A kiindulási helyzet (feltérképezés, tervezés, előkészítés):
Szinte minden cégnél van legalább egy ilyen rendszer: csendben teszi a dolgát, ritkán használják, és senki nem mer hozzányúlni.
Az egyik ügyfélnél ez egy iktató- és ügyiratkezelő rendszer volt, egyetlen szerveren:
- Windows Server 2003 Enterprise
- ASP.NET alkalmazások, vegyesen .NET 2.0 és .NET 4.0 alatt
- SQL Server 2005 Enterprise, ugyanazon a gépen, mint a webszerver
- 5 webalkalmazás és 7 adatbázis
- Nincs forráskód, csak lefordított DLL-ek és konfigurációs fájlok
Az alkalmazás működött, a gond a környezetével volt. A Windows Server 2003 és az SQL Server 2005 már több mint egy évtizede nem kap biztonsági frissítést. A cél egyszerű volt: az alkalmazást biztonsági frissítéseket kapó platformra költöztetni úgy, hogy minden egyes lépés után működjön.
Persze a szokásos háttérsztori még megvolt ehhez:
- Havonta 1-2 alkalommal még nézegetnek benne dokumentumokat
- A cég akitől származik a VM már nem létezik, a gyártóval sincs már support szerződés.
- Hogy miképp került az ügyfélhez ez a Windows Server 2003 x86 Enterpris, rajta SQL 2005 Enterprise, és van-e rá licensz, azt már a történelem könyvekből is kitörölték.
- Párszor próbáltam már belenézni is kibogozni, hogy mi merre meddig van, de semmi doksi, kókány setup, az első halovány próbálkozásra mikor egy VM klónon próbáltam 2003 => 2008 R1 SP2 x86 inplace upgrade-t csinálni persze behalt minden.
- Most hogy van Claude Opus 5.5, nagyon gyorsan lehet haladni, és ez egy tökéletes PoC.
Miért nem a felhő?
Ez volt az első kérdés, és érdemes megosztani, miért lett a válasz „most nem”.
- Adatbázisok közötti hívások. Az adatbázisok név szerint hivatkoznak egymásra (`[Adatbázis].[dbo].[Tábla]`). Ezt az Azure SQL Database nem támogatja. Az Azure SQL Managed Instance igen, de az árazása nem igazán kompatibilis a magyar közigazgatással
Ráadásul van még némi kapacitás az onprem hoston. Minimál konfigban is 600-700 EUR / hónap lenne.
- COM komponens. Az egyik DLL egy COM interop komponens, amelyet az Azure App Service újraírás nélkül nem enged regisztrálni.
- Költség és kihasználtság. Egy ritkán használt alkalmazásnál egy folyamatosan futó VM és egy Managed Instance jóval többe kerülne, mint amennyi hasznot hoz.
A döntés: maradunk on-premise, de támogatott platformon, amíg az alkalmazást ki nem vezetik. (haha, már 10 éve vezetik ki
) A jó architektúra néha azt jelenti, hogy tudatosan nem a felhőt választjuk.
Feltérképezés: hogyan működik valójában?
Kb addig jutottam el a korábbi próbálkozások alatt értelmes idő befektetésével, hogy IIS 6 frontend ASP alkalmazás, .net 4.0 és SQL 2005 7 db adatbázissal mindenféle kókányolással. A Claude-ba feltöltve a wwwroot mappát meg pár SQL DB dumpot azért tisztult rendesen a kép.
Forráskód és naprakész dokumentáció nélkül először azt kellett megérteni, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az elemek. Kézenfekvő kiindulópont a connection string, csak éppen nem ott volt, ahol várnánk.
- 1. Konfigurációs fájlok. Szabványos `<connectionStrings>` szekció nem volt. Minden alkalmazás a saját beállításaiból rakta össze a kapcsolatot, és az öt alkalmazás háromféleképpen hivatkozott az adatbázis-szerverre, köztük egy loopback címmel (`127.0.0.1`), ami azonnal elromlott volna, amint az adatbázis máshová kerül.
- 2. A lefordított DLL-ek. Szerencsére nem kellett teljes reverse engineering. Az olyan metódusnevek, mint a `GetSubsystemServer` és a `GetSubsystemDb`, elárulták a lényeget: az alkalmazás futás közben, alrendszerenként kérdezi le, melyik szerverhez és adatbázishoz kell kapcsolódnia.
- 3. Az adatbázis-mentés. Az SQL Server `.bak` fájlja bináris, de a tárolt eljárások kódja szövegként benne van. Ezek kinyerésével nagyjából 1300 tárolt eljárást kaptunk vissza, és megtaláltuk a kulcstáblát: egy alrendszer-nyilvántartást, amelynek minden sora egy alrendszer szervernevét, adatbázisnevét és hálózati protokollját tartalmazza.
A következtetés: a szerver neve három egymástól független helyen volt beégetve: a konfigurációs fájlokban, egy XML-alapú bejelentkezési térképben, és adatként magában az adatbázisban. Ha csak a konfigurációs fájlokat írjuk át, az alkalmazás fele továbbra is a régi szerverre mutatott volna.
Azt is kiderítettük, mire nincs szükség: a hét adatbázisból kettőre (régi évek archívumai) sehol nem volt hivatkozás, így ezeket nem kellett átköltöztetni.
A legfontosabb tervezési döntés: ugyanaz a szervernév, ugyanaz a SQL named instance név, így a kódban nem kell még mélyebben piszkálni.
Minden hivatkozást átírni, beleértve olyan adatbázissorokat is, amelyeket nem ismertünk teljesen, kockázatos lett volna. Ezért megfordítottuk a feladatot:
- Az új szerver pontosan ugyanazt a gépnevet, SQL-instance és adatbázisneveket kapja.
Így a konfigurációs fájlokban, az XML-ben és a nyilvántartó táblában lévő minden hivatkozás érvényes marad, az alkalmazáson semmit nem kell módosítani. Ráadásul a lehető legegyszerűbb visszaállási lehetőséget kaptuk: az új szervert kikapcsoljuk, a régit visszakapcsoljuk, és minden ott folytatódik, ahol abbahagytuk.
Ez azért működhetett, mert:
- a régi szerver nem volt tartományba léptetve, így a név újrahasznosítása egyszerű volt,
- az alkalmazás hosszabb ideig leállhatott, tehát a régi és az új szervernek soha nem kellett egyszerre futnia,
- minden adatbázis együtt költözött: név szerint hivatkoznak egymásra, és nincs köztük külön hitelesítés, így egy egységként viselkednek.
Az upgrade útvonal megtervezése
A célplatform a Windows Server 2025 és az SQL Server 2025 Express. Egy lépésben nem lehet eljutni oda, mert az újabb SQL Server verziók csak azokat az adatbázisokat tudják megbízhatóan visszaállítani, amelyek már legalább SQL 2008 formátumra lettek frissítve. Ez határozta meg a tervet:
Kiindulás | Windows Server 2003 | SQL Server 2005 Enterprise
1. szakasz | Windows Server 2008 R2 | SQL Server 2008 R2 Express | 32bitről 64bitre migráció; az adatbázisok SQL 2008 formátumra frissítése
2. szakasz (cél) | Windows Server 2025 | SQL Server 2025 Express | Biztonsági frissítéseket kapó platform
Nem rizikós visszalépés az Enterprise-ról Expressre váltani?
- Megvizsgáltuk: a legnagyobb adatbázis 1,2 GB, bőven az Express korlátain belül. Az alkalmazás nem használ SQL Agent feladatokat, teljes szöveges keresést, linked servert vagy Enterprise-specifikus funkciót. Ezt egy egyszerű lekérdezés (`sys.dm_db_persisted_sku_features`) a döntés előtt meg is erősítette.
- Az eddig "ideiglenesen használt"
SQL Enterprise licensz is segítette a döntést.
Amire előre felkészültünk:
- SQL collation: az új példánynak pontosan ugyanazt a (magyar) collationt kellett kapnia, már a telepítéskor.
- SQL bejelentkezések: az alkalmazás SQL-hitelesítést használ, ezért a felhasználókat az eredeti SID-del és jelszó-hash-sel kellett átvinni, nem újra létrehozni.
- Kompatibilitási szint: az adatbázisok először a régi kompatibilitási szinten maradnak, és csak később, külön tesztelt lépésben emeljük meg a következő upgrade alatt.
- Express alapbeállítások: az Express alapból kikapcsolja a TCP/IP protokollt, az alkalmazásnak viszont erre van szüksége, SQL Configuration manager-ben engedélyezve.
- Rollback: minden szakaszban az előző szerver kikapcsolva, de érintetlenül megmarad.
Itt már megy a szuper modern SQL 2008 R2 telepítése 

Hogyan tovább?
A 2. részben a Windows Server 2008 R2 és SQL Server 2008 R2 környezetre való tényleges átállást mutatjuk be: egy sérült mentéssel, egy meglepetést okozó .NET verzióval és egy bejelentkezési hibával, ami rossz jelszónak tűnt, de nem egészen az volt.
A 3. részben remélem sikerül eljutni Windows Server 2025 és SQL Server 2025 Express-ig.

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)