Tegnap este egy munkamegbeszélésen voltam. Miközben a teám kortyolgattam és szikrázó szemmel nagy álmokról és tervekről beszélgettünk a lelkes régi ismerőssel, abszolút nem gondoltam a pénzre. Semmilyen pénzre. Tudom, hogy megkapom majd azt az összeget ami elég lesz az egyre csökkenő szükségleteimhez. ...és a legfontosabb, hogy magamat adhatom. Csak így vállalom el a megkeresések bármelyikét. Csak a saját feltételeimmel. Ezúttal a képességeim határain belül maradok, semmi olyannal nem foglalkozom majd ami nem az én asztalom. Rájöttem itt a dzsungelben, hogy nem vagyok manager, nem vagyok ügyvéd, nem vagyok bróker, nem vagyok bankár, nem vagyok fogyasztóvédő, nem vagyok marketing szakember, nem vagyok logisztikus, nem vagyok grafikus. Nem kell mindenhez értenem, csinálja más! Csak a szakmai munkára koncentrálok, csak a betegekkel foglalkozom majd. Nem matekozok, nem sakkozok, nem számítgatok ki után mennyi megy a kasszába. Nem hagyom magam kiállításokra, bemutatókra, újságírók, fotósok elé állítani. Elmondom mindenkinek amit tudok, minden kérdésre lelkiismeretesen és teljes tudásommal válaszolok és azután mindenki azt csinál magával, az egészségével a sorsával a jövőjével amit akar. Nem tudok mit kezdeni a 20 éves 45 kilós lánnyal aki cementeszsákokat cipel, a focistával, teniszezővel, squash-olóval, a balettáncossal aki nem látja be, hogy le kell álnia !CSAK EGY ÉVRE!, mert a lejtőre került és 60 évesen szenvedni fog, ha MOST nem kezd el úszni és gyógytornázni. Csak egy évig.
Ezentúl nem foglalkozom azokkal akik meg sem jelennek a megbeszélt időpontban és telefonálni sem képesek. Nem az én gondom lesz.

Csak azokra koncentrálok majd akik nyitottak az útmutatásaimra, a tanácsaimra, a tapasztalataimra. Megértik, hogy elsősorban ŐK kellenek a megoldáshoz, nem a csontkovács egy mozdulata. Mindent megteszek majd értük.

Ha a világon (jó, jó, Budapesten) csak egy embernek pozítiv irányba változik az élete azután, hogy kezetfogunk és egy lehetséges utat mutatok a fájdalmai, gondjai enyhítésére (esetleg megoldására) már elégedett és boldog leszek. Azt hiszem, hogy tudom mi a lényeg. Mára tudom mit akarok!
Felnőttem.

A héten elkezdtem feltolni a vaterára a tárgyaim nagy részét. A ruháimon, cipőkön, ágyneműkön, matracon, széken íróasztalon kívül kb. 10 tárgyra és a növényeimre lesz szükségem. Minden mást "kiszórok".
Csak magamba, a tudásomba és utazásokba, élményekbe fektetek majd. A lényeg; újra letisztulni mint régen. Egyenes állni. Tiszta és egyenes tekintettel bárki szemébe nézni és azzal a megnyugvással lecsukni minden este a szemem, hogy talán ma is valakinek jobbá, könnyebbé tettem az életét. A többi nem az én bizniszem. El tudjam vinni a Kedvesem pl. Prágába, ennyi. Eljussak Észtországba, Mongóliába, Grúziába, Izlandra, Portugáliába. Fogjuk egymás kezét és összemosolyogjunk; "Látod azokat a felhőket?"

Újra az esélytelenek nyugalmával indultam neki a télnek, de ezúttal tiszta szívvel. Peregnek a napjaim és én mégis nyugodt vagyok. Megint lenyomtam egymás után több kilincset is - ahogy szoktam, de ezúttal csak abba a szobába megyek be amelyik megnyílik előttem. Nem feszülök neki vállal egy ajtónak sem. Nem várok és nem akarok semmit. Hit, béke és minimál Rock & Roll.