2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Bemutatkozás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szép estét kívánok mindenkinek!

Ez az első írásom, kérlek nézzétek el, ha nem túl érdekesre sikeredik.
Nagy öröm volt számomra, hogy sikerült beregisztrálnom, és elkezdhetek írni. Hogy jött az ötlet? Tegnap délután örömmel láttam, hogy az egyik csatornán ismét terítéken a négy New York-i singli csaj mindennapjai, vagyis a Szex és New York, és bár a főszereplő egy igazi írónőt alakít, nekem a történet, vagyis ahogy elmeséli mindennapjaikat, számomra kicsit blogos. Tehát innen jött az ötlet, hogy én is "papírra vetem" mindennapi élményeimet.
Néhány szót írnék magamról. Mint ez kiderült, nagy rajongója vagyok a már említett sorozatnak, azonkívül dr. House-nak valamint Jennifer Anniston szintén a kedvenceim közé tartozik még.
Bankban dolgozom, ahol nagyon sok emberrel találkozom minden nap. Hihetetlen, de mindegyiknek van valami különleges tulajdonsága, de erről úgy is folyamatosan beszámolok majd.
A párommal élek együtt, aki megette az összes chipset, egy morzsát sem hagyott számomra, de legalább nem szedek fel felesleges kilókat, vagy inkább csak grammokat, ő meg majd jól elhízik. folyton kukkolni akarja az írásomat, de én nem szeretem, ha "munka" közben figyelnek. Majd megnézi a végeredményt.
A közelünkben laknak a szüleim, elég gyakran meglátogatom őket. Látogatásaim leggyakoribb oka, anyukám főztje. Én bevallom őszintén elég ritkán főzök, akkor is viszonylag egyszerű ételeket. A páromnak egyik nagy problémája az étkezéssel van, így ő megoldja magának az élelmezés kérdését, az enyémet meg anyukám oldja meg. Ma rakott zöldség volt a menü, nem a kedvencem, de szeretem, finom.
Bemutatkozásként ennyit szerettem volna.
Köszönöm a figyelmet.

Hozzászólások

(#1) jaja1981


jaja1981
addikt

Várjuk a folytatást! :K

(#2) whiz


whiz
aktív tag

Te vajon kinek a sokadik regje vagy? :U

Egy jó hacker nem kéri le a napot!

(#3) ZCoyote


ZCoyote
őstag

Lyálly :W

Romani ite domum.

(#4) PazsitZ válasza whiz (#2) üzenetére


PazsitZ
addikt

A logout ilyen gyanakvóvá tesz? :D

- http://pazsitz.hu -

(#5) jaja1981 válasza whiz (#2) üzenetére


jaja1981
addikt

Az első regje.
A párom és egy jó kis blog-os oldalt kerestünk, mert szeretne írni a napjairól.
Hát mit is ajánlhattam volna, ha nem a logout-ot.

Kérek nem elsőre mindig rosszra gondolni.
Ha jól tudom ide nem csak PC-vel kapcsolatban lehet irkálni.
Kérek mérsékelt kritikát, első kis szösszenete!

[ Szerkesztve ]

(#6) Gergő_


Gergő_
őstag

így már tiszta de a matekúrak és újrareggek miatt mindenki gyanakszik

(#7) whiz válasza PazsitZ (#4) üzenetére


whiz
aktív tag

Újabban igen. :)

Egy jó hacker nem kéri le a napot!

(#8) Thunderzolee

The L world...

Ez is egy érdekes sorozat. ;]
Többet nem mondok róla, ha érdekel, megkeresitek, egy nagy csapat csaj/nő kalandjairól szól, akár csak a Szex és New York.

Whiz:
Mondjuk ilyen névvel (detticuki) én is gyanakodtam elsőre, aztán megtalálván egy közösségi oldalon, hamar kiderült, h új felhasználó. ;)

[ Szerkesztve ]

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#9) whiz válasza Thunderzolee (#8) üzenetére


whiz
aktív tag

Jól van, na, sorry. :)

Egy jó hacker nem kéri le a napot!

(#10) Gergő_ válasza Thunderzolee (#8) üzenetére


Gergő_
őstag

attól mert valakit megtalálsz egy közösségi oldalon még nem feltétlenül nem kamu( itt viszont már bebizonyosodott hogy nem kamu)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.