A bevezetőben feltett kérdésre keresi a választ a Hullám című film.
Talán többen látták és olvasták a hasonló címen kiadott könyvet is. Ettől függetlenül szeretnék egy kis bemutatót írni róla, mivel igen fontos témát dolgoz fel.
Maga a film a "nem rossz" kategóriába esik, imdb-n 7,5 pontot ért el. A lényeg viszont a mondanivaló, ami igencsak átüti a képzeletbeli 10 pontos felső határt. Rendkívül érdekes, elgondolkodtató és nem kicsit megdöbbentő. Megdöbbentő azért, mert egy igaz, megtörtént estet dolgoz fel.
Konkrétan a film bemutatására inkább majd beszúrok egy kritikát. Mivel a film ismertetése csak egy része a teljes bemutatómnak. Valójában a film mondanivalója a lényeg.
Az egész még 1967-ben kezdődött egy kaliforniai középiskolában. Történelem órán a diákok épp a II. Világháborúról és a vele kapcsolatos nácizmusról tanultak. A diákok egyszerűen nem tudták megérteni, hogy volt lehetséges az, hogy milliónyi ember követett egyetlen olyan vezetőt, aki embereket öl halomra és világhatalmi pozíciókra pályázik. Nem értették, hogy lehettek ennyire vakok az emberek az akkori Németországban. Hogy lehet az hogy nem szálltak szembe egy olyan véres hatalommal ami embereket öldökölt halálra.
Ron Jones, a történelem tanár hiába próbálta elmagyarázni nekik, megérteni nem sikerült. Ezért úgy döntött, hogy egy interaktív kísérletbe kezd az osztályában. Bemutatja nekik, hogy milyen is egy diktatúra és hogyan épül fel.
Két hetesre tervezte a kísérletet amelyben egy diktatúrán alapuló közösséget hozott létre az osztályában. A mozgalomnak a Harmadik Hullám nevet adta, karszalagokat és jelmondatokat is kaptak a gyerekek. Egy hétfői napon kezdetét vette a játék. Amint az osztályba lépett lejjebb vette a világítást, feltett egy Wagner lemezt és a "fegyelem" szót írta fel a táblára, majd megkérte a diákokat hogy üljenek kihúzott derékkal és hátratett kezekkel a padban, ha szólni kívánnak jelentkezzenek és ha felszólítják őket álljanak fel vigyázz állásba és csak akkor beszéljenek. Másnapra (kedden) elértek a "közösség ereje" részhez, bemutatta nekik az ezentúl használatos köszöntés formáját (egyik karral hullám mozdulat) és feladatul adta, hogy az órákon kívül a folyosókon is így köszöntsék egymást. Ekkor már jelentős figyelem és fegyelem javulás volt érezhető az osztályban, és a tananyagot is hatékonyabban vették. Harmadnapra (szerda) amikor a "cselekvés ereje" részhez értek már 60 diák vett részt a mozgalomban, a hét végére pedig már több mint 200.!
Akkor kezdett kicsúszni az irányítás a tanár kezéből, amikor néhány diák kitalálta, hogy besúgják azokat akik nem megfelelően lelkesednek az ügyért. Ekkor már Ron Jones maga kezdett aggódni azon diákok épségéért akik nem akartak csatlakozni a Harmadik Hullámhoz, és ennek hatására beszüntette a kísérletet. A közösség nem fogadta egyöntetűen a történteket. Volt aki egy hősies és okos tanárt látott benne, míg mások kommunistának kiáltották ki, de az általános döbbenet mindenkinél megvolt: egyetlen hét alatt csírázni kezdett az Egyesült Államokban ugyanaz a magocska ami alig több mint 20 éve a Holocaust útjához vezetett.
Később Ő maga is (Ron Jones) megírta a maga elbeszélését a történtekről, igazi kiadásban azonban csak 1981-ben Todd Strasser írt könyvet az esetről "The Wave", A Hullám címmel.
Majd 2008-ban Dennis Gansel rendező álmodta meg és valósította meg a könyv filmbeli változatát is, némi változtatással, azonban a hatás így sem marad el. Természetesen a forgatókönyvírók között ott szerepel Todd neve is, hiszen az ő könyvét dolgozza fel a film.
Az egészben a legmegdöbbentőbb, hogy az egész film egy valós eseményen alapul, ráadásul a fent leírtak alapján, nem is kicsit. Elképesztő mire képes a közösség ereje, és a fegyelmen alapuló irányítás. Mindez egyetlen karizmatikus vezető irányítása alatt. Alig húsz évvel egy olyan háború után, ami közel 50 millió ember életét követelte, egyetlen hét alatt létrehozható egy olyan diktatórikus közösség és eszme, ami voltaképp ennek a háborúnak a kiváltó eszméje volt.
A film okosan elkerüli a faji és vallási megkülönböztetést. Voltaképp erre szükség sem volt a valós kísérletben sem, hogy az eredmény létrejöjjön.
Hitler ezt a befolyását nem csak ezzel a pszichológiai módszerrel érte el. Viszont elég csak belegondolni, hogy ami az amerikai iskolában egyetlen hét alatt végbement, arra Hitlernek több, mint 6 éve volt a háború kirobbanás előtt.
A hitleri diktatúra - mint olyan - létrehozásához nagyban hozzájárul az ország és Európa akkori helyzete.
Ezt nem szabad elfelejteni. Sőt, fel kell idézni az akkori állapotokat.
Adott volt egy nemzet, ami súlyos károkat szenvedett el az Első Világháború befejeztével. Sok történész szerint nem volt befejezve az a háború, pusztán fegyverszünetet kötöttek. A német nemzetet rengeteg sérelem érte. Területeket csatoltak el tőle. Megtiltották a fegyverkezést, maximálták a hadsereg számát nevetséges 100 ezer főben. Továbbá sem tengeralattjárókat, sem tankokat nem építhettek. Minderre jött még rá a hatalmas jóvátétel, amit a szövetségeseknek (az Antantnak) kellett fizetnie. Mindez a '20-as évek világgazdasági válságának kellős közepén. Tehát Németország tényleg romokban hevert. Mindezt a háború után létrejött közösség a Népszövetség felügyelte.
Ekkor lépett színre Hitler. Aki politikai ígéretében nyíltan megfogalmazta, hogy hatalomra kerülése esetén lerombolja a demokráciát és felvirágoztatja a gazdaságot. Már akkoriban is "politikusi előjog" volt, hogy fűt-fát összeígérnek a szavazók érdekében, majd semmit nem váltanak valóra.
Hitler viszont pontosan az a politikus volt, aki bizony minden szavát valóra váltotta. Kiépítette a közösséget, kihasználta az ország és az emberek rossz elkeseredett helyzetét, majd ezt a pszichológiai hátteret felhasználva totális egyeduralmat épített ki. A továbbiakban ez a diktatúra a filmben is látott módon egy idő után öngerjesztővé vált. A kísérletben is megmutatkozott miszerint a besúgó hálózatok önmaguktól alakultak ki. Ahogyan a "velem vagy, vagy ellenem" elv is.
Persze ez még mindig nem lett volna elég egy akkora totális háború kirobbantására és véghezvitelére, mint a II. Világháború. Ugyanis eljött az idő, amikor Hitler elkezdte sorozatosan megszegni a békeszerződés feltételeit. Nem fizette a jóvátételt, és hatalmas fegyverkezésbe kezdett.
És a világ ezt végignézte. A népszövetség, ami azért jött létre, hogy biztosítsa a békét Európában, egyszerűen semmit nem tett. Tárgyalásokkal próbálták Hitlert jobb belátásra bírni, pedig akkor már ők is tudták, hogy az egyetlen megoldás egy újabb totális háború indítása a Harmadik Birodalom ellen.
Viszont ez volt az, amitől a legtöbb állam félt. Féltek egy újabb milliók halált követelő háború kirobbantásától ezért az akkori vezetők inkább a megalkuvás politikáját követték. A végsőkig remélték, hogy sikerül Hitlert és Németországot kiengesztelni. Ekkor kezdődtek az elcsatolt német területek visszafoglalása. A Szudéta-vidék, az Anschluss stb...
Innentől kezdve viszont már nem volt megállás. A szövetségesek először Lengyelország lerohanása után üzentek hadat Németországnak, de ezt tettek még hosszú ideig nem követték.
Hitler hazárdjátéka meghozta a gyümölcsét.
Tehát elmondhatjuk, hogy egy a II. Világháborút kirobbantani képes nemzet és eszme létrehozásához messze nem csak a pszichológiai oldal volt szükséges, viszont a közösség ereje képes mindenek felett állni. Enélkül sem sikerülhetett volna.
A teljes megértéshez érdemes végignézni egy a II. Világháború előzményeit bemutató dokumentumfilmet, valamit a Hullám című filmet, hogy a történet pszichikai hátteréről is átfogóbb képet kapjunk.
Hogy mért fontos ez? Azért, amiért a történelem úgy általában, hogy tanuljunk belőle. Mert ha nem tanulunk a történelemből, akkor az bizony megismétli önmagát. A filmben és a kísérletben nagyon jól látszik, hogy a szélsőséges eszme mennyire könnyedén söpör végig az emberek között, hogy a leggyengébb személyiségű emberek a legkönnyebben befolyásolhatóak, és hogy egy-egy ilyen eszme milyen könnyen és gyorsan képes eltorzulni, elfajulni.
A filmben azért érződött, hogy a közösség erejének bizony sok pozitív hatása is van. Először is a fegyelem. Megszűntek a nemzetiségi, vallási különbségek, hiszen a közösség volt a cél. Ahol mindenki egyenlő, amolyan mindenki egyért alapokon. Megosztották egymással a tudást, a képességeket és az erőt is. Ha az egyik tag bajba került, akkor máris másik 3-4 szaladt a segítségére. Ezután viszont sorra jöttek a negatívumok, a vagy velem, vagy ellenem elv abszolút átvette a hatalmat. Aki nem tartozik a közösséghez az ellene van.
De mi a helyzet napjaink közösségeivel. Úgy érzem, hogy manapság az igazi közösségek már nem feltétlenül az iskolákban, a bulikban, vagy haveri társaságokban szerveződnek, hanem inkább az interneten. Majd ennek lesz egy kihatása a valós világra. Például facebook-on megbeszélünk egy találkozót a baráti társasággal, majd ez realizálódik a valóságban is. Az internet az ami ma már egy határtalan lehetőséget biztosít a közösségépítésre. Elvégre bárkit bármikor bárhol el lehet érni és kapcsolatba lehet lépni az internet segítségével.
A kérdés az, hogy vajon napjaink legnagyobb közösségei milyen hatással vannak és / vagy lehetnek a tagjai életére? Fogalmam sincs. Tehát tényleges kérdés tőlem, nektek, hogy a nagy közösségi oldalak, mint például a Facebook, az Iwiw, myspace, youtube, myvip és így tovább, akár még a PH!-is, milyen befolyással lehetnek az emberek életére? Vajon milyen negatív és pozitív hatásai lehetnek?
A pozitív hatások egy részét már én is tapasztaltam. Jó dolog tudni mindent az ismerősökről, és jó dolog az, hogy kapcsolatba léphetek velük amikor csak akarok. A közösség ereje megmutatkozott már itt a PH!-n is sok esetben. Sokszor segítettünk már egymáson és nem csak szavakkal, információkkal.
De mik lehetnek a negatívumok? Hirtelen egy konkrét, érdemi dolgot sem tudnék mondani, pedig tudom, hogy van ilyen, kell lennie, hiszen tökéletes nem létezik.
Hallottam már facebook függőkről, akik 5 percenként nézik a falukat, lesik az új infót és mániákusan várják az események bekövetkeztét. Volt már olyan is, hogy egy-egy bűnöző vagy bűnözői csoport a facebook / vagy egyéb közösségi portál / segítségével választotta ki leendő áldozatát. És persze sok hasonló esetről hallhattunk már.
Viszont ez egyik sem a közösség negatív hatásait mutatja be, hiszen ezek az esetek nem a közösség kapcsán hanem inkább annak segítségével közvetett módon történtek.
Pedig igenis sokat hallani a google és a facebook "uralmáról". Miszerint minden lépésünket "rögzítik és nyomon követik". Hogy ez milyen szinten és formában igaz vagy sem, azt nem tudom. Azt viszont látom, hogy egyfajta behálózás már elkezdődött. Ahogy a Hullámban is, ha nem tartozol a klubba, akkor bizonyos előnyök neked nem járnak. Persze rengeteg vélt vagy valós előnnyel kecsegtet az a bizonyos klub, így mért is ne tartozna bele az ember? Meg amúgy is, az emberek nagy többsége olyan, hogy nem szeret kilógni a sorból. Az elmúlt években nagyon belénk idegződött, hogy a trendeket aktuális hypeokat bizony követni kell. Lásd web2 úgy ahogy van. Blogolás, közösségi oldalak, youtube, msn, skype, és így tovább.
Számomra az egyik legmegdöbbentőbb trend ez a bizonyos megosztásmánia lett, ami az elmúlt 1-1,5 évben szinten mindenhol elterjedt. Ezt szerintem már mindenki ismeri, talán be se kell mutatni. A lényeg, hogy minden weboldal szinte minden cikke, írása alatt / mellett / felett ott egy kis alkalmazás, segítségével a cikket megoszthatjuk iwiw-en, facebook-on, myspace-en és még kitudja hányféle oldalon.
Ez voltaképp ezen oldalaknak egy hihetetlenül jó reklámfogása. Elképesztő marketing ötlet. Hasonlóan a Facebook-os lájkolás is az. Elgondolkodtam rajta és ledöbbentem mekkora ötlet.
Voltaképp a Facebook létrehozott magának egy önreklámot nem is akármilyet! A legtöbb nagy látogatottságú weboldalon a hirdetők százezreket esetleg milliókat fizetnek 1-1 reklámsávért cserébe. De a Facebook? Ő nem hogy nem fizet egy fillért se, még a weboldalak üzemeltetői azok, akik önszántukból kiteszik a lájk gombot, így ingyen reklámozva a Facebook-ot. Hihetetlen mekkora marketingfogás ez! Az egész egy elbagatellizált minimális érdemi haszonnal rendelkező dolog. Tisztán látszik, hogy ennek már nem az értékelés a lényege, hanem hogy az ember lájokljon valamit. Mindenki más tudatára adja, hogy igen, ő kedveli ezt. Kb ennyi.
Itt a PH!-n is már régóta téma egyfajta rangrendszer kiépítése. Hasonló alapokon, ahogy régen a Youtube-on is volt egy értékelő rendszer. Miszerint 1-5-ig lehetett osztályozni, hogy az adott média mennyire nyerte el a felhasználó tetszését. Szerintem kifogástalanul működött és a célját is elérte. A szolgáltató megtudta belőle, hogy a felhasználóknak mennyire és milyen szinten tetszik az adott feltöltött tartalom. Elvégre az 1-5-ig terjedő skála pont elég teret adott a vélemények kinyilvánítására. Ezáltal halmazba sorolva az adott tartalmat, ami ezután kereshető volt értékelés alapján is.
De közbe jött a Facebook-os Lájk. Ami elsöpört mindent ami az útjában állt. Úgymond átvette a hatalmat : ). És ezt bizony a PH!-is követte. Ahelyett, hogy kaptunk volna egy normális értékelési rendszert kaptunk egy Like gombot. Dislike nincs, de ettől még érződik, hogy aki lájkol annak tetszik, mindegy milyen szinten, aki meg nem annak biztos nem tetszik és azért nem lájkol. Az első apró jelei a velünk vagy nem velünk eszmének. Nincs köztes út. Vagy lájk vagy nem. Persze ezt is csak azok tehetik meg, akik részei a közösségnek. Ugyanis Facebook regisztráció nélkül nem lehet rányomni a lájk gombra. Persze, amikor ezt itt a PH!-n bejelentették bizony érződött a fogalmazásból, hogy a dolog nekik se tetszik annyira, de követni kell a trendeket ezért mindenképpen bevezetik.
Na itt ezen a szinten már tisztán látszik a közösség ereje. Muszáj követni a trendet! Még akkor is ha sokkal-sokkal jobb ötletek vannak a cél megvalósítására, nem számít. Már nem számít a lényeg, a cél, csak a trend, mert a trendet követni kell, mindegy mi is az.
Viszont ez még mindig nem igazi negatívum. Nem az, mert annyira nem lényeges. Persze, annyiban rossz, hogy trend és a közösséghez való tartozás miatt egy életképes jó ötletet kellett a süllyesztőbe tenni, de még mindig nem igazi negatívum.
Szóval továbbra sem tudom, hogy a nagy online közösségeknek vajon tényleg van vagy a jövőben lesz-e érdemi negatív oldala, ami már rosszul fogja érinteni a közösségen kívüli embereket.
A kérdés tehát adott. A Hullám, mint kísérlet és film bemutatta, hogy a közösség ereje igen nagy befolyással lehet az emberek életére. Vajon az online közösségek meddig fajulnak, meddig fajulhatnak?
