2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Game Awards-tól a játékok lélektanáig

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A minap futottam bele az Otherworld csatornáján egy videóba, amiben a játékok Oscarjának számító Game Awards került kibeszélésre.

Ha nem is tarolt, de egyértelműen a legnagyobb sikersztori a Zelda Breath of the Wild című játék volt.

Viszonylag felületesen, a youtube-on keresztül megnéztem, hogy milyen játékról is van szó, illetve még nagyon régen gameboyon a Zelda egyik részével én is játszottam. Nagyjából ennyi saját tapasztalatom van a játékot illetően, valamint hozzátettem magamban azt az "elemzést" amit a fentebb említett videóban Sasa (ha jól tudom ex Pc Guru-s szerkeztő? ) adott a játékhoz.

Ezek alapján elkezdtem görgetni egy gondolatmenetet ami innentől kezdve elég meredeknek hathat és erősen szubjektív is, de kíváncsi vagyok, hogy más, hogyan látja ezt ezért megpróbálkozom leírni.

Úgy gondolom, az ember életében vannak bizonyos vágyak, ösztönök, hívja őket mindenki maga ízlése szerint, amelyek megélésre ez a világ egyre kevesebb lehetőséget ad.

Gondolom ezt abból, hogy digitális, nem valós tartalmak (játékok) kapcsán gyűlnek össze felnőtt emberek és adnak elő olyan élvezhető és tartalmilag mély beszélgetéseket, amelyek ha nem is közvetlenül, hanem a videojátékokon és filmeken keresztül de az élet kérdéseit (is) boncolgatják. Teszik ezt, sokszor nem is tudatosan, azonban ha sokszor elég tökéletlenül is de mégis előremutatóbban, mint olyan médiumok akik közéleti, a való világot érintő kérdésekkel foglalkoznak (vegyük pl. az index.hu-t, vagy más hírportálokat, vagy akár a tv-t).

Ezen paradoxon felbuzdulva (rettentően lesarkítva: a játékos legyen gyerek, kevésbé okos, felületes, jobban egocentrikus, a közéleti újságíró, orvos, rendőr, kormányablak alkalmazott, legyen átgondolt, tapasztalt magas értelmi és érzelmi intelligenciával rendelkező) és azt tényt nézve, hogy emberek olyan videojátékot preferálnak, amelyben a fő hangsúly a természeten, a kalandokon, a környezeti hatások direktségén, a döntési lehetőségeken és főleg a fantázián van, arra jutottam, hogy mélyen beskatulyáztuk magunkat egy életvitelbe. egy gondolkodásmódba. Ennek az életvitelnek a szelepe, (mint egy kuktán) a fenti generációban a videojáték ipar, illetve annak minden velejárója.

Az emberek nagy többsége, olyan munkát végez, olyan tevékenységekkel tölti az idejét, ami elsősorban profitot termel valakinek (köztük én is) és utána maradék idejét tölti önmegvalósítással, sokszor azt is csak digitális formában. A kanapéról focizunk, élünk túl lakatlan szigeten és vagyunk 100 ember közül a legjobbak (csirkevacsoráért). Akik nagyon szélsőséges példái ennek a világnak, azok konkrétan digitális identitással is rendelkeznek, a valódi mellett. És szerintem teljesen jogosan, megyünk el ebbe irányba, mert a pénz és egocentrikus, illetve a technika által kényelmessé tett világban, ma már ki akarja a napi betevőjét (kaja, nem pénz) vadászattal megszerezni, akár élet halál harc árán. Vagy éppen elindulni politikusi pályán ahol tényleg egy országot akarsz helyesen vezetni és fejleszteni, vagy kreatív vállalkozási, önmegvalósítási pályán, ahol egy közösség életét teszed úgy jobbá, hogy közben a magad útját járod.

Rengeteg ilyen ember ül pár százezres technika mögött és önti a tehetségét a digitális világba, mert arra van reális lehetősége, illetve ott a kockázatvállalás terén talán reálisabbak az esélyei, hogy ne bukjon el és menjen tönkre az élete, mind anyagi mind kapcsolati téren.

Azt hiszem a végére elragadtattam magam és gondolkodás nélkül püföltem a billentyűket, de ha kevésbé érthető amit írni akartam szívesen megpróbálom hasonlatokkal, vagy példákkal érzékeltetni.

Nektek mi a véleményetek erről a gondolatmenetről, vagy a témákról amiket érint?

Hozzászólások

(#1) Freiherr


Freiherr
őstag

A játék legalább örömöt, sikerélményt ad, kikapcsolódás a sivár világból.
Viszont azokat egyáltalán nem értem, akik egy nickname mögött képesek oltogatni egy másik ugyanolyan névtelen senkit pl. politikai, közéleti témákban naphosszat, na ez a beteges.

XXX

(#2) elithun


elithun
őstag

Szerintem csak az a félrevezető, hogy a videojátékokat játéknak hívjuk, mert ezáltal gyermetegnek tevékenységnek hangzik, és egyenértékűnek tűnhet színes kisautók tologatásával.

A játékok már manapság szerintem a történetmesélés következő lépcsőfoka, a történet interaktív audiovizuális élménye.
Úgy vélem az emberiség fontos eleme a mesélés. (pongyola levezetés következik) Ez kezdődött a tűz körüli meséléssel, aztán jött a könyv formába öntött olvasható forma, plusz közben a színházi előadások is, melyben a szereplők próbálják a történetet előadni, és a díszlet próbálja bemutatni a környezetet is, ezután a filmek jelentek meg melynél már a színházhoz képest a szereplők és a környezet bemutatása hitelesebb, majd most a játékok, melynél a történetet már a mi cselekedeteink eredményei adják, hiteles szereplőkkel és környezettel.
Az egész alapja, hogy szeretünk történeteket hallani, és annyi változik csak, hogy egyre többféle módon tudjuk bemutatni a sztorikat, amiket szeretnénk.

Ahogy kezd szépen beépülni a köztudatba, hogy a játékok között is vannak komoly művek, úgy tud születni egyre több "komoly beszélgetés" is a témában. Pont úgy, mint a filmeknél, és könyveknél az elemzések.

Egyébként nem hiszem, hogy azért önmegvalósítunk digitálisan, mert a mai világ már nem, vagy kevésbé ad lehetőséget más formára, inkább csak így könnyebb. Viszont szerintem digitális világban kisebb önmegvalósítás is érhető el.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#3) CsiguszMaxim válasza elithun (#2) üzenetére


CsiguszMaxim
senior tag

Igen, ezzel én is egyet értek, hogy ezek már csak nevükben játékok, illetve talán abban, hogy a filmekkel történetekkel ellentétben cselekvési lehetőséget is teremtenek. És szerintem ez az a pont, amikor valami megváltozik az egyenletben, mert magát a konkrét "teremtő/cselekvő" energiát használjuk fel a digitális világban.

A hozzászólásod utolsó része rávilágít arra, hogy tulajdonképp a bejegyzésem egyszerre két dolgot is érint, amit én az írásban még nem választottam külön.

Az egyik az önmegvalósítás. Amit ezzel kapcsolatban írsz az szerintem is úgy van, és így végiggondolva, talán bizonyos szempontból most van rengeteg lehetőség van arra, hogy az ember megvalósítsa önmagát, azonban valami oknál fogva mégis kevesen teszik meg.

A másik amire pedig pont a Zelda világán keresztül gondoltam az egyfajta ilyen, vissza a természetbe, ősi ösztönökhöz, kihívásokhoz életvitel. Ebből a szempontból a mostani világ egyáltalán nem "felhasználóbarát". Sok sok évvel ezelőtt az élet elengedhetetlen részei voltak, olyan tevékenységek, amelyek ma jó esetben valódi, kevésbé jó esetben digitális formában kerülnek megélésre. Azonban igény mégis van rá, mert hobbiként valósulnak meg.

Engem talán ez a második téma foglalkoztat jobban, amellett, hogy biztosan lehetne a mostani világot is olyan formába terelni, ami az ember egyéni szabadságát is jobban elérhetővé teszi.

A kérdés az, hogy vajon egy átlagembernek milyen lehetősége van lebontani maga körül azokat a korlátokat, amelyek nem a saját maga, illetve a társai védelmét szolgálják (tehát az élni és élni hagyni elv érvényesül) de mégis ki tud teljesedni és helyet tud találni, ha nem is teljesen egyén specifikusan, de legalább egy sokakat érintő vággyal, belső hajtóerővel kapcsolatban. Leegyszerűsítve. Mi kell ahhoz, hogy ne csak digitálisan kalandozz, hanem a való világban is?

[ Szerkesztve ]

Best teaparty evaaaaaaaaa!

(#4) elithun válasza CsiguszMaxim (#3) üzenetére


elithun
őstag

A kérdésre válaszolva röviden: elhatározás.
Ma már mindent lehet, elég kevés határ van. Az extrém életvitel is összeegyeztethető egy irodai állással, mert fél nap alatt oda tudunk érni a világ másik felére. Vagy, ha ma még szakács vagyok átképzehetem magam és viszonylag rövid időn belül akár programozó is lehetek. Vagy, ha valaki a természetet akarja járni ma már rengeteg lehetősége van a kivitelezésére a globalizált világ miatt. A pénze érvényesíthető, a lehetőségekkel élhet, mint bárki más.
Viszont a nehézség az egészben, hogy a sok lehetőség közül mit is csináljunk, kik is legyünk. Szerintem ez a túl sok lehetőség tud unalomba fulladni, és végül ezért nem történik semmi az egyénnel. Amire ráadásul csak később eszmél rá.

Ezeknek továbbá még a pénz tud határt szabni, mert az meghatározza, hogy a sok lehetőség közül hányban tudjuk kipróbálni magunkat, és megtudni, hogy mennyire való számunkra.
Bár nem feltétlenül venném a pénzt külön az elhatározástól, mert elhatározás/cél nélkül nem fog szentesülni az eszköz (pénz) megszerzésének szükségérzete sem.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.