Doom is meg nem is

Az új Doom végigjátszása előtt szerettem volna kipörgetni a harmadik részt is, mivel ez eddig kimaradt az életemből. Azért mondjuk nem teljesen, mert cimboránál régen bele-belekóstoltam, viszont nem sok minden maradt meg belőle. Talán csak néhány főszemétláda, mert jellemzően akkor hívott, ha valamivel nem boldogult el. Maradt még valami homályos képem arról is, hogy annyira nem nyűgözött le az egész, pedig a klasszikus '94-es Doom-ot nagyon sokszor kijátszottam, azt imádtam. Ideje volt hát, hogy képbe kerüljek a harmadik részt illetően is, nehogy véletlenül ne jussak el a pokolba

Már a játékot elindítva feltűnik, hogy azért megpróbálták felrázni kicsit a régi receptet. Amíg a klasszikus részek szótalan, történettelen daráldák voltak, addig a harmadik részbe már igyekeztek némi dramaturgiát is csepegtetni. A sztori itt is a Marson játszódik, azonban a UAC vállalat által épített marsbeli komplexum tényleg nagyon jó keretet ad a játéknak. Nagyon alaposan kidolgozták a helyszíneket, a számos funkcionális létesítmény mind-mind beleillik a képbe, a rengeteg labort, garázst és azokat összekötő folyosókat őrrobotok, terminálok, kisebb-nagyobb járművek hada népesíti be. Ráadásul nem vagyunk egyedül: kutatók és katonák egész serege vesz körbe minket - élve vagy holtan...

Szófosásért most sem fogunk Oscar-díjat kapni, de legalább a gépi szereplők beszélnek, vagy rádión-videón fogunk eligazítást kapni. Kulcshelyszínekre érve pedig renderelt jelenetekre vált a játék, melyeken addig nem látott ellenfelek színre lépése vagy valamilyen fontos történeti mozzanat látható. Fontos eleme a játékmenetnek a PDA-k begyűjtése, melyeken egykori - jobb sorsra hivatott - tulajdonosaik üzennek nekünk a túlvilágról audiolog vagy email-ek formájában. Ezeken keresztül állnak össze a történet mozaikjai, és jöhetünk rá például az aktuális számkódos fegyverszekrények nyitjára is.

Darálás helyett parázás - így lehetne talán legtalálóbban leírni a Doom3 játékmenetét. Az eredeti részekben ugye eleve adva volt egy rakás ellenfél, akiknek hulláiból gazdag svédasztalokat lehetett rakni - na ez itt nincs. Relatív kevés szörny lézeng a pályákon, a többségük hirtelen megnyíló portálokon keresztül jelenik meg, legtöbbször a játékos háta mögött, sokszor a frászt hozva rám. Ez a minta amúgy annyira jellemző a játékra, hogy valahányszor meghallottam a portál jellegzetes hangját, már rögtön hátraarcból tüzeltem is. A lelőtt ellenfelek pedig a szemünk láttára hamvadnak el, a hullahegyekről már csak emiatt is lemondhatunk.

Ez az aspektusa eleinte nem nagyon tetszett a játéknak, aztán egyre inkább ráállt az agyam arra, hogy ne akció- hanem horrorjátékként tekintsek a Doom3-ra. Ezzel a megközelítéssel - a maga módján - sokkal jobban le tudta kötni a figyelmem. A többnyire sötét, zegzugos helyszínek nem szűkölködnek a jumpscare jelenetekben sem, de legtöbbet a játék hangmérnökeit szidalmaztam bolyongásaim közben - mert olyan profi munkát végeztek. A hangok, illetve az azokkal való 'játék' annyira hatásos, hogy szinte körbenéz az ember a monitor előtt ülve, sokszor a hideg futkosott tőlük a hátamon.

Van a játéknak egy másik jellegzetessége is, amit viszont nem tud semmiféle ideológia megszépíteni - sajnos menthetetlenül csőjáték lett. Eltévedni gyakorlatilag képtelenség, csak néha mentem el egy-egy létra vagy hasonló mellett, a részküldetések során blokkolva van minden olyan járat, ahol nem lenne keresnivalónk. A régi részekben is vannak színkódos területek, de azokban a helyszínek sokkal szabadabban járhatóak voltak.

Szó mi szó, azért ennek ellenére sok megszokott dolog visszaköszön, számos ismerős 'arccal' fog fegyverünk csöve találkozni. A zombik és korrumpálódott katonák mellett az impek a leggyakoribbak, de rajtuk kívül is a Doom3 lényegében a klasszikus két rész ki-kicsodája. Valamilyen formában megtalálható minden régről ismert karakter, többet viszont úgy átfazoníroztak, hogy első találkozáskor nem is annyira nyilvánvaló a visszautalás. Régi fegyverzetünket is megörököltük, bár szerintem némelyikük - mint a sörétes és a plazmapuska - gyengébbre sikeredtek a megszokotthoz képest. Van egy-két új dolog is, mint a csőbomba, viszont rögzíthető robbanószerkezet és vadászpuskához hasonló pontlövőfegyverünk itt sincs.

Bár sok időt nem adtam magamnak a játékra, azt kell mondjam, hogy FPS létére szokatlanul hosszú. Január vége felé kezdtem el játszani és április elején értem vele véget, hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Természetesen akinek van ideje, az lényegesen hamarabb ki fogja végezni, mégis, azért némi iránymutatást ad a történet hosszúságáról. Összesen 27 részletesen kidolgozott, nyomasztó helyszínen kell végigküzdenünk magunkat, én egy-egy etap alkalmával egy helyszínt jártam ki. Veterán módban (legnehezebb fokozat) játszottam, itt már lényegében minden lelőtt ellenfél után mentettem egyet. Nem csak egy mentési slot van szerencsére, én úgy hatot-hetet használtam. Egy-egy nagyobb helyszínnel így óra felett végeztem. Nekem a BFG-Edition van meg, amihez jár a két kiegészítő csomag. A játék vége felé annyira belejöttem, hogy a főjáték után ezeket is végigjátszottam, még sokkal tovább nyújtva ki a játékidőt.

Az első, és egyben a nagyobbik kiegészítő a Resurrection of Evil, ami 12 új helyszínre visz el bennünket, a megszokottakhoz képest néhány új ellenfelet és egy új, tárgyakat távolról mozgató eszközt (fegyvert) vonultat fel. Most is egy katonát testesítünk meg, de nem ugyanazt, akivel a fő játékot végigvittük. Hiába győztük le a főszörnyet és zártuk le a Pokol száját a fő történetben, az egykori bázisparancsnok, a hosszas metamorfózison átesett Betruger még mindig életben van és kísért odakint. Egy csapdába esett osztag egyetlen túlélőjeként vesszük fel a harcot ellene, hogy megóvjuk a Földet a marsi seregektől.

Rögtön az elején szert teszünk egy dobogó szívre hajazó ereklyére, ami rövid ideig lelassítja az időt körülöttünk. Ezt kihasználva taktikai fegyverként használhatjuk számos (fő)ellenféllel szemben. Három ilyen töltete van, amiket a megölt ellenfelek lelke tud újratölteni. Másik hasznos eszközünk a Half Life 2-ből ismerős tárgymozgató eszköz, amivel akár az ellenséges lövedékeket is megfoghatjuk, illetve vissza is küldhetjük a "feladónak".

Ami feltűnt hamar, hogy kicsit azért visszavágták az alkotók a költségvetést. Nem annyira látványos módon, de például a PDA-k hangfájljai nagyon megritkultak, csak alig pár fordul elő a játékban. Többnyire megpróbáltak a hozott anyaggal dolgozni, de lényegében jól vették az akadályokat. Vannak új köztes főnökök, akiket trükkösen lehet megölni és beletettek az új sztorit segítő átvezető kis videókat is. Akinek tetszett a fő játék, az ezt is élvezni fogja, már csak azért is, mert Bertruger halála egyben pontot tesz a fő sztori végére is.

...vagy nem?

A második és egyben az utolsó kiegészítő, a Lost Mission a rövidebbik a kettő közül. Ez megint egy új történetszálat vesz fel, egy új katonával kell visszajutnunk a Pokolba, ahol is egy hatalmas odatelepített teleportot kell deaktiválnunk, nehogy a démoni légiók fegyverként használhassák fel. 8 új pályát kapunk, de lényegében minden egyes játékelem - fegyverek, szörnyek, videók - a korábbi játékokból lettek újrahasznosítva. Amolyan teszkógazdaságos kiegészítő lett, még odáig is elmerészkedtek, hogy beollózták a fő játék egyik átvezető videóját, ahol annak tényleg funkcionális szerepe volt, itt viszont csak látványelemként szolgál. A főszörnyek is mind-mind ismert karakterek, semmi új démont nem teremtettek a kedvünkért. A pályadizájn továbbra is jó, a hangulat is a megszokott. Kár, hogy semmi újdonságot nem kapunk, a Doom 3 ezen a ponton fullad ki látványosan.

Végső konklúziónak elmondhatom, hogy a fő játék és a két DLC nagyon jó és tartalmas szórakozást nyújt. A kezdeti nemszeretem-érzés szépen lassan átfordult bennem kíváncsisággá, majd egészen ráhangolódtam a játékra. Legnagyobb gondom vele, hogy nem igazán Doom, már ami a játékmenetet illeti. Aki nagy darálásokra számít, valószínűleg húzni fogja a száját. Aki viszont szereti a horrorjátékokat, az egy gyöngyszemre fog bukkanni. Most jutott csak eszembe, mert fentebb már írni akartam, nagyon jó a fizikája is a játéknak. A robbanások lökéshullámai például nagyon élethűen mozgatják a közeli tárgyakat, testeket. Technikailag sincs tehát nagyon kivetnivaló a játékban, a hanghatások is nagyon eltaláltak. Összességében igen tetszett a játék, megérdemli a jó eredményt, viszont ha doomozni támad kedvem, biztosan nem ezt a részt fogom elővenni.

Ami tetszik:

- Nyomasztó hangulat
- Remek játékmotor
- Félelmetes hanghatások
- Sok visszautalás a klasszikus részekre
- Hosszú

Ami nem tetszik:

- Nem a klasszikus részek játékélményét hozza
- Csőjáték
- Kicsit talán sok is a dramaturgiai elem
- Egy idő után önismétlő