Mikor éppen nem dollárjelekkel a szemük helyén csodálkoznak rá a világra, akár még az Ubisoft döntéshozóinak is lehetnek jó pillanataik. Ezt most már kénytelen vagyok belátni, Heroes 6/7 ide vagy oda.

Nem lennék persze teljesen őszinte, ha tagadnám minden korábbi érdemüket, de most ami jelen pillanatban álláspont változtatásra kényszerített, nem más, mint egy mese. Egy mese, amit akár könyvből is felolvashatnának, de ehelyett inkább játék formájában, gyönyörű animációkkal és zenékkel mesélnek el. A mese a XIX. század végi Ausztriába kalauzol minket, ahol is egy megözvegyült herceg udvarába új feleség érkezik két lányával. Történik aztán, hogy a herceg saját, még kicsi lánya, Auróra egyszer egy reggel nem ébred fel. Míg az apa mély depresszióba zuhan, addig Auróra egy álomvilágban, Lemuriában ébred fel. Minden erejével vissza szeretne jutni apjához, de ehhez vissza kell szereznie az elrabolt Holdat, Napot és csillagokat azoktól, akik csalárd módon birodalmukra törtek.

Akinek bejönnek az álom és valóság határait összemosó történetek, mint a Faun labirintusa vagy a nagy klasszikus Végtelen történet, az a Child of light-ot is hamar a szívébe fogja zárni. De ez még csak a jéghegy csúcsa, mindez meg van fejelve egy nagyon szép, vízfestésű - vagy azt nagyon ügyesen imitáló - animációval, egy frappánsan egyszerű körökre osztott JRPG játékmenettel és egy gyönyörű élőhangszeres zenei aláfestéssel.

Ébredésünket követően egyedül vagyunk Aurórával, azazhogy majdnem egyedül: egy kis világító - és beszélő - vízcsepp, Igniculus is hozzánk szegődik, aki szerves részévé válik a játéknak. Külön irányíthatjuk és amíg bírja szusszal, intenzíven világít. Ez kulcsa lesz számos puzzle feladvány megoldásának és a harcok közben is segíteni fog. A játéktér 2D, platformer elrendezésű. Mégsem mondható platform-játéknak, már csak azért sem, mert Auróra rövidesen megkapja a repülés képességét, amivel lepke módra repülhetjük be a helyszíneket. Utunk során elátkozott faluba, óriás gyomrába egyaránt eljutunk, számos szerethető figurával kötünk barátságot és fogadunk harcostársunkká. Mindeközben akaratlanul is rácsodálkozunk a kézzel rajzolt (festett?) hátterekre, a mesekönyvbe illő - hol színes, hol búskomor - látványvilágra. Elszórt ládikákból tudunk gyógyitalokat szerezni, a tulajdonság pontjainkat pedig a ritka csillagporok felkutatásával növelhetjük. Vagy kitartóan keresnünk kell a rejtekhelyüket, vagy valamilyen drabálisabb lénnyel kell harcolnunk érte.

Apropó, harc. A történet fonalát a harcok gombolyítják, mert ahogy lépkedünk lassan de biztosan a végkifejlet felé, annál keményebb ellenfelek igyekeznek végleg örök álomra szenderíteni. Ha ellenségbe botlunk, egy külön képernyőn küzdünk meg velük, egyszerre akár ketten is farkasszemet nézhetünk legfeljebb három bestiával. A körökre osztott harc kvázi újítása - bár egyesek szerint ez is koppintva van - egy időskála, amin minden küzdő fél piktogramja mozgásban van, de más-más sebességgel. Ha egy harcos piktogramja az utolsó vörös szakaszba ér, akkor kezd támadni, de a támadásoknak más-más a sebessége. Ha időközben egy ellenség is támadásba lendül, de egy gyorsabb (általában kisebb erejű) támadást indít, akár meg is előzhet bennünket, amivel hátrányba kerülhetünk. Nagy az esély rá, hogy egy megtámadott küzdőfél készülő támadását megszakítják és hátrébb lökik vissza az időskálán, amivel időt veszít. Minden egyéb harcelem e köré épül, de azok már ismerősebbek lehetnek innen-onnan. Például a Diablo 2-ből ismert drágakövek (itt: okuli), melyekből sok helyütt találni és hármasával össze lehet kovácsolni őket nagyobb erejű darabokba. Fegyvereknél elemi sebzéseket, pajzsoknál rezisztenciát adnak. Ha győzünk, statpontjaink véletlenszerűen növekedni fognak, valamint egy-egy szintlépéskor új képességet választhatunk a terjedelmes képesség-fáról. Kár, hogy aktív skill-ből kevés van, a legtöbb elem a fában csak valamilyen stat-növelő.

Auróra kalandja nem lenne teljes a játék egyik sarokpontja, a magával ragadó zene nélkül. Bizonyára mindenki ismer híres filmzenéket, amiket akár még ma is játszanak rádióadók, jóllehet magára a film cselekményére már alig-alig emlékszünk, ha egyáltalán. A Child of light zenéje is ilyen: szinte kilép a történetből és önálló életre kel. A nem mindennapi produkció szülőanyja egy ifjú kanadai hölgy, Beatrice Martin, aki elsősorban zongorista- és vokalistaként ismert. Kis érdekesség, hogy a zenéket az egykori magyar koronázóvárosban, Pozsonyban rögzítették a helyi filharmonikusok közreműködésével.

Auróra tétele a központi zenei téma - az elsősorban zongorára, csellóra és hegedűre épülő melankolikus dallam a játék során kissé meg-megcifrázva köszön több helyütt is vissza. A zene leginkább mintegy lebeg a történet felett, nem tolakszik az arcunkba, de mindvégig tudatában vagyunk. A csetepaték és a főellenfelekkel vívott harcok során azonban nagyobb hullámokat vet, az olyan lendületesebb melódiák, mint a metal gleamed in the twilight remekül megadják az alaphangot egy kis adok-kapokhoz éppúgy, mint egy epikus küzdelemhez.

Mindezeket összerázva és a végeredményt tálalva mégis mit kapunk? Egy lenyűgöző mesét, aminél nem is szeretne a Child of light több lenni, ellenben azt amit nyújt, kimagasló szinten nyújtja. Még azt az egy-két hibáját is elnézi neki az ember, ami minden bája mellett tényleg csak szőrszálhasogatás szintű dolog. Mert hát rajtunk kívül kit érdekel, hogy például a kérdéses időszakban Ausztria már Osztrák-Magyar Monarchia címen futott, bár ennek ellenére helyezhették volna a mesét teljesen fiktív közegbe. Az uborkás betegségek is azért jelen vannak - framedrop, hosszú töltési idők -, bár nem kifejezetten zavaróak most az egyszer. Ami Wii U tulajként a leginkább fáj, hogy semmilyen konzolspecifikus dolog nincs a játékban, a gamepad képernyőjén is a játék fut kicsiben. De lehet az is, hogy a tökéletességnek próbálták meg elejét venni azzal, hogy csak egy szolgai portot készítettek teljes optimalizálás helyett. Spongyát rá, számomra így is az egyik legjobb dolog lett, ami az Ubival csak történhetett.

Ami tetszik

- gyönyörű vizuális prezentáció
- magával ragadó zene
- 'mesés' hangulat

Ami nem tetszik

- kicsit könnyű
- nincsenek Wii U specifikus funkciók
- nem támogatja a pro controllert