Bár a japán Monster Hunter franchise e kicsiny bejegyzés írása környékén lép be 16-ik életévébe, mégsem könyvelhetett el túl nagy sikereket a nyugati féltekén - egészen mostanáig. A Capcom egyik legjövedelmezőbb sorozatává előlépett Monster Hunter kissé kacskaringós úton jutott el a rivaldafényig, a Sony konzoljain látta meg a napvilágot és szerzett a hátországban egyre nagyobb rajongótábort magának. 2009-ben aztán a fejlesztő átpártolt a Nintendóhoz, a harmadik sorszámozott rész már az elsöprő sikerű Wii-re jelent meg. Ugyanennek a résznek a feltupírozott verziója MH3U néven már az újabb generációs Nintendo-konzolokon (3DS, Wii U) jelent meg, ez volt talán az első, Nyugaton is értékelhető számban eladott rész, magam is itt kapcsolódtam be a sorozatba. Még 3DS-en követte ezt a negyedik rész, ami talán a legnagyobb vízválasztó volt a nyugati piacok meghódításában, a Nintendo exkluzivitást pedig a 'Generations' névre keresztelt rész zárta le, ami a 3DS mellett a Switch-re is még megjelent. A kétségtelenül legnagyobb áttörést azonban jelen kis írás alanya, a Monster Hunter World-re kersztelt rész érte el, mely most először PC-n is tiszteletét teszi, a Sony és a Microsoft aktuális konzoljai mellett. A sors iróniája, hogy a sokáig MH exkluzív Nintendo platformjára ez az új, nagy sikerű rész nem jelent meg.

A Monster Hunter (Szörnyvadász) játékokban - meglepő módon - szörnyekre kell vadásznunk. Történetet nem nagyon kell egyik részben sem keresnünk, de szerencsére az alapkoncepció és az évek alatt aköré felépített játékmechanika is elviszi a hátán ezeket a játékokat. Egy olyan világot kell elképzelni, ahol mintha nem haltak volna ki a dinoszauruszok, és az emberek - bár a lőport és számos egyéb vívmányt ismerik - nem kerekedtek végletesen a természet fölé. Ezek a hatalmas, sokszor titáni lények szabadon kóborolnak az emberek táborai közt a vadonban, a szörnyvadászok pedig őket igyekeznek zsákmányul ejteni a belőlük kinyerhető, értékes nyersanyagok reményében. Minden részt - beleértve ezt is - zöldfülű vadászként kezdünk, akinek egyre durvább szörnyekkel kell megküzdenie, és ehhez minél jobb páncélra-fegyverzetre lesz szüksége, amihez mindig az aktuálisan legerősebb lényekből kinyert nyersanyagokat kell felhasználnunk. Tulajdonképpen erre a szinte véget nem érő mókuskerékre van a játékmechanika rászabva, mindez azonban meglepően szórakoztató, sőt addiktív formába van öntve.

Egyik sarkalatos pontja a játéknak, hogy a szörnyek méltó ellenfelei a vadászoknak, nincs egyértelmű préda vagy áldozat szerep köztük. Ha ügyesek vagyunk, akár különösebb nehézségek nélkül győzhetünk, de ugyanúgy könnyen otthagyhatjuk a fogunkat is, ha nem vigyázunk eléggé. A sorozat egyik legjobb vonása, hogy a bestiák saját karakterrel rendelkeznek, mindnek megvan a saját mozgása, szokása, erős és gyenge pontja. A teljes sorozat folyamán mindig új és új lények léptek be a porondra, de a régiek sem tűntek el. Mára annyian lettek, hogy egy-egy részbe nem is teszik bele egyszerre mindet, hanem rotálódva hol ezek, hol azok bukkannak fel az egyes kiadásokban. A sorozat régi játékosai persze már betéve ismerik mindegyiket, én már azon sem lepődnék meg, ha egy állatkertben is viszont látnám egyiket-másikat, annyit csatároztam velük virtuálisan. Szörnyeink továbbá rendelkeznek egyéb szürreális tulajdonságokkal is, némelyik tüzet okád, mások fagyasztanak, de van amelyik hegy méretű és egy komplett működő vulkánt cipel a hátán. Erre azért már egy T-Rex is csak hümmögni tudna.

Szerencsére a másik tábornál sem fogták túl komolyra a figurát, az emberek náluknál kétszer nagyobb kardokkal és egyéb fegyverekkel rohangálnak, beszélő macskák harcolnak az oldalukon és egész svédasztalnyi kaját falnak be együltő helyükben. A játék központi helyszíne egy Astera nevű kolónia, általában innét indulunk majd portyáinkra. Hogy mégiscsak szóljak itt egy kicsit a sztoriról, mi egy nagyobb szabású kolonizáló-felfedező expedíció ötödik hullámának tagjai vagyunk, akik az őssárkányok átvonulását hivatottak vizsgálni a címben is szereplő Új Világba. Itt ezen az új kontinensen elvileg minden új, mégis sok régi dolog ismerős lesz, főleg a veterán játékosoknak. Én mondjuk nem tudok teljességgel azonosulni a sztori azon vonalával, ahogy az új ökoszisztéma "kutatása" zajlik. Mert kábé arról van szó, hogy menj ki és öld meg a szörnyeket, hogy minél többet megtudjunk róluk. Mire kiirtjuk a szerencsétlen párákat, már egész jól meg fogjuk őket ismerni, na mindegy... Ha ezen túllépünk, akkor a tábor gépi szereplőitől megkapjuk a szépen egymásra épülő küldetéseket, amelyek során főleg vadásznunk kell, de van hogy élve kell egy-egy szörnyet befognunk, esetleg gyűjtögetnünk kell valamit. A küldetések kilenc, folyamatosan feloldódó csoportba vannak szervezve, csak megadott feltételek teljesítésével nyílik meg előttünk a továbbjutás lehetősége.

Még mielőtt egyetlen kardcsapást is tennénk, a szörnyek mellett megemlékeznék a széria másik sajátosságáról, a mindent átszövő mikromenedzsmentről. Mert nem úgy van ám az, hogy csak kimegyünk a vakvilágba vadászni és 'jóccakát. Emberünk saját maga ugyanis nem képes olyan módon fejlődni mint az RPG játékokban szokás, alaptulajdonságaink lényegében egész végig változatlanok maradnak. Helyette egyre komolyabb fegyverzettel és páncélzattal szerelhetjük fel vadászunkat, amivel nagyobbat sebzünk és jobban bírjuk a strapát is. Számtalan megszerezhető tulajdonság van (magasabb élet, rezisztenciák, extra sebzés stb), amit egyfelől a páncél, másfelől a beleilleszthető ékkövek tömkelege biztosít. A csavar az, hogy noha temérdek képesség közül válogathatunk, egyszerre csak néhányat tudunk belőlük igénybe venni. Mind a páncél egyes elemeit, mind az ékköveket a küldetések teljesítésekor, vagy saját szakállra felfedező expedíciókon tudjuk megszerezni (vagy nem). Mivel a legtöbb nyersanyagot, követ random dobálja a játék, sokszor elég monoton gyűjtögetésbe (farmolásba) csaphat át a dolog, bár kétségtelenül sokkal jobb a helyzet, mint a korábbi részekben. Itt ugyanis lehetőség van csereberével megszerezni az igazán ritka hozzávalókat, bár annak is ára van.

Kisebb fogyasztási cikkekre is szükségünk lesz. A gyógyitalok állandó fogyóeszközök, de szükségünk van méreg/hő/hideg ellen immunitást biztosító italokra, csapdákra és egyéb eszközökre is. Ezekből is csak korlátozott készletet vihetünk magunkkal és jobbára nem is lehet készen megvásárolni őket. Legtöbbjéhez a hozzávalókat gyűjtögetnünk kell a terepen, de bizonyos szerves összetevőket - növényeket, gombákat, rovarokat - a botanikusnál is termeszthetünk, vagy másokat pénzért is vehetünk a piacon. Vadászat előtt a kantinban ehetünk is egy jót, a macskák által főzött kaja is annál táplálóbb, minél több alapanyagot gyűjtünk nekik össze. A kantinon kívül a botanikus kertje is fejleszthető, bővíthető. A kovács pedig aszerint fog jobb holmikat készíteni nekünk, minél különlegesebb hozzávalókkal állítunk be.

Az ominózus hozzávalókért pedig meg kell dolgoznunk. Mihelyst kikerülünk a védelmező kapukon kívülre,
többnyire 50 perc áll rendelkezésünkre, hogy szörnyünket felkutassuk és levadásszuk. Lesznek különlegesebb missziók is, ahol ennél rövidebb idő alatt kell boldogulnunk. A küldetés sikertelen, ha nem teljesítjük a feladatot időre, vagy ha háromszor megfektet minket a szörnyünk. Hagyományos értelemben véve nem tudunk meghalni, de elhasznált készleteinktől elbúcsúzhatunk, ellenben némi keserű tapasztalattal gazdagabbak leszünk. Van a játékban egy e-pénisz hosszmérő is (HR: Hunter Rank), ez annál magasabb, minél több sikeres vadászaton vagyunk túl. Multiplayerben van inkább jelentősége, illetőleg bizonyos szinteket megugorva oldódnak fel küldetések a játékban. Multiról szólva, ha nem szeretnénk egyedül nekivágni egy vadászatnak, online betársulhatunk egy max 4 fős csapatba is. Én speciel nem szoktam élni vele, magányos vadász vagyok.

A hadakozás egy taktikus dolog, mert a szörnyeknek vannak keményebb és gyengébb pontjaik is, ez fajtánként más. Nekik a fő fegyverük az üvöltés, amitől átmenetileg lefagy a vadászunk, illetve a dühöngés, amikor ideiglenesen felpörögnek és szakadatlanul támadnak. Van a legtöbbnek egy-egy komolyabb támadása, azt is ilyenkor szokták elsütni. Mi a magunkkal vitt fő fegyverünkkel harcolunk, aminek többnyire van alternatív használati módja is. A harapásokat, farkcsapásokat legkönnyebben bukfencezéssel tudjuk kikerülni, de ha szorul a hurok, akár nindzsák módjára köddé is válhatunk. A környezet is tartogat interaktív elemeket, például indacsapdába tudjuk csalni szörnyünket, vagy a plafonról instabilan lecsüngő szikladarabokat tudjuk a fejére varázsolni. Csapdázni is lehet őket, többnyire akkor érdemes, ha a bekapott sérülésektől már csak vonszolják magukat. Ha így teszünk, többnyire nagyobb lesz a kapott jutalom is.

A játék könnyen magával ragadja az embert, én e sorok pötyögése idején 144 órát raktam bele. Ez soknak tűnhet, de egyébként a korábbi részekhez képest (3U: ~700ó, 4U: ~200+ó) inkább kevés. Ennek pedig az az egyik oka, hogy a játék sokkal könnyebb lett a korábbi részeknél, sajnos érezhetően az új generációra lett szabva. Kétszer vagy háromszor futottam csak ki az időkeretből, kifektetni pedig talán nem is tudtak egyszer sem. Igaz persze, hogy nem ma kezdtem az ipart, de már a 4U is könnyebb rész volt az előzőnél, én a 3U-t tartom az utolsó igazi 'klasszik' résznek. Másik oka a játékidőnek, hogy szétszedték a World-öt két külön részre, így három helyett csak kettő nehézségi szint van benne, a harmadikat az 'Iceborne' kiegészítő tartalmazza. Vitázni ugyan mindig lehet DLC-k felett, nekem ez annyira nem szimpi megközelítés. Bár egyelőre nem tervezek játszani vele, szerintem annyi tartalom nincs a kiegészítőben, hogy megérje egy teljes játék árát. Ebből a szemszögből a nintendós részek több értéket adtak.

A játék dinamikája a másik, ami szerintem kicsit megcsúszott a végére, legalábbis amit én a végének tekintek. A legvégső fejlesztést a fegyvereken még úgy sem sikerült eszközölnöm, hogy lényegében végiggyalogoltam mindenen, ami csak a játékban lehetséges. Úgy kellett volna szerintem a fejlesztőknek ütemezniük a fejlődést, hogy legalább a 'tempered' őssárkányok ellen már teljesen kimaxolva harcoljak. Mindegy, végső soron enélkül is rendet vágtam köztük.

Talán a készítők is érezték, hogy ez kicsit karcsú lehet, ezért tettek a játékba némi crossovert is. Az egyik vendég a Witcher-sorozatból ismert Geralt of Rivia, aki a saját kis univerzumából csöppent ide egy kellemetlen potyautassal egyetemben. Másik vendégünk a Final Fantasy birodalmából érkezett szőrmók, aki szintén egy félelmetes lényt cipelt önkéntelenül magával. A két történetszál - bár nehezek - csak néhány küldetésre korlátozódnak, így túlságosan nem nyújtják meg a játékélményt.

Még a kezdetek kezdetén volt egy kellemetlen technikai jellegű élményem is, a játék minduntalan hibával kilépett. Bár a hiba egyértelműen a videokártyát jelölte meg, sokszori utánajárást követően külföldi fórumokban kaptam egy tippet, hogy valójában a Ryzen processzorokkal veszik össze. Mivel a BIOS is régen lett feltéve, lefrissítettem az egészet a legújabbra, a processzort pedig nem emeltem vissza alapfrekiről, így javult végül is meg. Szerintem egyébként nem is a legjobban optimalizált játék. Igaz hogy 21:9-ben játszom 3440x1440 felbontáson, de minden különösebb mókolás nélkül csak 40Fps körül fut. Ha a Vega64-et felrántom, akkor is csak 45Fps körül hajlandó menni, de annak is előbb-utóbb fagyás a vége. Csak viszonyításképp, az ebben is feltűnő Geralddal 60Fps-ben tudok kalandozni a Witcher3-ban, ami szerintem még jobban is néz ki (ez a monitorom felső plafonja).

Hogy mi végül is az összbenyomásom az új részről? Nos, én üdvözlöm, hogy PC-n is lehet végre szörnyekre vadászni, nem kell külön konzolokra beruházni miatta. Nálam már egyedül az ultrawide élmény olyan sokat nyom a latban, hogy a gyatra portolást is - ha nem is könnyen, de - meg tudom bocsájtani. Amit a konzolok világából megőriztem, az az irányítás, ezt a játékot ugyanis remekül lehet irányítani a vezeték nélküli Xbox one kontrollerrel. A nehézségi szint olyan-amilyen, viszont nem bánom, hogy a nagyon ritka cuccokhoz nem kell többtíz órákat farmolni. Tetszik a helyszínek folyamatossága, hogy nem különálló zónákból áll az egész, hanem organikus egységet alkotnak. Értelemszerűen a grafikának is jót tett, hogy a sorozat kiszabadult végre a Nintendo-konzolok kompromisszumos világából. Az irány szerintem jó, de kicsit olyan a tálalás, mint a puccos éttermek "elmosogatós" ételei: nem rossz, csak kevés.

Ami tetszik:

- PC-n is végre játszható
- Ultrawide támogatás
- Aktualizált grafika
- Továbbra is jópofák a beágyazott videók
- Ahol kellett, egyszerűsítettek
- Régi játékosok is hamar felveszik a fonalat

Ami nem tetszik:

- Gyenge a PC port
- Túl mély sztorija ennek sincs
- Könnyű
- Rövidebb a megszokottnál
- Egy idő után önismétlővé válik
- Nincs különösebb végső cél, csak a HR pörgetés