Hirdetés

2015 évzáró - telefonos szemmel

Nos, eljött 2015 vége, ami a mulatozáson kívül arról szól, hogy megosztom az ezévi véleményeimet a mobilpiacról...vagyis ezt a szokást most vezetem be, de ezentúl minden évben így lesz, erről gondoskodom. Szóval akkor, különböző szempontok alapján leírom a véleményem és győztest hirdetek. Kezdjük is:
Legjobb kamera: valahol el kell kezdeni, bele is vágtam az egyik legkényesebb pontba. Itt megvallom őszintén, nem tudok abszolút győztest hirdetni. Nem is értek olyan szinten hozzá, hogy kielemezzem a képeket, de 2,5 kiemelkedő kamerájú eszközt meg tudok nevezni, amelyek a következők:
-LG G4: nagyon odafigyelt a kisebbik Dél-Koreai gyártó erre a pontra. A kameraszoftver egyértelműen itt a legjobb, szinte nincs olyan dolog amit ne lehetne könnyedén állítani. Mindenképp ott van a dobogó legfelső fokán, még ha csak holtversenyben is.

-Samsung Galaxy S6 (Edge): ebben az évben végre újított a Samsung is, mind dizájnban, mind hozzáállásban. Látszik az új termékpalettájukon, hogy próbáltak valami teljesen más koncepció alapján elmozdulni, és szűkíteni a típusok számát. Ez látszik az S6 kameráján (és szoftverén is), ugyanis pazar képeket lehet vele lőni.

-Microsoft Lumia 950XL: itt a fél győztes. Azért csak fél, mert még most vannak gondok vele. Több fórumon fókuszproblémákra panaszkodnak, ami valljuk be, nem túl jó. Ez programozási problémákra vezethető vissza, ami javítható. Ha viszont minden külső környezet jó, a fentebb említett két kütyüt megeszi reggelire, így egy megemlítést megért.

Ami csalódást keltett: itt most egy telefont és egy processzort írok. Nézzük sorban:
-Sony Z3+: összességében egy nagyon jó telefonról van szó, viszont a Z3-tól szinte semmiben sem tér el, kivéve egy fontos paraméterben, mégpedig az árról beszélek. Többet vártam, főleg úgy, hogy nincsenek valami jó helyzetben anyagi téren. A Z5 viszont nagyon jól sikerült...de ez nem segít ezen.

-Snapdragon 810: melegedés és a konkurenciához képest teljesítményhiány jellemzi. A Samsung saját fejlesztésű Exynos processzora felpofozza, nem kicsit. A hTc M9 valamint az LG G Flex 2 megszívta vele, csak a magok lekapcsolásával/lefolytásával tudták a melegedést megoldani. A G4 nem hiába "csak" Snapdragon 808-al jött ki.

A legjobb gyártói szoftver: bocsássatok meg, de pontos névvel nem tudok szolgálni (szerk.: Sense, így már rémlik). Viszont a gyártó nevével igen, ami a hTc. Már sok éves hagyomány a hTc-nél tükörsima, "smooth" rendszerrel kijönni, ami ez évben sem volt másképp. Nincs tele felesleges gyártói appokkal (lásd.: Samsung), tényleg le a kalappal.

Legszebb telefon: ez évben nekem rengeteg telefon tetszett. Viszont amitől élőben (is) leesett az állam, az a Sony Z5. Markáns élek, minőségérzet, kényelem ami először eszembe jut róla. Tapasztalatból azt mondom, egy kicsit lehetne vastagabb, akkor már tényleg tökéletes lenne.

Legrondább telefon: kövezzetek meg, de szerintem a Nexus 5X az idei év legcsúnyább telefonja. Elölről átlagos, a hátsó kamera meg...no comment. Bóvli, kínai vacak játéktelefon ugrik be, amikor meglátom.

Legjobban várt telefon: LG G Flex 2. Szinte számoltam a napokat, hogy megjelenjen, ugyanis kíváncsi voltam, hogy milyen újításokat hoznak a tavalyi Flex széria bevezetése után. Kicsit többet vártam, de nem csalódtam...

Amit legszívesebben megvennék: az az LG V10. Szerintem egy gyönyörű telefon, prémium anyagminőséggel társítva. Szinte egy G4, plusz dolgokkal, csak hogy néhányat soroljak: 32 bites DAC, 4GB RAM, másodlagos kijelző. Tehát szvsz ez lett 2015 legjobb telefonja. Mielőtt még lehurrognátok, természetesen ennek is vannak hátrányai, ilyen pl.: QHD panel fényszivárgása, vagy az OTG támogatás hiánya, de ezek engem nem zavarnak (a fényszivárgás nem szemet szúróan nagy).

Kedvenc tablet: ez a záró kategória. Itt a kiválasztottam a Sony Z3 Tablet Compact, ami még az első félévben jelent meg. Azért ez, mert számomra ez a legfelhasználóbarátabb méret tabletek között, s emellett a csúcskategóriás hardver csak olaj a tűzre.

Szóval ez az én évvégi listám. Sikerekben gazdag, boldog új évet minden egyes PH! felhasználónak!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Még van hozzászólás! Tovább