2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

A hidegháborús európai határok kérdése 2021-ben

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"Putyin visszatolná a nyugati katonákat a hidegháborús határok mögé

(...)

Az orosz követelés mögött félig-meddig kimondottan van egy olyan érv is, hogy 1989-ben és 1990-ben többször is megígérték a nyugati vezetők Gorbacsovnak, hogy ha jóváhagyja a német egyesítést, akkor a NATO nem bővül kelet felé, a szovjet érdekszféra irányába. Az orosz külügyminiszter-helyettes erre utalhatott, amikor a szerződéstervezeteket azzal kommentálta, hogy muszáj ezeket írásba foglalni, mert "a nyugatiakban nem lehet bízni".

Csakhogy ezeket a szóbeli ígéreteket a hidegháború végén nem követte szerződéskötés, illetve a Szovjetunió is megszűnt, ahogy az érdekszférájába tartozó országokat összefűző Varsói Szerződés is. A NATO hivatalos álláspontja az, hogy a kapui nyitva álltak, és nyitva állnak minden csatlakozni akaró, és a közös értékeket tartani kívánó ország felé, és a belépésről a tagállamok konszenzussal döntenek.

Az orosz követelés mögött sérelmi politika is áll. Kifogásolják a Fekete-tengeren egyre aktívabb amerikai és brit hajók jelenlétét, a NATO repülőinek járőrözését a Balti-térségben, vagy hogy Ukrajna török harci drónokat vásárolt (Törökország is NATO-tag) a közelmúltban.

Sérelmi listája a NATO-nak is van: az orosz légierő újabban már Fehéroroszországot is felvonulási területnek használja; a szakadár ukrán népköztársaságok lakói közül félmillióan részt vehettek az orosz parlamenti választáson az idén; telerakták katonával és fegyverekkel az ukrán határ melletti vidékeket; és ezen a télen nem szállítanak szenet az ukrajnai erőműveknek, ami miatt veszélybe került a fűtés Ukrajna számos nagyvárosában 2022 elejétől.

A legtöbb geopolitikai szakértő a nyugati és az orosz oldalon is elhúzódó tárgyalásokra számít. Azt senki sem gondolja, hogy a NATO és az USA írásba adja az orosz fél által követelt garanciákat, de az valószínű, hogy szó lesz ezekről hivatalosan is, és ezzel Moszkva ki tudta mozdítani a 2014-ben megromlott viszonyt abból az alaphelyzetből, hogy az orosz hadsereg krími és donyecki agressziója a problémák eredője. Oroszország most elővett egy olyan követelést, amelynek fényében azt tudja kommunikálni, hogy a Nyugat az agresszor a folyamatos keletre nyomulásával. Vagy legalább azt állíthatja, hogy két, hasonló súlyú sérelem áll egymással szemben."

Hurrá!

Európa esetleges felbolydulásáról a mindenkori lengyel és szerb történések üzennek. Ha ott-amott balhé lesz, az továbblökődhet. Ukrajna sajnos a papírforma szerinti ütközőzóna. Voltvanlesz. Adja az ég, hogy ne cibálja meg a muszka a tökü füleinket ismét!

Hozzászólások

(#1) nemlehet


nemlehet
őstag

Nem hiszem hogy az oroszok beleállnak egy totális háborúba... Az orosz GDP kisebb mint az Olasz, egyszerűen nincs elég gazdasági erejük hogy nyerjenek. Az ukrán Krími szituhoz hasonló manőver elképzelhető, de ezt csak ott lehet eljátszani ahol van jelentős orosz kisebbség.

Az oroszoknak már csak azért is veszélyes mondjuk a balkánt megtámadni vagy Európa felé jelentős csapatokat mozgósítani mert a másik oldalon ott van Kína, vagy akár délre a törökök akik szivesen csökkentenék kicsit az orosz érdekszférát...

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#2) Rive válasza nemlehet (#1) üzenetére


Rive
veterán

Kínának nem annyira az orosz érdekszféra kell (az igazából egy eszelős darázsfészek, vagy fél tucat potenciálisan Afganisztán kaliberű/jellegű pokollyukkal), hanem az orosz gáz és más erőforrások. Azaz nekik pont kapóra jönne egy Orosz-EU kereskedelmi háború, pláne, hogy addig is kevesebb figyelem fordulna a saját nagyhatalmi ficánkolásukra.

A kérdéses pont az, hogy az orosz gázkártya mennyire lesz taksálva nyugaton. És ebből a szempontból az EU úgy istenigazából elk*rta.

/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#3) nemlehet válasza Rive (#2) üzenetére


nemlehet
őstag

Nah igen a gáz az érdekes téma. Szerintem amúgy Putyin erősen europára van utalva, mert tény, hogy a kínaiak bármennyit megvesznek, de cár atyuska nem véletlen nem szeret velük üzletelni és inkább ide a mocskos kapitalistáknak adja el...

Én kb kölcsönös egymásra utaltságnak látom a dolgot, bár a palagáz beleszólhat ebbe még. Mondjuk kérdés, hogy egy mosolyszünet alatt ki járna szarabbul. A fagyoskodó nyugati lakosság vagy a valuta nélkül maradó oroszok.

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#4) joghurt válasza nemlehet (#1) üzenetére


joghurt
addikt

Észtország?

De bárhol van kellő létszámú orosz kisebbség, ahol ennek ők szükségét érzik. Dél-Oszétia? Abházia? Megvannak?

Az orosz politika csak az erőből ért, ráadásul teszi mindezt a sértődött kisebbségi komplexusa mögül, hogy már nem egyenrangú ellenfele az USÁnak. A környező országok meg tojnak az oroszok geopolitikai érdekeire, őket a saját jobb életük valahogy jobban érdekli. És ezt a Nyugatban látják, nem Putyinban.

A tej élet, erő, egészség.

(#5) Jarod1


Jarod1
addikt

az oroszok kifejlesztettek 1 új rakétátt -Mach 27 el suhan (hangsebesség 17 szerese)1000 km hatótávval.
mindig csesztetik az oroszokat,,bár 1 háború mindig jó üzlet amerikának...
Ha amerikának nem lenne ellenség kép, akkor beszarna a fegyvereladásuk..

érdekes Golán fennsík elfoglalásáért nem basztatják izraelt...

(#6) Eastman


Eastman
őstag

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#7) Jarod1 válasza Eastman (#6) üzenetére


Jarod1
addikt

megy a gazdihoz a viktátor....

Amúgy a békénél sokkal erősebb az amerikai fegyverlobbi,,, hisz nem Amerikában fognak majd esetleg háborúzni és fegyvereket minimum egyik oldalnak el lehet adni...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.