2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Játékajánló - Ezekkel játszottam januárban (2020)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az elmúlt év elég tartalmasan telt számomra videojátékos fronton. Nem volt hiány se az AAA, se az indie címekből, a teljesség igénye nélkül pedig toltam immersive simet, FPS-t, külső nézetes horrort, 3D-s és oldalnézetes Metroidvaniát, illetve platformert, akció-RPG-t és tradícionálisabb szerepjátékot is. Összesen 27 friss élménnyel gazdagodtam, 7 címet pedig újra elővettem - utóbbi egyébként elég szokatlan tőlem, mert rendszerint inkább az újra, az ismeretlenre szeretek fókuszálni.

Amiben viszont a 2019-es év csorbát szenvedett - amennyiben lehet így fogalmazni - az a puzzle címek szinte teljes hiánya volt. Ha a Yooka-Laylee and the Impossible Lair hub world szegmenseit, meg néhány cím (mint pl. a Star Wars Jedi: Fallen Order) bizonyos logikai elemeit nem veszem számításba, akkor kijelenthetem, hogy az említett zsáneren belül lényegében egy alkotáshoz sem volt tavaly szerencsém. Idén így első körben ezen szerettem volna változtatni, mint nagy rajongója a puzzle címeknek, különösen az olyan alkotásoknak, mint a The Witness, vagy éppen az Antichamber.

Darksiders: Genesis (2019)

Az év az egyik kedvenc szériám spin-offjával indult. Eleinte kicsit szkeptikus voltam vele kapcsolatban, de aztán csak meggyőztek a promóciós anyagok, így nyeltem egyet, és kicsengettem 7500 forintot egy Steam kulcsért, majd rávettem ugyanerre haveromat is (nálam olyan 6000 forint körül van a lélektani határ, általában annál többet egy játékért se szoktam kiadni). Így utólag visszanézve pedig cseppet sem bánom a döntésemet, ugyanis a Genesis egész egyszerűen nagyszerűre sikeredett. Ez az az a folytatás, amire közel egy évtizedet vártam.

Az eredeti Darksiders meggyőződésem szerint minden idők egyik legjobb Metroidvania/Zelda-like játéka, aminek a koncepcióját és szellemiségét sajnos nem vitték maradéktalanul tovább a folytatások, inkább csak merőben változtattak, egyszerűsítettek, és olykor bonyolítottak azon, többnyire rossz irányba. Szó se róla, a második rész szintén lehegerlő volt, méghozzá egy felejthetetlen soundtrackkel és a sorozathoz híven egy igazán badass főhőssel. Azonban már korántsem volt olyan autentikus és zsigeri a harcrendszer a túltolt Diablo-szerű loot-rendszernek köszönhetően, a puzzle-ök pedig számomra nem voltak olyan érdekfeszítőek, emellett a bejárható világ bár nagyobb volt, de emellett elvesztette az igazi "hand-crafted" jellegét, és sokszor túl kietlennek, üresnek tűnt. A harmadik rész pedig egy teljesen más kategória, az a Souls-címek jellegzetességeit próbálta ötvözni a Darksiders formulával, több-kevesebb sikerrel - ettől függetlenül azért én kellemesen csalódtam benne és kimondottan szerettem.

Mindenesetre a Genesis visszanyúlt a rajongók által nagy becsben tartott első részhez. Ezt pedig nem csak War karakterének visszatérése jelzi, vagy éppen az, hogy a játék története kicsivel az első rész eseményei előtt veszi fel a fonalat és annak közvetlen előzményeként szolgál. Hanem az is, hogy játékmenetében ízig-vérig megidézi a 2010-es elődöt. A harcrendszert ismét áthatja az az igazán pörgős, adrenalindús jelleg. Minden összecsapás kinetikus és erőteljes, és kulcsfontosságú szerepet kapnak a változatos, célirányos kombók, illetve a taktikus képességhasználat is. Itt nincsenek felesleges, érdektelen gyűjthető tárgyak. Ehelyett mindegyik valós előrehaladáshoz segíti hozzá a játékost (HP uprade, Wrath upgrade, stb.), ráadásul ezek egy jelentős részének felszedéséhez egy-egy environmental puzzle teljesítése szükséges. Így ezek megtalálása nem csak nagyon jutalmazó erejű, hanem erősen javallott is.

Az érdekesebbnél érdekesebb fejtörők szintén visszatérnek, ráadásul bizonyos szempontból új szintre is lépnek a szériában újnak számító coop lehetőségének hála. A legtöbb megoldásához közös agymunkára és jól összeidőzített mozdulatokra van szükség, ami kifizetten szórakoztató tud lenni. Ami új a széria számára, hogy itt helyet kapott egy egészen mély fejlődési rendszer egy teljesen flexibilis és folyamatosan változtatható skill-fával, ami ad egy egyedi színezetet a játéknak és lehetővé teszi, hogy bizonyos fokig testreszabhassuk, hogy milyen irányba specializálódjon a karakterünk. Az egyetlen tényező, amiben érdemben a Genesis talán alulmarad az első részhez képest, az az, hogy bár ez is Metroidvania cím, képességekhez és felszerelésekhez kötött előrehaladással, de inkább csak a lite vonalon mozog, a backtracking pedig szintén minimális szinten van jelen. Ennek a fő oka, hogy nem egy semi-open worldöt kapunk, hanem ehelyett a játék különböző pályákra, szakaszokra van felosztva - viszont ezek legalább merőben eltérőek egymástól mind vizualitás, mind ellenfélfelhozatal és olykor interakciók terén is.

Végül még megelíteném a mára már a széria védjegyének számító arénát, ami ebből a részből sem maradhatott ki és itt is hatalmas élményt nyújt (csináltunk is több óra megfeszített koncentrációval benne egy coop világrekordot haverommal), illetve a történetet, azon belül a War és Strife karaktere közötti interakciókat, amelyek rendkívül szórakoztatóra és szellemesre sikeredtek.Összességében tehát a Darksiders: Genesis egy közel tökéletes játék... lenne, viszont sajnos tömve van bugokkal és hibákkal. De olyan szinten, hogy én annyit még kb. egy játékban sem láttam. Említhetném az olykor előforduló csatlakozási problémákat (szerencsére ezekből kevés volt), a különböző menükben való beragadást, a játék geometriájában való elakadást, a rosszul implementált ultrawide támogatást, a begyűjtött tárgyakat nem megfelelően követő statisztikai menüt, stb. Sajnos a problémák egy része és mennyisége olyan erejű, hogy végső soron negatívan befolyásolják az összélményt és hagynak azért egy kellemetlen ízt az ember szájában. Amennyiben foltozásra kerül a játék, lazán 9-9 plusszos címmé válhat. Jelen állapotában viszont ennyire kimagasló pontszámot nem tudok adni neki.

[Értékelés: 8.5/10]

Lightmatter (2020)

Az első cím, amelyhez a 2020-as év terméséből szerencsém volt, az a Lightmatter. Ráadásul jóformán a semmiből jelent meg, legalábbis én pár héttel a megjelenése előtt szereztem csak róla tudomást egy kifejezetten hangulatos előzetesnek köszönhetően. Mint azt már korábban említettem, múlt évben nagy hiányom volt a puzzle címekből, ráadásul a belső nézetes, narratívával felvértezett logikai játékok az abszolút kedvenceim közé tartoznak (gondoljunk csak akár a már említett The Witness-re, az Antichamberre, vagy éppen a Q.U.B.E. - The Director's Cutra, netán a Portalra), Így lényegében kötelezőnek éreztem, hogy belevessem magamat a Lightmatter világába.

Már csak azért is, mert pusztán a játék koncepciója önmagában van annyira érdekes, hogy már ezért is megérjen egy próbát. A Portalhoz hasonlóan itt is egy földalatti laboratórium-komplexumban kell kalandozni, ahol mindenféle furcsa kísérleteket végeznek. Itt éppen egy lightmatter (fényanyag) nevezetű kristállyal, amely örök energiát nyújthat és biztosíthatja az emberiség fennmaradását. Ahogy azonban az lenni szokott, a dolgok kicsit balul sülnek el, és a fénykristályokkal való kísérletezés előidéz/létrehoz egy sötétben megbúvó, veszedelmes entitást, amely minden szerves lényt, minden organizmust elpusztít, ami az útjába kerül.

Lényegében a 'floor is lava' alapötlet átültetését láthatjuk a videojátékos médiumba, csak éppen itt ez a 'floor is deadly darkness'-nek felel meg. A játék és a történet célja, hogy nyomozásunk során választ leljünk a laboratórium titkaival kapcsolatos kérdésekre, megfejtsük a bekövetkezett katasztrófa okát, megpróbáljuk megakadályozni annak továbbterjedését a világra, majd megpróbáljunk épségben a felszínre jutni. A játékmenet az alap felütéshez illően pedig az árnyjátékra, a fény-sötét párosára és ezek balanszolására, manipulálására épül. Tükrökkel, lámpákkal, lézerekkel kell megvilágítanunk az utunkat magunk előtt az előrehaladás jegyében, mindezt pedig egyre csavarosabb és összetetebb navigációs kihívások közepette.

Persze az ötlet nem teljesen új, láthattunk már valamilyen szinten hasonló szegmenseket akár a Tomb Raider, akár az Uncharted játékokban, sőt, még a 2000-es évek közepén volt egy mobiltelefonos játékszéria, ami egy az egyben erre épített. Ez volt a Darkest Fear széria, amely három részt élt meg, és a központi gameplay mechanika az volt, hogy a tükrökkel a fényt terelve kellett utat varázsolni magunknak, ezáltal megmenekülve a sötétben bújkáló rémségek elől (a 2. rész ráadásul fogta ezt az egész formulát, és belehelyezte egy semi-open world RPG környezetbe). Mindettől független viszont így is kimondottan frissnek hatott ezt egy nagyobb költségvetésű, narratíva-központú címben látni, bizonyos plusz ötletekkel kiegészítve.

A Lightmatter egyébként nem egy kifejezetten hosszú alkotás, olyan 4-5 óra alatt teljesen simán végigjátszható. Ez idő alatt viszont folyamatosan eltérő koncepciójú fejtörőket állít a játékos elé - miközben a narratíva egyre inkább kibontakozik - és ezek szinte mindegyike kifogástalanul működik. A 47 puzzle-ből össz-vissz hárommal volt problémám. Az egyik még a játék legelején volt, ami mintha bugos lett volna, míg egy másik kissé értelmezhetetlen és furcsán dizájnolt volt. Az utolsó puzzle pedig az egyetlen, aminél ténylegesen elakadtam, de inkább csak abból kifolyólag, hogy az egyik lépése egyáltalán nem volt intuitív és nem következett semmiből, amit bármikor előtte a játékban láttam.

Amondó vagyok, hogy a zsánert kedvelőknek mindenképpen megér egy végigjátszást, de a személyes értékrendem szerint inkább csak akciós áron (jelenleg 20 dollárért kapható, 10-15 dollárért már korrekt vétel lenne). Tulajdonképpen amit csinál, azt nagyon jól csinálja (egy-két apróbb botlást leszámítva), rendkívül hangulatos tud lenni, különösen a nagyon eltalált soundtrack miatt, emellett jól optimalizált, letisztult, a puzzle-ök átláthatóak és megfejtésük szórakoztató. Viszont hiányzik belőle valami plusz, ami a nagyok szintjére emelné (The Witness, Antichamber, stb.), és a vége kicsit unfairnek érződött - spoiler nélkül annyit mondanék, hogy a játék úgy próbált morális ítéletet mondani felettem, hogy valójában nem volt döntési lehetőség egyszer sem a kezemben.Végezetül pedig elhintenék itt egy érdekességet: egy közkedvelt és nagysikerű játékkal játszódik egy univerzumban, és nagy eséllyel mindenkinek le fog esni 1-2 óra után, hogy melyik címről van szó.

[Értékelés: 8.5/10]

---

Portal Stories: Mel (2015)

Alapvetően nem hiszek az újévi fogadalmakban, mert úgy vagyok vele, hogy ha valaki akar valamit, akkor ne ilyen mesterséges korlátokhoz/időpontokhoz kösse azt, hanem kezdjen el minél hamarabb tenni érte. Plusz látható, hogy a legtöbb újévi fogadalom rendszerint kudarcot vall az embereknél, már a kezdeti szakaszban. Ez azonban azért van, mert rögtön olyan dolgokat állítanak fel maguk elé, amiket aztán esélyük sem lesz elérni - ha másért nem, hát azért, mert az ember természetéből adódóan hirtelen nem képes óriási mértékű változásra a hozzáállása terén.

Én épp ezért úgy döntöttem, hogy kicsiben kezdem, és az alapokról építkezek. Az újévi fogadalmaimat pedig úgy tudnám legegyszerűbben összefoglalni, hogy végre nekiállok azon dolgoknak, amelyeket oly régóta csak halogatok és tolok magam előtt. Értsem azt akár általánosságban az életemre, akár mondjuk a videojátékokra. A Portal Stories: Mel pedig pont egy ilyen tényező, pont egy ilyen dolog számomra. Már régóta szemezgetek vele és már többször is nekiálltam, de valahogy mindig feladtam, mert ráuntam a kezdeti szakaszában.

De most, de most máshogy lesz! És igen, máshogy lett. Ez volt az utolsó játék, amit januárban végigvittem, és nyugodtan állíthatom, hogy megérte magamra erőszakolni a Prism Studios alkotását. Na de álljunk csak meg egy pillanatra, Prism Studios? Hogyhogy nem Valve? Nos, úgy, hogy a Portal Stories: Mel alapvetően egy rajongói mod a 2011-ben megjelent Portal 2-höz. A gyakorlatban azonban sokkal több ennél. Lényegében egy teljes értékű folytatása (vagy ha úgy tetszik, előzménye) a Portal szériának, ha már a drága Valve ugye nem tud háromig számolni.

Minden itt van ugyanis, ami egy teljes értékű új részhez kell. Színvonalas történet, minőségi szinkronok, új, érdekes játékmechanikák, eddig nem látott területek, fejtörő típusok, és karakterek, sőt, még kapunk egy új portál fegyvert is. Azt hiszem, az mindent elárul, hogy Steamen közel 12 ezer értékelés alapján 'Rendkívül pozitív' minősítést kapott a játék. Ha a Valve nem csinál harmadik részt, majd megcsinálják a rajongók.

A Portal Stories: Melről nagyvonalakban amit tudni kell, hogy a cselekménye több idősíkban játszódik, de egyértelműen az első és második rész előtt. Egy erős és önálló történetet mesél el egy teljesen új karakterrel, azonban a történet végére a szálak összeérnek és egyértelművé válik, hogy egyben a hivatalos részek közvetlen előzményeként is szolgál. Játékmenetileg erősen épít a korábbi részekben látott ötletekre, és sokkal nehezebb, összetettebb és hosszabb fejtörőket állít a játékos elé, úgyhogy előtte kifejezetten érdemes lehet végigvinni mondjuk a Portal 2-t az emlékek felfrissítése végett.

Azt pedig meg merem kockáztatni, hogy a projekt mögött álló kis, független csapat jobb programot rakott össze, mint a Valve az előző két próbálkozása során. Kimondom tehát: szerintem ez a legjobb Portal játék. Egyszerűen sokkal jobban bevonzott a történet és jóval érdekfeszítőbbek voltak a különböző logikai feladványok. A sorozat első részére már nem nagyon emlékszem, a Portal 2-t viszont tudom, hogy annak idején nagyra becsültem, mikor megjelent (9 pontot adtam volna rá). Azonban pár éve újra végigjátszva realizálnom kellett, hogy már kicsit eljárt már felette az idő (már csak egy 7-essel jutalmaztam volna). Ennél pedig még mai szemmel is jelentősen erősebb élményt ad az eredetileg 2015-ben megjelent Mel Stories.

Persze ez se hibátlan, az első 15-20 percet például rém unalmasnak találtam, mert mást nem tudtam csinálni, csak egy helyben állni, meg néha nyomni az előre gombot és hallgatni a tonnányi expozíciós és töltelék kommentárt. Ráadásul ezen az se segített, hogy az eseményeket narráló Cave Johnson mindezt ezt a maga "televanaszámkajávaldemegpróbálokhatásvadászmódonbeszélni" típusú szinkronszínészkedéssel adta elő (a többi szinkron amúgy nagyon rendben van). Meg azért mégiscsak láttam már ezt a fajta játékot, ezt a portálos ugrabugrát, kétszer is.

Az összkép viszont így is több, mint meggyőző, és tulajdonképpen bárkinek tudom ajánlani. Még ha valakit nem is feltétlen vonzzák be az ilyen jellegű alkotások, akkor is megér egy próbát, hiszen a Portal 2-höz sokszor 1 dollár alatt hozzá lehet jutni Steamen, onnantól kezdve pedig csak egy kattintás a hozzá tartozó mod letöltése.

[Értékelés: 8.5/10]

Hozzászólások

(#1) Urby66


Urby66
aktív tag

Jó, írás! :R
Több játék is szerepel benne amit eddig nem ismertem. Ha van hozzá kedved, ilyen jöhet minden hónapban!

(#2) DaemonX válasza Urby66 (#1) üzenetére


DaemonX
HÁZIGAZDA

Köszi szépen! Igen, jelenleg ez is a cél, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire leszek lusta hozzá. :)

(#3) huskydog17


huskydog17
addikt
LOGOUT blog

Portal Stories Mel az én szememben egy zseniális mestermunka, én arról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, nagyon tetszett, szerintem simán mehetne hivatalos epizódnak, sőt bizonyos szempontból még azoknál is jobb.
Virgil karaktere hibátlan, nagyon szimpatikus, még Wheatley-nél is jobban tetszett. Baromi jó volna egy folytatás ehhez, de ugye (jól) le lett zárva a végén.

Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ

(#4) DaemonX válasza huskydog17 (#3) üzenetére


DaemonX
HÁZIGAZDA

Szerintem is a legjobb Portal játék, ahogy írtam is. A Portal 2 már legutóbb végigjátszva nem ütött olyan nagyot, az elsőre nem is emlékszem szinte semennyire, ez viszont ennyi év után is nagy élmény volt.

(#5) DeFranco


DeFranco
nagyúr

a portal stories mel-hez hasonló, nagyon jó minőségű portal 1-2 kiegeket tudtok esetleg ajánlani?

(#6) DaemonX válasza DeFranco (#5) üzenetére


DaemonX
HÁZIGAZDA

Ez a cikk talán segíthet, itt elég sok össze van szedve. Én viszont csak a Mel Stories-t játszottam, a többiről nem tudok véleményt alkotni. :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.