2023. január 31., kedd

Gyorskeresés

14 fejhallgató gyorstesztje egy bevásárlóközpontban

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A mai napon (2012.10.25) elmentem a Mammut II-ben található Saturnba, mert 50%-os árleszállításokkal kecsegtettek. Momentán hivatalosan még Saturn, de már MM logók láhatók mindenütt, és vörösben úszik a bolt. Ennek az egésznek pedig semmi jelentősége nincs a továbbiakban. Leértékelt árukat nem találtam, ellenben felpróbáltam az összes fejhallgatót, ami érdekes lehet azoknak, akik utazáshoz keresnek megoldást.

A zenei forrás minden esetben a Cowon D2-esem volt, ami szerintem még ma is sorolható a felső-középkategóriába. Másik állandó útitársam egy Beyerdynamic DT231PRO, ami tapasztalatom szerint nagyjából megfelel a Beyerdynamic DT 235-nek. Ennek a karakterét szeretem, illetve otthon használok egy Sennheiser HD250 Linear II-t (Asus Xonar Essence STX-ről). Emellett előszeretettel járok olyan rendezvényekre, ahol ki lehet próbálni fejhallgatókat (akár fórumtársakkal magán találkozó, vagy nagyban szervezett PH!ejhallgató találkozó, vagy "külsős" rendezvény / bemutatóterem). Nem vallom magam audiofilnek, nálam sokkal több tapasztalattal rendelkező fórumozók is koptatják a billentyűzetet a témához kapcsolódó topikokban, és ezt a szót nem is szeretem. Inkább azt mondom, szeretem a minőségi zenehallgatást, és erre törekszem egy ideje anyagi korlátaimnak megfelelve.
Hogy milyen hangkaraktert szeretek? Nem vagyok bass-head, de szeretem a pontos, erős és gyors mélyeket, és ha nincs egy tartományban sem extra kiemelés, "egyben van" a hangkép. Ezen felül is inkább az analitikus, részletező hangzás áll közelebb a szívemhez.
Ezeket csupán azért írom le, hogy az egyéni preferenciáimat, tapasztalataimat lássa a kedves Olvasó.

A gyorsteszt során nem ugyanazokat a számokat hallgattam, többnyire Sade, Michael Bublé, Judas Priest, és legfőképp Friends of Carlotta: Live in Studio albuma szólt. Ezen felül volt még SOAD, Rammstein, Patricia Barber, és amihez éppen kedvem támadt.

A kipróbált fejhallgatókat igyekeztem több szempontból értékelni, és végül summáztam a véleményem egy minősítéssel, a nagy PH!-s tesztekhez hasonlóan. A tesztelt modellek felsorolása random sorrendben történt, illetve az azonos modellcsalád tagjait egymáshoz közel helyeztem.
A termékekhez járó kellékekről, és csomagolásról nincs információm, az Extrák: pont alatt mindig a fejhallgató valamilyen +funkcióját, vagy tulajdonságát értem, amivel eltér az átlagtól, többnyire pozitív irányban.

Sennhsier HD429 és 449

Nagyjából egyformának éreztem őket minden tekintetben, a nagyobb különbségeket kiemeltem.
Hang: mosott, fátyolos hang az egész átviteli tartományon, a 449-es + adaléka az arcba mászó világos közép.
Anyaghasználat: normál műanyagok, nem túl robosztus, de könnyű szerkezet. Párnázás borítása műbőr.
Kényelem: a párnák és a szorítóerő szerintem kellemes, leszámítva, hogy a fülem felső része a párna alá kerül valamelyest, illetve a műbőr megizzasztja az embert. A pánt is párnázott.
Extrák: kis fémcsík imitáció a 449-en, mindkettő messzíről nyitottnak nézhető, de valójában zárt.
Ár: 19.500HUF és 25.000HUF

Verdikt: a szerkezet külleme, anyagai nem rosszak, hangjuk viszont nagyon mosott, szétkennek minden részletet. Ilyen árak mellett a „jó vicc” és a „viccnek is rossz” címeket kapták tőlem.

Sennheiser HD239

Hang: mosott, fátyolos hang, de a 4xx-nél jobban tetszik. Közepe előre jön, világos, számomra zavaró.
Anyaghasználat: érzésre gyenge műanyagok.
Kényelem: egész jó, némi időbe telik a fülkagylók megfelelő beállítása, a párna is kényelmes, nem tűnik túl izzasztónak (kis bőr/ műbőr "előtét" darab szövet párnán), nyomóerő megfelelő, kellemes, fejpánt is párnázott.
Extrák: síkba fektethető fülkagylók.
Ár: 24.500 HUF

Verdikt: A 449-nél jobb hangot produkál, anyaghasználata, viszont nem az igazi. Ezzel nálam a „jó vicc” címet hódította el.

Sennheiser HD229

Hang: szerintem nagyban eltér a 239-től, mégpedig előnyére! Nem annyira mosott a hang, és sokkal jobban tetszik a karakterisztika, van mély, és bár a csomagolás extra basszust ígér, ez simán vállalható, sőt, pont jó. Megfogott, nem mászik rá igazán semmire. A tere kissé szűkös, de nem rossz a 10-15k-s árszegmensben.
Anyaghasználat: a korábbi nem igazán jó műanyagok (lsd.: HD239) a cifra színkombinációkban véresen gagyivá válnak, különösen a kis fényes betétek. Törékenynek hat az egész.
Kényelem: megegyezik a 239-el
Extrák: síkba forgatható fülkagylók, rettenet gagyi borítás
Ár. 16.900HUF

Verdikt: a hangja ennyiért is tetszene, de a pánt, és a borítás iszonyúan gagyi! Ugyanezt a modellt jobb anyaghasználattal változatlan áron ajánlanám meghallgatásra, de így csak azoknak, akik már fogták élőben, és nem riadnak el tőle.

Philips SHP6000

Hang: sajnos érezhetően alacsony felbontás, eléggé kis tér, brummogós, de azért használható. Nekem nem kerek, nem elég egységes a hangkép. A párna kellemes, de nagyon gyengén szigetel.
Anyaghasználat: kellemes, jó ránézni, memóriahabos bőr párnák, fém, bőr/ műbőr mindenütt
Kényelem: szorítóerő és párnázottság egyaránt jó
Extrák: a már említett memóriahabos fülpárna
Ár: 10.000HUF

Verdikt: az anyaghasználat, felépítés, dizájn tetszett, de a hangja sajnos nálam csak közepes. A Beyerdynamic DT235 ugyanennyiért sokkal jobb választás, ha a csak a hang számít, kényelemben a Philips jobb. Sajnos nem tudom ajánlani :( , az anyagok árát a hang szenvedte meg.

AKG K518

Hang: mélytúlsúlyos, de nem mászik nagyon rá a többi részre. Tere szűkös, bödönös hang. Összességében élvezhető, de inkább csak mélyeket szeretőknek ajánlom.
Anyaghasználat: átlagos műanyagok, műbőr párnák, fényes színes műanyag díszbetétek. Kicsit féltem a csuklós mechanizmus műanyagjait.
Kényelem: nem az igazi. Vékony a fülpárna és nagy a szorítóerő, fejpárna nincs, nyomja a fejem búbját.
Extrák: síkba hajtható és teljesen összecsukható kagylók
Ár: 15.000HUF

Verdikt: a hangélmény nem lenne rossz, ha az ember szereti a mélyeket. Nálam kényelemben vérzik el. „Meghallgatásra ajánlott” mély igény esetén.

AKG K519 DJ

Mindenek előtt ez a fejes nem azonos a K518-al! Külsőleg nagyon hasonlók, vagy meg is egyeznek, de hangban nagy az eltérés. A fel nem tüntetett szempontokból megegyezik a K518-al.
Hang: a K518-nál sokkal többnek éreztem a mélyét, és tekintve, hogy az 518-ban is van bőven, ebben rettentően sok. Dübörög, az én zenéimmel nem jó, nekem semmihez sem kellene. A közepe, magasa is valahogy másnak érződött, mint az 518, megtartva annak bödönösségét, úgy ahogy van nem szimpatikus.
Anyaghasználat: a műanyag díszbetétek itt szürkék, vagy feketék.
Ár: 13.000 HUF

Verdikt: Ne tévesszen meg senkit a típusszám, az 518-as kellemesebb
AKG K518 >> K519.

Denon AH-D1100

Hang: BUMM A FEJBE! Rettenetesen sok mély, az egész középtartományt megfertőzi. Jobb forrás talán valamelyest enyhítene ezen. Technikailag jóval erősebb az eddig felsoroltaknál, jó a felbontása, kellemes a közepe és magasa, ám ez csak akkor érződik, ha nem erőszakolja éppen meg egy mélyhang. Jól szigetel.
Anyaghasználat: a korábbiaknál magasabb kategória, nagyon kellemes bőrözés, puha párnázás, és egy jó műanyag pánt.
Kényelem: nagyon jó, nincs túlzott szorítóerő, a fül köré ül a fülpárna, ami elég vastag és puha. A pántra sajnos már nem jutott, de az így sem zavaró.
Extrák: síkba hajtogatható fülkagylók.
Ár: 55.000HUF

Verdikt: anyaghasználata kellemes, kényelmes, szép. Hangja nálam egyáltalán nem bejövős. Minden ének brummog, üvöltenek a mély tónusú vonósok (csellók, bőgők), pengetősök (basszer, de a sima akusztikus gitár is). Ezen az áron még a jó minőség, és magasabb technikai szint sem menti meg a „jó vicc” minősítéstől. Én azonban soha nem venném, mert egyszerűen nem az én világom.

UrbanEars Plattan

Egy szép narancssárga modell… gondoltam, ha már ott van ezt is ki kell próbálni. Nem voltak nagy elvárásaim vele szemben, sőt eleve gonosz mosollyal vettem fel ;]
Hang: kis tér, kis felbontás, fátyolos, homályos. Elégséges, vagy gyengébb érdemjegy.
Anyaghasználat: műanyag-műanyag hátán, sima belépő szint 10k alól, maximum közepes. A párnázás szövetborítású mindenhol, a rikító színek nyilván hamar koszolódnak.
Kényelem: ebben nem olyan rossz, megfelelő méretre húzható a pánt (bár határeset), szorítóerő megfelelő, a kagylók is billennek.
Extrák: teljesen összecsukható, headset, a szivárvány minden színében kapható, "a fülhallgatón található egy 3,5 milliméteres jack-kimenet is, melybe egy barátunk bedughatja saját fülesének csatlakozóját, így ugyanazt a zenét hallgathatja, amit mi hallgatunk" - Mobilarena teszt
Ár: 16.000HUF

Verdikt: a bevezetőben említett elvárásaimnak meg is felelt, hangjával kiérdemli a „borzasztó” címet (a viccnek is rossz alatti szint). Ha már divat: helyette bármikor tudom ajánlani közel azonos áron a Marshall Majort. Az sem a szívem csücske, de szép, és miszlikbe aprítja, és még kettőt belerúg a porban (a cikk írásakor a 16k a Plattan, és 17k a Major ára).
"Jól szól, ha valaki nem audiofil, akkor kedvelni fogja." Lehet hogy mégiscsak audiofil vagyok? :U

Pioneer SE MJ151-K

Hang: Erősen gondolkodom, hogyan adhatnám vissza szemléletesen az élményt. Macskaorgia a pincében, oroszlánfókák vernek egy zsákba varrt jetit, vallatáshoz kiváló. Letranszponál minden számot, mintha húzná a szalagot a magnó -ilyet korábban, még semmilyen fejhallgatón nem tapasztaltam!-, de legalább szűk a tere, gyenge a felbontása és a mély rátelepszik az egész közepére. Ülj le fiam, 2-es! ... alá. Egyest írtam be! A helyzet nem ilyen rózsás, ez bizony élből egy orbitális elégtelen.
Anyaghasználat: fényes ujjlenyomat-mágnes fülkagylók, érzésre kellemes, talán valódi bőr fülpárna, összességében egész jó, a Plattan-nál számomra meggyőzőbb.
Kényelem: pántok határhelyzet közelébe kihúzva, de nem rossz, a szorítóerő megfelelő, a bőr/ műbőr párna egész kellemes
Extrák: sok divatos színben kapható
Ár: 13.000HUF

Verdikt: Külleme, kényelme megfelelne, mondhatjuk, ebből a szempontból jobban tetszik az UrbanEars Plattan-nál, de a hangja valami embertelen. Semmi pénzt nem adnék érte, csak ha másik fejhallgatón lehetne használni a párnákat. Puszta hangjával is kiérdemli a „Te szent ég, ez még az UrbanEars-nél is borzasztóbb!” címet, az ára már csak hab a tortán.

Sony MDR V55 B

Az utolsó betű a kódban a színre utal (Black)
Hang: mélysúlyos a magas és közép részletes, jó felbontással, aránylag szellős, a mélyek erőteljesek, de megfogottak, számomra meglepően jó egy divatos "DJ" fejhallgatótól. Nagyon jó benyomást keltett, kellemes az egész.
Anyaghasználat: jó minőségű műanyagok, végre fém állító pánt, kellemes bőr/ műbőr fülpárnák és selymes tapintású műanyaggal borított pánt nagy SONY logóval.
Kényelem: nagyon jónak tűnt, a pánt tág határok között állítható, a párna talán izzasztó lehet, a szorítóerő emlékeim szerint nem túlzott, a pánt felülről nem nyomott, kényelmes.
Extrák: teljesen összecsukható "DJ" kialakítás, több divatos színben kapható. Elég jól szigetel. Szokatlan színes szalagkábel, a cseréje, javítása problémás lehet.
Ár: 22.000HUF

Verdikt: divatos külseje és "DJ" kialakításának dacára engem meggyőzött, igen kellemes volt az összhatás, kényelem, minőség és hang találkozik benne. Meg is kérik az árát, de ezzel együtt adok neki egy „meghallgatásra ajánlott” címet.
(szerk: utánaolvasva ezzel megegyező membránnal szerelik a Sony ZX600-at, ami kisebb, és olcsóbb nála, így mindenképp érdemes meghallgatni, ha valaki találkozik vele!)

AKG K512 MKII

Első és legfontosabb: nem keverendő a sima műbőr párnás K512-vel!
Hang: szerethető, de vannak neki is problémái. Szigetel rendesen, magas, közép megvan, talán hajlamosabb sziszegésre, cincogásra. Mélye azért van, Beyerhez szokott fülemnek kevés, de az egész élvezhető, a többi versenyző teljesítményét figyelembe véve nagyon jó (ár tudta nélkül is simán veri a 429-449 párost mindenben).
Anyaghasználat: jobb fajta műanyagok, könnyű, látszólag strapabíró szerkezet. A fülpárnák textil borításúak.
Kényelem: nagyon jó. Az automata fejpántállítás miatt nincs is szükség a pánt párnázására, a textil párnák vaskosak és kényelmesek, sokkalta kevésbé izzasztják a fület, mint a műbőr, vagy bőr változatok. Itt felhívnám a figyelmet a szövetek koszolódására, az ugyanis már a demo példányon is látványos volt. Kár hogy ilyen világosszürke árnyalat, egy fekete, vagy sötétebb szürke többet eltűrne.
Extrák: automata fejpánt állítás
Ár: 12.500HUF

Verdikt: egy nagyon kényelmes, és strapabíró konstrukciónak tűnik, de rendszeres tisztítás ajánlott, „meghallgatásra különösen ajánlott”. Ide kell közbevetnem, hogy nekem a Beyer DT235 hangja jobban tetszik, de kényelemben simán veri az a MKII.

A hétköznapi ember számára elérhető hordozható fejhallgatók tesztjét zárnám azzal a konklúzióval, hogy a mai nap tapasztalatainak tükrében a Beyerdynamic DT 235 10.000 HUF alatti vétele LOPÁS! Az összes eddig felsorolt modell közül a Sony V55, Senn 229, és az MKII versenyez hangban, a Denon 1100-as technikailag vitathatatlan fölényben van, de a karaktere nekem nagyon ellenszenves. A Sony-ról ki is merem mondani, hogy jobb, de kicsivel többe kerül a duplájánál. Ezzel gondolom érthető a Beyerdynamic DT235 „meghallgatásra különösen ajánlott” címe. Szívesen meghallgattam volna még egy K514MK II-t, ami kicsivel drágább az 512-nél, de nem volt a kiállított darabok között, így nem tudom megmondani mennyiben különböznek. Érdemes lehet azt is kipróbálni vásárlás előtt.
További fontos szempont az anyaghasználaton belül a kábelezés minősége, annak cserélhetősége, erre bevallom nem figyeltem oda. A legtöbb darabnak eléggé vékonyka, fix kábele volt (főleg Senn 229 és 239) emlékeim szerint, amik közül kiemelkedett a Sony különös szalagkábele (nem biztos, hogy jobb, csak különleges), és a Denon 1100 kábele (magasabb minőségi kategória).

Innentől engedelmetekkel maradok prózában, mert olyan darabok következtek, amikkel nem tudok tárgyilagos maradni.
Tovább lézengtem az áruházban, mikor a Home Theater részlegen felfedeztem egy magában árválkodó Bower & Wilkins P5-öt.

Hát beindult a nyálelválasztásom rendesen. Tapogattam körbe, hogy melyik a bal és jobb oldala – hint: a kagylók forgó pántjának lapján van feltüntetve -, de előtte találtam egy szitázott feliratot a nagyon jó minőségű puha bőrborítású, vaskos pántpárnán: made in China. Tudom, tudom, a gazdaság, meg tudnak jót gyártani, de kicsit ront az összhatáson. Megtaláltam az L-R betűket is. Hangja? Jó. De megint csak ennyi. Nem estem hanyatt. Ok, itt már valószínűleg a Cowon vált csereéretté, de egy hordozható fejhallgatónál igenis releváns egy ilyen lejátszóval alkotott párosítás. Szóval nagyon kellemes a felbontás, szellősebb hang a korábbiaknál. De valamiért nem jött be teljesen. A középtartománya volt számomra szokatlan, előtérbe került. Lehet, hogy ilyen az „ideális”, és én vagyok V-hez szokva. Nekem nem volt 100-as, de nagyon jó. Mindenhol kontrollált, nincs mélytúlsúly, Bublé és Sade is szépen énekel, Depeche Mode elektronizál, Serj Tankian és a Judas Priest zúznak.

Ára itthon 80.000 HUF volt, most épp 90.000-ért látom, és egy használt hirdetést is kidobott 65k-s irányárral. Azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a fejes tényleg nagyon jó minőségű anyagokból készül, kellemes a fejnek, fülnek a párnázása. Ennél jobb Supraaural párnával még nem találkoztam, és nagyon jól is izolál, bár szerintem hosszabb távon izzasztó. A fémborítások is nagyot dobnak rajta, és nem jön szembe az utcán, mint a drdrebeats –így csupa kisbetűvel-, nem is hamisítják érthető okokból.

Emlékezetből azt kell mondjam, a Philips Fidelio M1 jobban tetszett karakterében, szintén a Cowon-ról. Ha technikailag és minőségileg alacsonyabban is tanyázik, jobban belevont a zenébe. Talán tényleg csak a karakterisztika, és a forrás miatt. A Fidelio M1 jelenleg 35.000HUF, amiért ebben a kategóriában szintén „meghallgatásra ajánlott” címet adnék neki.

Éppen fordultam volna már ki a részlegről, mikor megláttam, egy Denont az egyik erősítő tetején.

Denon A100-as, ez is 100. évfordulós modell. Feltettem, és azonnal azt mondtam igen, ez kell nekem. Ez a hang a jó. A P5-nél még szellősebb, mélysúlyos, de nagyon szépen meg van fogva, nem olyan, mint az 1100, nem mászik rá semmire. Nálam a többi is a tökéletest közelítette (mert elérni ugye nem lehet). Minőségi párnázás, mahagóni kagylók (ez ránézésre tőlem lehetne utánzat is, csak tudom, hogy nem az. Ha volna, félteném a lakkozást), és záró akkordnak egy jó minőségű filigrán hagyományos műanyag pánt. Az ára ott 99.000 HUF volt, gondoltam túlárazott, mint általában. Most megnéztem az Árgépet… Mindenki rohanjon megvenni, mert máshol 140k! Nekem nagyon bejön, még a Cowon-al is, rendes láncon pedig nyilván még többre képes. Erről a forrásról veri a P5-öt.
A Denon A100 és a B&W P5 is kiérdemli természetesen a „tetszett, csak nem tudom kiköhögni az árát” címkét.

Nos, ennyi lett volna a kalandom. Unalomig ismételt szlogen, de leírom, hogy aki nem szokta nézegetni a fejes topicot, szintén olvassa: a fejhallgatózás teljesen szubjektív terület. Ahogy nekem a fent leírtak szerint valami tetszik, úgy kedvelheti valaki a számomra bántó karaktert (lsd.: Denon 1100). A Sennheiser legtöbb modellje, és a Denon AH-D1100 az árazáson úszik el, a „jó vicc” és „viccnek is rossz” kategóriákba, ezért ha olcsóbban sikerül fellelni, meghallgatásukra érdemes lehet időt szakítani. Meg kell szintén jegyezni, hogy a kiállított példányok futásidejéről nincs információ, további járatással módosulhat a hangjuk. Mindezek ellenére azt hiszem a kiosztott címek némelyike beszédes: van, amit nem lehet szépíteni, mert tényleg rossz, és olyan formában, hogy az nem ízlés kérdése, mindenkinek csak rossz lehet. Divat és színek ide, vagy oda, ezeket a példányokat messzire kerülje el, aki valamit is ad a hangminőségre, és arra, hogy mit gondol róla a HiFi-s társadalom!

Köszönöm a figyelmet, további jó fórumozást!
-DBAtti-

Az írásban szereplő bármilyen megnyilvánulás nem minősül ajánlattételnek, az írás termékmegjelenítést tartalmaz, a nyugalom megzavarására alkalmas, szigorúan az én magánvéleményemet tükrözi. A cikket az Intergalaktikus Törvények védik a szerző tudta nélküli másolástól.

Hozzászólások

(#1) Bodz


Bodz
Ármester

Köszi a beszámolót. :R
Az eladók nem zavartak meg a hallgatózásban? :D

(#2) DBAtti válasza Bodz (#1) üzenetére


DBAtti
aktív tag

Nem. A kommersz fejesek részlegén (D1100 is valahogy még oda került) egy fiatal lány volt, megkérdezte, segíthet-e, mondtam nem, és hallgattam mindent tovább. Az MKII kábele hátra volt dugva, azt kihúzattam vele még külön egyszer, mikor kiderült, hogy nem is volt bedugva, csak elakadhatott valamiben XD
Aztán még nézegetett néha, gondolom fucsa volt, hogy a nyakamban lógott a Beyer, és legalább 40 percig ott voltam.

"A szél fú, a zöld fű. A Föld kering, a Nap korong..."

(#3) ntomka


ntomka
nagyúr

Jól tetted, hogy leírtad ezeket. :R

A P5-öt igazán meghallgatnám már. Nem mintha vennék belőle, de szuper jól néz ki. :D

ツ Headphones on - World off

(#4) baluka26 válasza ntomka (#3) üzenetére


baluka26
veterán

Én meg az A100-at :D
Atti: Hol hallgattad helyileg?

[ Szerkesztve ]

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#5) schawo


schawo
titán

Kösz a részletes beszámolót, hiánypótló :C Ki kéne rakni címlapra is.

(#4) baluka26
Mammut II

101 EV GRID / evDirect villanyautós töltőhálózat

(#6) Bodz


Bodz
Ármester

A Sony V55 meglepett egyébként. Nem gondoltam volna, hogy jó hangja lehet.

[ Szerkesztve ]

(#7) DBAtti válasza baluka26 (#4) üzenetére


DBAtti
aktív tag

Pontosan a Mammut II. -1-en van egy Saturn, ami november 1-jétől MM (ahogyan írtam már most is az gyakorlatilag). A HiFi - házimozi osztály hátul van kb középen (AKG K550, K242, P5, A100), a konzumer fejesek elöl a pénztárakhoz vezető sorok egyikében. Előbbi osztályon erősítőről is meg lehet hallgatni őket, mármint HiFi erősítő fejes kimenetéről. Mivel az nem az én zeném, és a kimenet sem biztos, hogy jobb, nem vettem igénybe a szolgáltatást.
A bejárattól befelé van egy külön lezárt vitrin, abban ki van állítva egy D7100 :) , csak megtaperolni nem engedik. De legalább eloszlatta a kételyeimet, hogy túl bumszli, ronda lenne. Nem az.

[ Szerkesztve ]

"A szél fú, a zöld fű. A Föld kering, a Nap korong..."

(#8) Findzs


Findzs
addikt

köszi, hogy leírtad a tapasztalatodat hasznos volt :R

kár hogy az 514 mkII -őt végül nem próbáltad ki elég kevés normális tesztet találni róla
pláne hogy rögtön a kistesóval össze tudtad volna vetni

"Az embereket nem az igazság érdekli, hanem a saját igazuk."

(#9) DBAtti válasza Findzs (#8) üzenetére


DBAtti
aktív tag

Lehet hogy félreérthető voltam: abban az üzletben nem volt 514-es, ha lett volna, természetesen azt is meghallgatom. Még pár dologgal együtt akkor ezt is szerkesztem.

Az anyaghasználat bőr-műbőrben pl. nem vagyok biztos mindenhol, inkább átírom majd, hogy lehetett bármelyik, illetve a kényelem sarkos szempont, hiszen mindegyik csak 3-5 percet volt rajtam, ezek csak első benyomások. Ezt még valahova bebiggyesztem.

[ Szerkesztve ]

"A szél fú, a zöld fű. A Föld kering, a Nap korong..."

(#10) Findzs válasza DBAtti (#9) üzenetére


Findzs
addikt

én értettem félre, bocs :B

egyébként szerinted hogy viszonyul a műbőrpárnás 512 -höz az mkII
egyértelmű, hogy kényelmesebb de a hangja jobb rosszabb és miben ?

köszi :R

"Az embereket nem az igazság érdekli, hanem a saját igazuk."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.