Ülők a szobámban egy gőzölgő meleg kakaó tárasságában. Valahogy magába kerített egy érzés, ami olyan idegen és szinte valótlannak tűnő. Aki ismer, tudja rólam, hogy társassági ember vagyok és mindig sok ember, vesz körül, folyton sietek valahová valakivel, mindig csinálok valamit. Néha már-már összetörök a feladatok alatt. Most hirtelen minden megváltozott egyetlenen varázsütésre. Nézem a telefonom, ami némán hever az asztalon. Nem csörög, nem keres senki…Az e-mailjeim is csak reklám vackok, amikre szükségem sincs. A hangszóróból vidám zene szól mi hallatán, mindig mosolygok most valahogy, mégse úgy érzem egy halvány mosoly, se hagyná el az arcom.
Hogy miért is van, ez tudom én, jól csak fáj beismerni, hogy a régi barátságok megszakadnak, eltűnnek egy varázsütésre most, hogy elballagtunk. Sok minden hiányzik, ami egy-két honnappal ezelőtt megvolt és nem is tudtam, hogy boldoggá tesz rengeteg apróság, ami érdektelennek tűnik. Legyen az a reggeli ébresztő, ami máskor olyan bosszantóan hatott a busz után való rohanás a reggeli osztályterem ajtaja, ami mindig kiesett a helyéről, ha valaki erősebbet rántott rajta. Az összekeveredett reggelik illata. Az izgulás a nyafogás a dolgozatok miatt a néma rettegés, ha belépett a tanárnő „Oh bárcsak ne én felelnék” a tanárok kérdései az önfeledt nevetések a vicces beszólások a meghitt pillanatok a versenyekre való készülések a veszekedések és a mosolygó arcok vagy a kétségbeesett ábrázatok egy-egy matek doga után…A rendszeres buli szervezés, aminek jó ha a feléből lett valami. És igen a barátok, akikkel kibírhatóvá vált a mindennapi hajtás és igazán megérte a dühítő vekker hangjára kelni a busz után futni és ott lenni. Most mindez eltűnt mintha nyoma se lenne, pedig én ezt nem akarom, nem akarok felejteni, nem akarok nem emlékezni, nem akarok velük nem találkozni, nem akarok felnőni! Gyerek akarok maradni gondtalan, akinek nem kell gondolkodnia, mihez kezd érettségi után, akinek nincs feladata, akit véd a gimnázium közege, aki boldog és nem bosszankodik, akinek mindig van ideje mosolyogni, akinek nem a kötelezettségek a legfontosabbak hanem a barátok és a szeretet …