Szombaton buliztnk. Vasárnap örültekháza volt...Pakolás, búcsúzkodás, vásárlás...
Hétfőre virradóan párom nem birt aludni, nekem sikerült 3 órát.

Szóval ott álltunk a reptéren... Nekem olyasmi volt a fejemben, hogy ezt tényleg nem gondoltam volna, hogy tényleg elindulunk...
Épp arról beszélgettünk, szegény Wolverin, milyen szívás lenne neki feljutni egy gépre, mikor is átsurrantam a kapun, és vártam.. és vártam.. aztán elkezdtem röhögni.. páromat többször visszaküldték, és mint az ostoba amcsi filmekben gatyáját fogva, hogy le ne csússzon, zokniba jött át mire felöltözött, már mehettünk a repülőhöz...

Mivel enyhe tériszonyom van, így a leszállás és a felszállás nem csak páromnak volt élmény, hanem a mellettünk ülőknek is. Többen, mintha mérget vettek volna elő...

Iszonyat sor volt az EU tagállambeliek útlevél ellenőrzésénél... Néhányan megbeszéltük, hogy mi akkor most átmenetileg kilépnénk...Khm...

Kicsit ideges voltam, hogy lekéssük a transzfert, igy rövid pisiszünettel és egy üveg ásványvízzel felszerelkezve robogtunk a busz felé. Gyorsan megtaláltuk...még jó, hogy a transzfer idő tartalmazta a dugón áthaladást is... ettünk, ittunk, aludtunk...

Leszállás után konstatáltuk, hogy fogalmunk sincs merre kell menni a metróhoz, így elég mogorván verekedtk át magunkat a Victoria Stationon...Megvettük az oyster card-unkat (soha, senki ne menjen metróval, mert iszonyat drága.. mi most állandóan buszozunk), ami azért érdekes, mert csak végighúzza az ember a bejáratnál, és levonja a pénzt. Fel is lehet tölteni!

Mivel térképünk nem, csak homályos útbaigazításunk volt hol lesz az albérlet (kulcsunk, címünk volt), nekiindultunk.. egyre idegesebben és egyre jobban elgyötörve, még annál inkább is elveszve mászkáltunk 15-20 kilós csomagunkkal... Meguntam, berontottam egy benzinkútra, és két epres ásványvízzel (nem ám mint nálunk, ennek olyan íze volt, mintha szüretelt epret eszegetnék) és egy térképpel leültettem páromat. Rövid időn belül megvilágosodott, és még egy kicsit bolyongtunk... Egy buszsofőr segitett ki minket...

Hozzátenném: angliában érdemes megkérdezni embereket, mert rendkívül segítőkészek...

Megérkeztünk, ledobtuk a cuccokat, pirinyót kicsomagoltunk, és nyakunkba vettük a várost. Vettünk hálózsákot alváshoz, befizettük az előleget, és vettünk konnektorhoz átalakítót...Jó pár helyre szóltunk, hogy itt vagyunk...

Holnapi nap teendői: párom nyomtat önéletrajzot és nekiindul a munkakeresésnek...elkisér elsőnek munkába, mert csak egy sim kártyánk van (állitólag én holnap kapok).
Megkérdeztem egy albérlőtársunkat, valyon jól teszem-e. Azt mondta, hogy az jó bér, és nem is dolgozok annyit (10-11 óra/nap). Szóval odamegyek.. Max nem fogok kelleni, de annak az az előnye, hogy segíthetek páromnak. Még mindig féltem őt, mert beszélni nem nagyon tud....

Mai nap rossz élményei: első a kialvatlanság. Utána a leszállás. Követte az eltévedés, majd a sokba kerülő metro, és mindezt tetézte, mikor az átalakító nem működött...

Mai nap jó élményei: mindenki kedves, segítőkész, sok mindent elintéztünk, párom min ezermester megbuherálta az átalakítót (kiiktatta a biztosítékot), leültünk a parkban hamburgert enni, isteni volt az ásványvíz, és végre lemosakodtam...

Mai nap furcsasága/kellemetlensége: nem tudtam, hogy itt le kell inteni a buszt, mert nem áll meg!!! A népesség nagy része indiai, arab, vagy néger. Fehér ember talán mi ketten vagyunk a környéken. Bár rendben, rendesek, azért kicsit ódzkodom...

Mindenkinek ezért mondogatjuk: first time in London...

Ma vásároltunk: citromos ásványvíz, 2 epres ásványvíz, egy sima ásványvíz, egy kiló kenyér, tea, cukor, két egy fontos hamburger, két oyster card, egy sim kártya, egy twix, két átalakító (egy csomagban), két hálózsák.

Az első benyomás az volt, hogy holnap foglalom visszafelé a repülőjegyet. A második pedig, hogy azért próbáljuk meg....Ki tudja?