2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

A foghúzás már csak ilyen

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Egy évvel ezelőtt kb. letört a fogamból egy darab, amire az előző fogorvosom (sokan dicsérték) azt mondta, hogy nem kell vele foglalkoznom. Hát mondtam, hogy jó. Elméletileg a külső zománc réteg szakadt le.
Nem sokkal ezek után, valamikor 2016 tavaszán egy müzli szeletet habzsolva, letört belőle egy nagyobb darab, hátulról. Eleinte nem fájt, néha viszont éreztem a "jótékony" hatásait. Kértem a fogdokitól egy időpontot, rá egy hónapra adott is. Ekkor már nem ahhoz jártam, akit feljebb megemlítettem.

Megkaptam az érzéstelenítőmet. Nem zsibbadtam el annyira, mint hittem, de szerencsére az érzéstelenítés tökéletes volt, az egész beavatkozás alatt semmit sem éreztem. Volt egy bökője is, amivel még a húzás előtt megnyomkodta a foginam, hogy biztos jól sikerült e.
Persze ez nem egy átlagos foghúzás volt. Elég gázos volt, bár nálam minden foghúzás ilyen, egyszerűen azért, mert elég mélyen vannak a fogaim gyökerei, ráadásul a végei még görbék is kicsit, így férfi, nő megszenved vele egyaránt (jelen esetben egy huszonéves, csinos hölgy volt az illető :)) ). Meg is jegyezte, hogy az én fogaimat szar húzni (azelőtt sajnos voltak, amiket már el kellett távolítani), én pedig megköszöntem ezt.
Míg kényelmesen elhelyezkedtem a "fotelemben", a fogdoki megkezdte a beavatkozását. Eleinte a bökőjével elkezdte megnyomni oldalról, hogy meglazítsa. Hallottam, hogy recseg-ropog a fogam. Percek múlva kihúzott egy darabot, egy nagyobb volt, azt hittem ki is húzta, még csodálkoztam is. Erre nem. Mint kiderült az egész fogam el van rohadva. Ettől függetlenül nem volt könnyű dolga, sőt... egy 20-30 percet bent voltam legalább.
Mivel nem tudta egyáltalán kihúzni a fogamat, ezért nem volt más választása, mint a fúróhoz folyamodni. Hát igen, elkezdte fúrni a fogamat és darabonként kihúzni őket. Azért ez valamilyen szinten durva volt, eddig egyik fogamnál sem kellett ilyet tenni, de nyilván sajnos a rohadás is hozzásegített ehhez. Ami pedig vicces volt, hogy ilyen állapotban is egy-egy fogdarabban megállt a fúró. Tökéletesen hallani lehetett és valamilyen a rezgésből érezni is, hogy megállt. Nem egyszer fordult elő ez, ilyenkor mint feljebb vette és majd elkezdte megint.
Apám a váróban ült, engem várt és csodálkozott is, hogy miért fúrnak nekem, amikor foghúzásra jöttem.

Na igen, az orvoson tényleg sok múlik. Valószínűleg, ha az előző orvosom foglalkozott volna akkor a fogammal, lehet ez nem történt volna meg. Akkoriban letört darabról már sejthetni lehetett volna, hogy a fogam nem túlzóan egészséges, neki is, de nekem is. Én sejtettem, de hát ő a fogorvos, csak jobban tudja, mint én.
Végtére is sikerült a beavatkozás a hölgynek, jól megcsinálta, fájdalommentesen kiszedte és a kiszedés közben nem szenvedtem semmilyen (maradandó) sérülést, és örülök, hogy tudok azóta is enni a jobb oldalamon! :)

Szóval mindenki vigyázzon a fogára és amint tud, menjen fogdokihoz, később csak rosszabb lesz.

Hozzászólások

(#1) Krugszvele


Krugszvele
aktív tag

Van még foghúzás?
Az én fogorvosom azt mondta, hogy már nagyon-nagyon elvétve húz fogat, tényleg legvégső esetben, mert inkább gyökérkezeli és felépít rá egy fogat.
Nem vagyok szakmabeli, csak az ő véleményét tudom ismételni.

[ Szerkesztve ]

(#2) RexMaximus válasza Krugszvele (#1) üzenetére


RexMaximus
aktív tag

Van, pledaul ha nem lehet felepiteni mar ra egy fogat. Valami hasonlo lehetett az eset is. Viszont igy meg johet az implantátum. Az is jo jatek :)

(#3) Met


Met
nagyúr

Fogorovos
Évenkénti kontrollra érdemes menni, fogkövet leszedetni, ha van kis luk az hamar be lehet tömni, nem kell gyökér kezelni később. Néhány évente panorámaröntgen mert nem minden luk látszik.

Fogápolás
Rendszeres fogmosás, fogselyem és ha nagyobbak a foghézagok akkor van ilyen kefe szerűség amivel jobban ki lehet szedni az ételmaradékot.

És ez sem garancia, rendszeresen járok fogorvoshoz kontrollra de röntgen nem volt soha, idén amikor mentem mondta a doki (egy másik, átvette az előző praxisát) hogy van egy luk a két fog ahogy összeér és kellene egy panoráma röntgen. Ezen látszott hogy rohadt nagy az a luk.
Meg volt a gyökérkezelés, utána gyökértömés és 11.-én megyek a végleges tömésre.
Az utóbbi időben kicsit hanyagoltam a fogselyem használatát....

Első alkalom 25k (röntgen, fogkőleszedés, gyökérkezelés)
Második alkalom 12 vagy 15k már nem emlékszem (gyökértömés)
Harmadik alkalomra mondta hogy olyan 20k körül lesz.

Úgy gondolom hogy a fentebb írt fogápolásra érdemes időt fordítani a felsorolt összegek tükrében.

"If in doubt, flat out!" Colin McRae

(#4) elektrotank válasza Krugszvele (#1) üzenetére


elektrotank
tag

Van. :D Csak nekem alá kell írnom egy papírt, hogy beleegyezem abba, hogy kihúzzák. Egy eleve rohadt fogat nem gyökérkezeltetnék feleslegesen, hogy utána ki legyen húzva. Ha már el van rohadva, szerintem jobb, ha ki van szedve, minthogy gyökérkezelve bent van, így is, úgy is elrohad.
A gyökérkezelésből már volt egy rosszabb élményem, azt hiszem arról is írtam már egy korábbi bejegyzést :D Az se volt teljesen ép fog, emiatt pedig időn belül letört és fel kellett vágni a foginam. Hosszú nap volt :D
Mondjuk nekem annyiból rosszak a fogaim, hogy szerintem belülről kezdenek lyukasodni... mert kívülről nem látszik csak egy fekete pont, és amint elkezdik fúrni, egy hatalmas lyuk van a helyén... volt amikor annyit fúrták az egyiket, hogy megkérdeztem van e még mit fúrni. :U

Met: Azért szoktam járni kontrollra. :D És amint baj van, már megyek is fogdokihoz. Fogmosás mindennap van, általában 2x. Kiskoromba volt még az két alsó fogammal baj (rágófogakkal), ami akkor ki lett húzva, azóta az alsó fogsorommal nem igen volt gond, 1-2 tömés, azóta is jól működnek, szerencsére. A felső fogsoromnál volt egy-két gubanc. De lehet örökletes probléma. Se anyámnak se apámnak nem voltak tökéletes fogai. Pl. haver elvileg egyáltalán nem mossa (látszik is) és beül a székbe, ránéznek és ennyi is volt, mert egy lyukas foga nincs. Ezen is sok múlik! :)

[ Szerkesztve ]

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

(#5) greenity


greenity
aktív tag

Nekem tavaly október elején tört le egy darab a fogamból, kértem időpontot elmentem, megbeszéltük, hogy gyökérkezelés majd ráépít, aha persze meg ahogy Mariska elképzeli. Másfél óra fúrás és szenvedés után azt mondta, hogy ő ezt nem tudja megmenteni ki kell húzni, akkora már mindenem könnyes volt, mert engem nem lehet rendesen elérzésteleníteni, hogy a scleroderma miatt, vagy apumra ütöttem a sok idegvégződéssel nem tudom, de még fél óra véséssel és fúrással kihúzta. Hát megszenvedtem vele :(

"Egy mosolynál jobb a több"

(#6) elektrotank válasza greenity (#5) üzenetére


elektrotank
tag

Részvét. Nekem még soha nem véstek. Jól megszenvedtél vele akkor. Őszintén, ha tömés után is fáj egy fog, az már a véget jelenti, sokáig az nem fog élni már. Úgy értem élni fog, csak te nem tudsz majd élni vele együtt. Tehát vagy gyökérkezelteted, jó esetben nem fáj, rossz esetben érezni fogsz vmennyit még belőle. De később kibukik úgy is, mert előbb-utóbb ki kell szedni, ha nem következő évben, lehet 10-15 év múlva. Nekem gyökérkezelés után is érezhető volt némi fájdalom. Sokáig nem is húzta a fog, letört és ki kellett vágni sajna. Kb. 1 évig élt még. De kb. ez személyfüggő. Mindenkinek más.

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

(#7) flymi


flymi
addikt
LOGOUT blog

Én épp pár napja voltam húzatni BF5-öst, szept. 20-ra kaptam időpontot. De előtte egy hete már semmilyen fájdalomcsillapító nem segített rajta, hiába vettem be egy marékkal is, csak a gyomrom vágta tönkre. Vagyis de, a Flector használt, amit egy kollégától kaptam, de azt nem adnak vény nélkül, úgyhogy utólag írattam mindjárt 2 dobozzal is. :K Na ebből egy tasak kihúz minden fájást belőlem 10-12 órára kábé.
Anyám fogait örököltem, vagyis jó xarok. Elég fiatalon, már tizenévesen volt pár húzásom, gyökérkezelésem, tömésem. Jó pár éve csináltattam meg véglegesre egy 4 részes koronát fentre, előre. Szerencsére jobb/szebb lett mint az eredeti csont. Igaz kéthavi fizum bánta, de rendben van azóta is.
Sajnos a jobb alsó bölcsesség fogam vízszintesen nőtt, a gyökér meg bent van az állkapocscsontban. Erre a kiszedésére is rá kell szánnom magam a közeljövőben, mert a külső oldalon nagyon elvékonyodott a zománc, itt-ott már lepattogott, szuvas is kicsit a tömés mellett. Nem szeretném ha ez begyulladna, mert akkor egész az agyamig hatolna a fájás...
A következő feladat két törött fog felépítése lesz és az egyik szemfogam tövénél az érzékeny rész megszüntetése töméssel.
Szerencsére sosem kellett szájsebre mennem, csupa durva dolgot hallottam csak onnan.
A fogfájásnál nincs rosszabb! :( De komolyan!

/// "A félelmet lazán arcul csapom és fricskát nyomok az orrára" (T.B.A) ///

(#8) greenity válasza flymi (#7) üzenetére


greenity
aktív tag

Remélem marad ez a véleményed életed végéig :)

"Egy mosolynál jobb a több"

(#9) Sotho válasza flymi (#7) üzenetére


Sotho
őstag

Flector : diclofenac a hatóanyag. Voltaren duo-ban is az van 25mg/szem ez vény nélküli. A 150 mg diclofenac/ nap az maximum ajánlott dózis ha 100mg (4 bogyót) beveszel egyben az 6-8 órára egy komolyabb fogfájást is kiüthet. Ezalatt az ember legalább el tudja tervezni hogy mit fog csinálni. :)

(#10) flymi válasza greenity (#8) üzenetére


flymi
addikt
LOGOUT blog

Mármint az utolsó mondatra hivatkozva? Úgy legyen!

Volt pár kisebb ilyen-olyan műtétem (sérv, orrsövény, mandula). Azok sem voltak épp kellemesek. De mikor a fél arcod fel akar robbanni, a szemed kiesne a helyéről, nem tudsz aludni és fát aprítanak a kis gonosz törpök a fejedben... Na erre mondtam, hogy ennél nincs rosszabb.

Sotho: 2g granulátum tasakonként
Összetevők: Diklofenák-epolamin 65mg, mely megfelel 50mg diklofenák-nátriumnak.
A lényeg, hogy ebből egy is elég. Nem is tudom bírnék-e belőle többet, annyira borzasztó rágógumi íze van. :D

[ Szerkesztve ]

/// "A félelmet lazán arcul csapom és fricskát nyomok az orrára" (T.B.A) ///

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.