Körülnézek a szobámban és hatalmas rendetlenséget látok. Káosz.
Kivánszorgok a fürdőszobába és egy borostás kócos alak néz vissza a tükörből.
PH! - iwiw - gmail - PH! - gmail - iwiw. Semmi nem történik. Satriani szomorkás dallamokat penget a fülembe.
Felállhatnék és rendbeszedném a dolgaim fél óra alatt. Nem megy. A tárgyak kiesnek a kezemből. Legalább elmosogattam ma. De még egy tea, még egy tányér, tálca és tele van újra.
Kint - bent hideg. A lány 800 kilométerre tőlem. Karácsonykor látom. Várja - várom. Ez lesz az első közös karácsonyunk. Hogy' mondjam el neki, hogy az év végén mindig szomorú vagyok? Hisz Ő az optimizmusomért, az életkedvemért és azért szeret, mert felvidítom. Talán sikerül, ha újra megölelhetem. Újra nyár lesz.
Magányos és üres vagyok.
Megégettem a kezem hétfőn. Így nem megy a munka sem. Decemberben még nemigen kerestem pénzt. Majd lesz valahogy. Most ezt kell a velejéig megélni. Tudnom kell milyen a lent, hogy felhötlenül tudjak örülni fent.
Összegömbölyödnék az ágyban még két napig. ...aztán megráznám magam és mennék tovább. Holnap viszont ki kell dugnom az orrom. Meg kell mozgatnom az elnehezedett testet. Szervezkednem, intézkednem, jönnöm - mennem kell.
Aszinkronban vagyok magammal. Elvesztem az elmúlt hetekben. ...és nincs mi betöltse az űrt.
Üres. Hideg és üres.
Jó lenne, ha valaki belépne most az ajtón és a hátamra tenné a kezét. Én összegömbölyödnék és lennék csak.
Tudom, hogy kimászok a gödörből. Kimászok egyedül ahogy szoktam. De most még lent.