2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Kiruccanás...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Húgom nemrég bejelentette, hogy pasijával elugrik egy hétre Alicante-be, és a gépe Pozsonyból indul.
Elgondolkodtam egy pillanatra, és az jutott eszembe, hogy furcsa mód még sosem jártam Pozsonyban - pedig csak 200 kilométer Budapesttől.
Szóval szóltam az asszonynak, pattanjunk kocsiba, vigyük le hugiékat Pozsonyba és sétáljunk egyet, ebédeljünk egy kis sztrapacskát, knédlit vadassal, ami megtetszik.
Asszony örült, mert még ő sem volt ott, és sokszor hallotta, mennyire szép, sokaktól ráadásul még azt is, hogy Budapestnél is szebb.
Szóval elmentünk. Konklúzió:
1. Számomra unalmas volt :). Budapest szebb, tényleg. Már kora délutánra bejártuk a belvárost, más érdekeset pedig nem láttunk (múzeumok ma ki voltak zárva, sajnos). A vár is "halálra van újítva", semmi jellegzetessége nem maradt.
2. Néhány magyar étteremben jobb a szlovák kaja mint a véletlenszerűen kiválasztott, központban lévő pozsonyi étteremben :) - így jártunk.
3. Elugrottunk megnézni a devlíni várat - annak a fő attrakciója meg le volt zárva, szóval itt is így jártunk. Pozitívum, hogy vettem finom helyi ribizlibort.
Szóval így jártunk, aki volt Pozsonyban, írja már meg, mit csesztünk el :DDD

Hozzászólások

(#1) danih


danih
addikt

Nyíjjá

(#2) EczkE


EczkE
addikt

Senki sem volt még Pozsonyban. :D

Asszem mindenféleképpen!

(#3) danih válasza EczkE (#2) üzenetére


danih
addikt

:DDD
Meg még egy dolog ami nagyon szemet szúrt - nincsenek ótvar régi kocsik az utakon. Olyan, mintha magyarhonban fognánk az összes autót egészen a H-val kezdődő rendszámokig bezárólag, és teleportálnánk őket a napba.
Komolyan, semmi csoffadt opel, régi lololádé bömbi, stb. Mindenhol szép, tiszta, viszonylag új autők.

(#4) baluka26 válasza danih (#3) üzenetére


baluka26
veterán

Én tavaly pont ennek az elentétét tapasztaltam Szlovákiában.
Mondjuk én északabbra meg keletebbre voltam. Pozsony főváros, elég közel van Ausztriához, szóval ez annyira nem meglepő szerintem.
Én sem volt még ott, amúgy :)

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#5) Realradical válasza EczkE (#2) üzenetére


Realradical
őstag

Én voltam. Kiszúrták a hátsó két guminkat a szlovákok az első sétánk közben. A maradék nap gumijavítással és kerékcserével telt. Jó nap volt.

Things that try to look like things often do look more like things than things

(#6) Mr.Csizmás válasza Realradical (#5) üzenetére


Mr.Csizmás
félisten

én vonattal voltam, ilyen meg se történhet.

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

(#7) vans?


vans?
őstag

En is voltam, meg akartak minket verni a csaladommal. Jo hely.

hábm bábm

(#8) F34R


F34R
nagyúr

megérte legalább az a bor ? :DDD

(#9) Realradical válasza Mr.Csizmás (#6) üzenetére


Realradical
őstag

Mi ennél nívósabbak voltunk.

Kispolák aminek le volt szakadva az önindítója és be kellett tolnom minden indulásnál. :DDD

Things that try to look like things often do look more like things than things

(#10) Mr.Csizmás válasza Realradical (#9) üzenetére


Mr.Csizmás
félisten

u win :DDD

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.