2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Az Oroszlánkirály remake trailer vélemény

Írta: | Kulcsszavak: oroszlán . film . mese . király . oroszlánkirály . Disney

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok! Rég írtam ide utoljára, de most van miért úgy gondolom. Igaz kissé megkésve reagálok rá. Járattam a fejemben a dolgot már napok óta, hogy kéne valami reakciót írni ide ezzel kapcsolatban, mivel nagy rajongója vagyok. Nem nehéz kitalálni az avatárból igaz? :D Ez pedig az Oroszlánkirály "live-action remake" első bemutatója, előzetese. Íme, ha még nem láttad:

Azt hiszem látvány szempontjából a csúcsra járatják, már ami kihozható ma a CGI-ből. Tehát ebben nem lesz hiba, hiány. Látszik, hogy borzasztó sokat dolgoztak a részleteken, szőrzet kidolgozottsága például. Ez tetszik. Viszont nem lesz ugyan az, mint az eredeti mű. Nyilván a történet az eredetit viszi végig, de egyes jelenetek, kamerabeállítások mások lesznek, ez már ebből a rövid videóból is kiderül. A zenéjét újra keverik az szinte biztos, amit nem írnék még le, mivel nem hallottam. Ebben a rövid videóban egyébként tetszik.

Eleinte nem rajongtam az ötletért, hogy ehhez is hozzá nyúlnak, hiszen (számomra) az etalon, és sokan mások szerint is, sőt sokáig a legtöbb bevételt is hozta a mozikban. Egészen a Némó nyomában-ig várni kellett a trónfosztásra, de az már ugye nem a klasszikus "rajzolt" grafikás vonalba tartozott. Több tucatszor megnéztem már, és most azt mondom várom, és ott leszek a hazai bemutatón. Végül is az eredeti 1994-es film az egy alapmű, az köszöni szépen, de csorbát ettől nem fog szenvedni. Ettől még persze csalódhatok ezen, ha a Dzsungel könyvéből indulok ki van is okom talán rá. Na de majd jövő nyáron meglátjuk. :)

Hozzászólások

(#1) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Érdekes lesz, de mivel a rajzfilm helyett egy nagyon valóságos render az egész, ezért nagyon nagy hátrányból indul a koncepció. Pl nincs arcmimika, vagy legalábbis nagyon limitált. Ugyanez igaz a mozgáskultúrára is, egy csomó minden nem lehetséges. Szóval a humoros jelenetek nagy részét ki lehet vágni. Persze ettől még lehet jó. :)

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#2) Cyberpunk válasza lezso6 (#1) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Igen ez egy jó kritika. Elvihetik full komolyba is a történetet, csak a drámára koncentrálva, de az nem a legjobb döntés egy elvileg főként gyerekeknek készülő film esetében. A humor az sokat lazított az egyébként nagyon komoly drámaiságán az eredeti filmnek.

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#3) updog


updog
senior tag

Bakker, most 4K / HD / élethűben kell újra végignézni <no spoiler> bizonyos jeleneteket? :( Azért az durva lesz.

"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

(#4) Cyberpunk válasza updog (#3) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Jól megsiratja a népet megint. :)

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#5) kemotox


kemotox
addikt

ASANTE SANA, SQUASH BANANA

(#6) Luck Dragon

Én nagyon kíváncsi vagyok rá hogy mennyire fog hasonlítani az elődjére. És most nem a látványvilágára gondolók itt elsősorban, mert az nagyon tetszik.
Ha nem visszaadja azt amiért annyira szeretik az elődjét, az elmesélését a történetnek.

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) Cyberpunk válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Hát ha csak remake lesz, akkor esélyes, hogy a hatás meglesz, szerintem ugyanolyan azért nem lesz, főleg, hogy már ismerjük a történetet, és nem csak egy felújítás lesz, azért belenyúlnak. Azért remélem nem alapjaitól, mert akkor lehúzzák rendesen. :DDD Nyilván azoknak, akik nem látták még valami csoda folytán mutathat újat, és komoly filmélményt.

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#8) updog válasza Cyberpunk (#7) üzenetére


updog
senior tag

Nekünk '95-ben, mikor fater hazahozta az első videómagnónkat, ez volt az első film, amit megkaptunk kazettán (természetesen az eredeti kazetta is megvolt (valakinek biztos ;] ), csak készítettünk róla backupot :DDD) úgyhogy elég meghatározó volt, és elég sokszor láttam :) Mindenesetre kíváncsi vagyok.

[ Szerkesztve ]

"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

(#9) Cyberpunk válasza updog (#8) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Igen egy csipetnyi gyerekkort adhat vissza, vagy gyilkolhat meg, ha rosszul sül el. :DDD Én is rongyosra néztem, a végén már a párbeszédek is kívülről. Később már angolul is. ;]

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#10) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Biztos nagyon jó lesz, de...

'94-ben megvettem az eredeti zenéjét kazettán. Mondanom sem kell, rongyosra hallgattuk a kazit is és a tévéből VHS-re felvett szinkronizált filmet is. Bár míg húgomnak és anyámnak a filmbéli magyar, nekem inkább a kazettán hallható angol változat volt az, ami beégett az agyamba és amit a mai napig bármikor szívesen meghallgatok.

Tavaly nyáron asszonykámmal elmentünk Hans Zimmer koncertre, ahol Lebo M is fellépet csak arra az egy szem "nááááááá zvednyáááááá vavadik csivavaaaa..."-ra, és jóllehet az a nyitány nem pont úgy folytatódott, ahogy a filmben/OST-ben (hiszen ez nem Elton, hanem Hans koncertje volt), de még így is ott éreztem a sok-sok éves emlékek okozta lúdbőrzést.

Na most, amikor én az új Dzsungel Könyvét megnéztem moziban szinkronnal, tetszett, hogy minden zenét igyekeztek hasonlóra komponálni, de kifejezett csalódás volt számomra, hogy sem az előadás mód, sem a szöveg (!) nem volt a régi, így még együtt sem tudtam énekelni a filmmel (arról ne is beszéljünk, hogy Csákányi László mint Balu, vagy Bodrogi Gyula mint Lali király egyszerűen fenomenálisak és lecserélhetetlenek). Az új The Lion King trailer-ét nézve pedig már eleve temettem az arcomat a kezembe, hogy pl. Scar (Zordon) szinkronhangja már nem Jeremy Irons lesz, hanem Chiwetel Ejiofor lesz. Félreértés ne essék, imádom a srácot, de egy ennyire karizmatikus és érces hangot lecserélni egy nem egészen más csengésű és sokkal fiatalabbra...

Szóval félek. :F De nem a Disney lenne, ha nem kezdene régi filmek új közönségnek (tucattermékként) való agyatlan újraforgatásába (vagy inkább újragondolásába)... igen, még mindig nagyon haragszom rájuk a Star Wars miatt.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.