2019. június 24., hétfő

Gyorskeresés

MANDALA, avagy mélymeditáció a homokozóban.

Írta: | Kulcsszavak: Mandala . Tibet . Potala

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A képek önmagukért beszélnek...

2001. február 22 - március 1.

Március 2 - 5.

Március 5.

Március 6 - 9.

Március 10 - 12.

Március 13 - 16.

Március 17 - 21.

Június 8.

Szathmári Botond: A mandala jelképrendszere és használata


„a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak,
személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek”
Weöres Sándor

A szanszkrit mandala; kör, a tibeti tyilkhor; közép és kör, vagy körben forog jelentéssel bír, de értelemszerűen szent centrumként felfogható. A középponttal bíró kör maga a kozmosz, benne a mozdulatlan kerékaggyal, a nirvánával és körülötte a létkörforgással, a világgal. A legrégebbi ind szent irat a Rigvéda tíz mandalára (énekkörre) osztható. Egy hindú legenda szerint Brahmá isten az ősi embert négyzetes mandala-formába kényszerítette, majd a Vásztu Purusa nevet adta neki. A hindú építészetben a templomok alaprajza mindig jantra (mágikus diagramm), amely egy adott istenség mandaláját jelképezi. A hindú vallásgyakorlatban a mandala célja előidézni a megtévesztő alakzatokon keresztüljutott tudat egybefogott, ékágra (egyhegyű) állapotát. A buddhizmusban a mandala jelképoltár szerepet nyer, s ily módon materiális szinten a mindenség (makrokozmosz), emberi szinten a személyiség (mikrokozmosz) szimbolikus ábrája, pszichokozmogram, ahogyan C. G. Jung nevezte. Spirituális szinten pedig a buddhista gyakorlat útikalauza. A mandala felfogható a világmindenség buddhista térképeként is. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy a mandala megmutatja a külső és belső világ egységét, azonos lényegi struktúráját. Tucci értelmezésében a mandala az Egyből a sokba való deintegráció, és a sokból az Egybe való reintegráció sémája. A mandalában a külső és a belső mindig egybeolvadva van jelen. A mandala azonban nemcsak a szellemi tájékozódást szolgálja, hanem az elmélyülés, beavatás eszköze, s mint ilyen az éberség szent köre. A buddhista mandala elsősorban a buddha-lényegiség képszerű megjelenítéseként értelmezhető, mely a gyakorlót mindig a saját belső központja felé vezeti. A mahájána hagyományban ez a központ maga az üresség. A tibeti tantrikus hagyományban a mandala talán a legfontosabb alapszimbólum, mely mindig egy adott istenség és kísérete megjelenítésére szolgáló meditációs objektum. Ezt a szerepkörét az isteneket és ideákat kifejező sajátos jelképrendszer segítségével tölti be. A mandala minden kis részlete nagyon mély szimbolikával bír. A buddhista mandalákban mindig a buddhaság ereje nyilvánul meg. A mandalák fontos feladata a szent erők meghívása és befogadása, ezt nevezik Tibetben erőátvitelnek. Ennek az a célja, hogy a törekvőkben felébredjenek, és az élet részévé váljanak a különböző buddha-erők. A tantrikus buddhizmusban a mandala azt jelképezi, hogy készítője szimbolikusan felajánlja a világot a rajta élő lényekkel együtt az adott invokálandó istenségnek. A mandala-készítés a lámák feladata. A tibeti mandala téri alapon két típusba sorolható: lehet kétdimenziós és háromdimenziós. Az elsőbe sorolható a rajzolt, a tekercsképre festett, a színes homokból és a magokból készült mandala. A második csoportba tartozik a fából vagy kövekből készült térbeli mandala, és maga az emberi test. Ezeken kívül meg kell említeni egy harmadik típust, a vizualizált mandalát, melyet a szerzetesek a meditációs praxisuk során idéznek maguk elé. A mandala alapelemei éppen úgy, mint a sztúpáé az öt elem, kívülről befelé haladva a föld, víz, levegő, tűz és űr (éter). A mandalában az öt elem ideális egyensúlyban van, melyet a gyakorló tudatában is meg kell teremteni. A térelem a közép, a lényegiség szimbóluma, amelyben a másik négy elem is megjelenik. A mandala téri struktúrája egy középpont köré szerkesztett geometrikus rendszer. A mandalát kívülről befelé három vagy négy védőkör, varázskör veszi körül, melyek megfelelnek a tibeti buddhizmus misztériumainak. Az első a „Tűzhegy lángköre”, mely a szivárvány öt színében ragyogó lánggyűrű. Ez a Tűzhegyet és a szellem misztériumát jelképezi. Az első körön való áthaladás elégeti a meditáló nemtudását. A tűz a tantrikus hagyományban a legmagasabb bölcsesség jelképe, mely elpusztít minden hamisat, megtisztít és átszellemít, azaz világosságra ébreszt. A második a „Gyémántjogar kör”, a világhegyet határolja, az áttörhetetlenség falát és a szó misztériumát jelenti. A vadzsra az átmantól mentes tudatot fejezi ki, mely elpusztíthatatlan teremtő principium, s a buddhizmus egyetlen centrális pontja. A harmadik a „Lótuszszirom kör” az ősóceánon úszik. Ez a kör a spirituális újjászületést jelképezi, hiszen a lótusz a megtisztulás és a kibontakozó szellemvilág jelképe. Ez a védőkör a test misztériuma, de ez a test az egész univerzumot jelenti, melynek a fizikai testünk is képmása. A magasabb tantrikus osztályba tartozó mandaláknál a második és a harmadik kör között található a „ Nyolc Temető köre”. Ez a nyolc legyőzendő tudatformát szimbolizálja. A védőkörökön túl található a palota előtere, majd a mandala-palota. Az előtérben gyakorta találhatók meditáló mesterek, akik a gyakorlót segítik az útján. Az égi palota egy négyszínű visvavadzsrán nyugszik. A vadzsra csúcsain gyakorta ott találjuk a védelem szimbólumait, a szent ernyőket. A palotának a négy égtájnak megfelelően négy kapuja van, szemből nézve a keleti mindig alul, a déli balra, a nyugati fent, az északi pedig jobbra található. A kapuk fölött egy-egy diadalív van, a tetejükön a két gazella és a tankerék látható. Ezek a Buddha első szarnáthi prédikációjára emlékeztetnek. A gazella-pár ezen túl az ellentétek egységét is jelképezi, míg a tankerék a buddhista tanítást szimbolizálja. A palota tetején győzelmi zászlók és kincses vázák találhatók. A gyálcenek a buddhizmus győzelmét jelképezik. A palota belsejében egy lótuszvirág található, amelynek szirmain a kísérőistenségek, a közepében pedig a mandala főistene, mint világuralkodó trónol. A mandala közepe – mely megfeleltethető a mitikus Szumeru hegynek – és négy égtája az öt tathágata (akként érkezett) Buddha-családnak felel meg, míg a négy köztes égtáj az őket kiegészítő „anyáknak”, a női energiaprincípiumoknak. A mandala istenségei mindig egy-egy buddha-tulajdonság magas energiaminőségét szimbolizálják. A három legfontosabb buddha-minőség a szeretet, a bölcsesség, és az erő, melyeket Csenreszi, Cshámpel és Cshákhná Dodzse bódhiszattva testesítenek meg. Minden tantrikus főistennek van mandalája, azonban egy-egy istenségnek többféle mandalája is lehet. Az istenség megjelenítése lehet figurális, attribútumai vagy a mantraszótagja általi. A mandala-palotában a négy égtájnak és a középpontnak megvan a saját istensége. Ez a feltehetően a VIII. század táján kialakult elrendezés iskolánként kisebb eltéréseket mutathat. Az öt pozícióban az, az öt tathágata-buddha (akiket dhjáni-buddháknak is neveznek) és az ő jelképeik foglalnak helyet, a legáltalánosabbat a következő táblázat foglalja össze. Tathágaták Égtája Eleme Színe Mantrá-ja Dhjánibódhiszatt-va-párjuk Buddha-párja Váhanája (hátasa) Vairocsana Közép Látás Fehér Om Szamantabhadra Krakuccshanda Oroszlán Aksóbhja Kelet Hang Kék Húm Vadzsrapáni Kanakamuni Elefánt Ratnaszambhava Dél Szag-lás Sárga Tráh Ratnapáni Kásjapa Ló Amitábha Nyugat Ízlelés Vörös Hríh Avalokitésvara Sákjamuni Páva Amóghasziddhi Észak Érintés Zöld Áh Vísvapáni Maitréja Garuda Az istenség-mandaláknak mindig két aspektusuk van, egy külső, amely a testtel kapcsolatos (külső megjelenési forma), és egy belső, mely tudati (lényegiség). A kettő elválaszthatatlan, szoros kapcsolatban áll egymással. Ha a gyakorló testét, mint mandalát szemléljük, akkor abban megy végbe a lényeg megvalósulása, a megvilágosodás folyamata. A gyakorló ha felépíti saját mandaláját, megtudja, hogy mi nincs benne egyensúlyba. A meditációs mandalagyakorlat célja felvenni a kapcsolatot a buddha-minőségek energiaállapotaival. Ezek mindig tudati energiák. A mandala-meditáció a tantrikus hagyományoknak megfelelően az adott istenség vizualizációjával történik. Ennek három fázisa van a teremtés, a létezés és a lebontás, melyekhez egy-egy gyökérszótag és egy-egy buddhatest tartozik. A teremtés hangja az „Om”, teste a nirmánakája, a létezésé az „Ah” hang, valamint a szambhógakája, a lebontásé a „Hung” és a dharmakája. A meditálónak először a védőkörökön kell átjutnia, aminek során egyben megtisztul szellemben, beszédben és testben. A mandala-palota előterében meditáló mesterek segítik a törekvőt spirituális útján. A meditáló mindig a keleti kapun, azaz a mandala alsó oldalán lép be a palotába, s ekkor nyílik meg a lótuszvirág. Ezt követően a buddhista hagyománynak megfelelően a középpontot mindig jobb kéz felől kell megkerülni a meditáció során. Végső célként a meditálónak a főistenséggel kell azonosulni, annak erejéhez kell jutnia. A mandala gyakorlatok körkörössé teszik a gondolkodást, ami által a folyamatos változásban lévő, születő és pusztuló világegyetemben kialakul az éber, tudatos részvétel. Csak így valósulhat meg a buddhizmus végső célja a körforgásból való végleges kilépés, a nirvána állapota. A magasabb tantrikus iskolákban jelentős szerepet kap a homokmandala készítésének szent művészete. A dalai lámák rendjében (erényelvet követő) a leghíresebb homokmandala készítők a felsőbb-tantrák kolostorában, a Gyütö Thácángban sajátították és sajátítják el ma is tudományukat. Ezt a mandala-típust természetes festékekkel színezett őrölt kőporból, aranyporból és drágakőőrleményből négy szerzetes készíti. A homokmandalákon a megidézendő istenségnek mindig csak a jelképét ábrázolják. A tényleges elkészítés előtt számtalan tisztító szertartást és felajánlást végeznek a szerzetesek. Lényeges a mandala helyének kijelölése, azaz a helyszín spirituális szempontból való megvizsgálása. Miután engedélyt kértek Prithivítől a Földistennőtől, meg kell tisztítani a helyszínt. Az ártó démoni erőket a háromélű varázstőrök segítségével kötik le. Ezután következnek az előkészítő szertartások. A mandala felrajzolását mindig a vadzsra-mester kezdi a karma-vonal kijelölésével, majd egy zsinórral a bölcsesség-vonalat húzza meg. Ezután a szerzetesek szigorúan követve a sok évszázados hagyományokat a középpontból kiindulva felrajzolják a mandala vonal-struktúráját. Ha elkészült a rajz, kezdődhet a színes homok kiszórása, melyet egy vékony, recés oldalú, szűkülő fémcsövön keresztül juttatnak a vonalak közötti területekre. A szerzetesek kb. egy héten keresztül végzik a színes felületek kitöltését, minden napot egy speciális szertartással kezdve. A színes homok vonalakhoz igazításához a singét (fa lapátkát) használják. A homok kiszórása rendkívül fegyelmezett, precíz munkát igényel. A mandala-készítés művészetének a manuális készségeken túl nagyon fontos aspektusa a spirituális felkészültség. Ez biztosítja a napokon át végzett monoton munka sikerét. A mű befejeztével beavatási szertartások következnek, amelyen különböző fogadalmakat téve a hívők is részt vesznek, aminek jeléül vörös fonalat kapnak. Először felkérik a mandala istenségét, hagyja el a helyét, majd ismét a vadzsra-mester egy gyémántjogarral vagy háromélű varázstőrrel az égtájaknak megfelelő vonalakat húz. Ezután a szerzetesek a négy irányból elkezdik a színes por összesöprését a középpont felé. Végül a homokot egy vázába szórják, amit a megidézett istenség buddha-csoportját jelképező tathágata-koronával díszítenek. A szerzetesek ezután a megkoronázott vázával, mantrák kíséretében jobbkéz felől többször körbejárják a mandala helyét. A egész rítust lucsokhá szertartás zárja, melynek során a vázában összegyűjtött homokot egy közeli vízbe szórják, azaz az ott lakó kígyóisteneknek ajánlják föl. Azután merítenek a tó vagy folyó vizéből, és visszatérnek a mandala-dobogóhoz, majd leöntik azt a vízzel. Valaha az ilyen homokmandala-készítések nem voltak nyilvánosak, Tendzin Gyáco (1935- ), a XIV. Dalai Láma azonban engedélyezte a szerzeteseinek, hogy a világot járva megmutassák a világnak ezt a létében veszélyeztetett alkotásfolyamatot. A phönben is alkalmaznak mandalát, melyet színes homokból, kövekből vagy magokból készítenek. A mandala alakja mindig a kívánságtól függ. Aki szilárd jellemet szeretne, annak a „nyíló lótusz mandaláját”, aki változatlan kedélyt, annak a „növekvő félhold mandaláját” kell készítenie, aki jelentős vagyonhoz kíván jutni, annak a szvásztika-mandalát, aki jó beszédkészségre vágyik, annak 360 magvas árpakört kell csinálnia. A mandala készítése közben a phönben is használnak mágikus mantrákat, azonban ezek formailag eltérnek a buddhistákétól.
Szathmári Botond (TST)
Békesség minden lénynek!
Tási thelekh!

Felhasznált irodalom: Baktay Ervin: India művészete. 1963. Bp. Képzőművészeti Alap K. Hetényi Ernő (szerk.): A vajrajána misztikus ikonográfiája. 1987. Bp. Buddhista Misszió Kelényi Béla: Mandala. 1994. Bp. Budapest Galéria Lavizzari-Rauber, Alexandra: Thankas. 1984. Köln, DuMont Buchferlag Nebesky-Wojkowitz, Réne de Die tibetische Bön-Religion. 1947. Wien Archiv für Völkerkunde, 2: 26-68. Rhie, Maylin – Thurman, Robert A. F.: Wisdom and Compassion. The Sacred Art of Tibet. 1996. New York, Tibet House Tarab Tulku: A mandala. É. n. Bp. Magyarországi Nyingmapa Közösség és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

Forrás: Potala /a Tibetet Segítő Társaság kiadványa/ - www.tibet.hu

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.