2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Költözzünk városba

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Már egy ideje szeretnék a családi fészekből elköltözni, önállósodni. Jó a mamahotel, de az embert egyre jobban idegesítik idővel a szülők. Nyilván persze jót akarnak, de senki sem szereti, ha irányítják, vagy irányítani akarják. Szóval a költözés adott. Na de hova? Az ember össze spórol némi pénzt abból a szerény kis fizetéséből, de vegyünk valami házat jó drágán persze, mert az ingatlan árak eléggé elszaladtak mostanság. Nyilván vidéken olcsóbb a ház, de falura költözni hát... Én világ életemben falun éltem, nem az a kimondott paraszti család vagyunk, noha apám azért amíg volt még lába művelt földet is, de nem ez volt a fő megélhetési forrásunk. Szóval a falu noha vonzó mert “nyugis”, zöld, “olcsó” a ház, de olyan szempontokat is mérlegelni kell, hogy hol fogunk dolgozni. Az viszont vidéken nem egy egyszerű menet, főleg ha hátrányos régióból jön az ember. Végül nyer a város munka szempontból, igen de saját lakás már harapós, főleg ha a cél Budapest. Lehet 20% önerő + 10-30 év hitel. Én nem vagyok a hitel ellen, magamnak is van/volt már, de ezek hosszú lejáratú kölcsönök és ki tudja mi lesz 25 év múlva, mindenképpen nagy rizikó hosszútávra eladósítani magunk! Marad az albérlet, ami megint kissé kompromisszumos, hiszen vannak szabályok, és bizonytalan hosszútávon, a folyamatosan emelkedő bérleti díjakról meg ne is beszéljünk. Ennek ellenére ez az opció lesz, aztán hogy lesz-e később saját lakás nem tudni, de én már nem ragaszkodom hozzá, noha az nagyobb biztonságérzetet nyújt, de röghöz is köt. Nem egyszerű ez a hol éljünk dolog, sokminden múlik rajta, főleg annak nem, aki messzebbre kívánkozik otthonról. Mert a többség azért általában ott éli le az életet ahol felnőtt, nem vagyunk igazán mobilisek.

Hozzászólások

(#1) icemad


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Érdekes dolog ez. Én kb 1600 kilométerre találtam meg a számításaimat a szülővárosomtól. Nem bántam meg, hogy ilyen "messzire" jöttem. Nem mondom, hogy nekem olyan jó, de a gyerekeimnek sokkal jobb. És nekem ez a fontos. Egyébként meg külföldön sem bonyolult lakást/házat venni, inkább egy hollandiai külvárosban élek, mint Budapesten.

(#2) Cyberpunk válasza icemad (#1) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Igen a külföld is egy olyan dolog, hogy mindegy. A lényeg, hogy nekünk legyen jó, az hogy milyen ország, nyelv, település már másodlagos szempont, ha el tudsz szakadni. Meglépni nem könnyű, de ha csak nyafogunk azzal nem leszünk előrébb.

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#3) Chaser


Chaser
titán

saját lakás jó is, nem is, van pro/kontra bőven, ahogy a szerződésekben szépen van:
"innentől a vevő élvezi a hasznát, és a vevőt terhelik a költségei" valami hasonló
ha menet közben jön egy krach akkor nem volt olyan jó buli, ha "nem kulturált" lakókat költöztetnek melléd az sem annyira jó - én épp majdnem így jártam, ezért passzoltam le egy ingatlant, ha közben felmennek az árak és tudsz összehozni egy kis tőkét az pl jó, előzőnél meg így csináltam
értelmes tulajnál igazából sok kompromisszum nem lesz bérlés terén, ha valaki "normális", ha meg nem értelmes a tulaj meg kell neki köszönni szépen a lehetőséget, keressen más bolondot felkiáltással a végén ( : mindkettőre vannak példák
ha meg venni akarsz felmerül régi építésűt vagy újat, ott is bőven van pro/kontra, részemről az biztos egy fillért nem adnék olyan régi építésű épületben levő lakásért, ahol pl korlad a körfolyosó, az már magában egy vagyon, és a lakóknak kell összedobni rá a pénzt, az még szebb mikor a tető is rossz állapotban van, szintén egy vagyon, ha csak a villany hálózatát kell az épületnek rendbe tenni, az még emészthető, lakásnként "csak" 400e ft körüli összeg ( : míg egy körfolyosó 1m ft/lakás is lehet
új építésűeknél pedig a tisztelt kivitelezők munkájában szokott lenni legtöbbször hiányosság, nem megfelelő hangszigetelés emelektek/lakásk közt, hitvány nyjlászárók, nem megfelelő alapozás, nem egy 10 éven belüli épületnél találkoztam durva repedésekkel a falakon, de olyat is hallottam villanyon spóroltak rendesen, kötődobozba úgy sem néz be senki hány mm-es kábelek mennek, kiszámlázva meg az előírt van ( : szóval az sem egyszerű
de ha az ember lefutja a köreit akkor előbb-utóbb talál olyan megoldást ami bár kompromisszumosan, de megfelelő

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#5) t72killer válasza Cyberpunk (#2) üzenetére


t72killer
titán
LOGOUT blog

"de ha csak nyafogunk azzal nem leszünk előrébb."

+1! Alaposan átgondolni, aztán cselekedni. Ami a legnehezebb országváltásnál, hogy meg kell próbálnod 10, 20 és 50évvel öregebb fejjel gondolkodni (család, gyerekek, szabadidő, nyugdíj).

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

(#6) icemad válasza Cyberpunk (#2) üzenetére


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Szerintem az albérlet a lehető legrosszabb megoldás. Fiatalként oké, huszonévesen, de, ha az ember megházasodik, jönnek a gyerekek, akkor már nem opció. Kell egy fix hely.
Én külföld mellett döntöttem.
Könnyű döntés volt? Rohadtul nem.
Olcsóbb volt? Nem mondanám, kb annyi itt is egy kertes ház, mint otthon.
Megérte? Nagyon is! Fiaim 9 és 11 évesek, a kicsi 2 nyelven, a nagyobb 3 nyelven tud. Nem mellesleg profi úszók lettek, mert itt kötelező megtanulni. Erre otthon esélyük sem lett volna. (főleg a nyelvtanulásra)
Munka meg annyi van külföldön , mint a szemét. Bár már otthon is boldogul, aki akar.
Amikor házat vettem, akkor nem 4-5 évre gondoltam előre, hanem 20-30. Ez nem egyszerű, ezt aláírom,de muszály egy kicsit a jövőbe nézni. Pl lehet, hogy most nem akarsz gyereket, de lehet, hogy 5 év múlva igen. Az albérletet aránylag könnyű felmondani mindkét fél részéről. De egy gyereknek nem egyszerű elmagyarázni, hogy miért kell másik városba költözni, másik suliba járni, más barátokat szerezni, ha esetleg balhé van a főbérlővel.

(#7) Cyberpunk válasza icemad (#6) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Igen ráadásul sok hely ki is esik, mert a gyerekeket nem szeretik. Persze az okokat tudjuk, nehezebb kirakni a gyerekes családokat. Nekem nincs családom, nem is lesz jó eséllyel, de kutyám van. Azt sem szeretik, így az árban is jó hirdetések így 80%-a ki is esik kapásból. A maradékból meg legalább 10-15% szintén, mivel 5 kg-nál nagyobb kutya sok helyen szintén tabu. Pedig nem a méret a döntő, de hát sztereotípiák.

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#8) Silεncε


Silεncε
őstag

Ismerem a szitut. Én most albérletben lakok (garzon, egyedül), elvileg befejezem még ebben a félévben az egyetemet, aztán viszont fogalmam sincs, hogyan tovább. Jó lenne a saját lakás (ház biztos nem, annyi pénzem nem lesz mostanában), de egy életre nem akarom eladósítani magam, addig meg csak kéne lakni valahol, amíg nem lesz saját (és mondjuk nem a híd alatt).

Külföldön én is gondolkoztam (nagyon nem szeretnék itthon maradni), még nyelvtudásom talán lenne is, csak amennyi szívással jár egy kiköltözés, én nem szeretném bevállalni.

(#9) Cyberpunk válasza Silεncε (#8) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Megtakarítás nélkül, és nyelvtudás nélkül én sem vállalnám be. Bátor az aki neki vág úgy. És nem elég az angol, ha nem eleve angolszász országba akarunk költözni. Például Franciaországban kell a francia, vagy Németben a német. Egy csomó lehetőség kiesik enélkül, és persze úgy vágják át, ahogy csak akarják. Én ahova szívesen mennék az Kanada vagy Ausztrália, de oda nagyon nem egyszerű a pontrendszer miatt. De USA például nem jön be, UK-t meg inkább elengedem, Írország meg szinten zenész. A skandináv országok is bejönnek, de nem beszélem azokat a nyelveket, és a klíma a barátom.

[ Szerkesztve ]

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#10) icemad válasza Cyberpunk (#9) üzenetére


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Én pont ilyen okok miatt választottam Hollandiát. Angolul beszél mindenki, semmilyen hátrányod nincs, ha nem beszéled a hollandot. Az emberek kedvesek, barátságosak. Nyelvtudás viszont tényleg kell, anélkül öngyilkosság.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.