2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Union biztosító, maga az ördög

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!
2 esetben is találkoztam sajnos a címben említett biztosítóval, mint károsult.
Tavaly augusztusban totálkáros autó: 3 hónap után is csak akkor voltak hajlandóak kifizetni a kárt, amikor a fogyasztóvédelemmel fenyegettem őket.
De a második eset, amikor a felettünk lakó eláztatta a lakásunkat, majd hetek múlva (kb. 6) kijött a kárszakértő, bemondott Egy 32k Ft. - os összeget (komplett fürdőszoba, és részleges konyha festése), és mi még ebbe is belementünk, mert mindegy, hogy egy festő ennek a feléért jön ki felmérni, de legalább nem bukunk olyan sokat.
Hát tévedtünk, ugyan is ez a @ cég küldött nekünk egy levelet, hogy "kedves ügyfelünk" irassuk alá a felettünk lévő lakás tulajával, hogy elismeri, hogy ő okozta a kárt. Szerencsére a felettünk lévő lakás albérlet, a lakás tulajdonosa csupán 300km-re lakik tőlünk. Az általuk írt levelet kitöltöttük, hogy, bocsánat, de k. nem vagyunk az ügyfelei, és eszünk ágában sincs megkérni, hogy írja alá a tulaj ezt a vacak papírt. Aztán sokáig csend, persze heti szinten hívtuk őket, de mindig leráztak. Aztán amikor a páromnál elszakadt a cérna, és megkérdezte, hogy "milyen c... munka ez?" azonnal rasszista lett, és lerakták a telefont. Csak a fogyasztóvédelem segített, hogy végre átutalják azt a vacak 32k Ft-ot. A lakást közben elárasztotta a penész.
Fogalmam sincs, hogy milyen árban adnak biztosítást, de ha áldozat vagy, az első akadálynál azonnal jelentsd fel őket, különben sose kapod meg a jussod!

Hozzászólások

(#1) Depression


Depression
veterán

Első hsz, csak, hogy lássátok

Orr alatt hordott szájmaszk pont annyit ér, mint a herére húzott koton.

(#2) janeszgol


janeszgol
félisten

Csak az a baj, hogy míg áll a történet a seggfej biztosító miatt, addig nagyobb károd is keletkezhet pl egy beázás esetén.

(#3) totron


totron
addikt

Kik az ügyfelei akkor, ha ti nem?

(#4) PDA_FAN válasza totron (#3) üzenetére


PDA_FAN
tag

A károkozó az ügyfelük, aki eláztatta őket. A biztosítónak a saját szerződő ügyfelével kell leboltolnia ezt, hogy nyilatkozzon a károkozásról, és nem a károsultat kell csicskáztatnia.

(#5) Fáraó


Fáraó
őstag

Kitartást és türelmet!

Náluk van a kgfb-m. Ha igazolás kellett, pl. külföldi zöldkártya, gyorsak és kedvesek voltak. A befizetésekkel és a nyilvántartással sem volt gond. Mondjuk évek óta jobb és jobb bonus malus-ban vagyok, de a díj csak nem akar csökkenni (tudom, felfutott a forgalomban lévő autók száma, de akkor is jó lett volna, ha csak stagnál a díj összege). Azért valahol gondoltam, hogy olcsóságuk miatt surmó kis banda lehet. Eddig sem szerettem volna balesetezni, de most már végképp nem akarok.

VIGYORRRGAZMUS.....

(#6) totron válasza PDA_FAN (#4) üzenetére


totron
addikt

Hát nem. Ezért nem is értettem. Ritka szenny terület a biztosítási.

(#7) rosejbli


rosejbli
senior tag

Ez mondjuk sajnos nem Union specifikus eset, mindegyik csak húzza-halasztja, ha neki kellene fizetnie. Nekem egy totálkáros autót (400k Ft) fél év volt kifizetnie a K&H-nak, de azt is csak akkor, amikor ügyvédi felszólítás ment. Tavaly csőtörésünk volt és elázott az alattunk lakó, a Generali 4 hónap alatt fizette ki.
Emelett családban van még hasonló sztori az Allianzról is.

(#8) Narxis


Narxis
nagyúr

Bezzeg ezekre nem akar rászállni a fogyasztóvédelem.

Amúgy a bjegyzéseidet olvasva értelmet nyer a neved. :D

Thanos was right.

(#9) bkercso válasza janeszgol (#2) üzenetére


bkercso
nagyúr

+1

Depression:
Egészségi kockázat címén is rájuk verhetsz még 32ezret a penész miatt! Meg kell írni nekik. Esetleg ellenjegyeztesd a leveledet közjegyzővel, de akkor nyilván nagyobb számot kell ráírni.

[ Szerkesztve ]

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.