2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Telefonvásárlásom története

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem tudom miért írom le, vagy miért csak most, de azt hiszem a mostani túlzott szabadidő, és az esetleges segítségnyújtás, ha valaki telefonvásárláson gondolkodik.

Hogy közben szóljon valami:

Másfél éve vettem meg az egyik legszeretettebb készülékemet, egy HTC One-t, az m7-es verziót.
Ez volt az első telefonom ami androidos, és sosem lassult be, itt kezdtem el igazán szeretni az androidot, az előtt mindig csak bosszúság volt, hogy kevés a ram, gyenge a proci, akár hogy használom, mindig belassul bármely készüléket veszem kézbe.

Na de. Tavaly már úgy döntöttem, hogy idén mindenképp cserélem, leszoktam a telefonok cserélgetéséről, mint azelőtt, havonta, vagy x havonta másik, új telefon, hogy kipróbáljak minél többet.

Tehát gondoltam idén cserélem
Mindenképp HTC volt a cél, méghozzá az idei csúcsmodell, ami nem meglepő módon a One nevet, és egy m9-es számot kapott. De számomra az idei év csalódása volt, a sok felesleges kávával, a közel sem felsőkategóriás kamerával, és a szinte nulla újítással, így hát mivel ezeket már 1-2 hónapja tudni lehetett róla, tudtam, hogy más felé kell nézegetnem

Csak is HTC, Nokia, vagy Apple jöhet szóba
Androidom már volt egy jó pár, és két Windows Phone-os készülékem is. Én szerettem őket, átlag felhasználó vagyok, net, facebook, fotózás. Aki azt mondja, hogy a wp nem jó, mert nincs rá program, azt mindig megkérem, hogy kezdje el sorolni, hogy melyik program hiányzik neki, itt általában gyorsan félbeszakad a téma.

Apple termékem még sosem volt, csak egy iPod Touch 5gen. az a nagyon pici, aminek lehet simogatni a gombját körbe, amit ő élvez, és ezért azt teszi amit akarunk, nem tudom mi a neve, de aranyos.
Sosem voltam Apple ellenes, csak az árak voltak túl magasak, aminek semmi oka, és eddig a kijelzők voltak túl kicsik, 3.5" és 4", tavaly viszont ugye behozták magukat és kiadták a nekem tökéletes 4.7"-t.

Először Lumia körül nézegettem, egyetlen modell jöhetett volna szóba, a 930-as
Az egyik legszebb készülék, még ha kicsit vastag is. Nagyon szép.
Rögtön el is kezdtem keresgélni róla, millió teszt, rengeteg vélemény, topic hozzászólás, kérdezgetés, mert bármit megveszek, annak előtte utána járok, még is csak több tíz, vagy száz ezresről van szó, és 2 évre szóló elkötelezettségről.

A jó tulajdonságokat nem szoktam keresni, még is ki keres, kerestem a hibákat
-Gyenge akksi
-Liluló kijelző
-Elálló kijelző, gyenge ragasztó miatt
-Programok lefagyása, vagy kilépés miközben használod

A gyenge akksitól eltekintettem volna, mert munkahelyen egész nap tudom tölteni, így nem okoz nagy gondot, max évente az a pár alkalom mikor nem vagyok konnektor közelben. De az egyik legnagyobb gond az alkalmazások random bezárása. Nos nekem ne zárjon be semmit ha használom, a One-nal a tökéletes szoftverhez szoktam, aminél szerencsére ilyenek nem nagyon voltak.
Így bár azért a kameráért bármit megadtam volna, de elvetettem a dolgot

Hát akkor mi legyen, legyen iPhone? Még sosem volt, csak párszor nyomkodtam iOS-t, de hát rossz nem lehet, max szokatlan, meg tömegcikk, amitől én is azzá válok, mert ugye iPhoneosok'

iPhone 6
Na jó nézzük, cikk, hír, teszt, vélemények
Hm, egész jó.
Akksi nem a legjobb, de egy napot kibír
Kamera hozza a felsőkategória szintet
Rendszerrel nincs sok gond
Kinézet nagyon szép, és rendes anyagból van (nem rendes anyagok: Műanyag, samsung)

Dehát drága készülék, használtan is 180ezerért mennek, annyit én egybe nem adok ki, még ha meg is tehetem.

Vodafone elkér 100k+t ha el akarod hozni előfizetéssel.
Akkor váltsunk szolgáltatót

T-mobile
Mivel itthon már egy éve Thome-os internetem és telefonom van, ezért megkaptam az aranyszintű tagságot(?)
Előfizetés ára 3990Ft/hó
Telefon: 6990Ft/hó

Nah, ez így jó, de nem szeretnék sokáig tartozni sehova, mért nem lehet egyénien megszabni, hogy én mennyit akarok fizetni a telefonért?...

Ahogy napokat olvasgattam, nézegettem a Tmobil oldalát, hogy végül rávegyem magam a vásárlásra, ezerszer mindent átolvasva, feldobott egy ablakot a weboldal, hogy ha nagyon unatkozok, akkor egy munkatárssal tudok chatelni.
Áh, milyen jó, legalább nem kell bemenni egy üzletbe se kérdezgetni, mert az unalmas, és sokáig tart, meg nálunk nincs is. Belevágtam

Norbert nevű urat fogtam ki
Kérdezgettem, hogy vásárolhatok-e aranykártyás csomagot, ha van otthon internetem és telefonom
-igen
Remek! És 15ezer forint az első törlesztő, de én szeretnék egy nagyobb összeget otthagyni a készülékért, hogy ne keljen sokáig fizetnem, az előfizetés meg úgy is kell, eddig is volt, csak más szolgáltatónál, ez is megoldható?
-persze, előre lehet törleszteni 3-6-9 hónapot, amennyit szeretne
Szuper! Köszönöm, ez így nagyon jó, már is nyert egy új előfizetőt :)

Így ez a gondom is megoldódott, előre lehet törleszteni.

Így hát könnyebb volt megnyomni a megrendelés gombot. Megtettem.

Másnap hív egy szám, biztos ők azok
Felvettem, ők voltak

-Jónapot, láttam a leadott rendelését egy iPhone 6 készülékre xy díjcsomagra
-Igen, én rendeltem
-Hol dolgozik? Mi a beosztása? Mennyi a havi fizetése?
-Itt, ez, ennyi
-Rendben, várjon egy picit... akkor 140ezer forintot kellene itt hagyni a készülékért, amit később felhasználhat a havidíj törlesztésére
-Huh, hát mondom ez így remekül hangzik, de aranyszintű előfizetésem van, így szeretném kihozni a készüléket
-Jaaaaaaaaaaaaa, egy pillanat mindjárt nézem. .... Tényleg, már látom, aranyszintű, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon aranyszintű előfizetése van
-Hát mondom igen
-Akkor 14.990Ft-ot kellene itt hagyni, és 5490Ft lenne az előfizetés havonta a díjcsomagra, a telefon pedig 6990Ft
-Nem, én nem azt a díjcsomagot szeretném, csak az aranytárskártyás csomagot nem tudtam megrendelni, mert nem tudtam belépni az online felületükre, mikor kéri az oldal hogy lépjek be
-De ön ezt a díjcsomagot válaszotta
-Igen, de a chaten a munkatárs azt mondta, hogy nyugodtan válasszam ezt, mikor megyek be a telefonért, akkor tudom módosítani, az aranytárskártyásra
-De erre a díjcsomagra lett leadva a rendelés, nem tudom módosítani
-De én azt szeretném, kolléga azt mondta, hogy megoldható, tehát nekem az kell!
-Rendben, várjon egy percet..... rendben, akkor módosítom az aranytárskártyás csomagra, és akkor havi 3990Ft az előfizetési díj, plusz a készülék törlesztőrészlete, akár már a mai napon is átveheti a készüléket
-Értem köszönöm

Így hát bementem az általam kiválasztott Tmobil üzletbe és átvettem a készüléket. Kértem számhordozást is, amire a srác először visszakérdezett, hogy
-MIT?
-Pillanatra meglepődtem, azt hittem rosszul mondtam, "mondom számhordozást, hogy megmaradjon a számom"
-Jah, oké, mi a szám, és a szolgáltató?

Elintézte ezt is, és ezzel együtt nagyjából 15-20 percet töltöttem az üzletbe, ami idő alatt beleégett az összes Tmobilos reklám az agyamba amit a 100 kijelzőn 1000× elolvastam míg vártam.

A tanulság számomra az volt ebben a készülék vásárlásban, hogy:
-A szolgáltatók közel sem tájékoztatnak minden információról, ami fontos lehet, pl az előtörlesztés, ami nélkül én lehet meg sem veszem a készüléket
-Légy határozott, próbálnak rábeszélni, hogy ha te azt a díjcsomagot választottad a rendelésnél, akkor azzal kell elhoznod. NEM! Ha korábban azt mondta egy ügyfélszolgálatos, hogy ezt később tudod módosítani, akkor igenis tudod, ne hagyd magad rászedni semmire, főleg olyanra ne ami drágább, olcsóbbat meg ők úgy sem ajánlanak ugye...
-A Tmobil chat nagyon hasznos, nem is tudtam, hogy van, dinamikusan dobja fel a weboldal a lehetőséget, hogy kérdezz, ha szeretnél, és jobb mint telefonon, legalább nem kell hülye zenét hallgatnod, míg vársz, ha esetleg várni kell.

A készüléket időközben, most már másfél hete nagyon megszerettem, még ha meg nem is szoktam teljesen.
Vannak kicsit furcsa dolgok, de minden csak idő kérdése :)

Tudom, hogy lehetne vitatkozni a cikk alatt a telefonokról, a 930-ról leírt hibákról és miegyébről, de ne tegyük. A telefon vásárlás volt a lényeg, és az esetleges információ átadás.

Kicsit átgondolatlan az írás, de vasárnap este van, igyekeztem átláthatóra :)

Hozzászólások

(#1) Luck Dragon

Használd egészséggel a telefonod, és hasznosnak találtam a cikk azon részét ahol meg emlited a szolgáltatói vásárlási procedúrát. Esetleg a későbbiekben írhatnál magáról a készülékről ha már kiismertétek egymást. :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#2) enginev3.0 válasza Luck Dragon (#1) üzenetére


enginev3.0
félisten

Igazából, csak a procedúrát akartam leírni, de aztán ahogy gondolkodtam, közben írtam is mindent :)

A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

(#3) Klaus Duran


Klaus Duran
senior tag
LOGOUT blog

HTC után iphone. :W

;]

[ Szerkesztve ]

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. https://www.youtube.com/watch?v=0C3zgYW_FAM

(#4) Luck Dragon válasza Klaus Duran (#3) üzenetére

Mi ezzel a kifogasod?

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#5) enginev3.0 válasza Luck Dragon (#4) üzenetére


enginev3.0
félisten

HTC-s :D
De egyébként szerintem a két telefon egy szinten van minőségben
A rendszerek meg persze nem összehasonlíthatók :)

A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

(#6) Luck Dragon válasza enginev3.0 (#5) üzenetére

Így már érthető, akkor nem is merem le írni előtte hogy én mit szemeltem ki magamnak következőt telefonként, mert meg kővezne. :DDD

[ Szerkesztve ]

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) enginev3.0 válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


enginev3.0
félisten

i6+ ;]

Nézegettem azt is, de hatalmas, nagyon nagy

A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

(#8) alkatraz3000


alkatraz3000
senior tag

Az 5g touch az mas, mint amire te gondolsz :) Ja, üdv köztünk ;]

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#9) enginev3.0 válasza alkatraz3000 (#8) üzenetére


enginev3.0
félisten

Ilyen :D

[ Szerkesztve ]

A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

(#10) alkatraz3000 válasza enginev3.0 (#9) üzenetére


alkatraz3000
senior tag

Ez 3G nano :D

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.