Üdvözlet!

Igen, tudom, hogy már régóta nem vagyok diák. Viszont az élmény maradandó volt. És a következőkben azokat a tapasztalatokat szeretném megosztani, amik odáig vezettek, hogy megfogadjam magamnak: soha többé nem dolgozok diákmunkásként!

Mielőtt bárkinek az jutna az eszébe, hogy nekem biztos büdös a munka (bár szó szerint volt ilyen), el kell, hogy mondjam: Nem.
Soha se a munka nehézségével, keménységével volt bajom. Inkább a körülményekkel, és a diákok pofátlan kihasználásával. Mert ez a végkövetkeztetésem. A diákokat minduntalan, a végletekig kihasználják azért a minimális kis pénzért. Nem törődve semmivel, és senkivel. Gondolják, hogy a szerencsétlen tizenéves úgysem fog szólni senkinek, örül ha dolgozhat. Persze, ez sok esetben így van, de nem minden áron.
Kivételek mindig vannak. Az én élményeim tizenévesen egy diák-munka közvetítő irodán keresztül öltöttek testet. Tehát nem egyetemistaként bevállalt maszek melókról van szó : )

Szóval visszatérve, említettem, hogy nekem nem büdös a munka. Már 12 éves korom óta rendszeresen segítek édesapámnak bútorokat készíteni, ugyanis ő asztalos. Majd a diákmunkás évek után apáméknál voltam 3 nyáron át. Persze, mint segéd. A munka kemény volt, rendszeres volt a túlóra. Általában csak 3-4, de volt, h 8 órát voltunk tovább. Semmi gond nem volt, megkaptam a pénzem is, a túlórapénzt is. Nem volt szivatás, bunkózás, kiadták a melót, én pedig végrehajtottam, mint mindig.
Ezen kívül is elég sok helyen dolgoztam diákként. Voltam gyári munkás, 4 különböző gyárban. Takarító 15 évesen : ), eladó, szemét szedő, rakodó munkás, gépkezelő, ügynök (lol), kőműves segéd, stb stb.
Így a következőkben azt a 3 esetet mutatnám be, ami segítségével eljutott ahhoz a bizonyos fogadalomig.

Nem tudom manapság már, hogy megy, de túl jó visszajelzéseket nem kaptam. Annak idején, 7-8 éve, a diákszövetkezet ajánlott fel bizonyos munkákat. Legtöbb esetben könnyű v. nehéz fizikai munkáról volt szó. Irodai munkát, borítékolást, csomagolást csak lányok kaphattak, illetve a csókosok. Ezt így megmondták nekünk. Aki már 3-4 éve náluk dolgozik, nekik adnak csak 'jó' munkát.
Mivel haverommal szükség volt egy kis zsebpénzre, ezért bármit elfogadtunk, nem gond ha dolgozni is kell érte.
Az első munkahely egy Balaton parti kempingben volt. Rekord magas 290Ft.-/órás fizetésért. A feladat a kemping rendben tartása, fű nyírás kukaürítés stb. Nem hangzott vészesen és valójában nem is volt az.
Az első kellemetlenség az volt, hogy reggel 6-ra kellett menni. Hű de szörnyű,mi? ;)
Ez azért volt kellemetlen, mert a buszunk 5:20 kor indult a pályaudvarról. Ahhoz, hogy ezt elérjük, legalább 4:45-kor el kellett indulni otthonról, hogy elérjük a helyi járatot ami kivisz a p.u.-ra. Ami azt jelenti, hogy legalább 4:15-kor kellett kelnem, hogy odaérjek 6:00-ra a munkahelyre. Persze senkit nem érdekel, hogy a melós hogy jut el a melóhelyre, ez nem volt fő probléma, ezért is írtam kelletlenségnek.

Aztán a kempingben az első feladatunk a sövény egyenesre nyírása volt. Az egész kempinget sövény vette körbe. Még a bent lévő lakókocsikat is ez választotta el, így volt bőven. A meglepő csak az volt, amikor sövényvágó helyett metszőollót nyomtak a kezünkbe, meg egy zsákot, amibe szedjük a hulladékot. Betegek... A munka nem volt nehéz, de kb 4x annyi ideig tartott, mint egy rendes sövényvágóval. De ha nekik ez kell, akkor ez kell.
Az első nem tetsző dolog - kényes 16 éves létünkre - az volt, amikor a szemetet szedették fel felünk az útról. Persze kesztyűt nem kaptok, mert akkor az úgy is eltűnne. Így puszta kézzel jártuk a kempinget és minden út széli szemetet összeszedtünk. A csokis zacskótól, az étel maradványokon át a cigaretta csikkig mindent.
Viszont ami kiverte a biztosítékot, az az volt, amikor a kutyaszart akartak szedetni velünk. Az ottani főnökünk mondta, hogy vigyünk egy zacskót, majd szedjük bele a kemping területén lévő összes kutyaszart. Amiből azért volt bőven. Persze itt is a szokásos szöveg, kesztyűt nem kaptok, mert akkor holnapra már nem lenne meg. Anyádat! Na meg majd persze.

Itt mondtuk azt haverommal, hogy akkor ennyi volt. Tudom, ez elég kevéske, de nekünk nem a megélhetéshez kellett a pénz, ezt meg kell jegyeznem. Csak egy kis zsebpénzt akartunk, de nem minden áron. Egyrészt megalázó volt, másrészt gusztustalan, harmadrészt meg nem ért meg 290 forintot, hogy puszta kézzel szedjem a kutyaszart.
De persze nem véletlenül meséltem ezt elsőnek, az események fokozódnak : )

A következő munkahelyünk a Balaton Bútorgyár volt. Könnyű fizikai munkára jöttünk.
Az ottani vezetőnk / főnökünk beterelt minket egy kisebb terembe, ahol leültünk. Voltunk kb 7-8-an diákmunkások.
Majd amikor elcsendesedtünk, a fazon megszólalt:

- Most munkavédelmi oktatás következik.
Mindenki csendben ül.
- Ha fával fogtok dolgozni, akkor mindig viseljetek munkavédelmi kesztyűt, és vigyázzatok a lábatokra, mert ha ráesik, akkor az fáj.
Pár másodperc hatásszünet múlva nagy levegővétel után újra megszólalt:
- Na! Ez volt a munkavédelmi oktatás, írjátok alá itt és itt és itt.

Ez után kivezényeltek minket az udvarra, ahol is nyersfa (mint utóbb megtudtam szélezetlen fűrészárunak hívják : ) ) rakatokat kellett egyik rakatról a másikra pakolni. Egy új rakatot létrehozni. A fa deszkák olyan 5 méter × 80cm-esek lehettek. A két végén álltunk, majd együtt pakoltuk egyikről a másikra. Nehéznek nem volt nehéz. Csináltuk.

A gond ott kezdődött, hogy mindez kint volt a tűző napon, a 35 fokos kánikula kellős közepén. (igen 7-8 évvel ezelőtt még a 35, és nem a 45-46 fok számított kánikulának.) Pár óra alatt megittuk az üdítőnket. Víz vételre nem volt lehetőség. Még a délelőtt folyamán mindenki majd, hogy nem kidőlt. Lényegében egy helyben álltunk 8 órán át a tűző napon. Cigiszünet vagy reggeli szünet nem volt. A melót nem lehetett otthagyni, mert valaki mindig figyelt.
Így dél felé, már mindenki epekedve várta az ebédszünetet, mint valami megváltót. Megbeszéltük haverommal, hogy egyből keresünk valami mosdót, ahol vizet tudunk szerezni. A többiek is eléggé odavoltak. Mindenki szédült, a hányinger álltalános volt. Elég szép kis napszúrást kaptunk.
Majd amikor eljött a várva-várt ebéd idő, jött a főnökünk és közölte, hogy nincs ebédszünet, mivel nagyon lassan dolgoztunk! Anyádat! Ekkor már majdnem egy kisebb lázadás tört ki : ) de akkoriban még nem volt olyan nagy pofája egy 16-17 éves srácnak, így végül melóztunk tovább.
Miután az egyik srác leszédült a rakat tetejéről, megbeszéltünk hogy váltani fogjuk egymást. Amíg két ember csinálja a rakatot, addig kettő az árnyékban fog pihenni.
És így végül eljött a várva várt délután 3 óra. Mondanom se kell, mindenki vörös volt, mint a rák, és kivétel nélkül mindenki napszúrást kapott. Otthon édesanyám tágranyílt szemekkel nézte hogy hogy nézek ki. Késő estig betartott, amíg elmúlt a szédülés, és a hányinger. Ezután persze szintén eldöntöttük haverommal, hogy a 250 forintos óradíj nem éri meg ezt a napszúrást. : )

A harmadik munkahely, ami szintén kiverte a biztosítékot, az a tejipar volt. Itt kemény 4 napot ledolgoztunk, mielőtt végleg feladtuk volna.
Az első nap futószalag végére kerültem. Barátom egy másik részlegre. A futószalagon tálcákat mostak. Jó nagy fémtálcákat, amiket egy hatalmas guruló kocsira kellett összerakni, mint anno a menzán, amikor az ember visszaviszi a tálcát, csak ezek kicsit nagyobbak voltak.
A mosó egy hatalmas gépezet volt. A végén köpte ki a tálcákat. Szóltak, hogy vigyázzak, mert a múltkor az egyik munkásnak bekapta és letépte a kezét a gép.
Természetesen nagy nyomású forró vízzel mosott.
És a mai napig nem tudom hogyan, de minden tiszta víz volt. De szó szerint. Folyt a víz mindenhonnan. A gépből meg még ki tudja honnan. De kb 30cm magas vízben kellett dolgozni. Abba tocsogtam egész nap. A forróság és a víz miatt a páratartalom iszonyatos volt. Szó szerint fullasztó.
De nem volt idő ezen gondolkodni, megállás nélkül jöttek a fémtálcák. Nekem meg az ott előkészített kocsikra kellett pakolni. Persze olyan sebességgel, ha a tálca véletlenül lebillent, mert nem kaptam el időben, akkor nekiütközött egy vészleállító karnak, és megállt az egész futószalag.
Ekkor egy munkás futva rohant, hogy mi a baj? Jól vagyok-e? Ugye egyből azt hitték, hogy az én kezemet is bekapta. De én mondtam, hogy semmi gond, csak nem tudtam elkapni a tálcát, mivel mocskosul gyorsan jött, egy iszonyatos kapkodás volt az egész. Azt persze nem vették figyelembe, hogy ha megtelik egy kocsi tálcával, akkor azt a terem másik végébe át kell tolni!
Ilyenkor jött az anyázás, hogy mért nem vagyok gyorsabb, a szalag nem állhat le és így tovább. Namármost még ha futottam se volt elég idő erre...
A nap közepére, már olyan szinten átáztam, hogy a felemelt lábamból folyott ki a víz. A nadrágom már úgy nézett ki, mint aki vagy 30 percen át saját magát hugyálta le! Majd egy arra járó munkás odajött és mondta, hogy menjek öltözzek át, addig ő itt marad.
Megvolt az ebéd idő, mert itt az már volt, igaz más nem.
A délután hasonlóan telt. Viszont a számomra legmeglepőbb csak ez után következett.
Pár órával a munka vége előtt, odajött hozzám egy idősebb asszony, és meglepetten kérdezte:
- Hát te micsinálsz itt?
mondom - itt dolgozok, azt mondták ide jöjjek.
- De egyedül???? : O kb ilyen arckifejezéssel.
Kiderült, hogy 16 évesen, egy olyan munkát csináltam teljesen egyedül, amit normál helyzetben két felnőtt férfi csinált. A nő teljesen ki volt akadva, hogy ezek nem normálisak. Rendes volt, beállt segíteni nekem egy fél órára. Legalább volt idő elrakni a felgyülemlett kocsikat.
Mondanom se kell, hogy nap végére totál átáztam. A zokni szabályosan szétfoszlott. Ahogy a cipőm is kezdett.

Másnap a ládamosóba kerültem, barátom pedig az én helyemre. Mint utóbb kiderült, ő már nem egyedül csinálta, hanem egy másik ottan munkással együtt. És gumicsizmát is kapott.
Szal következett a ládamosó. Itt a meló nem volt nehéz. Kapkodni itt is kellett, de elviselhető volt. Nem úgy mint a szag.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy bazinagy terem. Amiben egy nagy gép volt középen, az mosta a tejesládákat, oda kellett betenni. A másik végén meg ki. A terem többi részét a használt ládák töltötték be, a mosott tisztákat elvitték onnan.
Tehát adott egy terem, ahol szintén minden tiszta víz, és vízgőz. A páratartalom akkora, hogy harapni lehet a vizet a levegőben. És ott egy rakás mocskos tejesláda.

A ládák úgy néztek ki, hogy mindegyik alja tele volt odaszáradt, odarohadt tej / kakaó / egyéb maradvánnyal. Volt amelyik már rég megpenészesedett. És tele volt kis darabokkal. Tejeszacskó, túrókrémes doboz, amit el lehet képzelni. Volt, amelyiknek az aljára camambert darab volt rohadva.
Persze ezt mindet nekünk kellett eltávolítani, mielőtt beraktuk volna a mosóba. Persze itt is szabad kézzel turkálni a szarban. A zacskókat, maradványokat és egyéb ismeretlen anyagokat kidobálni, majd utána be a mosóba. A bűz olyan szintű volt, hogy fél óránál többet nem lehetett kibírni, muszáj volt kimenni a tiszta levegőre, mert elfogott a hányinger, és 30 percnél tovább nem bírtuk.
Szal mint mondtam, itt a munka nem volt vész, de azt a rohadt, penészes gusztustalan szagot alig lehetett kibírni. Mire hazaértem az egész testem, a ruhám a fejem átvette azt a rothadó szagot. Nagyon durva volt, 1 órán át áztattam magam a kádban.

A harmadik nap a 'hűtőbe' mentünk. Ide érkeztek a már kész, megtöltött tejesládák. Itt volt a szállítás előtti tároló raktár. Azért hívták hűtőnek, mert kb 0-5 fok volt bent. Folyamatosan láttuk a leheletünket : )
Barátommal mind a ketten itt voltunk aznap.
Az elején biztattak minket, hogy bármit ehetünk, ihatunk, annyit, amennyit akarunk, csak kivinni nem lehet. Hurrá : ) Gondoltam majd iszunk tejet, kakaót, joghurtot... A nagy lóf***t. : )
Úgy kell elképzelni, hogy a terem egyik oldalán volt egy lyuk. Onnan jött ki a futószalag. Amin jöttek a tejesládák. Egy láda lehetett kb 20 kiló, legalábbis 20db literes tej biztos volt benne, vagy több is.
Felálltunk a szalag két oldalára. Magunk mögött már odakészítettünk 3-3 raklapot, arra kellett a tejesládákat felpakolni.
Eleinte nem is volt gond. Jöttek a ládák, és mi pakoltuk rendesen a raklapra. Volt, hogy 3 féle jött, akkor természetesen 3 külön raklapra kellett pakolni. Ha jól emlékszem, egyszer még volt idő tejet is inni.
A gond akkor kezdődött, amikor megtelt a raklap. 8 láda magasságban lehetett pakolni, utána el kellett vinni. Gondoltuk majd jön egy targoncás és elviszi. De nem jött.
Nem jött senki, mindenki leszarta, a ládák meg csak ömlöttek a szalagról... Már alig bírtuk pakolni. Amíg haverom elfutott egy raklapért - hogy legyen hova pakolni - én raktam a ládákat egyedül. Ez kb azt jelentette, hogy ahol még volt hely a raklapon - túlpakolni nem lehetett - oda tettem. Volt, hogy tejesládával a kezemben ugrottam át a szalag fölött, mert a másik oldalon volt még szabad hely.
Ezt jáccottuk egy ideig, majd amikor már végleg nem volt hely, muszáj volt csinálni valamit. Szintén haver elfutott és keresett egy békát. Amivel nagy nehezen sikerült kicsit odébb vontatni a raklapokat.
Viszont közben megállt a szalag. Nem volt hova tennem a ládákat. Beakadt mindent, feltörlódott vagy 7-8 tejesláda. Ekkor megint jött az anyázás... A szalag nem állhat le. Mondtuk hogy mi a probléma, akkor mondta a csákó, hogy ezeket egy targoncásnak kell elvinnie, és majd szól neki.
Örültünk is, végre normálisan lehet majd dolgozni.
Hát naná, hogy senki nem jött. Se targoncás se senki, így folytatódott tovább a kapkodás, futkosás, szenvedés. Persze ez után is gyakran megállítottuk a szalagot, volt hogy direkt, hogy el tudjuk vontatni a raklapokat. Az anyázást meg leszartuk.
Ott volt két 16 éves srác. A 0 fokban, és próbáltunk dolgozni.
De egyszerűen képtelenség volt. Ahogy elvettem a tejesládát, hátrafordultam, elhelyeztem a raklapon, visszafordultam és már ott is volt a következő. Persze úgy, hogy közben, szemben a haverom ugyan ezt. Folyamatosan jöttek a ládák, nem volt megállás. Mindeközben nem volt idő arra, hogy új raklapokat hozzunk, és a megrakottakat elvontassuk. Egyszerűen képtelenség volt így. 4 napot dolgoztunk így a hűtőben.

Szal nagyjából ennyi. A fent említett 3 példa, ahol a kempingben 2 napot voltunk, a bútorgyárban egyet, és a tejiparban 5-6 napot ha jól emlékszem. Ez kb 3 hét leforgása alatt nyáron.
Ezek után megfogadtam, hogy soha az életbe nem fogok diákmunkában dolgozni.
Mocsok módon kihasználják az embert. Ugye sok helyen még a felnőttek sincsenek tisztában a munkajogokkal, nemhogy egy gyerek.
Valójában ha létszükséglet lett volna a pénz, akkor minden bizonnyal tovább maradok. Elvégre minden helyen kibírtam 1-2-3 napot. Ha az embernek tényleg szüksége van pénzre, akkor ez is egy lehetőség.
Viszont itt azt is figyelembe kell venni, hogy mi csak egy kis zsebpénzt szerettünk volna. Mondjuk Sziget jegyre, vagy hasonló. De ha nem jön össze, akkor se lesz vége a világnak.
Szóval mindezt figyelembe véve nem érte meg a napszúrás, az ember semmibe vétele, az a munka, amit két embernek kéne végezni, a kutyaszar szedés... Nem ért meg átlag 260Ft.-ot óránként.

Így a régebbi élményeimet felelevenítve csak azt tudom ajánlani, hogy aki tudja, kerülje el a diákszövetkezeteket. Mocskosul kihasználják az embert. És nagyon sok pénzt nyúlnak le a tényleges fizetésből. Aki tud, inkább ismerősnél, rokonnál, vagy segítségükkel helyezkedjen el nyári melóban.