasztottam a laptopomat a hálózati interfészére és néztem hogy hideg indítástól rendszerbetöltésig beszél-e valamit. Jelentem nem, azon kívül hogy az interfész feljön, én semmilyen aktivitást nem észleltem rajta. Nyilván nem vagyok hálózati szakember, ez csak egy rögtönzött garázsteszt volt, szóval felelősséget csak korlátozottan tudok ezért vállalni :)

Miután a rendszer betöltött, gyorsan megnéztem a PCI eszközfát. A következő fogadott:
-[0000:00]-+-00.0 Zhaoxin ZX-D Standard Host Bridge
+-00.1 Zhaoxin ZX-100/ZX-D Standard Host Bridge
+-00.2 Zhaoxin ZX-100/ZX-D Standard Host Bridge
+-00.3 Zhaoxin ZX-100/ZX-D DRAM Controller
+-00.4 Zhaoxin ZX-100/ZX-D Power Management Controller
+-00.5 Zhaoxin ZX-100/ZX-D I/O APIC
+-00.6 Zhaoxin ZX-100/ZX-D Scratch Device
+-01.0 Zhaoxin ZX-D C-860 GPU
+-01.1 Zhaoxin ZX-D High Definition Audio Controller
+-02.0-[01-0a]----00.0-[02-0a]--+-01.0-[03]--
| +-02.0-[04]--
| +-03.0-[05]--
| +-04.0-[06]--
| +-05.0-[07-08]----00.0-[08]--
| \-08.0-[09-0a]----00.0-[0a]--+-0e.0 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller
| +-0e.1 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller
| +-0e.2 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller
| +-0e.7 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Enhanced PCI to USB Host Controller
| +-0f.0 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E StorX AHCI Controller
| +-10.0 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller
| +-10.1 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller
| +-10.2 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller
| +-10.7 Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Enhanced PCI to USB Host Controller
| \-12.0 Zhaoxin ZX-200 USB eXtensible Host Controller
+-03.0-[0b]--
+-04.0-[0c]--
+-05.0-[0d]--
+-05.1-[0e]----00.0 Realtek Semiconductor Co., Ltd. RTL8111/8168/8411 PCI Express Gigabit Ethernet Controller
+-11.0 Zhaoxin ZX-D/ZX-E Miscellaneous Bus
+-11.7 Zhaoxin ZX-100/ZX-D/ZX-E Standard Host Bridge
\-14.0 Zhaoxin ZX-100/ZX-D/ZX-E High Definition Audio Controller

...szóval nagyjából az amit írtam. A PCI(e) eszközök már benne vannak a Linux PCIID adatbázisban, ez jól látható abból hogy van nevük. A hálókártyát leszámítva nagyjából mindennek Zhaoxin a neve, ez nem is csoda ugyanis amit nem a proci biztosít azt a chipset. (szerk: itt benéztem egy apróságot ami csak utólag tűnt fel: a 14.0 címen lévő audio controller bár Zhaoxin-ként mutatkozik be, valójában ez is egy Realtek chip. érdekes.) Ez lefed nagyjából mindent, memóriavezérlő, root komplex, host bridge, IO funkciók, scratch device (amivel már VIA lapokon találkoztam), audio, USB, SATA, egyéb, low-level buszok. Szóval a hálózati interfészen kívül gyakorlatilag a teljes rendszert ez a két kis szilíciumlapka adja.

Összehasonlításképpen álljon itt a routerem PCI eszközfája, ez egy Via Eden procis mITX lap, benne egy négyportos Intel Ethernet vezérlővel (03.0* címeken). A hasonlóság szerintem avatott szem számára azonnal feltűnik:

-[0000:00]-+-00.0 VIA Technologies, Inc. VX900 Host Bridge: Host Control
+-00.1 VIA Technologies, Inc. VX900 Error Reporting
+-00.2 VIA Technologies, Inc. VX900 CPU Bus Controller
+-00.3 VIA Technologies, Inc. VX900 DRAM Bus Control
+-00.4 VIA Technologies, Inc. VX900 Power Management and Chip Testing Control
+-00.5 VIA Technologies, Inc. VX900 APIC and Central Traffic Control
+-00.6 VIA Technologies, Inc. VX900 Scratch Registers
+-00.7 VIA Technologies, Inc. VX900 North-South Module Interface Control
+-01.0 VIA Technologies, Inc. VX900 Graphics [Chrome9 HD]
+-01.1 VIA Technologies, Inc. Device 9170
+-03.0-[01-04]----00.0-[02-04]--+-00.0-[03]--+-00.0 Intel Corporation 82571EB Gigabit Ethernet Controller
| | \-00.1 Intel Corporation 82571EB Gigabit Ethernet Controller
| \-01.0-[04]--+-00.0 Intel Corporation 82571EB Gigabit Ethernet Controller
| \-00.1 Intel Corporation 82571EB Gigabit Ethernet Controller
+-03.1-[05]--
+-03.3-[06]----00.0 ASMedia Technology Inc. ASM1062 Serial ATA Controller
+-03.4 VIA Technologies, Inc. VX900 PCI Express Physical Layer Electrical Sub-block
+-0f.0 VIA Technologies, Inc. VX900 Serial ATA Controller
+-11.0 VIA Technologies, Inc. VX900 Bus Control and Power Management
\-11.7 VIA Technologies, Inc. VX8xx South-North Module Interface Control

Ha amár a hasonlóságoknál tartunk, a processzor ugynacsak nem tagadhatja le a VIA rokonságot, a CPUID-je is CentaurHauls. Álljon itt a lscpu parancs kimenete alátámasztásnak (a karakterszám csökkentése végett csak az első blokkot másolom be, a másik három tök ugyanez csak a processor változó tér el, négy mag van benne):

processor : 0
vendor_id : CentaurHauls
cpu family : 7
model : 27
model name : ZHAOXIN KaiXian KX-5640@2.0GHz
stepping : 0
cpu MHz : 1200.000
cache size : 4096 KB
physical id : 0
siblings : 4
core id : 0
cpu cores : 4
apicid : 0
initial apicid : 0
fpu : yes
fpu_exception : yes
cpuid level : 13
wp : yes
flags : fpu vme de pse tsc msr pae mce cx8 apic sep mtrr pge mca cmov pat pse36 clflush acpi mmx fxsr sse sse2 ss ht tm pbe syscall nx pdpe1gb rdtscp lm constant_tsc arch_perfmon rep_good nopl nonstop_tsc cpuid pni pclmulqdq monitor vmx smx est tm2 ssse3 cx16 xtpr pcid sse4_1 sse4_2 movbe popcnt aes xsave avx f16c rdrand rng rng_en ace ace_en ace2 phe phe_en pmm pmm_en lahf_lm abm 3dnowprefetch invpcid_single tpr_shadow vnmi ept vpid fsgsbase tsc_adjust bmi1 smep bmi2 invpcid rdseed adx xsaveopt dtherm ida arch_capabilities
vmx flags : vnmi invvpid ept_x_only ept_1gb tsc_offset vtpr mtf ept vpid unrestricted_guest ple
bugs : spectre_v1 spec_store_bypass mds itlb_multihit
bogomips : 3993.38
clflush size : 64
cache_alignment : 64
address sizes : 40 bits physical, 48 bits virtual
power management:

a BogoMIPS érték ad is némi támpontot ha nyers számítási teljesítmény alapján el akarjuk helyezni a procit... szóval nem egy erőmű, na :D Mindenesetre egy irodai-asztali gépbe egy teljesen korrekt lapka.

Az alapokat lefedve, pár dolog amit érdemesnek tartok megjegyezni. Nem tűnt túlzottan kényesnek arra, hogy milyen PCIe eszközt böktem bele, mindent elindított, még egy SCSI HBA-t és egy PCIe switchet is, amin meglepődtem. Az M.2 slot már nem volt ennyire barátságos, abban konkrétan semmit nem tudtam életre kelteni, se wifi kártya, m.2-PCIe riserrel normál slotban működő kártya, se semmi. Azonban erős a gyanúm miszerint ennek valami szoftveres oka lehet, ugyanis amikor volt valami a m.2 slotban, akkor a boot folyamat érzékelhetően lelassult. Talán van valami whitelist a BIOS-ban, ezt nem tudom, BIOS dumpot nem készítettem.

Megjegyzésre érdemesnek tartom továbbá hogy az alaplapi szenzorkészlet tipikus Lenovo, a CID header is tipikus Lenovo stílusú volt, ahogy a külső hőmérsékletszenzoré is. Ezt a szerveremből ideiglenesen kölcsönvéve működésre is tudtam bírni minden további nélkül.

Összegezve az elhangzottakat, úgy gondolom hogy ez egy rendkívül jópofa kis alaplap, az árát, amennyiben be tudod szerezni, szerintem megérheti, már persze akkor ha tisztában vagy vele hogy mi ez és mit kell tőle várni. Nekem kifejezetten szimpatikus hogy (egyelőre, ezt lekopogom) nincs jele valami -3as gyűrűn futó Minixnek (khmmmm intel ME...) ahogy az is hogy a memóriamenedzsmentet is úgy tűnik megoldották beágyazott koprocesszor nélkül (khmmmm AMD PSP...). Nyilván ha valaki csúcsgépet szeretnek akkor nem ezt a lapot keresi, de mindennapos használatra szerintem teljesen jó.

Amit kimaradt, de egyszer érdemes lenne kipróbálni: *BSD-k és ReactOS hogy fut rajta, illetve a BIOS-t dumpolni és kicsit alaposabban átnézni. De ez már a jövő zenéje :)

Zárásként szeretném még egyszer megköszönni MasterDeeJay fórumtársnak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta ezt a jópofa kis lapot és hasznos tanácsokkal látott el a tesztelést illetően.

Képek hamarosan, ha megtalálom őket...

Appendix, az unalmas rész ami csak annak érdekes aki mélyrehatóan akarja tanulmányozni:

lspci -vvv out:
00:00.0 Host bridge: Zhaoxin ZX-D Standard Host Bridge (rev 80)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot-), MSI 00
DevCap: MaxPayload 128 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #10, Speed 2.5GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <512ns, L1 <8us
ClockPM- Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed unknown (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna- CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 2.5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [88] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [100 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=0a ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000

00:00.1 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D Standard Host Bridge (rev 03)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap- 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes

00:00.2 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D Standard Host Bridge (rev 03)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap- 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes

00:00.3 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D DRAM Controller (rev 03)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot-), MSI 00
DevCap: MaxPayload 128 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #0, Speed 2.5GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <512ns, L1 <8us
ClockPM- Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed unknown (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna- CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 2.5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [b0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [100 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=0b ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000

00:00.4 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D Power Management Controller (rev 03)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap- 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes

00:00.5 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D I/O APIC (rev 02)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot-), MSI 00
DevCap: MaxPayload 128 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #12, Speed 2.5GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <512ns, L1 <8us
ClockPM- Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed unknown (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna- CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 2.5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [f8] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [100 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=0c ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000

00:00.6 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D Scratch Device (rev 03)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap- 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes

00:01.0 VGA compatible controller: Zhaoxin ZX-D C-860 GPU (prog-if 00 [VGA controller])
Subsystem: Lenovo Device 3118
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 11
Region 0: Memory at a0400000 (32-bit, non-prefetchable) [size=512K]
Region 1: Memory at 80000000 (64-bit, prefetchable) [size=512M]
Expansion ROM at 000c0000 [virtual] [disabled] [size=128K]
Capabilities: [dc] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1+ D2+ AuxCurrent=0mA PME(D0-,D1-,D2-,D3hot-,D3cold-)
Status: D0 NoSoftRst+ PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [c0] MSI: Enable- Count=1/4 Maskable- 64bit+
Address: 0000000000000000 Data: 0000

00:01.1 Audio device: Zhaoxin ZX-D High Definition Audio Controller
Subsystem: Lenovo Device 3118
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin B routed to IRQ 11
Region 0: Memory at a0484000 (32-bit, non-prefetchable) [size=16K]
Capabilities: [dc] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1+ D2+ AuxCurrent=0mA PME(D0-,D1-,D2-,D3hot-,D3cold-)
Status: D0 NoSoftRst+ PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [c0] MSI: Enable- Count=1/1 Maskable- 64bit+
Address: 0000000000000000 Data: 0000

00:02.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-D PCI Express Root Port (prog-if 00 [Normal decode])
DeviceName: Onboard IGD
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 26
Bus: primary=00, secondary=01, subordinate=0a, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-0000ffff [size=4K]
Memory behind bridge: a0200000-a03fffff [size=2M]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort+ <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #9, Speed 8GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 8GT/s (ok), Width x4 (ok)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive+ BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet+ Interlock-
Changed: MRL- PresDet+ LinkState+
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna+ CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-8GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 8GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete+ EqualizationPhase1+
EqualizationPhase2+ EqualizationPhase3+ LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/1 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee04004 Data: 4021
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr-
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
RootCmd: CERptEn- NFERptEn- FERptEn-
RootSta: CERcvd- MultCERcvd- UERcvd- MultUERcvd-
FirstFatal- NonFatalMsg- FatalMsg- IntMsg 0
ErrorSrc: ERR_COR: 0000 ERR_FATAL/NONFATAL: 0000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-
Capabilities: [170 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=09 ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2d0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

00:03.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-D/ZX-E PCI Express Root Port (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 28
Bus: primary=00, secondary=0b, subordinate=0b, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #2, Speed 8GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet- Interlock-
Changed: MRL- PresDet- LinkState-
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna+ CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-8GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 8GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D3 NoSoftRst- PME-Enable+ DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/1 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee08004 Data: 4021
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr-
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
RootCmd: CERptEn- NFERptEn- FERptEn-
RootSta: CERcvd- MultCERcvd- UERcvd- MultUERcvd-
FirstFatal- NonFatalMsg- FatalMsg- IntMsg 0
ErrorSrc: ERR_COR: 0000 ERR_FATAL/NONFATAL: 0000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending+ InProgress-
Capabilities: [170 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=02 ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2d0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

00:04.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-D/ZX-E PCI Express Root Port (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 30
Bus: primary=00, secondary=0c, subordinate=0c, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #1, Speed 8GT/s, Width x8, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet- Interlock-
Changed: MRL- PresDet- LinkState-
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna+ CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-8GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 8GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D3 NoSoftRst- PME-Enable+ DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/1 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee01004 Data: 4021
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr-
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
RootCmd: CERptEn- NFERptEn- FERptEn-
RootSta: CERcvd- MultCERcvd- UERcvd- MultUERcvd-
FirstFatal- NonFatalMsg- FatalMsg- IntMsg 0
ErrorSrc: ERR_COR: 0000 ERR_FATAL/NONFATAL: 0000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending+ InProgress-
Capabilities: [170 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=01 ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2d0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

00:05.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-D/ZX-E PCI Express Root Port (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 32
Bus: primary=00, secondary=0d, subordinate=0d, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #7, Speed 8GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet- Interlock-
Changed: MRL- PresDet- LinkState-
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna+ CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-8GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 8GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D3 NoSoftRst- PME-Enable+ DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/1 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee02004 Data: 4022
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr-
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
RootCmd: CERptEn- NFERptEn- FERptEn-
RootSta: CERcvd- MultCERcvd- UERcvd- MultUERcvd-
FirstFatal- NonFatalMsg- FatalMsg- IntMsg 0
ErrorSrc: ERR_COR: 0000 ERR_FATAL/NONFATAL: 0000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending+ InProgress-
Capabilities: [170 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=07 ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2d0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

00:05.1 PCI bridge: Zhaoxin ZX-D/ZX-E PCI Express Root Port (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin B routed to IRQ 34
Bus: primary=00, secondary=0e, subordinate=0e, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000e000-0000efff [size=4K]
Memory behind bridge: a0100000-a01fffff [size=1M]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000a0000000-00000000a00fffff [size=1M]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort+ <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Root Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #8, Speed 8GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp-
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x1 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive+ BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet+ Interlock-
Changed: MRL- PresDet+ LinkState+
RootCap: CRSVisible-
RootCtl: ErrCorrectable- ErrNon-Fatal- ErrFatal- PMEIntEna+ CRSVisible-
RootSta: PME ReqID 0000, PMEStatus- PMEPending-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR-
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- LN System CLS Not Supported, TPHComp- ExtTPHComp- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: ReqEn- EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-8GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 8GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/1 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee04004 Data: 4022
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr-
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
RootCmd: CERptEn- NFERptEn- FERptEn-
RootSta: CERcvd- MultCERcvd- UERcvd- MultUERcvd-
FirstFatal- NonFatalMsg- FatalMsg- IntMsg 0
ErrorSrc: ERR_COR: 0000 ERR_FATAL/NONFATAL: 0000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-
Capabilities: [170 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=08 ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 00000000fe012000
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2d0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

00:11.0 ISA bridge: Zhaoxin ZX-D/ZX-E Miscellaneous Bus (rev 02)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster- SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Capabilities: [c0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0-,D1-,D2-,D3hot-,D3cold-)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-

00:11.7 Host bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-D/ZX-E Standard Host Bridge (rev 03)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap- 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort+ >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 8

00:14.0 Audio device: Zhaoxin ZX-100/ZX-D/ZX-E High Definition Audio Controller (rev 20)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O- Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 17
Region 0: Memory at a0480000 (64-bit, non-prefetchable) [size=16K]
Capabilities: [50] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1- D2- AuxCurrent=55mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [60] MSI: Enable- Count=1/1 Maskable- 64bit+
Address: 0000000000000000 Data: 0000
Capabilities: [70] Express (v1) Root Complex Integrated Endpoint, MSI 00
DevCap: MaxPayload 128 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE- FLReset+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd- ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop- FLReset-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr+ TransPend-
Capabilities: [100 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-
Capabilities: [130 v1] Root Complex Link
Desc: PortNumber=0f ComponentID=01 EltType=Config
Link0: Desc: TargetPort=00 TargetComponent=01 AssocRCRB- LinkType=MemMapped LinkValid+
Addr: 0000000000000000
Kernel driver in use: snd_hda_intel

01:00.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-200 Upstream Port of PCI Express Switch (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 25
Region 0: Memory at a0300000 (32-bit, non-prefetchable) [size=8K]
Bus: primary=01, secondary=02, subordinate=0a, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-0000ffff [size=4K]
Memory behind bridge: a0200000-a02fffff [size=1M]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Upstream Port, MSI 00
DevCap: MaxPayload 128 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- AttnBtn- AttnInd- PwrInd- RBE+ SlotPowerLimit 75.000W
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr+ TransPend-
LnkCap: Port #1, Speed 8GT/s, Width x4, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 8GT/s (ok), Width x4 (ok)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis- NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Via message/WAKE#, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS-
AtomicOpsCap: Routing- 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled,
AtomicOpsCtl: EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-8GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 8GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete+ EqualizationPhase1+
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst+ PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable- Count=1/4 Maskable+ 64bit+
Address: 0000000000000000 Data: 0000
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES- TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2c0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=65536ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Capabilities: [2e0 v1] Latency Tolerance Reporting
Max snoop latency: 0ns
Max no snoop latency: 0ns
Kernel driver in use: pcieport

02:01.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-200 PCI Express Root Port (rev 01) (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 36
Bus: primary=02, secondary=03, subordinate=03, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Downstream Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #2, Speed 5GT/s, Width x1, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; Disabled- CommClk-
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet- Interlock-
Changed: MRL- PresDet- LinkState-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis- NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Via message, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-, Selectable De-emphasis: -6dB
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D3 NoSoftRst+ PME-Enable+ DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/8 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee01004 Data: 40ef
Masking: 000000ff Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending+ InProgress-
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2c0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

02:02.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-200 PCI Express Root Port (rev 01) (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 38
Bus: primary=02, secondary=04, subordinate=04, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Downstream Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #3, Speed 5GT/s, Width x1, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; Disabled- CommClk-
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x0 (downgraded)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet- Interlock-
Changed: MRL- PresDet- LinkState-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis- NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Via message, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis+, Selectable De-emphasis: -6dB
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D3 NoSoftRst+ PME-Enable+ DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/8 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee01004 Data: 40ef
Masking: 000000ff Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending+ InProgress-
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2c0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

02:03.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-200 PCI Express Root Port (rev 01) (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 39
Bus: primary=02, secondary=05, subordinate=05, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Downstream Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #4, Speed 5GT/s, Width x1, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us

02:04.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-200 PCI Express Root Port (rev 01) (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 40
Bus: primary=02, secondary=06, subordinate=06, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Downstream Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #5, Speed 5GT/s, Width x1, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us

02:05.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-100/ZX-200 PCI Express Root Port (rev 01) (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 41
Bus: primary=02, secondary=07, subordinate=08, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort+ <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Downstream Port (Slot+), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #6, Speed 5GT/s, Width x1, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s <1us, L1 <32us
ClockPM- Surprise+ LLActRep+ BwNot+ ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; Disabled- CommClk-
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (downgraded), Width x1 (ok)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive+ BWMgmt- ABWMgmt-
SltCap: AttnBtn- PwrCtrl- MRL- AttnInd- PwrInd- HotPlug- Surprise+
Slot #0, PowerLimit 75.000W; Interlock- NoCompl-
SltCtl: Enable: AttnBtn- PwrFlt- MRL- PresDet- CmdCplt- HPIrq- LinkChg-
Control: AttnInd Unknown, PwrInd Unknown, Power- Interlock-
SltSta: Status: AttnBtn- PowerFlt- MRL- CmdCplt- PresDet+ Interlock-
Changed: MRL- PresDet+ LinkState+
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis- NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Via message, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5-5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis+, Selectable De-emphasis: -6dB
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst+ PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/8 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee01004 Data: 40ef
Masking: 000000ff Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-
Capabilities: [2a0 v1] Secondary PCI Express
LnkCtl3: LnkEquIntrruptEn- PerformEqu-
LaneErrStat: 0
Capabilities: [2c0 v1] L1 PM Substates
L1SubCap: PCI-PM_L1.2+ PCI-PM_L1.1+ ASPM_L1.2+ ASPM_L1.1+ L1_PM_Substates+
PortCommonModeRestoreTime=4us PortTPowerOnTime=70us
L1SubCtl1: PCI-PM_L1.2- PCI-PM_L1.1- ASPM_L1.2- ASPM_L1.1-
T_CommonMode=0us LTR1.2_Threshold=0ns
L1SubCtl2: T_PwrOn=70us
Kernel driver in use: pcieport

02:08.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-200 Downstream Port of PCI Express Switch (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 42
Bus: primary=02, secondary=09, subordinate=0a, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-0000ffff [size=4K]
Memory behind bridge: a0200000-a02fffff [size=1M]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) Downstream Port (Slot-), MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag- RBE+
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 128 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #9, Speed 2.5GT/s, Width x1, ASPM not supported
ClockPM- Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (ok), Width x1 (ok)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis- NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Via message, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- ARIFwd-
AtomicOpsCap: Routing-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled, ARIFwd-
AtomicOpsCtl: EgressBlck-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 2.5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-, Selectable De-emphasis: -6dB
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst+ PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable+ Count=1/8 Maskable+ 64bit+
Address: 00000000fee01004 Data: 40ef
Masking: 000000ff Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Kernel driver in use: pcieport

07:00.0 PCI bridge: Integrated Technology Express, Inc. IT8893E PCIe to PCI Bridge (rev 41) (prog-if 01 [Subtractive decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 11
Bus: primary=07, secondary=08, subordinate=08, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-00000fff [disabled]
Memory behind bridge: fff00000-000fffff [disabled]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz+ FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort+ <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr+ DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [90] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=55mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [a0] Subsystem: Device 0000:0000

09:00.0 PCI bridge: Zhaoxin ZX-200 PCIE P2C bridge (rev 03) (prog-if 00 [Normal decode])
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 25
Bus: primary=09, secondary=0a, subordinate=0a, sec-latency=0
I/O behind bridge: 0000f000-0000ffff [size=4K]
Memory behind bridge: a0200000-a02fffff [size=1M]
Prefetchable memory behind bridge: 00000000fff00000-00000000000fffff [disabled]
Secondary status: 66MHz- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- <SERR- <PERR-
BridgeCtl: Parity- SERR+ NoISA- VGA- VGA16- MAbort- >Reset- FastB2B-
PriDiscTmr- SecDiscTmr- DiscTmrStat- DiscTmrSERREn-
Capabilities: [40] Express (v2) PCI-Express to PCI/PCI-X Bridge, MSI 00
DevCap: MaxPayload 256 bytes, PhantFunc 0
ExtTag+ AttnBtn- AttnInd- PwrInd- RBE+ SlotPowerLimit 0.000W
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd- ExtTag+ PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop- BrConfRtry-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 512 bytes
DevSta: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq- AuxPwr- TransPend-
LnkCap: Port #0, Speed 2.5GT/s, Width x1, ASPM not supported
ClockPM- Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (ok), Width x1 (ok)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
DevCap2: Completion Timeout: Not Supported, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Not Supported, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis+ LTR- OBFF Disabled,
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 2.5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [a0] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI+ D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [b0] MSI: Enable- Count=1/1 Maskable+ 64bit+
Address: 0000000000000000 Data: 0000
Masking: 00000000 Pending: 00000000
Capabilities: [e0] Subsystem: Lenovo Device 311b
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES- TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr-
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap- ECRCGenEn- ECRCChkCap- ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
Capabilities: [160 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-

0a:0e.0 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller (rev a0) (prog-if 00 [UHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 37
Region 4: I/O ports at f0c0 [size=32]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: uhci_hcd

0a:0e.1 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller (rev a0) (prog-if 00 [UHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin B routed to IRQ 24
Region 4: I/O ports at f0a0 [size=32]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: uhci_hcd

0a:0e.2 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller (rev a0) (prog-if 00 [UHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin C routed to IRQ 25
Region 4: I/O ports at f080 [size=32]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: uhci_hcd

0a:0e.7 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Enhanced PCI to USB Host Controller (rev 90) (prog-if 20 [EHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin D routed to IRQ 35
Region 0: Memory at a0204000 (32-bit, non-prefetchable) [size=256]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [88] Debug port: BAR=1 offset=00a0
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: ehci-pci

0a:0f.0 SATA controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E StorX AHCI Controller (prog-if 01 [AHCI 1.0])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B+ ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 32, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 24
Region 2: Memory at a0205000 (32-bit, non-prefetchable) [size=64]
Region 3: Memory at a0206000 (32-bit, non-prefetchable) [size=16]
Region 4: I/O ports at f060 [size=32]
Region 5: Memory at a0200000 (32-bit, non-prefetchable) [size=8K]
Capabilities: [b0] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Capabilities: [c0] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1- D2- AuxCurrent=0mA PME(D0-,D1-,D2-,D3hot+,D3cold-)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [e0] MSI: Enable- Count=1/4 Maskable- 64bit-
Address: 00000000 Data: 0000
Capabilities: [a0] MSI-X: Enable+ Count=4 Masked-
Vector table: BAR=2 offset=00000000
PBA: BAR=3 offset=00000000
Capabilities: [f0] SATA HBA v1.0 BAR4 Offset=00000004
Kernel driver in use: ahci

0a:10.0 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller (rev a0) (prog-if 00 [UHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 25
Region 4: I/O ports at f040 [size=32]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: uhci_hcd

0a:10.1 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller (rev a0) (prog-if 00 [UHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin B routed to IRQ 35
Region 4: I/O ports at f020 [size=32]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: uhci_hcd

0a:10.2 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Universal PCI to USB Host Controller (rev a0) (prog-if 00 [UHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin C routed to IRQ 37
Region 4: I/O ports at f000 [size=32]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: uhci_hcd

0a:10.7 USB controller: Zhaoxin ZX-100/ZX-200/ZX-E Standard Enhanced PCI to USB Host Controller (rev 90) (prog-if 20 [EHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV+ VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=medium >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 64, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin D routed to IRQ 24
Region 0: Memory at a0203000 (32-bit, non-prefetchable) [size=256]
Capabilities: [80] Power Management version 2
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [88] Debug port: BAR=1 offset=00a0
Capabilities: [98] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: ehci-pci

0a:12.0 USB controller: Zhaoxin ZX-200 USB eXtensible Host Controller (prog-if 30 [XHCI])
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 47
Region 0: Memory at a0202000 (64-bit, non-prefetchable) [size=4K]
Capabilities: [80] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI- D1- D2- AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1-,D2-,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst- PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [90] MSI: Enable+ Count=1/4 Maskable- 64bit+
Address: 00000000fee02004 Data: 4025
Capabilities: [a0] PCI Advanced Features
AFCap: TP+ FLR+
AFCtrl: FLR-
AFStatus: TP-
Kernel driver in use: xhci_hcd

0e:00.0 Ethernet controller: Realtek Semiconductor Co., Ltd. RTL8111/8168/8411 PCI Express Gigabit Ethernet Controller (rev 0c)
Subsystem: Lenovo Device 311b
Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx+
Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
Latency: 0, Cache Line Size: 64 bytes
Interrupt: pin A routed to IRQ 48
Region 0: I/O ports at e000 [size=256]
Region 2: Memory at a0100000 (64-bit, non-prefetchable) [size=4K]
Region 4: Memory at a0000000 (64-bit, prefetchable) [size=16K]
Capabilities: [40] Power Management version 3
Flags: PMEClk- DSI- D1+ D2+ AuxCurrent=375mA PME(D0+,D1+,D2+,D3hot+,D3cold+)
Status: D0 NoSoftRst+ PME-Enable- DSel=0 DScale=0 PME-
Capabilities: [50] MSI: Enable- Count=1/1 Maskable- 64bit+
Address: 0000000000000000 Data: 0000
Capabilities: [70] Express (v2) Endpoint, MSI 01
DevCap: MaxPayload 128 bytes, PhantFunc 0, Latency L0s <512ns, L1 <64us
ExtTag- AttnBtn- AttnInd- PwrInd- RBE+ FLReset- SlotPowerLimit 75.000W
DevCtl: CorrErr- NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq-
RlxdOrd+ ExtTag- PhantFunc- AuxPwr- NoSnoop-
MaxPayload 128 bytes, MaxReadReq 512 bytes
DevSta: CorrErr+ NonFatalErr- FatalErr- UnsupReq+ AuxPwr+ TransPend-
LnkCap: Port #0, Speed 2.5GT/s, Width x1, ASPM L0s L1, Exit Latency L0s unlimited, L1 <64us
ClockPM+ Surprise- LLActRep- BwNot- ASPMOptComp+
LnkCtl: ASPM Disabled; RCB 64 bytes, Disabled- CommClk+
ExtSynch- ClockPM- AutWidDis- BWInt- AutBWInt-
LnkSta: Speed 2.5GT/s (ok), Width x1 (ok)
TrErr- Train- SlotClk+ DLActive- BWMgmt- ABWMgmt-
DevCap2: Completion Timeout: Range ABCD, TimeoutDis+ NROPrPrP- LTR+
10BitTagComp- 10BitTagReq- OBFF Via message/WAKE#, ExtFmt- EETLPPrefix-
EmergencyPowerReduction Not Supported, EmergencyPowerReductionInit-
FRS- TPHComp- ExtTPHComp-
AtomicOpsCap: 32bit- 64bit- 128bitCAS-
DevCtl2: Completion Timeout: 50us to 50ms, TimeoutDis- LTR- OBFF Disabled,
AtomicOpsCtl: ReqEn-
LnkCap2: Supported Link Speeds: 2.5GT/s, Crosslink- Retimer- 2Retimers- DRS-
LnkCtl2: Target Link Speed: 2.5GT/s, EnterCompliance- SpeedDis-
Transmit Margin: Normal Operating Range, EnterModifiedCompliance- ComplianceSOS-
Compliance De-emphasis: -6dB
LnkSta2: Current De-emphasis Level: -6dB, EqualizationComplete- EqualizationPhase1-
EqualizationPhase2- EqualizationPhase3- LinkEqualizationRequest-
Retimer- 2Retimers- CrosslinkRes: unsupported
Capabilities: [b0] MSI-X: Enable+ Count=4 Masked-
Vector table: BAR=4 offset=00000000
PBA: BAR=4 offset=00000800
Capabilities: [d0] Vital Product Data
Not readable
Capabilities: [100 v1] Advanced Error Reporting
UESta: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UEMsk: DLP- SDES- TLP- FCP- CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF- MalfTLP- ECRC- UnsupReq- ACSViol-
UESvrt: DLP+ SDES+ TLP- FCP+ CmpltTO- CmpltAbrt- UnxCmplt- RxOF+ MalfTLP+ ECRC- UnsupReq- ACSViol-
CESta: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
CEMsk: RxErr- BadTLP- BadDLLP- Rollover- Timeout- AdvNonFatalErr+
AERCap: First Error Pointer: 00, ECRCGenCap+ ECRCGenEn- ECRCChkCap+ ECRCChkEn-
MultHdrRecCap- MultHdrRecEn- TLPPfxPres- HdrLogCap-
HeaderLog: 00000000 00000000 00000000 00000000
Capabilities: [140 v1] Virtual Channel
Caps: LPEVC=0 RefClk=100ns PATEntryBits=1
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128-
Ctrl: ArbSelect=Fixed
Status: InProgress-
VC0: Caps: PATOffset=00 MaxTimeSlots=1 RejSnoopTrans-
Arb: Fixed- WRR32- WRR64- WRR128- TWRR128- WRR256-
Ctrl: Enable+ ID=0 ArbSelect=Fixed TC/VC=ff
Status: NegoPending- InProgress-
Capabilities: [160 v1] Device Serial Number 01-00-00-00-68-4c-e0-00
Capabilities: [170 v1] Latency Tolerance Reporting
Max snoop latency: 0ns
Max no snoop latency: 0ns
Kernel driver in use: r8169

lscpu teljes:

processor : 0
vendor_id : CentaurHauls
cpu family : 7
model : 27
model name : ZHAOXIN KaiXian KX-5640@2.0GHz
stepping : 0
cpu MHz : 1200.000
cache size : 4096 KB
physical id : 0
siblings : 4
core id : 0
cpu cores : 4
apicid : 0
initial apicid : 0
fpu : yes
fpu_exception : yes
cpuid level : 13
wp : yes
flags : fpu vme de pse tsc msr pae mce cx8 apic sep mtrr pge mca cmov pat pse36 clflush acpi mmx fxsr sse sse2 ss ht tm pbe syscall nx pdpe1gb rdtscp lm constant_tsc arch_perfmon rep_good nopl nonstop_tsc cpuid pni pclmulqdq monitor vmx smx est tm2 ssse3 cx16 xtpr pcid sse4_1 sse4_2 movbe popcnt aes xsave avx f16c rdrand rng rng_en ace ace_en ace2 phe phe_en pmm pmm_en lahf_lm abm 3dnowprefetch invpcid_single tpr_shadow vnmi ept vpid fsgsbase tsc_adjust bmi1 smep bmi2 invpcid rdseed adx xsaveopt dtherm ida arch_capabilities
vmx flags : vnmi invvpid ept_x_only ept_1gb tsc_offset vtpr mtf ept vpid unrestricted_guest ple
bugs : spectre_v1 spec_store_bypass mds itlb_multihit
bogomips : 3993.38
clflush size : 64
cache_alignment : 64
address sizes : 40 bits physical, 48 bits virtual
power management:

processor : 1
vendor_id : CentaurHauls
cpu family : 7
model : 27
model name : ZHAOXIN KaiXian KX-5640@2.0GHz
stepping : 0
cpu MHz : 1200.000
cache size : 4096 KB
physical id : 0
siblings : 4
core id : 1
cpu cores : 4
apicid : 1
initial apicid : 1

processor : 2
vendor_id : CentaurHauls
cpu family : 7
model : 27
model name : ZHAOXIN KaiXian KX-5640@2.0GHz
stepping : 0
cpu MHz : 1200.000
cache size : 4096 KB
physical id : 0
siblings : 4
core id : 2
cpu cores : 4
apicid : 2
initial apicid : 2

processor : 3
vendor_id : CentaurHauls
cpu family : 7
model : 27
model name : ZHAOXIN KaiXian KX-5640@2.0GHz
stepping : 0
cpu MHz : 1200.000
cache size : 4096 KB
physical id : 0
siblings : 4
core id : 3
cpu cores : 4
apicid : 3
initial apicid : 3
fpu : yes
fpu_exception : yes
cpuid level : 13
wp : yes
flags : fpu vme de pse tsc msr pae mce cx8 apic sep mtrr pge mca cmov pat pse36 clflush acpi mmx fxsr sse sse2 ss ht tm pbe syscall nx pdpe1gb rdtscp lm constant_tsc arch_perfmon rep_good nopl nonstop_tsc cpuid pni pclmulqdq monitor vmx smx est tm2 ssse3 cx16 xtpr pcid sse4_1 sse4_2 movbe popcnt aes xsave avx f16c rdrand rng rng_en ace ace_en ace2 phe phe_en pmm pmm_en lahf_lm abm 3dnowprefetch invpcid_single tpr_shadow vnmi ept vpid fsgsbase tsc_adjust bmi1 smep bmi2 invpcid rdseed adx xsaveopt dtherm ida arch_capabilities
vmx flags : vnmi invvpid ept_x_only ept_1gb tsc_offset vtpr mtf ept vpid unrestricted_guest ple
bugs : spectre_v1 spec_store_bypass mds itlb_multihit
bogomips : 3993.38
clflush size : 64
cache_alignment : 64
address sizes : 40 bits physical, 48 bits virtual
power management:

Hozzászólások

(#1) angyalpc2

angyalpc2
aktív tag

Egy közepes irodai pc szintjét simán megfogják ugorni...pár év múlva.
de legjobb esetben is csak linux fog futni rajta..

(#2) fatpingvin válasza angyalpc2 (#1) üzenetére

fatpingvin
őstag

legjobb esetben linux fog futni rajta, valóban. ez így kontextus nélkül kb bármelyik hardverre igaz, csak nélkül. :D
az eredeti írásban egyébként szerepel hogy a kínaiaknak van valami win10 remixe, az az official OS ezekhez az irodai vasakhoz.

egyébként egy teljesen korrekt irodai gép szerintem, nem jövő hanem jelen időben, a videoprocesszor supportján lenne még mit pofozni.

[ Szerkesztve ]

A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)

(#3) MasterDeeJay válasza fatpingvin (#2) üzenetére

Egy igen jó win10-ük van (CMIT goverment edition). Elég nehéz volt beszerezni.
Na az egész kényelmesen fut.

(#4) angyalpc2 válasza fatpingvin (#2) üzenetére

angyalpc2
aktív tag

elvileg lesz

ZX-F / KX-7000
7nm ddr5
PCIe 4.0

kíváncsi leszek az eredményére..
https://en.wikipedia.org/wiki/Zhaoxin
De jönnek fel min a talajvíz...pár év leraknak az asztalra olyan technikát amire sok másod vonalbeli ország lakója azt mondja miért ne.. és kiesik a szél az amd intel hajójából.

[ Szerkesztve ]

(#5) MasterDeeJay válasza fatpingvin (#2) üzenetére

Ja igen, nem említettem meg lehet de talán észre vetted hogy ezen lapon lévő proci ES verzió ami kicsit furcsa, tekintve hogy hivatalos kínai lenovo boltból vettem bár kínában minden megtörténhet. Maga a procin olvasható csak az ES felirat de cpuid-ben nem látszik és nem tudom miben nyílvánul meg.

angyalpc2
Totál igazuk van, ha megtehetik fejlesszenek.

[ Szerkesztve ]

(#6) fatpingvin válasza MasterDeeJay (#5) üzenetére

fatpingvin
őstag

Na ezt nem néztem, illetve nem tűnt fel, de valóban érdekes.

A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)

(#7) kenand

kenand
veterán

Bámulatos a lelkesedésed :)

Pár év múlva az ARM is ott tart, hogy egy irodai PC-nek bőven jó lesz (Apple ARM-ja már most is ott tart)

(#8) fatpingvin válasza kenand (#7) üzenetére

fatpingvin
őstag

ezt nekem írtad? :D

well, az ARM már régen ott tart. nézz körül hogy milyen brutál ARM dizájnok vannak már, és most ne a kis notebookokba tervezett SoC-okra és az ezekkel szerelt kis SBC-kre gondolj, bár már azok is elég komoly lóerőt képviselnek, hanem azokra a sokmagos szerverprocikra amik a saját alkalmazási területükön reggelire eszik meg az x86 megoldásokat. a huawei egyébként belföldi piacra már gyárt ARM desktopot (Kunpeng a kulcsszó ha utána akarsz nézni, ha egyszer ráteszem a kezem egy ilyenre arról is lesz blog)

a technológia már bőven adott, csak használni kéne végre. persze amíg a microsoft vackait tekintjük mérvadónak, akik meg legendásan gyengék az x86 desktopon kívül bárhol, addig persze hogy az ARM desktop nem fog nagyot menni.

[ Szerkesztve ]

A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)

(#9) kenand válasza fatpingvin (#8) üzenetére

kenand
veterán

Igen, hogy ennyit küzdöttél egy kínai csodával :)

És Kínai biztosan tesz erőfeszítéseket, hogy a X86 területén is tudjon függetlenedni, de előbb utóbb az ARM már komoly kihívó lesz desktop fronton is.

(#10) fatpingvin válasza kenand (#9) üzenetére

fatpingvin
őstag

azért nem volt ez olyan nagyon nagy küzdés :D ezek csak tök alap dolgok amiket megnéztem, lehetett volna benchmarkolni, beleturkálni mélyebben a BIOSba illetve több oprendszerrel tesztelni.

én viszont alapvetően ezekre voltam kíváncsi, így ez lett.

az ARM kapcsán meg csak legyen már végre igazad, BlackBirdre valószínűleg a belátható jövőben nem lesz pénzem, egy megfizethetőbb ARM deszka viszont simán cserélhetné az asztali gépemet ésvagy a szerveremet.

A tipikus munkafolyamat legjobb tesztszimulációja a tipikus munkafolyamat. A "napi anti-corporate hsz"-ok felelőse :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.