2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Transformers 2: színes robotorgia 150 percben

Írta: | Kulcsszavak: Transformers 2

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

(Az írásból egy ideig kint volt egy befejezetlen verzió, tegnap pont akkor tűnt el a kábeles netünk amikor a végleges verziót másoltam volna be. Utána már vissza sem jött úgyhogy inkább léptem aludni.)

Frissen estem haza a Transformers 2 vetítéséről amikor ezeket a sorokat írom. Azt kell mondanom hogy egészen meggyőző volt a film. Az a fajta néző vagyok akit már az első rész sem azért érdekelt mert kiskoromban megvesztem a Transformers rajzfilm vagy játék franchise -ért (sőt egy YouTube -on látható rajzfilm kezdőcímet leszámítva egyet sem láttam), hanem egyszerűen csak vonzott a filmes megvalósítás. Az a fajta mozi ez amelyet vétek nem vásznon, de legalább is valamilyen HD felbontásban megnézni.

Az első részt két éve leginkább azért érte kritika, hogy mire a tényleges akció rész kibontakozhatott volna, már vége is a filmnek. Egy-két bunyónak és tömérdek törmeléknek (ouch) lehetünk szemtanúi, majd már azon is kapjuk magunkat hogy Optimus monológjával és a Linkin Park - What I've Done -jával zárul a film.

Nos, akik a masszív akciójeleneteket hiányolták, megnyugtatom őket hogy a folytatásnak több mint felét ez teszi ki. A maradék időben pedig egész korrektül sikerült folytatni az egyéb "szálakat", az első rész főbb karakterei is visszatérnek (szerencsére a magyar szinkron is követte az előzőt), az egészet pedig meglocsolták egy-kis humorral, még ha - egy másik oldalt idézve - azok néhol kicsit alpárira is sikerültek. Az utóbbihoz hozzájárulnak az új karakterek is, habár pl. a két bolondozós transformers tesó nem fogja mindenkinek a tetszését elnyerni. Mindezt együttvéve eléggé hosszú filmről van szó, elvégre két és fél óráról beszélünk (aki tehát moziba megy, így tervezzen). Saját véleményem az hogy a két és fél órát sikerült egészen kellemesen megtölteniük, az akciózás nagyon ritkán ül le, a grafikára pedig továbbra sem lehet egy szavunk (sőt most is leesett az állam néhol hogy ki az az állat aki ezeket az alakváltásokat így leanimálta :Y). A történet nem világ megváltó (vagyis hogy mégis, de persze nem így értettem :D), viszont ahhoz képest hogy leginkább egy látványfilmről van szó egészen jó.

Nagy valószínűséggel ebben a filmben is egyre több logikai hibát fogunk felfedezni az idő múlásával, na de tegyük a szívünkre a kezünket, melyikben nem. A két héttel ezelőtti Terminator 4 után igen csak pozitívan csalódtam az új Transformers -ben, tartottam tőle hogy nem tudják hozni az első rész szintjén, de inkább überelték azt. Ennél részletesebben nem is nagyon másznék bele a filmbe, akit érdekel inkább menjen el és nézze meg. Nekem tetszett, és egyáltalán nem bántam meg a mozijegy árát, ajánlom mindenkinek aki egy látványos popcorn múvira vágyik és nincs alapból herótja a Transformers -től vagy az erősen Amerika centrikus akciófilmektől. HD -ban kötelező darab, részemről 8/10. (Mellékesen megjegyezem hogy az új Linkin Park címzene, a New Divide is betalált így a mozi mellé, de inkább nem ez alapján értékeltem mert ezért szokásotok leszedni az ember fejét :D A film közben többször is hallható belőle egy-egy motívum, a klipp helyszíne pedig a film végére kiderül hogy mit is takar). Direkt nem olvastam el a Filmbuzi kritikát (ha kijött már egyáltalán), kíváncsi vagyok mennyire egyezik a véleményem a többséggel. Az IMDB -n mindenesetre jelenleg 7.2 pontot kapott a film, ami egészen jó, sőt kicsit több is mint amire lakótárssal tippeltünk.

Mod: A Filmbuzi kritikája

Mod2: írtam egy kommentet a Filmbuzira -ra is, volt egy kis bevezetője is ahol ecseteltem hogy kicsit szerintem túl magasra teszik az emberek a lécet egy ilyen filmmel kapcsolatban vagy csak inkább sokan sportot űznek belőle hogy egy filmben direkt a belekötni valókat keressék és aztán a blogokon ezt jól megmondják (csak ezt közben human törölte, kár érte :() A maradék:

Magával human értékelésével nincs is bajom, egy olyan filmnél amely olyan háttérrel indul mint a Transformers, nem lehet elvárni hogy mindenkinek elnyerje a tetszését, a 6/10 -es értékelés így is elég előkelő (IMDB -n 7.2) és egy jó szájízzel megnézhető könnyed akció-popcorn múvit takar. Nekem személy szerint 8 volt a 10 -ből. Iszonyat látványos, vannak benne jó poénok, a történet szerintem közel sem annyira gáz, inkább csak sablonos, de ettől nem is vártam sokat.

SPOILER!
A gázabb része a filmnek inkább a hossza (tényleg kicsit túllőt Bay ezzel az optimálison) és az a néhány idegesítő dolog amit inkább ki kellett volna hagyni (sírós Bumblebee a garázsban; a jópofa ugyanakkor valahogyan nem ideillő manó szerű Transformers tesók; a csaj Terminator jó volt de nem passzolt a filmbe, akárcsak a Matrix -os agyturkász hernyó).
END of SPOILER!

Összességében viszont azt kaptam a pénzemért amit elvártam: 2 és fél óra kikapcsolódást. Két hete a Terminator 4 közel sem tudott ennyire meggyőzni (erre mondjuk rátett az hogy a trailer lelőtte gyakorlatilag az egész filmet, azon túl pedig hiányzott a kohézió a filmből). Én nem bántam meg a pénzt amit rá fordítottam.

Hozzászólások

(#1) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Ilyen későn moziból? :Y

when the sun shines, we'll shine together

(#2) ádyz válasza mexicanraven (#1) üzenetére


ádyz
addikt

Ilyenkor a legjobb. :)

(#3) mexicanraven válasza ádyz (#2) üzenetére


mexicanraven
aktív tag

De hol van ilyenkor mozi? :D

when the sun shines, we'll shine together

(#4) Dany007


Dany007
veterán

Nekem bejött az első rész is.
Pont az tetszett benne, hogy az elejét így elhúzták egy kicsit. Próbálták bemutatni a szituációt, és azt a metódust, hogy hasonló helyzetben mi történne.
Vagyis teccett, hogy nem egyből ufókra gondoltak. Hasonló stílusú, gyengébb filmek esetében már a 10. percben jön egy tudós vagy akárki, aki elmondja, hogy igen ezek ufók. És teljesen kihagyják azokat a valóságos lépéseket amik ilyen esetben megtörténhetnek.
Szal jó volt. Örülök, hogy a második rész is tartja ezt a szintet.
Én kiskoromban sokat néztem a Transformerst. Nem hittem volna, hogy film lesz belőle, főleg nem, hogy ilyen : )
100%, hogy meg fogom nézni, és sz.tem a polcon is fok állni egy DvD a második részből, de ha nem is, akkor mkv-ben biztosan meglesz előbb utóbb ;)

@mexicanraven: nálunk a sima multiplexben is van 22:00 és 22:30 kor kezdődő előadás : ) Ami egy 150 perces film esetében kb ilyenkor érne véget :)

[ Szerkesztve ]

(#5) ádyz válasza mexicanraven (#3) üzenetére


ádyz
addikt

Pl. Miskolc Plaza, Cinema City. Gondolom akkor mashol is van.

Ui.: Mi az uj Batmant neztuk ilyen keson. Asszem 22.30-kor kezdodott a vetites.

[ Szerkesztve ]

(#6) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

:R

Tök jó lehet ilyenkor mozizni! Egyszer kirpóbálom! :C

when the sun shines, we'll shine together

(#7) DarkByte


DarkByte
addikt

Frissítettem az írást, ok az elején.
Köszi a kommenteket :)
Egyébként Szegeden a Cinema City -ben néztem, 23 óra után nem sokkal lett vége egyébként csak mire még hazaértem, letusoltam, megírtam az írást, így lett éjfél után. :)

[ Szerkesztve ]

(#8) mephi666


mephi666
nagyúr

szerintem én is megnézem majd... szeretem az adaptációkat... az első részt "kis" késéssel kb 3-4hónapja néztem meg és bántam, hogy eddig húztam... kellemes csalódás volt... és erről a részről is eddig szinte csak jót hallottam... szerintem ezt is otthon fogom megnézni majd pár sör társaságában :))

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#9) DarkByte


DarkByte
addikt

Néhány érdekesség egyenesen Bay blogjából: [link]

- A Transformers 1 nyersanyaga 20 Terrabyte lemez területet igényel. A Transformers 2 -nél ugyanez már 145 Terrabyte (hétszer több). Ez a 145 Terrabyte nagyjából 35000 DVD -re férne rá. Ha ezt a sok lemezt tok nélkül egymásra tennék durván 145 láb (~44m) magas lenne.
- Ha az egész filmet egy mai top PC -n le szeretnénk renderelni, akkor durván 16 ezer évvel ezelőtt el kellett volna indítani hogy még a premier napjára végezzen vele
- Egyetlen IMAX képkocka renderelése egy mai gépen durván 7 évet venne igénybe, ugyanez a filmes hardveren már 72 óra per képkockával ment
- Egy IMAX képkocka renderelése durván 6x tovább tart mint egy hagyományos anamorfikus képkockáé (tehát az olyanoké mint amik a DVD -re kerülnek és lejátszáskor kerülnek tényleges méretre nyújtásra)
- A film végén a nagy összeépülős robot (Devastator) 11,716,127 poligonból épül fel (összesen 52632 geometriai építőelem)

[ Szerkesztve ]

(#10) mephi666 válasza DarkByte (#9) üzenetére


mephi666
nagyúr

f@sz@ :) 2 napja néztem meg a filmet... filmes topikba leírtam róla a véleményem... végső soron nagyon tetszett... (ha a logikátlan hülyeségeket leszámítom és csak "úszok a filmmel")

ezek elég durva adatok... 7év/képkocka... ez egy kicsit túlzásnak tűnik számomra... rendereltem pl 3dsmax-ban elég sok poligonból felépülő dolgokat magas felbontásban, de kicsit felfoghatatlan, hogy mit kell ennyit számolni? na, mindegy... a filmen meglátszódik, hogy dolgoztak rajta rendesen a grafikusok :)) összességében jobban tetszett, mint a terminator4

[ Szerkesztve ]

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.