Tavaly ősszel vásároltam egy kézzel készített népi hangszert egy zenész, tanító, hangszerkészítő bácsitól, aki tőlem kétszáz kilométerre egy kis faluban él, alkot, zeneiskolát vezet. Az instrumentum érdekessége, hogy kb. fél évig volt a fő hangszere a rendszeres fellépésein, addig a másik, a "first lady", a kilencvenes évek derekán szintén saját kézzel készített darab, egy tokban pihent a konyhája sarkában. Egyik szebb mint a másik. Szóval magánórák és a köztes beszélgetéseink során, egy napon eladásra kínálta az aktuális színpadi és oktató hangszerét. Életemben először használt"cikkre" nem alkudtam, hiszen láttam és éreztem a belefektetett rengeteg munkát, a faragásokat, az anyaghasználatot, a több évtizedes tapasztalatot, zene és életszeretetet, és megtisztelve érzem magam azáltal, hogy hónapokon át ő "játszotta be" ezt a gyönyörű hangszert. Úgyhogy a megvásárlása óta én használom, kikapcsolódásra használgatom - a városi élet sűrűbb, sokszor más dolgokra koncentrálok, sok itt a megoldandó feladat, többfrontos és "tökfontos" az egyéb pörgés.

Közben a kapcsolatunk úgy alakult, hogy kb. kéthavonta hívjuk egymást és telefonon keresztül nagyokat beszélgetünk. Ő mesél az ő világáról, én pár mondatot az enyémről, mert inkább iszom a szavait zeneelméletről, zenekarépítésről, hangszerkészítésről, a nyugodt és sallangoktól mentes életről, egészségről és betegségről, szeretetről és szerelemről. Kérdezi most legutóbb, hogy milyen gyakran veszem elő a hangszert.
- Igyekszem hetente játszani rajta, de most kicsit máshova kell koncentrálnom, mert több a dolgom - mondom neki. Csend lett a vonal túlsó végén, majd elérzékenyült. Nyelt egy nagyot és könnyekkel a hangjában lágyan megkért, hogy ha mást nem is teszek, de legalább naponta egyszer simítsam végig a kezem a hangszeren.

Ilyen ez a hangszerelem.

Ennyi a történet, köszönöm, hogy elolvastad. Ne kérdezz konkrétumokat, mert minden további mondattal elárulnám őt. Csak egy, a bennünk élő közös zene adta bensőséges kapcsolatról akartam mesélni neked. Arról, hogy egy mondatával ismét lefaragta rólam a fölös páncéljaim nehezét.