2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Migrén - diagnosztizáljuk

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kíváncsi vagyok mennyire lesz érdeklődés a dologra. Játszunk egy kis Dr. House-t.
Viszont a dolog ennél egy kicsit komolyabb.

Páromnak évek - ha nem évtizedek - óta vannak migrénes fejfájásai. Pár éve már volt egy nagyobb kivizsgáláson ahol megállapították, hogy nincs agytumora vagy hasonló. Ez csak migrén lehet. Adtak rá egy gyógyszert ami semmit nem használ és kész.

Én viszont már kezdem rohadtul unni. Gondolom ő még jobban. Hetente, de van, hogy kétnaponta megfájdul a feje. Elég durván. Az esetek többségében csak a "kialvás" segít, de van amikor még az sem!
Ezért úgy gondoltam, hogy én laikusként megpróbálom kideríteni az okát és valami megoldást találni rá.

Persze ez így nagyképűen hangzik, de megvan rá az okom, hogy reménykedjek a sikerben. Ami pedig nem más, mint az, hogy a terhesség második trimeszterétől gyakorlatilag elmúlt a migrénje. Nem hogy hetente nem volt fejfájása, hanem abban a maradék 6-7 hónapban egyáltalán nem fájt a feje, kicsit sem. Viszont a szülés után 5 héttel visszatért minden a régi kerékvágásba.
Ezért gondolom azt, hogy megoldás itt van előttem csak meg kell tudnom mi is az.

A dolog még ennél is összetettem. Ez csak a bevezető volt.
Ugyanis én már elkezdtem felgöngyölíteni a szálakat. Az fontosabb információkat megosztanám itt veletek. Hátha több ember több tudás alapon sikerülne végre megoldást találni. Mivel nem vagyok szakmabeli ezért az információkat az internetről szereztem. De tudom, hogy az interneten 90%-ban hülyeségeket írnak, ezért próbáltam tárgyilagos maradni. Nem a migrén okaira és kezelésére kerestem rá. Hanem arra, hogy vajon mi lehet a terhességben az, ami elmulasztja a fejfájást.

Tehát a tényállás a következő:

Adott a párom, migrénes fejfájással. Az egész annyi, hogy elkezdődik tetszés szerinti időpontban és úgy is ér véget. Hol a feje egyik fele, hol a másik fele fáj. Azt mondja érzi egészen a feje búbjától a szemén keresztül az arcüregéig. Van amikor pár órán belül elmúlik, de volt már olyan is amikor 48 órán át folyamatosan fájt. A legtöbb esetben csak az éjszakai alvás segít, de volt már olyan, hogy az se.
Gyógyszerekből egyik se segít semmilyen mennyiségben. Sokfélét kipróbált már.

A vérnyomása tökéletes. 120/80 70-75 pulzus. A vérképe tökéletes. Most csináltatott pár hete vérképet.
Ami jelenleg súlyosbíthatja a helyzetet az a pici miatti kialvatlanság. De ez nem releváns ugyanis majd egy évtizede van ez neki, amikor még a kialvatlanságot hírből se ismerte.
A dehidratáltság is kizárható. Erre külön odafigyelek nála. :) Szénsavmentes ásványvizet iszik rendszeresen eleget. Tehát ha kérhetem ezzel ne kezdje senki. Ugyanis a terhesség alatt sem változtak ezen szokásai és akkor nem fájt a feje.
Az éppen aktuális front sem releváns. Igazából a tapasztalatok alapján teljesen mindegy milyen front jön vagy megy. Akkor is fáj ugyanúgy ha éppen nincs semmilyen front.
A terhesség óta nem dohányzik és semmilyen alkoholt sem iszik.
Az étkezésünk szerintem megfelelően arányos. Eszünk kellő mennyiségben húst, halat, zöldséget és ő gyümölcsöt is (én azt nemigazán :) ).

Akkor most jöjjön a lényeg. Amik eddig elmulasztották a fejfájást és amiknek igyekeztem utána nézni azok a következőek:

- kialvás - az esetek 70%-ban segít
- kávé - az esetek 20%-ban segít
- terhesség - 100%-osan segített

Ellövöm a poént. Nem, nem lesz ezentúl folyamatosan terhes, hogy ne fájjon a feje. :)

I. Az alvás

Az alvásról igen keveset találtam. Mármint fiziológiai hatásáról a fejre, fejfájásra. Az NREM fázis alatt áll helyre a szervezet energiája és ilyenkor szabadulnak fel a növekedési hormonok.
A növekedési hormonokról pedig a következőt: "immunológiai és biológiai folyamat résztvevői és mindegyik különböző mértékű tejelválasztó, növekedést serkentő, anyagcserét és az immunrendszert befolyásoló hatással rendelkezik. A növekedési hormon a növekedést, fejlődést segítő hatású hormon. A csontvégek porcos részeire hat. Önálló hatású hormon, más endokrin szerv működését nem irányítja."
Sajnos ez elég összetett és nehezen kereshető célirányosan, ezért ebben a részben itt elakadtam.
Annyi még biztos, hogy az alvásra szánt idő irreleváns. Van amikor 2 óra alvás segít van amikor 4 óra, de van amikor 8 óra sem.

II. A kávé.

Na ez már egy igen összetett téma. És igen sok információt találtam ezzel kapcsolatban. Itt fedeztem fel egyedül összefüggést a terhességgel kapcsolatos "események" között, így ez a későbbiekben majd fontos lesz.
Tehát a kávé legfőbb alkotói a koffein, folsav, tiamin, pantoténsav.
A koffeint mindenki ismeri. Fokozza a szívműködést, növeli a vérnyomást, tágítja az agyi ereket. Viszont olyat is találtam róla, hogy magasvérnyomást okozhat, pánikroham provokátor és migrént okozhat! Ez jó...
Plusz: "Az agyalapi vegetatív központok izgatása révén emeli a testhőmérsékletet, a mellékveséből adrenalint vesz el, hatására a veseerek tágulása miatt a vesében kis mértékben növeli a glomerulus filtrációt és csökkenti a nátrium tubuláris reabszorpcióját."
A koffeinnél szerintem leginkább az agyi erekre és a vérnyomásra gyakorolt hatása lehet érdekes számunkra. De menjünk tovább.

A folsav B9-vitamin. Hiánya sokminden szépséget okozhat. De egyik se tűnik relevánsnak. (azért nem írok le minden részletesen, mert később beszúrok egy képet amin vázlatszerűen összegzek minden információt. Ott ez is ki lesz fejtve bőségesen) Ami még fontos, hogy a folsavnak a sejtekbe történő felvételéhez és raktározásához B12 vitamin szükséges. Tehát ha folsavhiányunk van nem elég a folsavat pótolni B12 hiányunk se lehet.
A folsavhiányból különböző problémák adódhatnak: neurológiai zavarok, vegetatív zavarok, pszichés zavarok. A szükséglete vashiányos állapotban növekszik!

A következő összetevő a tiamin. Sok érdekeset erről nem találtam. A tiamin vagy B1-vitamin a szénhidrátok, zsírok és alkoholok lebontásához és átalakításához, valamint a szívizom és idegsejtek megfelelő működéséhez szükséges. Hiánya a piroszőlősav felszaporodását okozza a vérben és a központi idegrendszerben. Ennek következtében szívgyengeség léphet fel, valamint az agysejtek csökkent oxidációja miatt ideggyengeség (neurastenia) jelentkezhet.

A következő a Pantoténsav. B5 vitamin - a mellékvese hormonok és az esszenciális neuromuszkuláris transzmitterek (kémiai jelek, melyek az agyi funkciókat szabályozzák) termelésében játszik kulcsszerepet.

Szóval ennyi volt a kávé. Érdekes, hogy a koffeinen kívül mindegyik másik összetevő egyfajta vitamin. Ezt nem tudtam. Legalább így is tanulok egy kicsit. Ennek egyébként később még fontos szerepe lesz.
Azon nem csodálkozom, hogy a kávé segít a fejfájáson. Hiszen úgy tudom a Quarelin nevű fájdalomcsillapítóban van koffein is. Viszont furcsa, hogy a kávé csak az esetek kb. 20%-ban segít. Akkor is hol így hol úgy. Van amikor csak jobb lesz tőle. De van amikor 30 percen belül teljesen elmulasztja. Van amikor 1 óra kell neki.

III. A terhesség

Na ez a legösszetettebb az egészből. Talán nem kell részleteznem miért.
Ami számunkra fontos az a II.-III. trimeszter. Ugyanis a terhesség 12. hetétől kezdve a méhlepény hormontermelése átveszi a sárgatest szerepét. Ami egy hormontermelő szövet. A témát bővebben a lejjebb berakott vázlatban ismertetem. A lényeg a hormontermelésen van. A részletek ott olvashatóak. Nem akarom újra leírni fölöslegesen.

A másik igen fontos tényező a terhességgel kapcsolatban a terhes vitamin szedése volt. Ezt is kb a második trimesztertől szedte a párom. Mégpedig Femibion 400-at. A Femibion 400 a következőkből áll: B1-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, B12-vitamin, C-vitamin, E-vitamin, biotin, pantoténsav, nikotinamid, jód, esszenciális zsírsav, folsav, metafolin.
És itt jön a képe az, amit már az elején is írtam az összefüggések a kávéval. Ha csak minimális is, de van.
Mégpedig a pantoténsav, a B1 vitamin, a B12 vitamin és a folsav. Tehát ezek a terhesség idején szedett terhes vitaminban és a kávéban is megtalálhatóak.

Na ezen a ponton kezdtem el célirányosabban is keresgélni sajnos. Azért sajnos mert találtam egy oldalt, ahol pontosan ugyanazokat a tüneteket írják le, mint a páromnak is vannak viszont az oldal hitelessége megkérdőjelezhető.

Szendi Gábor: A migrén kezelése

Ezért nem akartam célirányosan keresni, mert biztos voltam benne, hogy akkor beleakadok valami jött-ment kuruzslóba. Viszont amiért mégis szóba hozom az a rendkívül sok egyezés. Lényegében ő is hasonló tüneteket vonultat fel. Ráadásul az ő alanyai esetében is elmúlt a migrén a terhesség ideje alatt! Plusz az ő megoldásában különböző vitaminok és ásványi anyagok szerepelnek. És ugye az előbb pont én is a vitaminokkal kapcsolatban találtam egyezést.
Szendi Gábornak utána néztem kicsit a neten. Van wikipédiás oldala: [link] Miszerint: "programozó matematikus, forgatókönyvíró, dramaturg, pszichológus (ELTE), a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének volt tudományos munkatársa, klinikus."
Ezért igazából nem tűnik kuruzslónak.

Viszont a kezelés amit ajánl nagyobb mennyiségű vitamin és ásványi anyag bevitel. Ami állítólag az alanyoknál bevált, hivatkozik egy külföldi tanulmányra is. Igen meggyőző érdemes egyszer átolvasni az oldalt.
Viszont mindenáron ráakar vezetni egyfajta úgynevezett paleolit táplálkozásra. Valamint jó nagy adag vitaminokat ajánl a vitaminkirály oldaláról... :U
Ilyeneket ír, hogy: Mellékpajzsmirigy hormon. Ez a hormon fontos a D vitamin szintéziséhez, s mindkettő kell a magnézium felszívódásához. A magnézium és B6 vitamin szabályozza a nitrogénoxid (értágító) hatását. Migrénesek általában alacsony B6 és magnézium szintet mutatnak.

Az oldal alján van egy irodalomjegyzék. Amire igazából nem tudtam rákeresni a neten, nem találtam semmit.
Szóval, mint mondtam azért gondolkozom el az írásán, mert tőle teljesen függetlenül én is arra a megállapításra jutottam, hogy bizonyos vitaminhiányok (is) állhatnak a háttérben. Akár.
Plusz ugye ezt minimális kockázattal ki is lehetne próbálni a páromon. Természetesen nem olyan dózisú vitaminokkal tömném ahogy azt az írásban mondják. Azért az sok.
Mindezek után próbáltam rákeresni ajánlott vitamin beviteli értékekre. Nem sok érdemit találtam. Talán a szkeptikus blogon a vitaminokkal foglalkozó írásban van némi infó, de azt hiszem az nem elég.

Mindegy a lényeg az, hogy ezt a vitaminkúrát meglehetne próbálni. De egyenlőre nem tudom melyikekkel kezdjük. Természetesen nem nagy mennyiségben, ezt hangsúlyozom. Továbbá amíg párom szoptat addig semmi ilyesmit nem tudunk kipróbálni.
Nagyjából ez a helyzet. Idáig jutottam a kutatásban. Úgy gondlom, hogy érdemes lenne néhány vitamint kipróbálni. De nem tudom pontosan melyiket. Nem akarok vitát a vitaminok túladagolásáról és veszélyeiről. Úgyhogy ha lehet ezt mellőzzük. Az én véleményem, hogy bizonyos vitaminokat igenis túl lehet adagolni. Nem véletlenül van a WHO-nál egy megadott maximális beviteli érték (amit ugyan több órán át kerestem a neten, de nem találtam meg!!!négy!) én ahhoz akarom tartani magamat.

Szóval kíváncsi vagyok kinek mi a véleménye. Ötletek javaslatok? Esetleg beviteli értékre is jöhetnek ésszerű javaslatok bizonyított forrásból (Ami nem ilyen vitaminkirályos oldal).
De jöhetnek egyéb javaslatok. Lehet eleve rossz úton járok. Persze azért a logikát ne felejtsétek ki belőle.
Azért vagyok ennyire lelkes, mert ott az aduász. :) A terhesség. Ami alatt gyakorlatilag megszűnt a migrén. És ha ezt nem fizikai elváltozás váltotta ki, akkor képesek lehetünk reprodukálni.

Itt a vázlat amit ígértem

Köszönöm, hogy elolvastad. Kíváncsi vagyok hányan lesznek. :)

Hozzászólások

(#1) Dluinet


Dluinet
nagyúr

A koffein a gyógyszerek felszívódását gyorsítja, más szerepe nincs.

Próbálta a párod a terhes vitamin továbbszedését?
Napi 5 km futás?

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#2) danih


danih
addikt

Kávét kivenném, 20% nem sok statisztikailag, ez lehet egybeesés is a migrén "természetes" múlásával. Többet igazából én nem tudok mondani, a fél orvostársadalom keresi a migrén elleni univerzális "csodaszert". Lehet amúgy hogy a megoldás hormonális eredetű... Nagyon dicséretes, hogy ilyen behatóan próbálkozol foglalkozni a témával és segítesz az asszonynak ;)

(#3) Dany007 válasza Dluinet (#1) üzenetére


Dany007
veterán

Pont tegnap kérdeztem, hogy van-e még abból a terhesvitaminból. :D De már nincsen.
Nekem is eszembe jutott ha más nem, hát azt meglehetne próbálni újra szedni.
Azt már szedte, nem volt tőle baja stb...

Futás még nem volt. :) De aktív torna fejfájás közben igen. Az nem segített. Majd felajánlom hogy menjen pár km-t futni... :) A tornára gondoltunk, de konkrétan a futásra nem.

@danih:

Igen a kávé ritkán jó csak de akkor látványosan hatásos. Pl van, hogy órák óta fáj, majd a kávé után 20-30 perccel nyomtalanul elmúlik.

Ja, lehet az orvosok kutatás szempontjából keresik a megoldást, de a konkrét praktizálók kb le***ják. Végülis a vizsgálat addig tartott amíg ki nem derítették, hogy nincs semmi szervi elváltozás, nincs tumor vagy daganat. Aztán kész a többit le**rták. Adtak egy gyógyszert ami nem használt.
Bár a napokban újra elküldtem dokihoz, aki elküldte neurológushoz. Szeptember 28.-ra kapott időpontot. Ezután bejelentkezett maszekhoz, oda már jövőhétre van időpont. Kíváncsi vagyok mi lesz, de nem fűzök hozzá sok reményt.

Köszönöm az ötleteket, jöhet még bármi amiben van értelem és logika. :) Dühít mert úgy érzem a megoldás közel van, de mégsem tudom mert kevés hozzá az információm és a tudásom. =/ A másik meg, hogy tudom milyen szar a fejfájás. Csak én úgy vagyok vele ha már nagyon idegesít beveszek egy fél algoflexet és 15 perc alatt elmúlik. :U

(#4) Dluinet válasza Dany007 (#3) üzenetére


Dluinet
nagyúr

Futni nem akkor kell amikor fáj a feje :)
Napi 30 perc maximális terhelés szükséges a jó kondícióhoz, hogy a vérkeringés és oxigénellátás tökéletes legyen.

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#5) D1Rect


D1Rect
félisten

1. Nézd meg mi az a paleolit táplálkozás
2. Próbáljátok már ki a "nagydózisú" vitamin+víz kombót.
+ pontért a vitamin mellé reggelente bármi más előtt fél deci Forever Living Aloe Berry Nectar

Tudom, rémisztgetve vannak az emberek a vitaminnal és minden lehetséges csatornán keresztül jönnek ellentmondó információk, de én is láttam "csodaszámba" menő dolgokat egyszerű vitaminoktól.

ui.:
"Természetesen nem olyan dózisú vitaminokkal tömném ahogy azt az írásban mondják."
Akkor ne is várd azt a hatást amit az "írásban mondanak".

[ Szerkesztve ]

(#6) danih válasza D1Rect (#5) üzenetére


danih
addikt

Hehe, Forever Alone-t olvastam :)
Mi ez a Forever Living egyébként, MLM?

(#7) D1Rect válasza danih (#6) üzenetére


D1Rect
félisten

Jaja, tuti van a környezetében valaki aki ismer valakit aki tud neki szerezni.

(#8) Dany007 válasza D1Rect (#5) üzenetére


Dany007
veterán

Oh nehogy újra kezdjük. :) Nincs gondom a vitaminokkal.
Igazából ahogy írtam én is a vitaminokra gondoltam. Ha más nem lesz valószínűleg megpróbáljuk újra azt a terhes vitamint. Az már kipróbált és semmi mellékhatást nem produkált. Valamint a terhesség alatt sem kapott ennél több vitamint. Így ha tényleg az a probléma akkor elég lesz hozzá a femibion 400-at újra szedni.

A vizet továbbra is erőltetni fogom. Bár szerintem az bőven megvan.

[ Szerkesztve ]

(#9) D1Rect válasza Dany007 (#8) üzenetére


D1Rect
félisten

Tudom, hogy nincs. 100x leírtam, sztem nincs olyan amit kihagytam volna.

ui.:a WHO annyira védi az egészséged mint a BSA a szerzői jogaidat. ;] :DDD

(#10) Dany007 válasza D1Rect (#9) üzenetére


Dany007
veterán

Attól még kíváncsi lennék rá, hogy mennyi az ajánlott mennyiség.
Ugyanis elkezdtem keresgélni pl a magnéziumbevitelt. Ahány oldalon írnak róla annyiféle az ajánlott napi mennyiség. És van olyan amik között 2x-es a szorzó. Annál pedig pl létezik túladagolás.
Tehát ezért lenne jó egy köztes utat találni. De ne kezdjük újra a témát :P

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.