2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Visszatérő csaló.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az egész úgy indult, hogy izgatottan vártam (ma is) postás haverunk érkezését, de valamiért úgy döntött.. szarik bele, ma nem kap senki semmit! :Y
Múlt hét elején úgy gondoltam ideje némiképp fejleszteni megboldogult számítógépemen. Na nem drasztikusan, csak úgy egy hangyányit..
Éreztem már korábban hogy háttértárnak lehet kezd kevés lenni az a 40GB. :DDD
Így hosszas böngészés után letettem a voksom egy 120GB Maxtor HDD mellett kemény háomezeöccázé'. (ami természetesen az üzlet megkötése után köddé vált a listából)

Amit ekkor még nem tudtam, hogy egybuki versenyzőnk nem épp a megbízható kategóriába tartozik.
Cirka egy hét után, kár is fosni rá a szót.. benéztem, hittem és buktam.
Első reakcióm ez volt - hogyazanyád' álmát kapnád be, miközben lóf@sszal álmodik!
Sajnos az összeget figyelmen kívül hagyva mégsem mehetek el a dolog mellett, mivel ugye a kötsög' nem csak engem károsított meg hanem ki tudja még hány bizalmat első alkalommal megszavazó, pénzüket feleslegesen költeni vágyó vásárlót.
Hamar neki is kezdtünk a másik érintettel az ügyet a megfelelő mederbe hajtani..
Lesz itt minden kérem!

- mese nincs' ?+#!

Időközben kiderült, Logout-on leginkább ezen a néven szeretett szerepelni - Aranyasz
Hardveraprón pedig a jól bevált penge1995 nevét használta előszeretettel. Újdonsült egybuki felhasználó neve megtalálható bűnlajstroma végén.

***

Miután megtettem kelletlen kötelességeimet az ügyet tekintve, oldalfrissítés közben rábukkantam valamire ami hirtelen olvasás után igencsak felkeltette a figyelmem.
Nos - EZ lenne, így tömören.
Remélem itt már nem illik megjegyeznem, hogy a korábbi meglepetés után amúgy is volt már némi borulás felfedezhető a fejemben..
A kommentár részét inkább rátok bíznám. :Y

Hozzászólások

(#1) Expulso


Expulso
tag

Tehát bárki aki információval tud szolgálni penge1995 - Logout alias "Aranyasz" barátunkkal kapcsolatban, kérem keressen meg.

> ne menj még! míg benned van a zene.. a Te zenéd!

(#2) Thunderzolee

Úgy összeverném az ilyeneket.. :(((

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#3) Expulso


Expulso
tag

..jelentem, kb 2 hónap kellett hogy barátunk ismét felbukkanjon ezen a néven, köszönhetően egy ismét majdnem megkárosított fórumtársnak.

..hihetetlen, daganatos betegségem ellenére lassan én kersem meg az illetőt és rázom ki a gatyájából :C

[ Szerkesztve ]

> ne menj még! míg benned van a zene.. a Te zenéd!

(#4) fagylalt válasza Expulso (#3) üzenetére


fagylalt
senior tag

Ajánlok egy oldalt nem tudom ismered-e: itt meg tudod nézni, hogy a "leendő" üzletpartnerednek mennyi pirosa/feketéje van. Itt is van.

(#5) Expulso


Expulso
tag

fejlemény az ügyben.

az "update" óta ismét megkeresett egy fórumtárs miszerint őt is átverte.

legutóbbi alkalommal 3 nap alatt lefüleltem/tük - azért hogy ekkora öngólt lőjön szerencsétlen. :DDD

> ne menj még! míg benned van a zene.. a Te zenéd!

(#6) kmisi99 válasza Expulso (#3) üzenetére


kmisi99
addikt

Azt kell. Fel kell keresni és bekopogtatni hozzá hogy akkor mi a helyzet. Bár a penge1995 miatt valószínű az nem egyedül él.

(#7) David93Pecs válasza kmisi99 (#6) üzenetére


David93Pecs
tag

Nem is baj az,majd apuci-anyuci jól meglepődik. :)

(#8) petya1985 válasza kmisi99 (#6) üzenetére


petya1985
tag

engem is átvertek és Wecki2-t is! neki is nekem is eladott zolikabolika egy gtx 560-már mind a ketten a postát várjuk 1 hete de semmi,és közben egymásra írtunk mikor kiderült a csalás!

nem baj,menjükn rendőrségre!

ÜBER ALLES F.C. BAYERN MÜNCHEN!!!

(#9) Expulso válasza petya1985 (#8) üzenetére


Expulso
tag

..nem szégyenlős. :Y

> ne menj még! míg benned van a zene.. a Te zenéd!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.