2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

PlayIT

Írta: | Kulcsszavak: playit

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Sokadik alkalommal mentünk ki a showra és kicsit maradtunk a plus-on is.

De kezdjük az elején!

Mi is a PlayIt Show?

Nos a PlayIt a Magyar Gamer közösséget összefogó rendezvény sorozat, amely több nagyvárost is érint. Évente a fővárosban kétszer rendezik meg, tavasszal és ősszel.
Nagyjából több tízezres látogatói létszámmal büszkélkedhet, amelyet több éves munkával és a folyamatosan növekvő érdeklődésnek köszönhetően, helyszín változtatással értek el.
Talán már kijelenthetjük, hogy Pesten a Hungexpo vált a törzshelyévé, mivel ennyi ember csak itt fér el.
Nézzük kicsit mélyebben magát az eseményt.
Kiállítók sora vesz részt rajta, de különböző szervezetek is tiszteletüket teszik már.
A legfőbb hangsúly természetesen a legújabb játékokon van, amelyek asztali számítógépre, XBOX-ra vagy Playstation-ra jelentek meg.

A játékokon kívül persze rengeteg egyéb kikapcsolódásra szolgáló programot találunk még.
Több színpadon fellépőket hallgathatunk meg, vagy nézhetjük ahogy a Youtuberek küzdenek meg egymással vagy a közönséggel.
A legtöbb helyen gőzerővel nyomják a VR (virtuális valóság) élményt, amit többek között HTC VIVE segítségével próbálhattunk ki.
A nagyobb gyártók is kint voltak, mint a Samsung aki legnagyobb örömünkre kihozott pár S8-as csúcskészüléket, de itt volt az Asus is egy hatalmas ROG standdal, ahol kipróbálhattuk a VR élményt és egy csomó csúcs laptopot.
A Microsoft mint főtámogató is tiszteletét tette. Náluk is főként a játékokon volt a hangsúly és persze kihoztak pár terméket is.
A Notebook Specialista standján az egyik legerősebb ASUS ROG laptopot is meglehetett nézni, ami a megvásárolható vízhűtés miatt tökéletes hordozható játékgépként szolgál.
Lehetett reptetni drónokat és meglehetet nézni a legújabb DJI termékeket is.
Szinte nincs az a korosztály aki ne találta volna meg az érdeklődési körének megfelelő standot.
Volt pankráció, ami valami hihetetlen tömeget vonzott magához, de ugyan így megtalálható volt a Cooler Master szervezésében a Modding szekció is a legjobb hazai Modderekkel és a jobbnál jobb átalakított vagy egyedileg elkészített gépekkel.
Az épületek között lehetett megpihenni és enni valamit a jó pár büfé egyikében és közben a hazai legjobb gördeszkásokat is lehetett nézni.

Érdemes szót említeni a Mozdulj Gamer kezdeményezésről, ami rendkívül jól beilleszkedik ebbe a közegbe. A lényeg, hogy különböző játékokkal, feladatokkal rávegyék az egész nap gép előtt ülő gyerekeket a mozgásra!
A tavaszi show legnagyobb szenzációja a Trónok Harca két szereplőjének a vendégszereplése volt, amely egy elzárt részen, külön jeggyel volt elérhető. Az egy órás műsorban a szereplőket a sorozatról lehetett faggatni, de a főcsarnokban kiállított hatalmas emelvényen a királyi trónba is belelehetett ülni fotózkodni egyet.
A rendezvény két egybenyitott csarnokban és egy különálló épületben kapott helyet, így a reggeli kilences kezdéssel és a hét órai zárással simán lehet, hogy volt aki nem tudott mindent körbejárni.
A PlayIt Show mára egy meghatározó esemény lett, amely külföldre is terjeszkedni fog, így elmondhatjuk, hogy nekünk van közép európa legnagyobb ilyen rendezvénysorozata, amely hatalmas tömegeket ér el.
A hét órás zárás után most először került megrendezésre az este kilenc órakor nyitó PlayIt Plusz.
Ezen az eseményen kizárólag a 18. életévét betöltött személyek vehettek részt. Ezt ellenőrizték is a bejáratnál.

Bent nem voltak túl sokan, de a hangulatról a nagy-színpadon folyamatosan gondoskodtak.
Előkerültek a 18+-os játékok( nem, nem azok ;) ), alkoholt is lehetett venni a Meltdown eSports bár standjánál és jöttek a jobbnál jobb fellépők is.
Volt az este folyamán stand-up Beliczai Balázzsal, de a két leg szó kimondóbb Youtuber is tiszteletét tette, Zsozéatya és Radics Peti személyében. Az Gamday iroda is fellépett , Szirmai Gergővel és Kiss Imivel, hogy növeljék a színvonalat.
Az éjszakai rendezvény hajnali háromig tartott és remélhetőleg lesz még folytatása.

Ha nem voltál ott, akkor legközelebb Pécsett lesz egy rendezvény, de az őszi Showra érdemes lesz megint kilátogatni.

Hozzászólások

(#1) Silεncε


Silεncε
őstag

Mi is gyakran járunk PlayIT-ekre, tavaly ősszel is voltunk BP-n. Itt döntöttük el, hogy rendes playitre többet nem megyünk. Aki volt mar, az tudja milyen, aki meg nem, annak gyorsba: Tömeg (oké ez meg nem is probléma), es a tömeg nagy része kis 10-15 eves gyerekekbol es szuleikbol all, akik nem ismerik a nevelés fogalmát; sorbanállni nem tudnak, hisztiznek, ha véletlen odakerulnek valami játékhoz, akkor onnan el nem lehet őket szakítani, hogy esetleg valaki mas is odakeruljon. Nyilván a playitnek ez a réteg a celkozonsege, hiszen nekik lehet a helyszínen a jutyubosok cuccait meg a játékokat meregdragan eladni. Ahogy a rendezvény után hazafelé tartottunk a buszon, megláttuk, hogy az idén lesz kifejezetten 18+-os, igy azt gondoltuk, ennek azért adunk egy esélyt. Úgyhogy szombaton délután kocsiba ültünk es felrobogtunk Pestre. Az elsők között mentünk be es itt jött az első meglepetés: Összesen egy pavilonnyi volt az egész, ami elsőre elkeseritett, azonban meglatva a benti létszámot, meg talan sok is volt az egy pavilon is. Bent elég sok játék volt kipakolva (gyak. Minden második standnal valami vr cucc) es ami a legjobb volt: Kulturált emberek, igy mindent ki tudtunk próbálni (illetve majdnem mindent: A ps vrnal sorbaalltunk, egy fel óra után sorra is kerültünk; előre ugy készültünk, hogy mi egy celzott játékkal akartunk játszani, hajlandóak lettünk volna várni miatta kb. Akarmennyit, viszont amikor ezt megemlitettuk a "kedves" hostess lányoknak, olyat kaptunk, hogy csak ugy pislogtunk: Olyan mondorral küldött el minket melegebb éghajlatra, hogy hirtelen megszólalni nem tudtunk, ott is hagytuk az egészet a franca, ..... Fol a ps vrjukat). Ezen kívül a többi tényleg jo volt, a színpadon jo programok voltak, a profi BF-esektol meg külön megtiszteltetés volt kikapni. :C Jövőre is csak a Pluszra fogunk menni ha megyünk.

(#2) Feruendios


Feruendios
aktív tag

Sajnos nagyon félre ment már a PlayIT egy lehuzós bazár lett belőle, se nem Expo mert ahoz komolytalan a tartalom, de nem is vidámpark.

Sajnos mar nincs magyar billentyuzetem :(

(#3) kemotox válasza Feruendios (#2) üzenetére


kemotox
addikt

Jutyuber videjós simogató.

(#4) Tamás88


Tamás88
őstag
LOGOUT blog

A cosplayeseket kihagytad, pedig az is része a PlayIT-nek, úgy, hogy ráadásul még cosplay bemutató is volt egyszer nappal, egyszer meg éjfélkor.

(#5) erkxt válasza Tamás88 (#4) üzenetére


erkxt
tag

Igaz. Bár engem az a rész nem nagyon érdekelt. Valószínűleg ezért sem jutott eszembe.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.