Eltelt tíz év. Atyaég!

Továbbra sem jó dolog az öregedés. Előkerültek bajok, nyavalyák, meg miegymás, amit a hagyomány ráfog az öregedésre. Lassan szemüveget kell hordanom, mert nap végére már elfárad a szemem. Pont tegnap voltam szemorvosnál. Javasolja menjek el a háziorvoshoz is, mert a szemfenéken magas vérnyomás jeleit véli felfedezni. A látásommal még nincs nagyobb baj, de a -0,5 cylinder megvan mindkét szememen. A vérnyomás jobban aggaszt.

Ma van a születésnapom. Így az előző, 10 évvel ezelőtti visszaemlékezés visszaemlékezése kavarog bennem. Szomorúvá válok, amikor az idő múlása kerül valamilyen formában elő. Ez pedig elég gyakran előfordul. És meg csak hessegetem a gondolatokat el erről. Nem akarok tudomást venni róla, pedig szembe kell nézni ezzel. Olyan még nem volt, hogy valaki túlélje saját magát. Ez van, ez az élet rendje. Bele kell törődni, mert ha nem, az csak még jobban felőröl.

Néha még van hiányérzetem. Bár ez szerintem csak az elrohanó fiatal éveimből adódik. Sok mindenről lemaradtam már és még sok mindenről le is fogok még. Már nem az enyém az egész világ, már csak a része vagyok, egy nagyon-nagyon apró része. Ehhez is hozzászoktam. Nem mondom, hogy sodródom, mert vannak saját döntéseim és úgy gondolom, hogy akkor is csak én alakítom az életemet. És joggal merem kijelenteni, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest jobbak a körülmények. Érzésre más persze, a fene nagy szabadság alábbhagyott, kötöttebbek a napjaim, de szerintem többek azok az örömök, amelyeket meg tudok becsülni.

Szentimentálisabb lettem az évek alatt. gyakran elérzékenyülök, persze ezt próbálom nem kimutatni mások felé, meghagyom magamnak. Van amikor nehéz. Úgy gondolom magamról, hogy konzervatív típusú ember vagyok és a megszokottban érzem jól magam. Pedig volt egy munkahely váltásom (12 év után - és már ennek is egy éve) egy párkapcsolati váltásom (4 év után - és már ennek is 10 éve), költözések 4 db volt a 10 év alatt, illetve utaztam is új helyeken külföldön és voltam egy nagyon várt, de nem igazán jól sikerült koncerten is (Metallica - Prága). Jó érzés néha olyan dolgokat csinálni, ami eltér a megszokottól. Tapasztalni kell, mert így ismerjük meg magunkat.

Kérdés az, hogy ismerem-e magam, illetve, hogy eléggé ismerem-e magam? Szerintem nem, és talán soha nem is fogom, mert tudom, hogy vannak rigolyáim, szokásaim, gondolataim, azonban nem mindig tudom előre megmondani, hogy amit elém görget az élet az jó lesz-e nekem vagy sem. Ezek csak utólag derülnek ki. Nyilván tapasztalat kell ahhoz, hogy becslést végezzek, de még mindig azt mondom, hogy túl kevés az alap. De ezek a dolgok kellenek ahhoz, hogy majd később, amikor már kellően sok lesz mögöttem, akkor egy picivel jobb kiértékeléseket végezzek előre.

Ennek még el kell telnie pár évnek, csak akkor már minek? Néha teszem fel a kérdést. Mit fogok kezdeni magammal 45-55-65 évesen? Senki sem tudja. Bizonytalan a jövő. És ez most mindenre rávetíthető szerintem. Saját magamra, az országra, a világra. Továbbra is keresem önmagam és azt, ami érdekel. Bár a haláltól még mindig félek, vannak akiknek még ennyi sem adatott meg mint nekem. Filozófiai vitákba még magammal sem állok le vitázni.

Szóval 35. Találkozzunk 45-kor is.