2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Megéri GeForce RTX kártyát venni?

Írta: | Kulcsszavak: GeForce RTX . PC . RTX . RTX 2080 . RTX 2080Ti . GTX 1080

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az utóbbi két évben fáradhatatlan vakond módjára visszatúrtam magam a PC-s világba, mert a 8 évnyi kihagyás és sok konzolosdi után valami másra, valami többre vágytam.

Ha pedig már PC és visszatérés, úgy voltam vele, hogy már rögtön a high-end mezőnyt célzom meg, így a mára klasszikussá érett GTX 970-nel nyitottam a sort, majd jött a generációváltásnál rövid időre egy 1070-es, most pedig egy 1080-as csücsül a gépemben, természetesen az ahhoz illő egyéb hardverekkel.

Most azonban ismét egy váltásnak nézek elébe, ahogy minden bizonnyal mások is, akik a high-end vonalon mozognak, vagy most szeretnének csak belépni. Az ezzel kapcsolatos kérdés pedig a következő: érdemes-e beruházni egy, a napokban megjelenő GeForce RTX szériás kártyák valamelyikére, jobb esetleg várni, vagy inkább egy az egyben mellőzni kellene ezt a kártyagenerációt?

1. Az érdemi fejlődés hiánya

Az 1000-es GTX széria valós, érdemi fejlődést, és nem csak a kötelező pluszt hozta a 900-as szériához képest. Végre a nagymértékű teljesítményugrásnak köszönhetően high-end vonalon szinte teljességgel hátra tudtuk hagyni az 1080p-t, új sztenderdet teremtve a 1440p által, illetve a 4K (2160p) is elérhető távolságba került bizonyos kompromisszumok megkötése esetén.

Kiváló szemléltető példa az 1000-es generáció 70-es alszériája (GTX 1070 8GB), amely képes volt az azt megelőző generáció 80Ti alszériáját is verni, vagy legalábbis hozni annak a szintjét teljesítmény terén, kedvezőbb fogyasztás, és megemelkedett videómemória mellett (GTX 980Ti 6GB).

A GeForce 2000-es generációja (melynek high-end kártyái már az RTX megjelölést használják a GTX helyett) azonban korántsem tűnnek ilyen mértékű előrelépésnek. Valamilyen szempontból ez érthető, hiszen a jelenleg PlayStation 5 architektúrára gőzerővel fókuszáló AMD részéről nincs mozgolódás a videokártyák világában, így nincs konkurencia. Másrészt a 2000-es szériával debütál a 10 éve fejlesztés alatt álló RTX technológia (az NVidia saját megoldása a ray-tracingre), ami pedig vélhetően elette a kiadó idejét, amit teljesítményt megcélzó fejlesztésekre szánhatott volna.

Mindenesetre itt az előző generáció 80Ti kártyájának (GTX 1080Ti 11GB) leveréséhez nem lesz elég az RTX 2070. Ugyan erről a kártyáról még nincsenek konkrét adatok, hiszen debütálása csak később várható, az RTX 2080-ról és RTX 2080Ti-ről már befutott számos benchmark és ezek alapján kijelenthető, hogy az 1080Ti szintjének eléréséhez legalább egy RTX 2080 szükséges, ami ugyan csak egy minimális mértékkel, de kevesebbet fogyaszt, viszont cserébe 3GB videómemóriával lett szegényebb.

Ez lényegében azt eredményezi, hogy se felbontás, se framerate terén nem tapasztalhatunk majd ebben a generációban előrelépést, hiszen a kártyák csak annyival lettek erősebbek, amennyivel feltételezhetően a következő két évben a játékok gépigényei is nőni fognak.

2. Kiforratlan technológia

Persze teljesítménybeli többlet ide, vagy oda, sokan vélhetően inkább az valós idejű ray-tracing miatt váltanának az új generációra, hiszen elviekben ez a technológia sokkal élethűbb és részlegazdagabb bevilágítást, árnyékokat és tükröződést tenne lehetővé. Nem árt azonban először kicsit a dolgok mélyére nézni.

A technológiát ugyan 10 évig kalapálták, mielőtt piacra dobták, azonban ez még mindig csak az RTX első iterációja, ami még kiforratlan és gyerekcipőben jár. Az olyan játékok, mint a Shadow of the Tomb Raider és a Metro: Exodus 1080p-s felbontásban is elég sűrűn beestek a 40-es és olykor a 30-as magasságokba RTX mellett különböző beszámolók szerint, méghozzá RTX 2080 és 2080Ti modellekkel.

Tekintve, hogy az RTX 2080 már lazán egy 1440p 60FPS, vagy 1440p Ultrawide 60FPS kártya, az RTX 2080Ti pedig már simán az 1600p Ultrawide 60FPS, illetve a 4K 60FPS felé kacsintgat, eléggé lelombozó azt látni, hogy mekkora áldozatokat követel ennek a technológiának a használata. Nem hiszem, hogy bárki is szeretne ingadozó framerate-tel játszani, ráadásul 1080p-ben, legalább is azok után, hogy kiadott 300-500 ezer forintot egy kártyára.

Az pedig szintén nem elhanyagolható, hogy az NVidia marketingje sem volt valami őszinte - célzok ezzel elsősorban az elferdített, a valóságot nem hűen tükröző promóciós videóikra. Példának okáért amikor a Shadow of the Tomb Raider RTX implementációját mutatták be a GDC-s prezentációjukban, és a hagyományos raszteres megoldással állították azt szembe, a raszteres résznél teljesen kikapcsolták az árnyékokat. De persze az is meglehet, hogy ez inkább csak a Square Enix sara.

3. Az ár

Az előző két pontban említett tényezők lényegében az új kártyák árainak viszonylatában válnak valós és jelentős problémákká. Egy GeForce RTX 2080-as modell alsó hangon 320 ezer forintról indul Magyarországon és ezért a pénzért cserébe még csak a legbóvlibb márkák leggyengébb változatai közül válogathatunk - a nívósabb, erősebb modellek már inkább 400 ezer forint körül kezdődnek - bár utóbbi inkább csak egy feltevés a részemről, ugyanis a magyarországi felhozatal jelenleg nagyon szűkös, komolyabb modellek jelenleg nem is kaphatóak egyik üzletnél se.

Ami pedig az RTX 2080Ti-t illeti, az egyetlen modell jelenleg az ASUS RTX 2080Ti Turbo, mely durván 460 ezer forint fejében lehet a miénk. Ezért az összegért már egy nagyon komoly gaming PC-t lehet építeni, akár külső perifériákkal (monitor, billentyűzet, egér, fejhallgató) együtt.

Persze a képet részben árnyalja, hogy még csak most kezdenek el bejönni az első szállítmányok külföldről, hiszen az új kártyák csak a napokban jelentek/jelennek meg. Illetve az is kétségtelen, hogy kis szerencsével és utánajárással kedvezőbb áron is hozzá lehet jutni az NVidia új csúcstermékeihez, például a hardverapro.hu igénybevétele által.

Azonban még mindig ott tartunk, hogy használtan ugyan, de körülbelül két év garanciával be lehet szerezni GTX 1080Ti modelleket, 200 ezer forint körüli áron (itt pedig már a minőségi modellekre gondolok, a kevésbé erős változatok még ennél is jobb áron, 185 ezer forint körül mozognak). Felmerül tehát a kérdés: mi értelme volna 400 ezer forint körül megvásárolni egy komolyabb RTX 2080 variánst, amikor feleannyi pénzért meg lehet venni az azzal megegyező erejű GTX 1080Ti-t, ráadásul 3GB-tal több videómemóriával?

Konklúzió

Az tény, hogy eléggé megüli a lovat és igyekszik kihasználni a piaci helyzeteket az NVidia - legyen szó a zéró konkurenciáról (ez remélhetőleg hamarosan változik), vagy a virtuális pénzek bányászása miatt totálisan felborult videokártyapiacról, ami még csak most kezd stabilizálódni.

Ennek sajnos mi, vásárlók isszuk meg a levét - különösen akkor, ha beruházunk egy RTX szériás kártyára. Az a helyzet, hogy jelen helyzetben nincsen semmilyen érdemi ok arra, legalábbis egy tudatos, ár-érték arányt figyelemben tartó vásárló szempontjából, hogy az új generációs kártyák egyikére váltson. Persze akit az anyagiak nem különösebben foglalkoztatnak, annak nyilván nem lesz az ár mérvadó, releváns tényező vásárláskor, viszont nagy eséllyel egy ilyen személy nem is fogja elolvasni ezt az irományt.

Természetesen azért felmerül a kérdés, hogy mi lesz, hogyha a jövőben csökkenek az RTX szériás kártyák árai? Nos, ugyanúgy csökkenni fognak az 1000-es kártyák árai is, sőt, ez elvileg hamarosan be is következik. RTX 2080-at ergo semmiképpen sem lesz értelme venni, várakozás ide, vagy oda, főleg, hogy egy GTX 1080Ti 3GB-tal több videómemóriával van szerelve. Persze lehet mondani, hogy 8GB is elég, de valójában a 11GB a gyakorlatban nagyon is előnyös lehet, egyrészt az egyre nagyobb felbontású textúrák miatt, amiket az újabb játékok használnak és használni fognak, másrészt a nagyobb felbontások miatt - egy Rainbow Six: Siege például 3440x1440p-ben, Ultra HD textúracsomag mellett már kifutna a 8GB-os keretből.

Na de mi a helyzet az RTX 2080Ti-vel? Nos, ez az egyetlen kártya, ami életképes lehet a jövőben, hiszen nincsen tényleges kihívója az NVidia háza tájáról (AMD oldalról meg főleg nem). Ehhez azonban drasztikus árcsökkentések és ebből kifolyólag idő is szükséges. Ha tippelnem kellene, 2019 végénél hamarabb nem fogja megérni beruházni rá.

Jelenlegi állás szerint tehát a legjobb opció arra, ha a következő 2 évben high-end szinten akarod tartani a PC-det, az az, hogyha beszerzel egy GTX 1080Ti-t, vagy pedig egy GTX 1080-at, ugyanis a korábbiakból ítélve több, mint valószínű, hogy az RTX 1070 se fog többet nyújtani az utóbbinál (a 70-es alszériáról pedig jól tudjuk, hogy már felső kategóriának minősül).

Hozzászólások

(#1) D1Rect


D1Rect
félisten

tldr: nem

(#2) t72killer


t72killer
titán
LOGOUT blog

Nem. Ex-bányász 1080Ti. Illetve ha munkára is használnád, utána kell nézni, nem jobb-e egy agyongyalázott radeon...

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

(#3) Zicokuka


Zicokuka
senior tag

Nem biztos, ám veszik mert új.

(#4) Pete55555


Pete55555
addikt

Nem.

Topik zárható. ;]

...Szeretem leracsniztatni...

(#5) snecy20


snecy20
veterán

Ha van valakinek kártyája az 1070Ti / 1080 / 1080Ti vonalról, akkor nem nagyon kell hogy érdekelje az új széria. Ha árban a régi helyére jött volna, akkor viszonylag egyszerű lenne a választás, nyilván az új szebb és jobb, az lenne az ajánlott, de egyrészt 2080 teljesítményt másfél éve kapni a piacon 1080Ti személyében, másrészt a 2080Ti-vel olyannyira túllőttek a célon árazásilag, hogy majd esetleg 2 év múlva használtan már megérheti közel fele árán a jelenleginek....

Az Oroszországnak küldött iráni drónszállítmányok csak elnyújtják a háborút.

(#6) Tamás88


Tamás88
őstag
LOGOUT blog (1)

Nekem 1060-am van (6 GB-os) és tökéletesen megfelel.

(#7) .LnB


.LnB
titán
LOGOUT blog

Érdekes, hogy pont most akarsz konzolról, PC-re visszatérni. Szerintem pont a legrosszabbkor, ez a VGA generáció jól megmutatja, hogy miért nem éri meg már a PC.

Ott a PS4 egy Nvidia kártya töredékéér, olyan grafikát és élményeket nyújt amit PC-n semmi.
Nekem 1080-om van, mikor megláttam ezeket az RTX kártyákat, az első, és egyetlen gondolatom az volt, hogy "jó lesz majd a PS5". :)

„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”

(#8) ->Raizen<-


->Raizen<-
veterán

Hát ja nem éri meg ezért az árért ez a generáció.-

(#9) DaemonX válasza .LnB (#7) üzenetére


DaemonX
HÁZIGAZDA

Nem most akarok visszatérni, 2-3 éve tértem vissza. Elég kereken meg lett fogalmazva pedig az a mondat, amiben ezt leírtam. :C

Én már nem váltanék vissza konzolra. Néha megfordul nálam egy PS4 az exkluzívok végett (haver kölcsönadja, vagy beszerzek magamnak egy időre), minden egyéb játékra meg ott a PC. Meg most van nálam jelenleg egy Switch is, szintén az exkluzívok miatt.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.