Igen az. Rühellek bevásárolni. De muszáj.
Nem csak nekem másnak is. Hiszen az étel még nem pottyan az ölünkbe magától. És mivel manapság még ez online kevéssé megoldott ezért legtöbb esetben el kell menni bevásárolni.
Mivel utálok bevásárolni, ezért én minimum kettő, extrém esetben három hétre előre bevásárolok mindent. Kajától kezdve az üdítőn át a tisztítószerekig mindent.

Persze a túrát lehetne csökkenteni oly módon ha mondjuk minden héten, esetleg hetente többször járnék vásárolni. De mivel rohadtul utálom, próbálom csökkenteni a számukat. Másrészt nem is túl gazdaságos.
Mikor szüleimmel laktam gyakran megesett, hogy elugrottunk apámmal a helyi Tescoba kenyérért meg zsemléért, mert az ott occsó! Ja, de haza már két teli szatyorral jöttünk! Naná!
Dolgozik a marketing stratégia, méghozzá igen jól. Nem véletlenül tolnak mindent az arcunkba. Hiába megyünk el csak egy párszázas kajáért, ott a reklám minden sarkon. Aztán persze az embernek ilyenkor jut csak az eszébe, hogy hoppá ez is kell még, meg akkor már vegyünk ilyet is.
Ja és a szecsuáni mártás most akciós! Vegyünk egyet. A milka csoki meg 20 forinttal le van értékelve, akkor abból is vegyünk vagy kettőt...

Hát ez van. Háttal nem kezdünk mondatot... Jé, mégis.
Szóval dolgozik a marketing. Ki van ez találva szépen. Sokszor az ember tényleg több mindent megvesz, mint amennyiért elindult. Nem véletlen, ők jóval régebben űzik ezt a szakmát, mint amióta mi eljárunk bevásárolni. És mondjuk ha az ember minden héten eljátssza ezt vagy néha még hétköznap is, akkor bizony a hónap végi elszámolásnál érhetnek nagy meglepetések.

Na többek közt én ezért is játszom ezt el kettő vagy három hetente. Persze ilyenkor is beesik pár plusz cucc a kosárba, nem probléma.
Ennek viszont ára van. Súlyos ára. Mégpedig, hogy az ilyen nagybevásárlások igazi tortúrába csapnak át. Kemény két-három óra folyamatos vásárlás két, rosszabb esetben három boltot megjárva. Mivel közel vannak egymáshoz és egyikben ez olcsóbb, másikban meg az.

Tényleg nagyon durva. Mikor belépsz az ilyen hiper szuper márketbe és látod azt a kismillió embert magad körül, és már tudod mi vár rád, de végig kell csinálni...
Ja várjál... az egész ott kezdődik, hogy először parkolót kell találni! Hoppá! Mondjuk egy csúcsidőszakban az sem kis munka. Mész vagy 3-4 kört a kocsival, és mire eldöntöd, hogy "egye fene parkolok 5 sorral feljebb", addigra már ott sem marad hely. A csúcsidőszakot meg nehéz elkerülni. Nyilván azért csúcsidőszak mert akkor vannak a legtöbben és azért vannak a legtöbben, mert a legtöbben akkor érnek rá. Így valószínű én is akkor fogok.

Ez van, azért röpke negyed óra után csak sikerül parkolóhelyet találni, bevásárlókocsi is megvan. Kezdhetjük.

A katasztrófa ott kezdődik, hogy kitudja hány ezer négyzetméteres hipermarketben nem férsz el a bevásárlókocsival. Szlalomozni, tolakodni kell a többiek között, hogy tovább mehess. Mindenki szarik a másikra, csőlátás befigyel azt megy amerre lát. De tényleg katasztrófa, hiszen egy akkora épület, akkora tér, és mégis lavírozni kell az emberek, bevásárlókocsik között, nehogy elüss valakit, vagy csak, hogy elférjél éppen. Kismillió embernek az alapzsongása durvább, mint egy focimeccsen lenni. Erre csak rátesz egy lapáttal az áruház rádiója, ami megpróbálja az egészet túlharsogni. És akkor azt meg se említsük, hogy hányan viszik a kisbabát babakocsival bevásárolni. Gondolom mennyire jót tesz mindez egy pár hónapos, éves gyereknek. Hiába bömböl, anyu belenyomja a cumit azt megy minden tovább. Szerencsétlen gyerek meg csak ül azt néz ki a fejéből meredten, csak hömpölyög el az emberáradat mellette.

Kezdődik a móka, a felvágottos pult. Az ugyanis jó hosszú. És okos emberek kitalálták, hogy annak a 6 méteres pultnak a közepén legyen a kiszolgálás és a mérés. Így a bevásárlástól behülyült emberek tömege mindkét oldalról beáll a sorba Naná! Balról is jobbról is. Középen meg indul a veszekedés, hogy ki kerüljön éppen sorra. Hurrá.
Ja igen, a dolgokat tetézi, hogy a húspult szintén két részre van osztva, viszont legtöbb esetben csak egy kiszolgáló személy(zet) van hozzá. Ezért az az egy szerencsétlen ember szaladgál ide oda, miközben mindkét pultnál áll a sor. Tudom tudom, válság van! A ráadás csak az, amikor a konzervgombáért is sorba kell állni, mert annyian vannak az adott sorban, hogy másképp nem férsz hozzá, csak ha kivárod amíg odébb mennek és lesz helyed egyáltalán bemenni.

Persze mindeközben az ember próbálja keresgélni amiért jött (nem csak sorban állni). Mivel nálam ez nagybevásárlás, ezért nem ritkán 50-60 tételről van szó. Csakhogy ezek a mocskok X havonta átrendezik a teljes árukészletet. Érted? Nem hülyék csak köcsögök! Mire az ember betanulná, hogy merre menjen és annak megfelelően írja meg a listáját, addigra szépen átpakolnak mindent máshova és baszhatod. Ettől én még persze nem fogok többet venni - jelentősen biztosan nem, hiszen lista alapján megyek - csupán kétszer annyi időbe telik, míg mindent újra megtalálok.
Ráadásul a logikát, csoportosítást nem ismerik. Egyik sorban ott a cukor liszt zsemlemorzsa, viszont a só már három sorral lejjebb van. Gondolhatod hányszor jártam körbe a mellette lévő sorokat, mire rájöttem, hogy plusz kettővel kell visszább mennem...
Hasonló eset: Joghurtos hűtőpult. Gyümölcsjoghurtok, sajtok, vajkrémek ilyesmi... Vele szemben kávé, tea! Érted... Viszont két sorral lejjebb, rá merőlegesen lévő pulton van a naturjoghurt. Mert az már nem joghurt, biztos semmi keresnivalója nincs a gyümölcsösök között. Hadd keresgéljen a paraszt még tíz percen át. A kávé vele szemben van, a naturjoghurt meg már nem fért el...

Aztán ha mindezt túléltük, megvan minden akkor jön a fekete leves a hab a tortán és hasonló ételes hasonlatok... A fizetés. Na nem elsősorban az árak miatt, hanem a pénztár miatt.
Hiszen eddig csak a húspultnál álltál sorban 5-6 percet, párat a zöldséges részlegnél leméretni mindet, meg akkor már a szalámis pultot is említsük meg... Jöhet a sorban állások csúcsa, a pénztár.
Tipikus jelenség, többször is megfigyeltem már, hogy az ilyen hiperszuper márketekben a 22 pénztárból csak 8 van nyitva. Hadd álljon sorban a paraszt még fél órát. Mit számít az már... Tudom, válság van, nem telik pénztárosokra.

Szóval beállunk a lehető leggyorsabbnak tűnő sorba, ami egy idő után rendszerint a leglassabb lesz... Közben keresztbe-kasul az emberek tologatják a kocsikat, próbálnak keresztül menni a pénztárhoz várakozó soron. Az emberekben meg csak nő a feszültség. A dolog akkor válik veszélyessé, amikor az egyik vásárló a péksüteményes pultnál vett túrós batyut teszi ki a szalagra. Szerencsétlen pénztáros nem tudja lehúzni olyan egyszerűen, mint egy doboz sört, hiszen nincs rajta vonalkód. Na ilyenkor kerül elő valami 10-15 oldalból álló kis füzetke, amin képek formájában próbálja szerencsétlen beazonosítani melyik cucc lehet ez a fellelhető 150 saját készítésű pékárúból. Persze a túrós batyu könnyű falat, gyorsan megtalálja. De árulnak itt olyan kajákat is, amikről ember meg nem mondja, hogy micsoda. Tésztába teker bacon valami trutyis sajttal leöntve. Különböző méretekben... Azt akkor találja ki szerencsétlen melyik az. Persze a képeken - láttam már ilyet - legtöbb esetben az újságokba szánt agyon photoshoppolt termékfotó található, aminek mint tudjuk semmi köze sincs a valóságban kapható agyonszottyadt szarhoz. Na ilyenkor kell vagy 8-10 perc meg néha a szomszéd pénztárban ülő Jucika, mire kiderítik milyen étel is az.
Az sem ritka eset, mikor a szemfüles vásárló észreveszi, hogy az adott termék többe kerül, mint amennyiért az kivan írva a polcon. Ilyenkor jön a reklamálás, rosszabb esetben a pénztárossal együtt visszamennek megkeresni a cuccot és lecsekkolni, hogy tényleg mennyi is az annyi. A többiek a sorban addig mehet kávézni vagy bowlingozni.
Azt már csak halkan merem említeni, hogy a kártyás fizetés általában kétszer több időbe telik, mint a készpénzes. Hiszen lehúzzák a kártyát, szerencsétlen bepötyögi a kódot, mire jön a visszajelzés, majd a blokk nyomtatás, végül sok esetben alá is kell írni. Ellenben készpénzesnél odaadom a pénzt, elveszem a visszajárót azt csókolom. Hallottam olyat, hogy külföldön csak lehúzod a kártyát és viszlát. Itthon még nem láttam ilyet. Mindegy is, végeztünk legalább, mehetünk haza.

Pénztáról való távozás után igyekszünk a kijárat fele. Útközben vagy három négy szerencsétlen hostes próbálja ránk sózni a marhaságait, kezünkbe nyomni a hatvanhatodik szórólapot is. Őket is le kell vakarnunk magunkról. Majd pont erre van nekem még szükségem mindez után. Kiérünk a parkolóba jöhet a bepakolás. Közben betámad pár nyomorék hajléktalan hogy hadd vigyék vissza a kocsit... Mondom ha ennyire szeretnéd okés, de a százast ami benne van azért perkáld le nekem még előtte. És akkor a gyökér meg ott áll mögöttünk amíg mi cirka negyed óra alatt bepakolunk mindent a kocsiba.
Irány haza. 5-6 reklámszatyornyi kaját plusz 2-3 esetleg 4 karton üdítőt csak másodjára tudjuk felcipelni.
De legalább megvan. Itt a vége. Elvoltunk 2,5-3 órát. De legalább a következő három hétben nem kell.

Ja és nem ez a legnagyobb bajom az életben, csak jólesett kiírni