2019. június 16., vasárnap

Gyorskeresés

...kiszaladt belőlem.

Írta: | Kulcsszavak: Jin . Jang . . Férfi . Művész

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A boldog ember a művész aki mind a két agyféltekéjét ugyan olyan mértékben használja ugyanannyi férfi és ugyanannyi női energia és még egyszer hangsúlyozom ENERGIA van benne. Ugyanolyan mértékben érzékeny és kemény. Annyit vesz el a világtól amennyit hozzátesz.

Egyensúly. Jin és Jang. Befogadás és kiáradás.

...és veszi a bátorságot, hogy szembenézzen önmagával, tökéletesen megnyíljon és ily' módon kiteljesedjen. Ezt a szabadságot a hétköznapi ember a "darálóban" vagy egy rossz nem támogató kapcsolatban nem engedi meg magának. Úgy érzi, hogy nem teheti meg mert letapossák, tőrbe csalják, becsapják, megalázzák.
Ha az ember eljut oda, hogy a másik elé áll és azt mondja neki pl., hogy loptam vagy kihasználtalak vagy megcsaltalak vagy félrevezettelek de hidd el, hogy hetek óta feszülök emiatt. Megakadok és nem jutok előrébb. Ne haragudj, hibáztam!
Ha erre képes az ember, az a tökéletes szabadság.

A művész az aki láttatja velünk és helyettünk azokat az érzéseket amikkel mi magunk nem merünk, nem akarunk szembenézni. Ő megteheti. ...és ha kell bele is hal.

Hozzászólások

(#1) Cs.Orsolya


Cs.Orsolya
(fanatikus tag)

Ha valaki eljut idáig, hogy megteszi a hétköznapokban azt, amit egy művész megtesz: mindig önmagát adja, akkor válik életművésszé, azaz önmaga mesterévé. Ha ezt elég sokáig gyakorolja, megvilágosodottá. De ha valaki csak úgy tudja adni önmagát, ha valamilyen formában elveszíti a tudatos kontrollt, akkor önpusztítóvá válik. A fájdalom olykor éberen tart, máskor tudatodtól foszt meg. Az önpusztítás és az alkotás között a fókuszáció húzza meg a határt. Az energiát sok dologra fordíthatod: tudatos döntés kérdése. De ha egyszer csatornát nyitsz neki, nem árt, ha már előre tudod, mi a célod vele. Így nem fog ellened fordulni. S ha tiszták a szándékaid, mások sem fordítják majd ellened. Alkotássá válik, nem pusztítássá. Magadon belül is. A fájdalom kérdés nélkül nyit rajtad csatornát. Nem véletlen, hogy sok művészeti alkotás született puszta fájdalomból. De csak azok kezében vált teremtéssé, akik megfelelő irányba terelték azt, egy adott cél felé... Fridának úgy volt önazonos a fájdalom, mint másnak a levegővétel. A tehetsége mentette meg az életét, de az alkotáshoz szüksége volt a fájdalomra is. Furcsa kölcsönhatása, és paradoxona ez a teremtésnek...

[ Szerkesztve ]

"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."

(#2) Eastman válasza Cs.Orsolya (#1) üzenetére


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog

Szerintem most mi ketten másról beszélünk.
Az első két mondatod az ami szorosan kapcsolódik ahhoz amit ki akartam fejezni.

Frida Kahlo képe illusztráció. A Művészt ábrázolja.
Amennyit tudok róla, ő az akire leginkább illik a leírásom. Amikor pontot tettem a cikk végére akkor ugrott be Frida Kahlo. Rákerestem a képeire és úgy gondoltam, hogy ez a darab az ami legjobban az utolsó mondathoz illeszthető.
...a törött gerinc motívummal.

Az utolsó három mondatod nagyon jó kiértékelés.
A többi talán azért zavar mert egyes szám második személyben írtad pedig nagyon nem nekem szól.

[ Szerkesztve ]

(#3) Cs.Orsolya válasza Eastman (#2) üzenetére


Cs.Orsolya
(fanatikus tag)

E/2 = általános alany. Az veszi magára, aki akarja. ;)

Azért írtam le az első és utolsó mondatok közötti részt, mert a művészi önkifejezés sokszor önpusztító fájdalomból fakad, aminek csapdájába számos művész esett már. Az önsorsrontás nagyon jellemzi a művészeket. Azért írtam le, hogy Frida és a gondolataid közötti ívet át tudjam hidalni vele.

Nézd meg a Frida c. filmet. Nagyon jó életrajzi feldolgozás!

[ Szerkesztve ]

"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."

(#4) Eastman válasza Cs.Orsolya (#3) üzenetére


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog

:)

Láttam, szeretem. ...talán ezért is ugrott be az ő személye.
Nem hinném, hogy önsorsrontó lett volna. Az erős fizikai fájdalmait oldotta a képeivel. Persze az elviselhetetlen testi fájdalomból és a tehetetlenségből lehet lelki baj. ...abból pedig lejtő. Ha meg már látszik a vége az egyén döntése, hogy kapaszkodik-e vagy gyorsan él még egy nagyot (a külvilág számára sokszor ésszerűtlenül). Egyenként gyújtja meg a gyufaszálakat vagy egyet meggyújt és belenyomja a többi közé.

Van egy másik nagyon jó film, a Szeress Mexikóban. Erre asszociáltam.

"A nagyanyám, Hajnali Fény, aki kikapu indiánasszony volt, azt mondta, hogy amikor a világra jövünk, valamennyiünk belsejében van egy doboz gyufa. Csakhogy magunktól nem tudjuk meggyújtani a gyufaszálakat, szükségünk van egy kis oxigénre és egy gyertya segítségére. A mi esetünkben az oxigénnek a példának okáért a szeretett személy lélegzetéből kell származnia. A gyertya fénye bármiféle dolog lehet: egy melódia, egy szó vagy hang, egy simogatás, egy apróság, valami, ami elsüti a robbanókészüléket és lángra gyújtja az egyik gyufát. Nos, minden embernek magának kell felfedezni, melyek az ő robbantókészülékei, hogy élhessen, mivelhogy a gyufaszál lángralobbanásakor keletkező égés táplálja a lélek energiáját. Persze nagyon vigyáznunk kell, hogy egyesével gyújtogassuk meg a gyufákat, mert ha egy igen erős érzelem következtében az összes gyufaszál mind egyszerre gyullad meg, akkora fényességet gyújtanak, hogy egy ragyogó alagút jelenik meg a szemünk előtt, mely megmutatja a születésünk pillanatában elfelejtett utat, s egyszersmind hív bennünket, hogy visszataláljunk elvesztett isteni eredetünkhöz."

[link]

[ Szerkesztve ]

(#5) Cs.Orsolya válasza Eastman (#4) üzenetére


Cs.Orsolya
(fanatikus tag)

Pont Fridát hoztam fel ellenpéldaként. Hogy ő nem volt önsorsrontó, de a betegsége miatt a teste állandóan fájt. Ezt sikerült olyan szinten csatornába terelnie, ami felemelte őt...

Jó a gyufás hasonlat;o)

"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.