2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

2012.08.31 - Szinterezés

Írta: | Kulcsszavak: G5

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Felpörögtek az események a G5 háza táján! Tegnap, azaz pénteken szinterezve lett a hát burkolata!

Pár héttel ezelőtt a modding topikban kérdezősködtem először arról, hogy Debrecenben hol lehet korrekt szinterezőt találni. Blasko92 fórumtárs azonnal mutatott nekem két potenciális műhelyt, amit ezúton is köszönök neki! :R Egy ismerősöm által azonban nemrég megismertem egy szerkezetlakatos srácot, aki szintén szinterezéssel szokta a fém felületeket védeni. Telefonszám-csere után föl is hívtam az illetőt, majd miután elárulta a telephelyük címét, nagyon megörültem, mert tőlünk csupán két utcányira található és korábban velük készíttettem a homokjáró alaplapi tálcáját. Megbeszéltük, hogy csütörtökön elviszem hozzájuk a házat és megbeszéljük a részleteket.
Így is történt, kiválasztottuk a megfelelő színt, választ kaptam a felmerülő kérdéseimre, majd az árban is megegyeztünk. Megállapodás szerint másnap délutánra elkészülnek a burkolati elemek. Péntek reggel aztán hívott, hogy vinnem kéne pár csavart, mert neki csak egyel nagyobb méretűek vannak és így nem tudja felfüggeszteni az elemeket a festéshez. Vittem hát neki néhány számítógépekben használt csavart és úgy döntöttem a fényképezőmet is magammal viszem, remek lehetőség ez, hogy dokumentáljam a festés folyamatát.
Aki esetleg nem ismerné a szinterezés / porfestés lényegét, annak pár szóban elmagyarázom. Az egész folymat lényege, hogy a töltéssel rendelkező festékport egy pisztoly segítségével ráfujják a felületre és mivel a por és a fémfelület ellenétes töltésű, ezért mint a mágnes, vonzák egymást. A fújás után az egészet beteszik egy kemencébe és 20-25 percig, 200 fokon ráégetik a port a felületre.

Íme a szerkezet, melyet a porfestés során használnak:

A bal oldalon történik a por felhordása, majd egy sínrendszeren keresztül áttolják a dolgokat az előmelegített kemencébe. A fém a töltést a függesztőkereten keresztül kapja meg.
A folyamat ugyanúgy kezdődik, mint bámilyen más festés: felületkezeléssel. Esetünkben el kellett tüntetni az Apple logót és a burkolat belsején található magyarázó ábrát. Az utóbbit sajnáltam, viszont az almát nagy örömmel csizoltam le a felületről ;]

Ezután Krisztián, a festő az általam hozott csavarokat becsavarta és rézdrótból elkészítette a felfüggesztést, majd mindkét elemet felakasztotta a keretre.

Festés előtt még lakkbenzinnel alaposan áttörlte a felületeket, hogy semmilyen szennyeződés, por ne maradjon rajta, aztán nekilátott a festésnek! Amíg ő a pisztollyal ügyeskedett én szorgosan filmeztem:

A munkafolyamat ezen része elkészült, következett a kemencében való kiégetés:

Amíg elkészült a festés, addig kerestünk egy mefelelő méretű acéllemezt, amit a ház hátlapján akarok felhasználni, plusz megmutogattam a korábban bemutatott gépeimet. Nagyon tetszett neki a Homokjáró és az Illuminated Mind, nem csodálkoznék, ha új taggal bővülne a PH!-n ismert modderek száma :)

A kötéshez szükséges idő leteltével visszatértünk a kemencéhez, Krisztián egy hosszú fém pálca segítségével kihúzta a forró keretet.

Miután kihűltek az elemek, kivittem őket a szabad levegőre és megcsodáltam a végeredményt. A szin az nagyon el lett találva, viszont én mattabb felületet vízionáltam a fejemben, de még így is nagyon tetszik az egész. Jobban jártam ezzel a megoldással, hiszen sokkal tartósabb, mint egy hagyományos, szórópisztolyos festés, gyakorlatilag életem végéig hibátlan lesz a felület. A következő képet már itthon csináltam a vázról:

Mára ennyit gondoltam, délután folytatom a munkát a hátlapon, ha kész lesz, arról is olvashattok pár sort :)

Hozzászólások

(#1) jones965


jones965
Modder

Ez igen, gyönyörú lesz ez a ház.

(#2) Moddingboy


Moddingboy
Modder

Nagyon jó lett! Gratulálok hozzá ;)

http://www.facebook.com/pages/Moddingboy-Mods/293405150688776

(#3) Engineer086 válasza jones965 (#1) üzenetére


Engineer086
Modder

Köszi Jones, remélem a a folytatás is elnyeri tetszésedet:)
Moddingboy: Köszi!:)

Szádvár rád vár: www.szadvar.hu-https://www.facebook.com/szadvarert.barati.kor/

(#4) -secret-


-secret-
Arcképgyáros

gratula hozzá :R

(#5) szab.tam


szab.tam
nagyúr

"mert tőlünk csupán két utcányira található" :))

"Esetünkben el kellett tüntetni az Apple logót... - ...viszont az almát nagy örömmel csizoltam le a felületről ..." :DDD

***

és köszönjük a részeltes szemléltetést. :R

***

fogalmak.
érdekes dolog, hogy ha jól tudom, pont ez a szakkifelejzése, (mármint "szinterezett"), azon hőcsöveknek, amik belső falkiképzés folytán fejjel lefelé és szállítják a hőt.
azaz a lecsapódott vízgőz "felcsurog". ööö: szivárog, szállítódik, akármi.
ebben nem vagyok még totál biztos, de így okítottak múltkor.

fanless project: fourth gear......................................................................... http://prohardver.hu/teszt/interju_csucskonfig_passzivan_hutve/kezdetek.html

(#6) Destructo


Destructo
aktív tag

Jó lesz nagyon a cucc,várjuk a további fejleményeket! :)

(#7) Oliver95


Oliver95
csendes tag

Nagyonszéplett :K

"Mondj egy színt 1 és 5 között!"

(#8) Engineer086 válasza szab.tam (#5) üzenetére


Engineer086
Modder

Én a szinterezés kifejezést a felületkezelés módjára ismerem, de elképzelhető az is, hogy más szakmáknál más jelentése van..

Holnap (azaz ma) nekiállok a hátlap elkészítésének, szóval este újabb bejegyzés várható!

[ Szerkesztve ]

Szádvár rád vár: www.szadvar.hu-https://www.facebook.com/szadvarert.barati.kor/

(#9) blasko92


blasko92
őstag

Eddig észre sem vettem, hogy megemlítettél :B
Nincs mit! Örülök, hogy segíthettem!

Nagyon tetszik az egész mod, egész elegáns lett :K

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.