2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Ticwatch Pro 3 GPS - 3 hetes tapasztalat - Update 2021.03.05 LTE

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kísértetiesen hasonló lesz a bejegyzésem a 2 évvel ezelőttihez, de most arra építkezem, amit anno írtam.

Az elmúlt két évben kb. nagy megelégedéssel használtam a Galaxy Watch 46-ot, amíg aztán a barométer szenzorom meg nem adta magát és nem mérte rendesen sem a tengerszint feletti magasságot, sem emeleteket nem számolt (akkor már az akksija is csak kb. max. 3 napig bírta). Szerencsére még garanciaidőn belül volt, de így is kb. 1 hónap volt mire bevizsgálták és eldöntötték, hogy kapok egy cserét. A köztes időszakban használtam egy Honor Magic Watch 2-t, de amint megérkezett a csereóra, a Honor eladásra került (az számomra nem igazán okosóra, inkább csak egy óra kinézetű fitness-tracker). Így most van egy szinte vadiúj Watch 46-om, megint 4 napos akksiidővel és még majdnem 2 év garancia újra. Kicsit megelőlegezve a lentieket elárulom, hogy a fiókban figyel tartalékként, mivel eladni nem éri meg a nyomott használt ár miatt).

Közben azért nyomon követtem az okosóra piacot és amint megjelent a címben szereplő óra, lecsaptam rá. Már az elődjével is szemezgettem anno, de a 2 napos okos üzemidő erősen és határozottan visszatartott. Az már túlontúl nagy kompromisszum lett volna a megszokottakhoz képest. Az újnál a promózott 72 órás okos üzemidő ill. a megjelenéskor már a prototípusok alapján elérhető teszt-vélemények alapján már nem vetett vissza ez a félelem, hiszen ez már a leromlott watch 46 üzemidővel egyenértékű ill. az újabb Samu órák ennél csak kevesebbet tudnak. A megjelenés másnapján megrendeltem a Ticwatch Pro 3 GPS-t és egy 4 napos DHL express Kínából szállítás után (vámköltségeket a gyártó átvállalta korrekten) szept. 30 óta használom is az órát, azaz a lentebbiek az elmúlt 3 hét tapasztalatait összegzik, megspékelve egy kis összehasonlítással.

Hogy maradjak a gyökereknél, még mindig a Pebble-hez hasonlítom az okosórákat (illetve összevetem azzal is amit eddig napi szinten használtam), mert azt tekintem etalonnak. Az alábbi észrevételeim eszerint csoportosítva (mindenről nem írok részletesen, mert elég sok átfogó tesztet lehet róla fellelni mindenfelé, érdemes tájékozódni, akit érdekel komolyabban.

A KO kritériumok a korábbi bejegyzéseim alapján:
- always-on kijelző (óráról beszélünk) - kipipálva, jó ez a kis másodlagos LCD kijelzó az Amoled felett (ugyebár ez a Ticwatch Pro-k specialitása - Dual-layer screen), ezzel együtt van meg nálam a 3+ nap üzemidő. Bármikor ránézhetek, dátum, idő, napi lépésszám ill. sport esetén pulzusszám ezen is megjelenik, még csak csuklófordítás sem kell hozzá.

- napfényben jó olvashatóság - kipipálva. Mind az LCD, mind az Amoled esetén príma. Van benne automatikus fényerő szenzor, nyilván ez az Amolednél érdekes (ez már a Samunál is rendben volt, ezen a téren az újabb okosórák már hozzák talán mind az elvártat - de még emlékszem anno az első Wear OS órámra, az LG Watch Urbanra - brrrrr). Az LCD meg kb. olyan, mint a Pebble esetén, minél több fény éri, annál jobban látszik, ugyanakkor sötétben van csukómozdulatra aktiválódó háttérvilágítása is, ami amúgy kikapcsolható. Semmivel sem rosszabb az olvashatósága direkt napfényben, mint a Pebble-eknek vagy az Amazfit-nek és jobb, mint a ZeTime-nak, Samuval pariban van.

- acél ház - nagyon kis részben kipipálva, de itt igazából már a Samsunggal is lejjebb adtam az igényemből: a számlap felől acél, de máshol (tokozás, hátlap) műanyag. Viszont fekete és elég jó minőségű is (ránézésre lehetne egy matt fém is akár, de a tapintás elárulja) és emiatt nem ordít róla messziről a műanyagság. A kialakítás miatt viszont még a Samunál is könnyebb. Tényleg kényelmes viselni, simán alszom is benne. Méretre kicsit kisebb, mint a Samu, és számomra a kialakítás is jobb (a szíjrögzítő fülek jobban a kéz közelében vannak így a közel megegyező befoglaló méretek ellenére ez sokkal jobban felfekszik a kezemen és nem tűnik nagynak/robosztusnak

- esztétikus kinézet (ne mondják első ránézésre egy megbeszélésen, hogy "ez tutira informatikus") - az én ízlésem alapján kipipálva, bár az LCD kijelzővel (Amoled AOD kikapcsolva) azért elég retro érzés. Elegánsabb környezetben megköveteli az Amoled AOD-t. A gyári szíjával használom, mert annyira bejön és nem kell variálnom vele (gyorsan cserélhető) attól függően, hogy vízbe vinném, vagy elegánsabb kinézet kell. Ez amúgy egy fekete szilikon szíj narancssárga varrással (messziről akár bőrnek is téveszthető). Tetszik benne az is, hogy a szíj kis bújtatójának a belsején van egy pöcök, ami a szíj lyukjába beleül, ezáltal a bújtató nem csúszkál összevissza.

- vízállóság (lehessen benne zuhanyozni, úszni) - kipipálva. IP68 a védettsége hivatalosan, de az édesvízi úszás engedélyezett benne (kimondottan úszás is követhető benne sportként ill. a hivatalos speckó szerint is "pool swimming suitable". Fürdést, zuhanyzást bírja rendesen (kimondottan uszodában a covid miatt még nem jártam benne) és közben is fogadja az értesítéseket, ha bluetooth hatókörön belül van a teló.

- értesítések kijelzése - kipipálva (tényleg mindent át tud küldeni az órára, ami a telón megjelenik (ebben is gyengébb a Zetime ill. flottabb, mint a Galaxy 46 - ott néha kicsit késnek az értesítések a telóhoz képest, itt gyakorlatilag instant történik minden) Ennek ugye Wear OS a rendszere, annak minden előnyével is hátrányával, de gyakorlatilag itt is a telefonos alkalmazásban lehet beállítgatni, hogy mik zargassanak az órán. Egyes alkalmazások esetében válaszolni is lehet az értesítésekre (akár előre definiált szövegekkel, akár az órán írva. A diktálásos bevitel nem pálya (magyarul), mert a Google asszisztens nem tud magyarul (a Samunak itt van egy kis előnye, mert arra közben kijött olyan billentyűzet, ami a diktálást átírja szövegre és magyarul is ért), de angolul persze megy ez is (csak a rokonság nem igazán értené, hogy miért angolul válaszolok nekik :) ). A rezgése is kellően erős, simán ébredek erre alvásból is. A nem olvasott értesítésekre is figyelmeztet a számlapon diszkréten (mondjuk csak az Amoleden; az LCD-n ez nincs meg, de a cég hivatalos oldalán a fórumban sokan kérték már ezt a feature-t, talán egy frissítéssel megoldják)

- híváskezelés - kipipálva. Lehet fogadni és elutasítani is a hívásokat sőt bónuszként még telefonálni is lehet ezen keresztül, mintegy kihangosítóként használva. Nagy ritkán jól jön, amikor foglalt a másik kéz a telót elővenni. Elvileg hamarosan kijönnek egy LTE-verzióval is, ami azoknak lehet érdekes, akik a telótól teljesen függetlenül szeretnék majd akár telefonálásra is használni.

- zenelejátszó vezérlése - kipipálva (és nincs limitálva, hogy csak egyes alkalmazásokat kezel, mint pl. a ZeTime). A kapcsolódó telefonon futó lejátszót kezeli, de akár az órára letöltött zenéket is kezeli lokálisan, így sporthoz nem kell telefont sem vinni és szólhat a zene a bluetooth fülesen (GPS alapból van benne és nagyon jól működik is, de ez a tesztekből tudható, GPS, Glonass, Beidou; Galileo, QZSS)

- minimum a Pebble-lel megegyező akkuidő. A Pebble hivatalos halála (elnézést azoktól, akik azóta is elégedetten használják a Rebble platformon, tudom, hogy élnek még az órák valójában, de szerintem most már tényleg túlhaladt rajtuk az idő) óta is itt véreznek el az okosórák (itt a Honor Magic Watch 2-t nem sorolom ide, de az nálam folyton bekapcsolt kijelzővel elérte a 6 napot) A Ticwatch Pro 3 GPS bekapcsolt LCD kijelzővel 3+ nap. Igazság szerint itt először kicsit megijedtem, mert az első feltöltéskor és az újdonság erejével hatva még csak 2 nap volt (ami nyilván nem felelt volna meg), de aztán ez szépen normalizálódott a köbvetkező töltések során és beállt azóta. AOD amoleddel kb. a fele. Okos funkciók kikapcsolásával lehet akár 45 nap is az üzemideje, de azért valljuk be, hogy ennyi pénzért jobb kvarcórákat lehet venni, amik ráadásul egy elemmel elmennek évekig, azaz nem ezért vesz az ember okosórát, hogy kikapcsolja a funkcióit. Ugyanakkor pl. szükséghelyzetben jól jöhet, hogy legalább az órát tudja mutatni még egy jó darabig. Röviden a Pebble üzemidejét nem éri el (ez az igazi kompromisszum, amit sajnos meg kell hozni), de a ma kapható azonos tudású versenytársakkal szemben nincs igazi hátrányban. Sőt! Üzemidőben tényleg a Samu 46 a párja (csak a bluetooth verzió, mert a SIM-es ott is csak 2 napot bír), az új Samu Watch 3 alatta marad simán, a többieket nem is említve.

Nice to have:
- HR-szenzor - kipipálva. Működik, a pontosságát csaka Samsunggal tudom hasonlítani, mert nincs összevetési alapom orvosilag hitelesített eszközökkel (szerencsére nincs is rá szükségem). Azzal pariban van nagyjából.
- További plusz, hogy véroxigén szintet is mér. A fentebb leírt 3+ nap üzemidő folyamatos HR-méréssel, folyamatos oxigénszint-méréssel és folyamatos stressz-szint monitorozással, valamint alváskövetéssel értendő (ahol a folyamatos alapból kb. óránkénti mérést jelent ill. sport közben tényleg folyamatosat alacsony ill. magas érték riasztásokkal)
- színes kijelző - kipipálva. Felbontásban és élességben ugye nem vitás, hogy veri mind a Pebble-eket, mint a ZeTime-ot, sőt megkoctatom, hogy a Samsungot is (ill. nagyobb is a kijelzője azonos befoglaló méretek mellett, amit már a telefonokban is megszerettem) A dual layer screen meg tényleg egy jó ötlet és működik is.
- fizetés órával: ezt a Samu kapcsán fedeztem fel, hogy milyen praktikus lehet néha. Samunál a Samsung Pay beüzemelése megoldható (ugye hivatalos támogatása Magyarországnak nincs ezen téren), meg is oldottam és használtam elégedetten. Itt a Google Pay az, ami magoldható (ez sem támogatott hivatalosan nálunk) és működik is rendesen. Megolodva és használva.

Egyéb észrevételek:
- a tesztekben elég jól leírják, mire képes és mire nem a rendszer. Már eléggé elfelejtettem, hogy a Pebble-en anno milyen lehetőségek voltak, de a samus áruházénál a Play Store sokkal több lehetőséget kínál. Amire eddig megoldást kerestem, találtam is mindenre, azaz nincs hiányérzet semmilyen téren.
- Wear OS-re elvileg hamarosan érkezik egy H MR2 kódnevű frissítő csomag, ami további akkuidő-javulást és még fluidabb működést jelent kb. minden Wear OS okosórán (azaz a régebbi procik esetén is) az ígéretek szerint. Ha a mostanin még dobni fog, akkor már nem tudom, hova fog javulni :)
- magában az órában amúgy a jelenlegi legújabb okosórás proci (Qaulcomm Snapdragon 4100) van (most még egyedüliként, de nyilván ez már nem sokáig lesz így, amint a többi gyártó is elkezd majd e köré építkezni), amivel a működése már így is kifogástalan. Semmivel sem érzem a mindennapokban lassabbnak pl. a Samsungnál, sőt az értesítések megjelenítésében sokkal gyorsabb annál.
- a kezelése a gombokkal, és az érintőképernyővel okés és kézenfekvő, bárcsak lenne tekerhető lünettája vagy tekerhető koronája (nagyon meg lehet szeretni a Samsung lünettás megoldását)
-" Azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen lenne egy transzreflektív LCD-vel kombinálva a jelenlegi műszaki tartalmat..." - ezt a mondatot szándékosan egy az egyben átvettem a Galaxy Watch 46 bejegyzésemből, mert gyakorlatilag kb. ezt tudja a Ticwatch Pro 3 GPS

Summa summarum: jelenlegi ez az, amivel élem a mindennapjaim és a Samsung egyelőre a fiókban tölti az idejét tartalékként (mert az még az üzemidőbajnok még mindig, bár kicsit kevesebbet tud, de eladni meg nem éri meg, a fiam meg még kicsi és nem passzol a kezére).

Ha valakit érdekel esetleg a vásárlás, akkor a linkre kattintva beregisztrálva az oldalukra ill. a kosárban megadva a UTEGGF kódot 5% kedvezményt kap a vételárból (és én is kapok némi jóváírást persze). Az órát magamnak vásároltam és a gyártó sem fizetett a bejegyzésért. Szállítás ingyenes, a vámköltség a feladóé. Most sajnos van némi várakozási idő (1-2 hét), mert kifogytak a készletekből a sok rendelés miatt...

Update 2021.03.05.
Időközben beszereztem egy LTE verziót is és most ezt nyúzom a mindennapokban. Hivatalosan nem támogatott ugyan még nálunk (csak UK, DE és ES és elvileg csak vodafone onemunber előfizetéssel), de egy UK feltöltős voda sim kártya segítségével (amazonról rendelve) beüzemelhető itthon is a Telekom esimmel. De lehet, hogy egy itthoni sima voda kártyával is menne, csak ilyenem nem lévén nem tudtam ezzel kipróbálni. A voda sim csak ahhoz kell, hogy a wear OS appban megjelenjen az esim beüzemelési opció, utána már scannelhető bármely más szolgáltató esimje. Megy is rendesen a hívás és az adatforgalom is a telefontól teljesen függetlenül. Ugyanakkor így használva kb. 30-kal gyorsabban merül, azaz a 3+ nap helyett így már "csak" 2+ nap az akksiidő. Telefonhoz vagy wifihez kapcsolódva nem használja az LTE-t, ezért olyankor nincs különbség az akksiidőben. Egy gond van csak a használatban és nem tudom, hogy ez a nem hivatalos támogatásnak tudható-e be, de mihelyst az esim belekerül az órába, abban a pillanatban bukja a permanent proxys GPay lehetőséget. Azaz egyelőre vagy esim vagy Gpay, a kettő együtt sajnos nem megy. Talán ez majd változik a jövőben, ha az esim is hivatalosan támogatott lesz nálunk és a távoli jövőben talán valamikor az órás GPay is...

Update 2021.09.09
Egy ideje, talán pár hete már rendszertelenül ment a GPay a permanent proxyval, de tegnaptól már Magyrország is a teljeskörűen támogatott országok listáján van, azaz nincs akadálya már az órás fizetésnek sem. Azaz, akit nem vakít el az új galaxy Watch 4, vagy nem Samu telefonhoz párosítva használná, az közel ugyanazt a tudást (persze nincsenek parasztvakító testsúlyadatok, EKG és vérnyomás) tud magának beszerezni csak jóval kedvezőbb áron, jobb üzemidővel.

Hozzászólások

(#1) Stonetech


Stonetech
friss újonc

Köszönöm a tesztet, ez alapján döntöttem úgy, hogy én is rendelek egy ticwatch pro 3.
Kicsit idegenkedem a "kinai" vásárlástól, az ára most nagyon baráti 270 €, mennyire gyors és korrekt a csomagküldés, és a vásárlás.
Köszönöm.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.