Didereg a lelkem és üres megint minden. Nehéz hetek, hónapok jönnek, de nem bánom.
Enyhül a magány ha az ember a VB döntős, kivetítős, együttnézős estén izzadtan összetapad barátokkal és másokkal a szurkolás sörgőzös hevében. Valaki boldog, van aki nem. Körbenézve Isten ezer kis rezgését látom és megnyugszik a szív, hiszen így együtt - öröm és bánat - egymáshoz - mint a test - oly' közeli.
Enyhül a magány mikor meztelen álmaim repítenek egy forró délután. Álmodom a lányról aki tudja, érzi, hogy a lenyugvó nap izzásában minden boldogságom, minden fájdalmam látom. Tudja, érzi és érti. Megszorítja kezem, gyengéden beletúr hajamba és lassan a vállamra hajtja fejét. Csak állunk és nézzük ahogy a hegy mögé bújik a nap. Álmodom, hogy elémtoppan és szemében láthatom a múltam és jövőm.

"Keresd a csillagokban,
keresd a földön,
Mindegy, hogy honnan jön,
csak jöjjön! Jöjjön!"

Jó néha kiürülni és helyet adni valami tisztábbnak, jobbnak, szebbnek. Újratöltheted szíved fioláját hittel, szerelemmel, vággyal, a megkopott elveiddel. Minden hajnalon újjászülethetsz, minden hajnalon új ember lehetsz. De ehhez bizton tudnod kell, hogy a jó, része a rossznak, pontosan ahogy a rossz is része a jónak.

Változunk a változó világgal. Tíz év múlva már nem mindenki lesz velünk aki most mellettünk van.
Néha egyedül lépdelsz az élet erdejében, mely csak keményen, de érzéssel, jól kifinomult érzékekkel járható. Egy tisztásra érve feküdhetsz a fűben a felhőket nézve, szomjad oltod, pillangók szállnak tenyeredbe mielőtt újra a sötétbe indulnál. A sűrűben járva is tudd, hogy újra fényes tisztás vár rád!

Este megöleltem és megcsókoltam Édesanyámat. Könnyek voltak szemében, mert évek óta hiányzott ez az ölelés mindkettőnknek. Ő már nem lesz, és nem súg mikor én még vén viharokkal harcolok a lélek zúgó tengerein.

"Életed nője az, aki a halálod pillanatában fogja a kezed!"

Ma még didereg a lelkem és üresnek tűnik minden. ...de reggel új nap kél.