2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!

Írta: | Kulcsszavak: lapos . föld . mindmeghalunk . vatikán . fizika . tudomány

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezetés

Bizonyára már sok összeesküvés-elméletet hallottatok az életetek során, de a most elterjedt laposföld-elméletnél nagyobb kitalációt még aligha. Nem is olyan régen, mindössze pár éve kezdett el exponenciális növekedésbe az "elmélet" híveinek száma, aminek több oka van, erre majd később szeretnék kitérni.

Történelme, tanításai

Akinek esetleg ismeretlen lenne a dolog, röviden idézek a történetéből és kiemelek pár állítást, amit képviselnek. A lapos Föld elképzelését egy Samuel Rowbotham nevű angol feltaláló és helyi vallási vezető elevenítette fel a 19. század közepén, a Biblia szó szerinti értelmezésére támaszkodva. Rowbotham 1849-ben egy röpiratban, majd 1865-ben az Earth Not a Globe (A Föld nem gömb) című könyvében fejtette ki az általa zetetikus (szkeptikus) asztronómiának elnevezett világképet.

Ma Magyarországon a társaság vezetője Székely Sándor, aki szintén egy feltaláló. 2004-ben az öngyújtógázzal működő Thermoflash fűthető-hűthető motorosruhát szabadalmaztatta, amelyért később Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ki is tüntette a "A hónap induló vállalkozása" díjjal 9 évvel később, de ezen már ebben az országban meg sem kell lepődni.
Az eredeti nézet tanai szerint (mai napig megmaradtak a fő részei) a Föld egy lapos korong, középpontjában az Északi-sarkkal, és amit Déli-sarknak hiszünk, az valójában az egész Földet körülölelő, 150 láb magas jégfal. A kontinensek egy nagy víztömeg tetején úsznak, azalatt pedig tűz ég. A Nap egy 32 mérföld átmérőjű korong, ami 700 mérfölddel a Föld felett kering állandó magasságban; az évszakokat pályájának változása okozza. A Hold kisebb, de hasonló magasságban kering, és saját fényével világít. Fölöttük található az égbolt, amely lassan forog körbe az Északi-sark körül. A csillagok fénye gyenge, és csak közelről látszik, ez magyarázza, hogy más-más hosszúsági fokokról más csillagképek láthatók.

Noha Rowbotham a zetetikus asztronómia alapelemeit a Bibliából vezette le, könyvében tudományos érvekkel próbálta alátámasztani. Fő érve a láthatóság volt: a hajózási alapműnek számító Lighthouses of the World-ből például közel harminc olyan világítótornyot gyűjtött ki, amely a könyv szerint már olyan távolságból látható, amelyből a Föld görbületének el kéne takarnia. (Azt nem említette, hogy a könyvben leírt mintegy 2000 világítótorony nagy részénél az adatok összhangban voltak a Föld görbületéből számíthatókkal, és így ellentmondtak az ő elképzelésének.) Számos kísérletet végzett a Bedford folyón is; állítása szerint akkora távolságból is észre tudott venni egy csónakot, ahonnan a vízfelszín görbületének már takarnia kellett volna. Ezen kísérlete eleinte nem sok érdeklődést keltett, amikor azonban 1870-ben egy John Hampden nevű követője az igazság szándékos elhallgatásával vádolta meg a tudományos világot, és 500 fontos fogadást ajánlott, a földmérői tapasztalatokkal is rendelkező neves természettudós, Alfred Russel Wallace állta a kihívást. A folyó felszínén egyforma közönként három azonos hosszú póznát állítottak fel, és a partról megállapították, hogy a középső teteje magasabban van a két szélső tetejének vonalánál. Wallace ezzel megnyerte a fogadást, a bedfordi vízszint-kísérlet pedig a Föld alakjának bizonyítékaként szerepelt a tankönyvekben egészen az űrhajózás kezdetéig. Hampden később csalással vádolta meg Wallace-t, és visszakövetelte a pénzét, ami hosszas pereskedéshez vezetett kettejük között. Hampdent többször megbüntették, végül rágalmazásért börtönbe is zárták.
Ennek ellenére Rowbotham számos követőt szerzett magának, akik halála után megalapították a Universal Zetetic Society-t (Egyetemes Zetetikus Társaság), és folyóiratot indítottak The Earth Not a Globe Review néven. A mozgalom Angliában aktív maradt egészen az első világháborúig, ami után lassan hanyatlásnak indult. Ma viszont újra teljes erővel hirdetik a tanokat a "megvilágosult" követők.

Magyarországon kialakult helyzete

Hazánkban nagyon heves indulatok bontakoztak ki a Magyar Lapos Föld Társaság legfőbb tagszerző oldalain, tehát a Facebookon és a Youtubon. Előbbi csoportjuk leírásából idézek egy részt: ,,A csoport célja a lapos földünk bemutatása, és nem a megvitatás, mivel ezt a kérdéskört nem lehet megvitatni, hiszen egy fanatikus gömböst képtelenség meggyőzni érvekkel, ez kb olyan mint mikor audisok és mercedesesek állnak le vitázni, hogy melyik a jobb autó.
Ez egy ostobaság, naiv cél, előre borítékolható halott ügy!
Kulturált eszmecsere az szóba jöhet, de nem vitatkozunk eltökélt gömbössel, aki mindenáron meg akar győzni minket az iskolai tananyaggal, amit a fejébe vertek.
Mivel tudjuk, hogy az adott terület kiveri az emberiség nagy részének teljes biztosítéktábláját, ezért az adminokat megválogatjuk, és teljes mértékben rájuk van bízva hogyan vezetik a csoportot ha épp itt vannak, ami magába foglalja természetesen az indoklás nélküli kizárásokat, ergó senki sem számoltathatja el, hogy mi alapján dönt úgy ha valakit felvesz vagy éppenséggel kizár. Soha nem lehet tudni milyen szálakat talált az adott profil monitorozása alatt......."

[link]

Ezen sorok mellett Székely Sándor több interjút is adott, melyek közül kiemelkedik az RTL Klubbal és a Hír24-el készült beszélgetés (Youtubon fellelhető mindkettő). Ezekből a megnyilvánulásokból az körvonalazódik ki, hogy ők megvilágosultak, tudják az igazságot, amit természetesen a háttérhatalom (jezsuiták) minden eszközzel megpróbál elrejteni. Vita szintjére nem alacsonyodnak le, ha esetleg mégis, akkor is csak olyan témakörökben, amikre már kitaláltak valamit. Ugyanis a világ működésére, a megfigyelések nagy részére egyáltalán nem is próbálnak meg választ adni, mert ez még kidolgozás alatt van. Amit már tudnak (forrás):
- lapos a Föld (alap, a Lap)
- nincs világűr
- nincsenek műholdak
- nincs gravitáció
- mivel gravitáció nincs, a dolgok sűrűség alapján rendeződnek
- nincs atomenergia
- nincs atombomba
- a világháborúk színjátékok voltak
- körben katonák őrzik a jégfalat
- az életöblön kívül végtelen jégmező van
- nincsenek megbetegítő vírusok
- az AIDS csak kitaláció
- a védőoltások kiírtják az emberiséget
- a gondolkodás szerve nem az agy
- az angol disznó egy genetikailag módosított ember
- az angol disznó szervei jók az emberbe, kivéve a feketéket, beléjük nem rakható
- 5-(-2)=3
- mínusszor mínusz nem lehet plusz
- félgömb alakú búra van a laposföld felett
a búra
- áthatolhatatlan
- szilárd, de átlátszó
- egy energiamező
- a Van Allen-öv

- a búrán még semmi nem jutott ki
- a csillagok a búra falában állandósult plazmafények
- a Napot és a Holdat a búra lebegteti
- a meteorokat porból gyúrja a búra és ledobja, amikor megunja lebegtetni
- a krátereket villámcsapás okozza, nem meteorok
- amikor mennydörög, bereped fent a búra
- az árapály jelenség a búra elektromágneses sugárzása miatt van
- az árapály csak sós vízben jelentkezik
- a hüvelyváladék a búra miatt termelődik
- a földrengés a búra sugárzásnak köszönhető
- a búra miatt MIEGYMÁS termelődik a föld mélyében
a Nap
- egy 50 km-es plazmakorong
- a búrán belül van
- a konkáv lencse-búrán kívül van
- ~ot bevetítik holografikusan
- mindeninek egyéni szemfényvesztés
- a Fekete Nap okozza a hold- és napfogyatkozásokat
- nem lehet messze, mert akkor nem így látnánk a felhőkből előtűnő, széttartó sugarakat

a Hold
- egy hűtő fényű plazma
- egy elnyúlt korong, ami mindenhonnan kereknek tűnik
- ~at belógatják a búrán belülre
- egy hologram
- fázisainak semmi köze a Naphoz
- távolságát nem lehet radarral bemérni, a búra veri vissza a jeleket

a Föld nem lehet gömb mert
- leesnénk róla
- van folyó, ami "visszafelé", észak felé folyik
- észak felé sokkal nehezebb lenne menni, mint lecsúszni dél felé
- délen fejjel lefelé lógnának a dolgok

- a legdélebbi repülőjáratok nem léteznek, vagy más sebességgel mennek
- a déli repülőjáratok Travolta és a háttérhatalom kezében vannak
- a radar a párasáv miatt korlátozott hatótávolságú
- a Déli-sarkon még nem vágott át senki
- a termoszféra 2000 fokos, ezért elégnének a műholdak
- a Hubble űrteleszkópot repülőn hordozzák
- ISS nincs, tizenkét, váltásban repülő U2-es kémrepülőt hiszünk annak, amikre hologram napelemeket vetítenek
- Newton zs... jezsuita szabadkőműves volt, aki huszonévesen tudatlan volt
- Einstein zs..., aki Bolyaitól lopott mindent
- Einstein zs..., aki nem tudott semmit, mert gravitáció nincs
- a trollok mindegyike is zs..., ezért sztárolják Newtont és Einsteint
- Tesla laposföldes volt
- Teslát megölette az SS
- GPS 1930 óta van, tornyokkal
- nincs GPS jel a tengerek felett
- az űrrakétákat a tengerbe lövik
- rakéta nem működhet vákuumban
- a helikopter egy rakéta
- az internetet nem kellett kitalálni, csak összekötni a gépeket
- NASA valójában NASHA, óhéberül azt jelenti: csalás
- a Photoshop a NASHA leanyvállalata
- a SpaceX a NASHA fedőcége
- az objektívek és repülőgép-ablakok gyártása a Vatikán kezében van, kivéve a Nikon P900-as fényképezőt, mert azzal a valóságot lehet lefényképezni
- a magyarországi laposföldesek vezetője egyetemi vendégtanár laposföld témában
- 23km-en lemérték és bizonyították egy a vízzel párhuzamosan világító lézerrel, hogy sík a Balaton.

Saját véleményem

Bár alapvetően az írást is szubjektív gondolataim által vezérelve gyűjtöttem össze, úgy gondolom, hogy mégis még hozzá kell tennem a véleményemet, kiegészítve ezáltal az eddig leírt dolgokat.
Szerencsém volt olvasni Steven Weinberg A világ megismerése című művét, ami a modern természettudományok megismerésének kalandos útját járja be egy XXI. századi, Nobel-díjas fizikus szemszögéből. Talán ennek is köszönhetem, hogy ez a laposföld-"elmélet" (tudományos szemszögből ez nem elmélet, de mivel így híresült el, így is hivatkozok rá) talán még az átlagnál is jobban felidegesített. Hogy egészen pontosan fogalmazzak, a képviselők körülbelül 3000 év tudományos munkáját teszik semmissé, alázzák meg nem létező fogalmak és eltorzult, képtelen gondolatok mögé bújva. Ez nem lenne gond, de mint a bevezetőben írtam, a hívők gombamód nőnek. Ezáltal egyre több ember lesz, aki a tudósok, kutatók, felfedezők munkáit hozzá nem értésük okán nem fogadnak el, ezzel sárba tiporva a történelmi és tudományos tradíciókat.

Források:
[link]
[link]

Hozzászólások

(#1) f(x)=exp(x)


f(x)=exp(x)
őstag

Várom a véleményeket... :(

(#2) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Nagyon jó összefoglaló. :K

Az összes konteó arra vezethető vissza, hogy az egyszerű ember kisebbségi komplexusban szenved, és a konteók megadják neki azt, hogy ő jobban tudja másoknál, hogy miképp működik a világ. Onnantól hogy hisz benne, a kognitív disszonancia redukció megoldja a többit, mindent meg fog tudni magyarázni. Ez az első szint. A mások szint az, amikor már terjeszti a nézeteit, s nagy mellénnyel mondhatja neked, hogy asszitted mi? hát én most elmondom neked hogy is van ez valójában. S ezzel még ő tesz neked szívességet, hogy beavat az igazságba.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#3) Silεncε


Silεncε
őstag

Most ha leírnám a valódi véleményem, valószínűleg azonnal repülnék a fórumról.

Szóval maradjunk annyiban, hogyha lapos lenne a föld, akkor a macskák már úgyis lelöktek volna mindent a szélén :D

(#4) Lenry


Lenry
félisten

szívesen mondanám, hogy "nem hiszem el bazmeg, hogy léteznek ennyire idióták", és bár az agyam képtelen megérteni, de sajnos el kell fogadnom, hogy léteznek ennyire elképesztően ostoba emberek.

persze valójában nem feltétlen ennyire hülyék ezek, inkább úgy gondolom, hogy két különböző ok miatt lesz valaki laposfölhívő (vagy bármi más összeesküvés-hívő)

1. pénz.
a szervezetek vezetőinek mindig van valami bizniszük az adott téma körül, ha más nem, akkor legalább egy könyvet biztosan írtak már a témáról, ezért - bár valójában nem hisznek az adott dologban (legalábbis őszintén remélem) - nyilván elemi érdekük, hogy minél többet keressenek rajta.

2. felsőbbrendűség-érzet
ez egyszerűen az adott hívők tömegeire adott magyarázat. ők azok, akik ettől valami titkos tan, valami ősi bölcsesség birtokosainak hihetik magukat és ettől máris különbnek, jobbnak érezhetik magukat a többi embernél.
végre Tibi, a portás valamiben jobb az intézménybe bejáró, gőgös, fennhéjázó professzoroknál, akiknek csak azért jó, mert pénzelik őket a zs... jezsuiták.

szóval értitek.
egyszerű pszichológia ez.

(#2) lezso6 ehh, túl sokáig pötyögtem, és megelőztél :)

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#5) mark!


mark!
őstag

pár év múlva kiderül, ha a NASHA elindítja az űrsétákat :DDD

ha lapos felkötöm magam :D

[ Szerkesztve ]

>

(#6) Kisgépkezelő válasza f(x)=exp(x) (#1) üzenetére


Kisgépkezelő
senior tag

Engem a Balatonos kísérletük cáfolata érdekelne. Amennyiben pontos adatokat közöltek (és én sem számoltam el), úgy nekem matematikai módszerekkel nem sikerült bizonyítanom, hogy a föld jelenleg ismert kerülete esetén bármi esélye lett volna, hogy a lézer fénye eljusson az egyik partról a másikra. Ami még kellemetlenebb, hogy néhány cáfolatot (amennyiben nem számoltam el), matematikai módszerekkel sikerült megcáfolnom. Mivel szakmám szerint azért nagyjából értenem és napi szinten használnom is kell a matematika ilyen alapvető összefüggéseit, ezért kétlem, hogy több mint egy méteres hiba csúszott volna a számításaimba, viszont pont emiatt kíváncsi volnék, hogy hogy sikerült megcsinálniuk a lehetetlent és átvilágítaniuk az egyik partról a másikra. Nyilván azt én sem gondolom, hogy a háttérhatalom pénzembereinek az érdeke, hogy elhitessék velünk, hogy kerek a föld, mert ha esetleg valóban gyíkemberek irányítják a világot, akkor egy laposföldön is pont úgy meggazdagodnának rajtam, mint egy geoidon, ezért úgy gondolom, hogy nem a föld ma ismert alakjában van a hiba, hanem a kísérleteikben, de gőzöm sincs hogy hol.

(#7) Habugi


Habugi
addikt

Nem lenne különösebben nagy gond az önként kinyilvánított/benyújtott szegénységi bizonyítványok tényével ha és amennyiben végre elkezdődne valami normálisabb szelekció ezek eredményeképpen.

Ugye egy jó iskolai/egyéb bizonyítvány előnyökhöz juttatja az embert, egy rossz pedig adott esetben hátrányokat eredményezhet. A közösségi médiák korában, amikor az emberek többsége önként ad részleges de a legtöbb esetben gyak. teljes betekintést bárkinek a saját mindennapjaiba, tömörül adott felületen csoportokba és hangoztatja a primitivitását, nos szerintem lazán lehetne lassan rendszer szinten szűrni ezen dolgok alapján.

Szokták mondani ugye miszerint nincs több véglény mint 20-30-50éve csak az internet okán/segítségével sokkal hamarabb szem elé kerülnek/tek, hangosabbak, hamarabb egymásra találnak, csoportokba verődnek és ettől magabiztosabbá válnak és emiatt tűnik úgy, hogy a hatványozottan megugrott a szaporulat. Egy öngerjesztő folyamat amit nehéz kontrollálni ám az össz és egymásra gyakorolt hatásukat lehetne valamelyest tompítani ha és amennyiben bármilyen negatív retorzióval járna az, akár álláskeresés akár egyéb kapcsán ha valaki egy laposföldhívő csoport tagja.
Tán valamiféle visszatartó "erő" lenne és ha mást nem is annyit tán' el lehetne érni ezáltal hogy ne nyilvánosan éljék ki az agyrémüket, ne férkőzhessenek a médiába/hírekbe, így mindenki más életébe?! Passz..

A fene sem tudja érne-e egy ilyesfajta próbálkozás bármit, dráma az biztos, főleg ha az ember fia/lánya egy ilyen egyed utódja mellé kerül az iskolapadban.

[ Szerkesztve ]

..játékokban a Depth of Field bizonyos szempontból olyan mint a zöldborsó.., szükség idején valami állat kitalálta hogy ehető...

(#8) #72042496 válasza mark! (#5) üzenetére


#72042496
törölt tag

Mondjuk a Holdat tartó madzagra?

(#6) Kisgépkezelő: Bedford Level experiment? Nem tudom, mennyire kapcsolódik.

[ Szerkesztve ]

(#9) lezso6 válasza Lenry (#4) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Tényleg, a pénz, az a 3. szint! :DD

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#10) lezso6 válasza Kisgépkezelő (#6) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Ne érdekeljen. A konteó lényege az, hogy a valóságot meg kell hajlítani (beleértve a tudományt is), hogy illeszkedjen a világnézetedbe. Csak azt igaz, ami illeszkedik a konteóba. Ami nem illeszkedik, az a konteó tárgya, így új kiegészítő konteók keletkeznek. A laposföld konteó ezt nagyon jól szemlélteti.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.