2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Okos vásárló-nevelde - anti-netes átverés guide

Írta: | Kulcsszavak: vásárlás . internet . vám . nav . posta . kína

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elég jó, hogy felnyitotta a szememet az egyik kommentelő azzal kapcsolatban, hogy miért nem tőlem veszik meg a cuccokat a fizetőképes emberek, mert így már sikerült is párhuzamot vonnom az eladási rátám csökkenése és az utóbbi hetek postai lopási esetszámának növekedése között. Bizony: azért lopnak többet a postások, mert mindent megvesznek neten rendelve, mert ott "olcsóbb." A lopások mellett súlyos probléma a komolytalan, hitegető eladók megjelenése, akik 3000-ért adidas cipőt ígérnek, aztán kap a "kedves vevő" egy leharcolt, retkes, kukázott vackot, és akkor fel van háborodva a vevő, hogy ez mégis mi. És akkor még [moderálva] előre rendelős marhaságáról nem is beszéltem, melynek során komoly százezreket nyúlt le Facebookon bizalmat építve ismeretlenekkel, akik utaltak...

Múltkor már közzétettem, majd rögtön le is vettem egy hardveraprós vásárlási útmutatót. Most egy másik útmutatót készítettem el, mert erre nagyobb szükség van, hiszen globalizálódik a vásárlás. A hátterem: már nem rendelek semmit külföldről, mert lopnak a postán, az eladók meg átvernek, de 2007 óta rendszeresen, felsőfokú angol tudással intéztem a rendeléseimet, tavaly jutottam arra a szintre, hogy megelégeltem az áldatlan állapotokat a piacon, mert több a görcsölés, mint az öröm. Ha neked van időd és energiád az alábbiakra odafigyelni, akkor bátran vásárolj külföldről, belföldről, mert így kiküszöbölheted a problémák nagy részét. Nem ígérem, hogy minden problémát ki tudsz így kerülni, hiszen ha nem akarsz hibát elkövetni, legjobb, ha nem csinálsz semmit. De nagyrészt jobban fogsz járni, ha ezekre figyelsz:

1) Vásárolj személyesen és nézz át mindent alaposan, ha szerződés van, fogja be a száját mindenki

Személyesen átvenni macerás lehet, de csak lesz a közeledben valami jó ajánlat. Postával és hercehurcával együtt lehet, hogy drágább a másik termék, ezt mindig gondold át! Könyvelt küldeményként kérd a csomagot, postai feladóvevényt hitelesítve kérd el a feladás után. Ha nincs igazolás, nincs apelláta. Papír kell mindenről!

A minőségre is figyelj oda vásárláskor, személyesen. Keresd meg a hibákat, amennyire alaposan csak lehet. Ha például BlackBerryt veszel, leírtam a teljes ellenőrzéshez való módszert és azt, hogy miben nem szabad kompromisszumot kötni. Szerintem más telefonoknál is lehet alkalmazni nagy részét annak, amit leírtam. Tablet PC-ről szintén írtam, hogy mit kell figyelembe venned, ha jót akarsz vásárolni, amivel lehet dolgozni is. Ezek a leírások általánosságban is igazak, hiszen a betekintési szög, a fizikai állapot terén hasonló kompromisszumok vannak, és ha valamit gányolva szedtek szét, annak lehetnek következményei. Szerintem ez nem is olyasmi, amit külön kell magyaráznom, de leírtam, hogy biztosítsalak: jól gondolod, ha ilyen esetben idegenkedsz a vásárlástól, vagy elállsz tőle.

Fogja be a száját mindenki = ne beszélgessen senki, amíg szerződést olvasol át. Jogod van ahhoz, hogy rendesen elolvasd és megértsd a szerződést. Lehet, hogy éppen abban írják le az átverést, és anélkül íratnák veled alá, hogy tudod, hogy hozzájárulsz, hogy megszivassanak. Legjobb, ha előre kapsz egyet a szerződésedből, hogy elolvashasd és utánanézhess a jogaidnak is, ha esetleg abba beletipornak.

2) Utánvét? Nem garancia semmire senkinek

Az eladónak szívás, mert drága, a vevőnek szívás, mert a csomagot nem lehet előre kibontani... Május óta áll a pénzünk egy rakás fakockában, amit iPhone-nak adtak el, pedig a Posta nem is továbbította a pénzt a csalóhoz, rögtön letiltottuk az utalást, jegyzőkönyveztük az esetet a postással, aki látta, mi volt a dobozban. Természetesen a posta rátenyerelt szépen, és hiába van ítélet már, nem utalnak vissza semmit. Polgári peres eljárás nélkül sem lehet visszakapni a pénzt könnyen, annak ellenére, hogy lehetne...

Számlára utalás vagy készpénz a legtutibb. A postát megint nem ajánlom, mivel drága a postai utalás, és ha elveszik, még többet kell fizetned, hogy kiderüljön, mi lett a pénzeddel.

3) Tanulj meg angolul és olvasd el pontosan a feltételeket

Kínából rendelve nem egyszer jártam úgy, hogy a képeken feltüntetett 1-2-3 termékből egyet kaptam, noha a teljes szöveg is arra volt kihegyezve a képek mellett, hogy többet postáznak. Természetesen egy másik fülnél oda volt írva, hogy 1 terméket kapok majd, de olyan helyre volt elrejtve az információ, hogy azt ne kereshesse az ember normális esetben. Egy műanyag tolltartó esetén ez mondjuk nem olyan kínos (bár szerettem volna ajándékba adni másoknak is belőle), de ha kütyüket akarsz a barátaiddal venni, és kiderül, hogy nem annyit és nem azt kapsz, amit kinéztél, akkor ráfizetsz és kínos helyzetbe kerülsz. Ilyen például az "assorted" szó, amire oda kell figyelni, darableírásnál mindig figyelj, hány részből állHAT a termék, mert bizony nem egyként kezelnek egy terméket, hanem úgy, hogy HÁNY DARAB részből áll. Okos trükk, nagyon okos...

4) Vám és egyéb fizetési kötelezettségek

Kínából (meg persze egyéb országokból az EU-n kívül) a rendelésed értékétől függően vámot kell fizetned, így egy tablet vagy egy nagyobb adag ruha, cipő, táska, ékszer, stb már vámköteles lehet. Emellett a szemfüles kollégák arra is vehetik a fáradságot, hogy utánanézzenek, vajon üzletszerűen kereskedsz-e ezekkel, és ha igen, akkor még több anyagi veszteség érhet téged váratlanul. Termékeredetet kellhet igazolnod, adóznod, számlát adnod az új termékről, stb. Erről Facebookon már többen beszámoltak, akik adnak-vesznek dolgokat, azért tartom említésre méltónak ezt a problémát.

5) Idő, idő, idő... POSTA, garancia...

Az ingyen postának ára van: 4-6 hétig kell várakoznod, nem tudhatod előre, mikor fog pontosan megjönni az ingyen posta-opciós csomagod. Emellett egyre többen jelentik a rossz tapasztalatukat, így veled is előfordulhat, hogy a postások szétlopják a cuccod (a HP 2710p-m billentyűzetét is ellopta a magyar posta, pedig semmi máshoz nem jó a gépemen kívül...). És ha hibás a terméked, akkor nincs hol reklamálni, mert Kínába visszaküldeni nem tudod ingyen.

Garancia Magyarországon 10.000 Ft alatti termékekre nem jár boltban sem, ezt is meg érdemes jegyezni. Még kütyükre sem. Az csak a bolt külön jófejsége, ha adnak garanciát. Magánszemélytől tehát szintén nem követelhető garancia, főleg használt termékre nem. Fogyasztóvédelmi törvény írja elő, a pontos termékcsoport szerint járhat persze valamilyen különleges okból garancia, nézz utána pontosan, hogy mit vettél és milyen kategóriába tartozik. :)

6) Aukciós vásárlás

Ha aukción, belföldről rendelsz, akkor csakis a fixáras termékekre van visszavételi kötelezettsége az eladónak (de az törvény által van). Ha licittel nyersz terméket, akkor az eladó nem köteles visszavenni jófejségből sem a terméket. Tehát úgy nagy vonalakban azt mondanám, hogy ha teheted, akkor fixárasat vegyél, és ne liciteset, mert ha gáz van, akkor így érvényesítheted még a jogaidat.

Röviden ennyit szerettem volna összefoglalni, hogy kicsit pontosabb képet kapjatok a netes vásárlásról, jogokról, garanciáról, stb. Mielőtt bárki zöldfülű, értetlen vészmadárnak titulálna, újra elmondanám: éveken át rendeltem tokot, notebook táskát és egyéb kütyüket saját részre az interneten, Kínából. Tudom, hogy hogyan, hol lehet rendelni, kiválóan tudok angolul, ismerem a kínaiak üzleti kultúráját, és belefáradtam abba, ahogyan a termékeiket feltöltik eladáshoz.

Ha Te szeretnél jobban járni velük, akkor sajnos sok időt és energiát fel fog emészteni a dolog, és még így is ügyelned kell majd az esetleges pluszköltségekre (vámköteles ár alatt maradás, könyvelt küldemény felár, továbbértékesítési hercehurca). De ha ezeket az akadályokat elhárítod, nagyon klassz dolgokat lehet rendelni jó áron. :)

Jó vásárlást kívánok mindenhonnan!

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.