2022. szeptember 29., csütörtök

Gyorskeresés

USS Árpád - Keresztutak

Írta: | Kulcsszavak: star . trek . uss . árpád . csillaghajó . magyar . club

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az Árpád novellák a "Magyar Star Trek Fan Club" tagjainak köszönhetően jöttek létre, még a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején. Remek szerzők kiváló művei a témában, de mivel a régi weboldalak már nem élnek, így többet az internet mélyéről kellett előszednem a Wayback machine-el, és még nincs is meg az összes. Akinek megvan még néhány rész ezekből a novellákból, az kérem ossza meg velem, vagy tegye fel egy hasonló bejegyzés formájában, hogy ne vesszenek el.

Innentől pedig az eredetei formájában olvasható a mű:
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönettel tartozom
Nagy Lászlónak (Vanguard/Lexandro) a nélkülözhetetlen információkért, és
Mészáros Józsefnek (Morgan) a bíztatásért és a kíméletlen kritikáért.

Keresztutak

Végül kitört a vihar. Hosszú ideje készülődött már, a palaszürke hasú
fellegek rég eltakarták az ég megnyugtató kékjét, komor gondolatokat
csempészve az amúgy is nehéz helyzetben levők fejébe. Peter a
barlangrendszer számos kijáratának egyikéből figyelte a szurdokban
meghúzódó három yuriai teherhajó szürke hátán permetté váló
vízcseppeket. A sziklafalak között forgolódó szél időről időre
vízpermetet vágott a férfi arcába, de Petert ez nem zavarta
különösebben. Ennél sokkal rosszabb körülmények között is töltött már
jóval hosszabb időszakokat. És ezt a jelenlegi kellemetlenséget,
nevezetesen hogy a hideg esőcseppek megannyi tűszúrásként érve bőrét,
teljesen eláztatják, legalább ő maga vállalta. Nem úgy, mint sok mást,
többek között azt a fogságot, amelyben az arcának bal felén a szeme
sarkából kiinduló és az állkapcsa alsó részén végződő cikkcakkos sebet
szerezte. A viharfelhők okozta félhomályba belevillant egy villám
liláskék fénye, egy pillanatra éles kontúrokat adva a látványnak.
Odalent a hajók körül néhány alak mozgolódott, a kedvezőtlenre fordult
időjárás miatt sem hagyhatták félbe a páncélzatkárok kijavítását. Főleg
most, hogy a hajókra akár napokon belül szükség lehet. Mikor úgy öt
hónapja meghúzták magukat ezen a bolygón, tudták hogy ez a menedék sem
rejtheti el őket örökké. Így volt ez eddig is, és így is marad.
Mindaddig, míg a cardassiaiak nem tűnnek el a Semleges Zónából, a
Maquisk küzdeni fognak ellenük. Peter agyán végigcikázott mindaz, ami
miatt idáig fajultak a dolgok: a Föderáció-Cardassia békeszerződés; az
érintettek sorsát figyelmen kívül hagyó határmódosítás; a cardassiai
oldalra kerülő Föderációs települések gyakran erőszakos kitelepítése;
és a Semleges Zónában garázdálkodó, civilnek álcázott cardassiai harci
egységeket hordozó hajók. A Föderáció nem tudott, vagy talán csak nem
akart, beavatkozni, így hát megtette más. A Maquisk kezdték, soha nem
is takaróztak azzal, hogy 'mi csak védekeztünk'. A Maquis a Bajori
Ellenállási Mozgalomból hajtott ki, átvette annak szervezetét, és
számos tagját is, így a mozgalom tagjainak jelentős részét bajoriak
tették ki. Volt azonban egy olyan összetevője is, amely miatt a Maquis
különösen fájó szálka volt a Föderáció szemében: a dezertált
Csillagflotta-tisztek. A határvidéken szolgálatot teljesítők, akik nap
nap után szembesültek mindazzal, ami a Zónában és annak közvetlen
környezetében történik, és látták hogy a Föderáció, amelynek kezét
kötik a békeszerződésben foglaltak, és nem kockáztathatja a nehezen
elért törékeny békét, tehetetlen, érezték hogy tenniük kellene valamit.
Azonban kötötte őket a Csillagflottának tett esküjük. Legalábbis
legtöbbjüket. De voltak olyanok is, akikben a szolidaritás bizonyult
erősebbnek. A flotta számos kiváló tisztjét vesztette már el emiatt így
vagy úgy, de nem mindenki csatlakozott automatikusan a Maquiskhoz.
Akadtak, aki nem érezték magukat elég elszántnak ahhoz, hogy nyíltan
elárulják a Föderációt, de zavarta őket a tehetetlenség, így végül
lemondtak posztjukról, és kiléptek a Csillagflottától, mert azt
remélték, ha már nincsenek olyan helyzetben, ahonnan tehetnének
valamit, kevésbé fog fájni a dolog. Azért nem ők voltak többségben, a
Csillagflotta pedig elkeseredetten igyekezett felkutatni, elfogni, és
hadbíróság elé állítani a Maquishoz csatlakozott dezertőröket. Volt
azonban egy másik ok is, ami miatt egy Csillagflotta-tiszt
csatlakozhatott a Maquishoz, de Peter erre nem szívesen gondolt, és meg
is volt rá a jó oka.
A szurdok szemben levő falába vágott nyílásból, amely egy nagyobb
barlangban berendezett hangár kijárata volt, egy kétszemélyes vadászgép
manőverezett ki a szakadó esőbe, majd légköri üzemmódban maradva
elindult hogy megtegyen néhányszor tíz kilométert alacsony magasságban
repülve, hogy ne közvetlenül a búvóhely fölött lépjen ki a légkörből.
Peter ha nagyon akarja, emlékezetébe idézhette volna, kik repülik a
gépet, kik végzik a soron következő felderítő repülést, de mi értelme
lett volna? Alig valamivel azután hogy a gép beleveszett a szürkeségbe,
halk nesz ütötte meg Peter fülét a barlangrendszerbe vezető járat
mélyéről. Lépések közeledtek, majd maradtak abba talán csak néhány
méterrel a férfi háta mögött. Nem fordult meg, itt nem kellett
ellenségtől tartania, és nagyjából sejtette is, ki érkezhetett. Mikor a
két fedetlen kar a mellkasa köré kulcsolódott, már tudta, megint igaza
van.
- Éreztem, hogy itt talállak. - hangzott fel egy női hang Peter füle
mellett, minek hallatán a férfi még ennyi idő után is megborzongott.
- Mindig itt álldogálsz, amikor esik. - folytatta a nő halkan.
- Szeretem az esőt. Azt remélem, talán megtisztul végre tőle a világ.
De sajnos az eső ehhez már kevés. Hiszen a könnyek sem segítettek.
Peter megfogta a mellkasa előtt összekulcsolt kezeket, pillantása
eközben végigfutott a nő bal alkarján látható forradáson. Az orvosnak
sikerült megmentenie a nő karját, a heg eltüntetésére azonban akkor nem
volt idő, azóta pedig... Nem számított igazán. Álltak egy darabig az
alázúduló eső sistergését hallgatva, majd a nő szólalt meg.
- Peter... Hová megyünk innen?
- Mindig van egy másik hely. Mint eddig is. Úgy látszik, ebben az
életben már csak egy dolog biztos, Pranss. Hogy eljön a pillanat,
amikor el kell hagynunk a helyet, ahol épp vagyunk. Most még csak
bolygókat, egyiket a másik után, de lesz majd amikor... Az életünket.
- Ne beszélj így...
- Az eső... Csak az eső... - mondta Peter a fejét rázva, majd
szembefordult a nővel. Pranss, vagy ahogyan a bajori kiejtést nem
ismerők ejtették a nevét, Pra Niass, bajori volt. Küzdelemben edzett,
sportos alkat, sötét haj, fekete szempár, bennük harmincegynéhány év
fáradt keserűsége. És szeretet. Peter magához húzta a nőt, szorosan
átölelte, és alig hallhatóan suttogott a sötét hajfürtök közé.
- Néha... Mostanában egyre többször, megkérdem magamtól, miért teszem
ezt?
- Mert idealista vagy. Mert még hiszel... Bizonyos dolgokban.
- A kérdés csak az, hogy miben... Nem hiszem, hogy van jó oldal, és
rossz oldal. Szerintem úgy kellene fogalmaznunk: az itteni oldal, és a
másik oldal. Nekünk is megvannak a magunk elvei, és a velünk szemben
állóknak is. Legyen az akár a Föderáció, akár Cardassia.
- A Föderációt még meg is érteném. Cardassiát azonban semmiképpen.
Habár ha jobban belegondolok, a Föderációt sem nagyon. Körömszakadtáig
ragaszkodnak egy békeszerződéshez, ami valójában csak a háború jellegét
változtatta meg. Persze elismerem, ez is eredmény, de nem mondhatnám,
hogy a cardassiaiak nagyon törik magukat a szerződés betartására. Fura
egy kompromisszum volt ez...
- Talán mert... Hagyjuk. Most nincs hangulatom a politikához.
- Akkor... Ha eleget csodáltad már az esőt, akár beljebb is mehetnénk.
- mondta erre Niass, és válaszra sem várva elkezdte a folyosó mélye
felé húzni Petert. A járat egy darabig sötétedett, ahogy fogyott a
bejáraton át érkező fény, majd elölről sárgás derengés erősödött
lassan. Egy kisebb beugróban két őr strázsált, egy-egy biccentéssel
üdvözölték az érkezőket, miközben azok elhaladtak mellettük.
A rejtekhelyet a Maquisk egy természetes barlangrendszerből építették
ki, kiegészítve a természetes termeket és járatokat néhány újabbal,
főleg kisebb, személyes hálófülkékkel. Összesen mintegy háromszázan
voltak a csoportban, de ebből csak jó nyolcvan a gyakorlott harcos, a
többiek menekültek voltak különböző helyekről, akik a csoporttól
reméltek védelmet. A három kiskapacitású yuriai teherhajó mellett volt
hat bajori vadászuk, három, a Föderációnál rendszeresített
négyszemélyes harci gépük, és egy ki tudja honnan lopott ferengi
siklójuk. A teherhajókat részben átalakították, tatrészükre jobb és
baloldalt egy-egy horgonyzóhelyet képeztek ki, amelyekre a görbületi
sebességre képtelen bajori vadászokat lehetett rögzíteni, így a három
hajó egyfajta mini-hordozóként is szolgált. A csoport ritkán hajtott
végre önálló akciókat, inkább támogatást adtak egy-egy összehangolt
támadáshoz, és persze, ha kellett, védekeztek. A cardassiaiak bejártak
ugyan a Semleges Zónába, de mivel nem hozhattak hadihajókat, így igazán
komoly támadásra soha nem kellett számítani a részükről. Főleg földi
osztagokkal próbálkoztak, meg persze a civil járműnek számító
teherhajókon becsempészett vadászgépekkel.
A táborban soha nem volt teljes a csend, mindig volt, aki épp
dolgozott, és aki pihent. A Maquisk nem voltak civilek, de katonai
szervezetnek sem igazán lehetett őket tekinteni. Voltak szabályaik,
bevett szokásaik, amelyeket a legtöbb csoport követett, de mindenütt
megvoltak a helyi sajátosságok is, többek között a feladatok egymás
közti felosztását, és a végrehajtásukra kijelölt időket illetően. Ezért
hát miközben Peter és Niass keresztülvágtak a termeken és folyosókon,
saját kis zuguk felé, a tábor nem tűnt annyira népesnek, mint amilyen
valójában volt, pedig még nem volt túl késő este, legalábbis a bolygó
saját ideje szerint. Mikor végül megérkeztek a jó öt hónapja szűkebb
otthonukul szolgáló kis sziklakamrába, és ledobták magukat priccseikre,
sokáig csak hallgattak mindketten.
- Valahogy olyan rossz érzésem van. - mondta Niass nagy sokára, -
Mintha valami azt súgná, el foglak veszíteni.
- Meglehet. - bólintott Peter, - Ha az a két hajó valóban errefelé
tart, és nem csak véletlenül, hamarosan komoly gondjaink lesznek. Harc
lesz. És bár eddig szerencsénk volt, a jövő mindig bizonytalan.
- A jövő az. De hogy a jelenben mi történik, arról mi dönthetünk... -
mondta erre Niass elmosolyodva, majd áttelepedett Peter priccsére.
- Éhes vagyok... - jegyezte meg Peter.
- Egy óra múlva még inkább az leszel... - mondta erre a nő, és hogy ne
hagyjon kétséget a jelenre vonatkozó terveit illetően, szenvedélyes
csókokkal vette elejét Peter további panaszainak.

- Hol? - kiáltott Peter a barlangrendszer alsó kijáratai felé siető
fegyveres csoport után.
- Két kilométerre a szurdok bejáratától. Egyelőre csak két rohamcsónak,
de a hármas vadász azt mondja, jön több is. - szólt vissza a
kérdezettek egyike.
Peter odébb húzódott egy megrakott kerekes targonca elől, amivel a
valamivel a teherhajók leszállóhelye fölötti kijárathoz siettek. A hegy
újra felmorajlott, ahogy a bolygó körüli pályára állt cardassiai hajók
egyikéről kioldott siklóbomba nem messze a rejtekhelytől felrobbant.
Egyelőre nem sikerült találatot elérniük, bár figyelemre méltóan közel
jártak hozzá. Peter remélte hogy a támadók csak néhány bombát hoztak,
ehelyett inkább földi osztagokkal akarják megostromolni a tábort. Azt
azért szerencsés momentumként könyvelhették el, hogy a jelek szerint a
támadóknak ki tudja miért, de nem voltak transzportereik, így a
felszínre jutás egyetlen módszereként a nyolcszemélyes rohamcsónakok
álltak csak rendelkezésükre. Újabb fegyveres csoport indult meg az alsó
kijáratok felé, és Peter már majdnem csatlakozott hozzájuk, de a csapat
vezérének kikiáltott Ossah hangja megállította.
- Várj... Van itt pár üzenet, aminek feltétlenül célba kell érnie.
Ossah néhány adatmodult kerített elő ruhája egyik zsebéből, és Peter
kezébe nyomta őket.
- Vidd a ferengi siklót. A támadóhajók megpróbálnak fedezni, míg
átjutsz a cardassiai vadászokon. A célszemélyt ismered...
Peter bólintott. Ezt a szerveződést is a bajoriaktól örökölték, a
csoportok csak egy-egy összekötőt ismertek a többi csoportból, ha
üzenetük volt egymás számára, ezen az egy emberen keresztül
juttathatták el azt a többiekhez.
- Sok szerencsét. Tudod, hol találsz minket... Ha egyáltalán lesz, aki
eljut odáig. - mondta még Ossah, majd elindult vissza a barlangrendszer
központi részébe, ahonnan folyamatosan érkeztek a megrakott targoncák,
és a csapathoz csatlakozott menekülők.
Peter az ellenkező irányba indult, a menedéktől kissé messzebb levő
barlanghoz, amit 'felső hangár'-nak neveztek. Ott tárolták a három,
görbületi hajtóművel is rendelkező támadóhajót, valamint a ferengi
siklót. A harci gépek közül az egyik most éppen a cardassiaiakkal
fogócskázott odafent, és adatokat továbbított azok ténykedéséről, a hat
bajori gépet egyelőre a kitöréshez tartogatták, hogy legyen mivel
fedezni a három teherhajót.
A cardassiaiak támadását nem lehetett éppen meglepetésszerűnek
nevezni, az yridiai gyártmányú teherhajó és a cardassiai
személyszállító már két napja haladt nagyjából a rendszer felé,
alacsony görbületi sebességgel. Ami azonban meglepetésként érte a
csapatot, az az volt, amikor a hajók hirtelen háromszorosára növelték a
sebességüket, ami egyáltalán nem volt szokványos dolog a szóban forgó
hajóosztályok esetében. A jelek szerint a cardassiaiak átalakították a
két hajót, hatékony ütőerőt képezve a kivénhedt teherszállítóból és a
veszélytelennek látszó kereskedelmi utasszállítóból. Ezért aztán
hirtelen nagyon sürgőssé vált a tábor kiürítése, amire az
előkészületeket megkezdték ugyan, de mivel a munkákat a támadók eredeti
sebességével számolva ütemezték, hirtelen nagy hátrányba kerültek.
Nagyjából félúton a felső hangár felé, Peter befordult egy
oldaljáratba, ami egy szűk hasadékon át kivezetett a szabadba. Nem volt
különösebb oka rá hogy így tegyen, de hamarosan kiderült hogy
szerencsés megmozdulás volt. Mikor fejét kidugva óvatosan kikémlelt a
hasadékon, még épp látta leereszkedni a cardassiai rohamcsónakot,
valamivel a felső hangár kijárata alatt. A közös csatornára kapcsolta a
nála levő kommunikátort, és halkan jelentette a helyzetet.
- Cardassiai rohamcsónak, háromszáz méterrel a felső hangár bejárata
alatt, épp most érnek földet. Jöjjön ide pár ember.
- A hármas vadász jelentette őket, már úton vagyunk. Hol vagy, Peter? -
érkezett valamelyik osztagvezető válasza.
- A 'vészkijáratnál'. A szélesebb folyosón mentek?
- Igen.
- Néhányan gyertek le ide, hátba támadjuk őket.
- Rendben.
Peter újra kikémlelt, a cardassiaiak ekkor oszlottak négy kétfős
csoportra, és kezdték meg az óvatos előrenyomulást a hangár sziklafalba
robbantott nyílása felé. Peter legszívesebben a nyomukba eredt volna,
de tudta hogy egyedül nem sokat tehetne. Szerencsére nem kellett túl
sokáig tétlenül várakoznia, hamarosan megérkezett a kért erősítés.
- Félúton járnak fölfelé... - súgta nekik Peter, majd minden további
nélkül útnak indultak.
Bár most nem esett, és a tegnapi viharért felelős felhőfront még nem
oszlott el teljesen, de a nap néha már ki- kibukkant a felhőfoszlányok
közül, rövid időszakokra megszüntetve a borongós szürkeséget. A
cardassiaiak, szokásos sötét öltözékükben eléggé elütöttek a hegyoldal
sárgásfehér szikláitól, feltéve, hogy nem éppen ezen sziklák
takarásában haladtak. A jelek szerint eltekintettek a műszeres
felderítéstől, és eléggé magabiztosan nyomultak előre, hiszen arra
számítottak, hogy a Maquisk a szurdok bejárata előtt földet ért
főerőikre koncentrálnak majd. Alapjában véve nem volt rossz terv, de a
rohamcsónakok nyomon követhetősége miatt elvesztette legfőbb előnyét,
az észrevétlenséget.
Peter és négy társa kissé széthúzódva lopakodtak a cardassiaiak
nyomában. Nem akartak túl korán támadni, a legjobb az lett volna, ha
csak akkor kell akcióba lépniük, mikor a csapat másik fele már a
hangárban van, és felülről tűz alá veheti a cardassiaiakat. Nem sokon
múlott hogy összejöjjön a dolog, de az egyik cardassiai pont akkor
pillantott hátra, mikor nem kellett volna, így észrevette az egyik, épp
fedezéket váltó Maquist. Egy másodperccel később már harcban álltak. A
cardassiaiak rögtön az elején veszítettek egy embert, de aztán gyorsan
meghúzták magukat a sziklák takarásában, és onnan tartották tűz alatt
az alattuk állást foglaló Maquiskat. Rövid időre állóháború alakult ki,
fézersugarak röpködtek mindkét irányból az ellenséges állások felé,
jobbára eredménytelenül. Peter nagyjából az arcvonal közepére került,
ketten valamivel alatta, ketten pedig fölötte foglaltak helyet a
hegyoldalon. Bár leginkább csak a lövések elől bujkáltak, azért
időnként sikerült néhány méternyit előrearaszolniuk. Azonban a
cardassiaiak sem tétlenkedtek. Peter épp egy neki szánt lövés elől bújt
vissza sziklája mögé, mikor futólag oldalt pillantva valami mozgásra
lett figyelmes a nála lejjebb elhelyezkedő két társán túl. Két
cardassiai közeledett a Maquisk felé, oldalról.
- Vigyázzatok, a bal oldalon... - szólt bele Peter a kommunikátorba, de
elkésett. Az oldalról érkező cardassiaiak, akik, míg a társaik
elterelték a Maquisk figyelmét, leereszkedtek a sziklák között, hogy
megfordíthassák a csata menetét, támadásba lendültek. Túl jó helyzetben
voltak ahhoz, hogy kudarcot valljanak, így Peter miközben igyekezett
olyan szikla fedezékébe menekülni, ami oldalról is védelmet nyújt,
hirtelen a csapat szélső emberévé változott. A megmaradt három Maquis
egymáshoz közelebb húzódva próbált szembeszállni az immár kétirányúvá
vált támadással, nem nagy sikerrel. Azonban az összecsapás ismét új
fordulatot vett. A cardassiaiak magasabban fekvő állása minden előzmény
nélkül a levegőbe repült, egy pillanattal később pedig a hangárba
küldött osztag vezetőjének vidám hangja szólalt meg a
kommunikátorokból.
- Vigyázat odalent... Érkezünk!
A robbanást a jelek szerint nem sok cardassiai élte túl, a fentről
érkező lövések eléggé megritkultak, így Peter és két társa elindult
fölfelé, miközben a hangárbeliek ereszkedni kezdtek. A két csoport közé
szorult maradék cardassiaiaknak nem volt esélye, nem találtak olyan
fedezéket, ami egyszerre takarta volna őket fentről és lentről is. A
két orvtámadó valamivel tovább húzta, de az erősítés megérkeztével a
Maquisk elég sokan lettek ahhoz, hogy gyűrűbe fogva őket, elbánjanak a
fedezék nélkül maradt két ellenféllel.
- Mindet elkaptuk? - kérdezte a fentről érkezett csapat vezetője. A
Maquisk gyors összesítést végeztek, és miután megállapították, hogy
nyolc cardassiai hever a környéken, elindultak felfelé a hangár
irányába.
Odafent időközben megérkezett a másik két gép személyzete, és épp
indulásra készítették elő a hajókat.
- Mikor indulunk? - fordult hozzájuk Peter.
- Amint a teherhajókat berakodják, és a visszavonulást fedező földi
osztagok is visszatértek. Két bajori vadász nyit a már fent levő
támadógéppel, utána megyünk mi. Te a teherhajókkal és a négy kísérővel
tartasz, majd odafent átrendeződünk, és a kettes vadász elkísér egy
darabig görbületi sebességen.
- Hogy áll a berakodás?
- Legfeljebb tíz perc még. A barlang alsó részét aláaknázzák, hogy az
ottani csapataink visszatérhessenek, a szurdok bejáratát pedig a bajori
vadászok tartják majd tűz alatt az utolsó percekben, miután kivontuk
onnan az embereinket. Nagyjából ez van. Menj, nézd meg, röpképes-e még
az a ferengi konzervdoboz.
Peter a kissé odébb várakozó siklóhoz ment, bepötyögte a nyitókódot a
jármű ajtaja melletti panelen, majd kissé meggörnyedve bebújt a
ferengik magasságához méretezett beszállónyíláson. A sikló készenléti
állapotban volt, csak a mikrofúziós reaktora működött alapjáraton, épp
csak annyi energiát termelve, amivel a számítógépmag és a hajó
biztonsági rendszerei működni tudtak. Miközben Peter nekilátott hogy
aktiválja a sikló görbületi meghajtását adó hajtóműmagját, gondolatai
egész máshol jártak. A támadás kezdetén Pranss csatlakozott az egyik
lefelé tartó osztaghoz, de az óta valószínűleg már visszatért hogy
segítsen felkészíteni a szállításra azt a néhány sebesültet, akik a
táborban lábadoztak. A nő nem tartozott az első vonalbeli harcosok
közé, ha épp nem volt emberhiány, nagyobb hasznát vették orvosi
ismereteinek. Az utat valószínűleg az egyik teherhajón teszi majd meg,
mert bár az utóbbi időben néha kisegített navigátorként egyik-másik
vadászgépen, a repülőszemélyzet most teljes volt. Legalábbis a támadás
kezdetén.
A ferengi sikló fedélzeti rendszerei éltre keltek, a világítással és
vezérlőpulttal együtt. Peter a száját elhúzva méregette a sikló
irányítására szolgáló két félgömböt, amit a ferengik nem átallottak
kormányműnek nevezni. Ismerte a sikló vezérlését, repült is már vele
néhányszor, de nem kedvelte különösebben. Viszont ez volt az egyetlen
civil jármű, amivel viszonylag feltűnés nélkül mozoghatott a Föderáció
területén.
- Kettes vadász hívja a siklót: hogy állsz, Peter? - kelt életre a hajó
kommunikációs rendszere.
- Minden rendben levőnek látszik. Én készen vagyok. - válaszolta Peter,
leülve a pilóta ülésébe.
- Akkor jó. Perceken belül indulunk. A teherhajók készen állnak, már
csak két osztag visszatérésére várunk, az itteni embereink is
visszatértek a hajókhoz. Mi előremegyünk, ahogy megbeszéltük, a
teherhajók vezetője majd jelzi, mikor indultok.
- Értettem. Sok szerencsét.
- Neked is, Peter.
Peter lezárta a sikló ajtaját, majd a pilótafülke ablakán át figyelte,
ahogy a két támadógép kihúz a barlangból, és minden cicoma nélkül az ég
felé fordítják cápaorrukat.
- Konvoj Egy hívja a ferengi siklót: hallom, egy darabig velünk
tartasz, Peter. - jelentkezett be a teherhajók irányításáért felelős
Maquis.
- Úgy néz ki. A fiúk épp most repültek ki, hogy megtisztítsák nekünk az
utat. Hogy álltok?
- Az utolsó osztag most jönnek lefelé a kijárattól a Konvoj Kettő felé.
A vadászaink a cardassiaiak felé tartó kettő kivételével elhúztak porrá
lőni a szurdok bejáratát, mindjárt jönnek vissza. Legfeljebb két perc,
és kirepülünk.
Peter legszívesebben megkérdezte volna, hogy Niass rendben
megérkezett-e valamelyik hajóra, és a konvojparancsnok el is nézte
volna neki a dolgot, de tudta hogy az effajta személyes kérdéseknek
nincs helye egy ilyen helyzetben. Ígyhát csak reménykedett hogy a nő
biztonságban visszatért a barlangrendszer alsó részén folyó
küzdelemből, és most a többiekkel együtt várja a felszállást.
- Figyelem, indulunk! - érkezett a konvojparancsnok üzenete.
Peter beindította a sikló légköri meghajtását, kivezette a hajót a
barlang nyílásán, majd széles kört leírva a sziklás hegyhát mögül
kiemelkedő teherhajók felé fordult. Azok egymástól nem messze, laza
kötelékben kezdték meg az emelkedést, valamivel előttük a négy bajori
vadász haladt. Peter bemanőverezte a siklót a yuriai hajók közé, és
hozzájuk igazította az emelkedési sebességet.
Néhány perc alatt maguk mögött hagyták a bolygó légkörének
felhőszintjét, a hajók körüli kékség elmélyült, végül feketévé
változott, és felragyogtak a csillagok. A konvoj majdnem egyenesen a
csata közepébe érkezett, az egyik oldalon az yridiai teherhajó próbált
megszabadulni az őket zargató két bajori vadásztól, a cardassiai
személyszállító pedig a felszínről visszatérő rohamcsónakokat
szedegette össze; a konvoj előtt a három harci gép küzdött öt
cardassiai vadásszal, amelyek közül négy nagyobbfajta, saját görbületi
hajtóművel rendelkező egység volt, egy pedig a bajori vadászokkal egy
kategóriába eső hajó. A konvojt kísérő négy vadász közül kettő
csatlakozott a küzdelemhez, kettő pedig a hajók mellett maradt fedezet
gyanánt. Az erőviszonyok kiegyenlítettnek tűntek, majd a cardassiaiak
hamarosan hátrányba is kerültek. A személyszállító begyűjtötte a
csónakjait, és sürgősen görbületi sebességre gyorsított, maga mögött
hagyva üldözőit, akik ekkor az yridiai hajót vették kezelésbe. Eközben
a négy nagyobb cardassiai vadász közül egyet sikerült megsemmisíteni,
és a kisebb gép is hamarosan gyorsan oszló tűzgömbbé változott. A
cardassiaiak azonban, immár nem először a rajtaütés során, újabb
meglepetéssel álltak elő. Nagy teljesítményű fézersugár vágódott a
csatázó vadászok közé, melynek forrása az yridiai teherhajó hátán
feltárult nyílásból kiemelkedő lövegtorony volt. A Maquis egységek
szétspricceltek a lövés elől, miközben a cardassiaiak által hordozóvá
átalakított hajó oldaláról két újabb vadász oldotta le magát, egy
harmadik pedig a raktér széles ajtaján lebegett ki. A vadászok újra
összecsaptak, az yridiai hajó pedig egy darabig eredménytelenül
lövöldözött a Maquis egységekre. Aztán a tüzérek rájöttek, hogy sokkal
könnyebb célpontot is választhatnának. Két könnyű vadászgép kivált a
harcból, és a teherhajók felé indult, ezzel egy időben pedig a hordozó
is tüzet nyitott. A yuriai hajókat nem harci manőverekre találták ki,
bár a Maquisk elvégeztek rajtuk néhány módosítást. A lövések
jelentősebb részét sikerült elkerülniük, miközben az őrizetükre hátra
maradt két vadász igyekezett elzavarni a szintén a teherhajókat támadó
két cardassiait, de a Konvoj Kettőt hamarosan közvetlen találat érte.
Bár a cardassiaiak fézere nem rendelkezett egy csatahajó energiájával,
néhány találat elég volt ahhoz, hogy lerombolja a teherhajók pajzsait,
védtelenné téve őket ezzel. Peter tehetetlenül nézte, ahogy a
narancsvörös sugár beeszi magát a Konvoj Kettő páncélzatába, egy kevés
izzó fémet szórva az űrbe. A hajó túlélte a találatot, de valószínűleg
sok levegőt veszítettek, és a hajó jelentős részét le kellett zárniuk,
az ott rekedt emberekkel együtt. A vadászok harca eközben váltakozó
sikerrel folyt, a Maquisk gyors egymásutánban két bajori vadászt
veszítettek, miközben ők maguk is két cardassiai vadászt semmisítettek
meg. A három harci gép közül egy, és a hozzájuk közelebb levő két
bajori vadász egyike az yridiai teherhajó ellen fordult, a lövéseik
szögéből nyilvánvaló volt hogy annak fézerütegét próbálják
megsemmisíteni. A konvojt rohamozó két cardassiai hajó egyikét
hamarosan találat érte, harcképtelenül, bukdácsolva indult vissza
hordozója felé, a másik pedig felhagyott a teherhajók zargatásával, és
inkább a Maquis vadászok ellen fordult. Az yridiai hajó eközben tovább
lőtte a konvojt, bár egy időre megpróbálkozott a feléje indult két
Maquis lekaszálásával, de ezzel továbbra sem járt sikerrel. A konvoj
eközben kissé széthúzódott, a cardassiaiak a hátul haladó Konvoj Hármat
szemelték ki új célnak. A teherhajó igyekezett menekülni, de a legtöbb
lövés a hajó egyre gyengülő pajzsán enyészett el. Azután eljött a
pillanat, mikor már semmi sem állt ellen a koncentrált energiának. A
cardassiaiak lövése a hajtóműegység alsó részén érte a yuriai hajót.
Egy pillanatig úgy tűnt, a hajó csak az alsó hajtóműblokkját veszti el,
de néhány másodperc múlva nyers plazma tört ki a felső hajtóműblokk
oldalán feltáruló hasadékból is. Azután egy éles villanás, és a Konvoj
Három megszűnt létezni.
A lökéshullám nagyot taszított Peter siklóján, ami valamivel a Konvoj
Három előtt haladt. Peter gyomra görcsbe rándult. A sebesülteket a
Konvoj Hármon szállították, ami azt jelentette, hogy Pranss is annak a
hajónak a fedélzetén kellett hogy legyen. Vagyis már nem él. Peter
ordítani tudott volna, de végül mégsem tette. Nem csak Niass veszett
oda, hanem rajta kívül még vagy kilencven másik bajtársuk is, és az ő
haláluk semmivel sem volt kevésbé tragikus, mint azé a nőé, akit Peter
kedvelt, mondhatni szeretett.
Az yridiai hajó lövegének ez volt az utolsó ténykedése, az ellene
induló köteléknek sikerült lerobbantania azt a teherhajó hátáról. A két
vadász visszafordult a többiek felé. A maradék cardassiai vadászok
számát sikerült további veszteségek nélkül a felére csökkenteniük.
- Vadászok, vissza, kapaszkodjatok fel, ideje elhúzni innen. A harci
gépek fedezzenek. Peter, indulás, kettes vadász, kísérd el a siklót. -
üzente a konvojparancsnok. A négy bajori vadász felosztotta maga között
a két megmaradt teherhajót, és miközben megkezdve a dokkolást,
folyamatos rádiókapcsolatba léptek hordozóikkal, Peter összerezzent.
Nem bírta megállni, hogy be ne szóljon a vadászok csatornájára.
- Pranss, te vagy az?
- Igen, Peter. Beress elesett odalent, be kellett ugranom helyette
navigátornak. Jól vagyunk... Ideje indulnod.
A kettes vadász ekkorra csatlakozott a ferengi siklóhoz, miközben Peter
Niass vadászgépének közvetlen csatornájára kapcsolt.
- Pranss...
- Tudom. De most menj! Majd találkozunk...
- Itt a kettes vadász, Peter te vezetsz. - jelentkezett Peter kísérője,
hangjából kiérződött a sürgetés. Peter úgy fordította a ferengi siklót,
hogy még egy pillantást vethessen a görbületi sebességre gyorsításhoz
készülődő konvojra. Valamivel mögöttük újabb cardassiai vadász robbant
fel, a megnyomorított Konvoj Kettő oldalán tátongó nyílás pereme még
mindig halvány vörösen derengett.
- Sajnálom... - suttogta maga elé Peter, majd a kísérőjét hívta - Adom
a koordinátákat, a sebességeteket igazítsátok hozzám.
A ferengi sikló egy szempillantásnyi időre látszólag végtelen
hosszúságúra nyúlt, ahogy a görbületi hajtómű elképesztő gyorsulása a
fényhatáron túlra rántotta, majd eltűnt egy halvány villanásban. A
kettes vadász egy fél másodperccel lemaradva követte.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. CsillagIdő 49382.4.
Üzenetet kaptunk a Deep Space Nine-ról, hogy a Cardassiai Semleges Zóna
mentén végzett őrjáratozást felfüggesztve, teljes sebességgel induljunk
vissza az állomásra. Bár az üzenetben ez nem szerepel, gyanítható hogy
új feladatot kapunk, a sietségből ítélve eléggé jelentőset."

Solo kilépett a hídra a készenléti helyiségből, és egy gyors
pillantással felmérte a helyzetet. Queue jelentéseinek hangvételéből
nem igazán lehetett kitalálni, most éppen miért kéri a hídra a
kapitányt, azért-e mert egyszerűen csak elérték a kijelölt célt, vagy
hogy a kapitány jelen legyen, mikor a hajó megsemmisül
reaktorburok-átszakadás következtében. Queue ilyen volt és kész,
származása erősen rányomta bélyegét minden cselekedetére, Solo pedig
kissé belefáradt már hogy időről időre első tisztje orra alá dörgölje
észrevételeit. Amíg az minden egyéb tekintetben kifogástalanul végezte
munkáját, minek idegesítsék egymást feleslegesen ilyen jelentéktelen
dolgokkal? A főernyőn látható kép szerencsére eléggé egyértelmű volt: a
nagyítás nélkül még elég kicsiny, de szemmel láthatóan növekvő Deep
Space Nine foglalta el a kilátóernyő közepét.
- Becsült érkezési idő nyolc perc, bármelyik felső pilon a miénk. -
mondta Queue, miközben áttelepedett a kapitányi székből a mellette levő
első tisztibe. Solo lezökkent mellé, és gondolataiba merülve,
szórakozottan bámulta a főmonitort. Az egész hazafelé vezető úton
érezte a legénység feszültségét, ennek észrevételéhez még T'Kris
segítségére sem volt szüksége. Nem volt szokatlan, főleg egy ilyen
környéken, mint a cardassiai határvidék, hogy csak így, nagy hirtelen
visszarendeltek egy-egy hajót, semmit sem mondva az okáról. Az Árpád is
átélt már nem egy hasonló eseményt, de... Nem voltak hozzászokva, ez
tény. Solo az Árpád szolgálatba állása óta a hajón szolgált, a
különböző hajókról összeverbuvált személyzet legénységgé kovácsolódása
a szeme előtt zajlott le, így mostanra már elég jól értette azokat a
jeleket, amelyek a legénysége hangulatáról árulkodnak.
Nem sokan ismerték egymást azelőtt hogy a hajóra kerültek, és nem
volt véletlen hogy pont ők alkották az Árpád legénységét. Bár senki sem
mondta ki, mégis nyílt titok volt hogy az Árpád-ra kerülést ki kellett
érdemelni. Bizonyos értelemben mindenképpen. Azt azért túlzás lett
volna állítani, hogy az Árpád-on szolgálni valamiféle büntetés lenne,
azokkal akik végképp nem illettek a Csillagflotta kötelékébe, másképp
bántak. Ezeknek az emberek egy része egyszerűen csak egy kicsit...
Kilógott a képből. Valamilyen, a származásukra visszavezethető
jellegzetesség miatt, múltjuk bizonyos részletei miatt, vagy éppen
különcségük következtében. Nem annyira hogy alkalmatlanok legyenek a
szolgálatra, akkor semmi keresnivalójuk nem lett volna a flottánál. De
ahhoz éppen eléggé, hogy feletteseik egy idő után besokalljanak tőlük,
és erős késztetést érezzenek arra, hogy minél több fényévet gyűjtsenek
maguk, és a szóban forgó személy közé. Egyesek szerint halva született
ötlet volt a hozzájuk hasonlókat egy hajóra gyűjteni, de a gyakorlat
kezdte bebizonyítani, hogy az Árpád legénysége, néhány kivétellel,
sikeresen képes együtt dolgozni. Ez többek között talán annak volt
köszönhető, hogy azok, akik egy úgymond 'fegyelmezett' hajón csak
elutasítással találkoztak eddig, itt kibontakoztathatták képességeiket,
és kiderült hogy sokkal értékesebbek, mint azt egynémely 'finnyásabb'
felettesük valaha is gondolta volna róluk.
- Felkészülni a dokkolásvezérlő rendszer szinkronizálására.
Queue hangja kirángatta Solot gondolatai közül. A kapitány egy
pillanatig farkasszemet nézett az időközben már az egész főmonitort
betöltő űrállomással, majd megszólalt.
- Parancs visszavonva. Kormányos, lassítson az automatikus dokkoláshoz
szükséges sebesség felére.
Queue méltatlankodva pillantott Solora, aki jelentőségteljes pillantást
vetett első tisztjére.
- Mit szólna egy kézi dokkoláshoz, Mr. Queue?
A parancsnok egy vállrándítással jelezte, hogy benne van a dologban,
majd előrement a műveleti tiszt és a kormányos pultja közé.
- Automatikus dokkolásvezérlés továbbra is készenléten. - pillantott
fel Tzc hadnagy a műveleti konzolról a valamivel mögötte és kissé
jobbra álló Queue felé. Az mintha meg sem hallotta volna a jelentést,
alaposan megszemlélte a lassan közeledő állomást, majd Realdyhez
fordult.
- Folytassa a dokkolási előkészületeket addig a pontig, ahol a
dokkolásvezérlőnek kellene belépnie.
A hadnagynő oldalra sandított, először nem akart hinni a fülének. A
dokkolásvezérlő nagyon kis hibahatárral dolgozott, onnan, ahol átveszi
a vezérlést, szinte alig marad idő a manőverezésre. Főleg nem, ha az
utasítások kiadása és végrehajtása az emberi reakciók sebességével
történik. Azonban szó nélkül teljesítette a parancsot. Queue közelebb
húzódott a kormányospulthoz, fél szemmel annak kijelzéseit, fél szemmel
pedig a főmonitor szolgáltatta képet figyelte.
- Pozícióban vagyunk, dokkolási sebességen. - jelentette Realdy
kisvártatva.
- Sebességet hatvan százalékkal csökkenteni. - rendelkezett Queue -
Minden navigációs fúvókából kérek egy egy másodperces impulzust. Ettől
kezdve nem kérek szóbeli visszaigazolást.
Realdy csendben teljesítette a parancsot.
- Sebességvektort és háromtengelyű helyzet-meghatározást a
segédpanelre. ... Mínusz két fokos korrekciót az 'Y' tengely körül. Két
méter per másodperc sebesség. - Queue mostantól már leginkább a
műszerekre figyelt, miközben az Árpád besiklott a Deep Space Nine
dokkolókarjai közé - Alapsík-korrekciót, pozitív irány, egy másodperc
kiegyenlítetten.
Az Árpád valamelyest 'feljebb' emelkedett az állomáshoz képest,
miközben ellebegett a kiválasztott dokkolókar mellett.
- Sebesség fél méter per másodperc! ... Plusz egy fokos korrekció a 'Z'
tengely körül. Alapsík-korrekció, pozitív irány, hattized másodperc,
kiegyenlítetten. ... Figyelem, sebességnullázásra készülj... Nullázás!
Az Árpád megállapodott az állomáshoz képest, a dokkolókar
rögzítőegysége és a hajó fogadógyűrűje között alig néhány méter
távolság maradt. Queue egy hosszú másodpercig tanulmányozta a
kormányospult kijelzőit.
- Tengely menti elmozdulás, adatsort diktálok. 'X' tengely, negatív,
héttized másodperc, 'Y' tengely, pozitív, négytized másodperc, 'Z'
tengely, pozitív, hattized másodperc, minden tengely mentén
kiegyenlítetten. Végrehajtható.
Az Árpád testén egyszerre legalább egy tucat manőverező fúvóka kelt
életre a másodperc tört részéig, rögtön utána pedig az ellenkező
hatóerejű fúvókacsoportok szólaltak meg ugyanennyi időre.
- Végső korrekció, 'X' tengely melletti elmozdulás, negatív irány
héttized másodperc, kiegyenlítetten. Mr. Tzc, képet az állomás
dokkolócsonkjáról, rávetítve a dokkológyűrű relatív pozícióját.
A főmonitoron megjelent a dokkolókar hengeres, kitolható középső része
szemből, körülötte pedig egy fehér gyűrű, és néhány pont, ami az Árpád
dokkolórendszerét jelképezte. A csonk és a gyűrű között szabad szemmel
nem lehetett középponteltérést felfedezni.
- Dokkológyűrű csatlakozópontjait felszabadítani. Kérhetik a
dokkolócsonk kitolását. - mondta végül Queue, majd dolga végeztével
visszasétált székéhez, és úgy huppant bele, mintha az imént nem is egy
számítógépet megszégyenítő dokkolási manővert hajtott volna végre. Nem
volt véletlen a hídon beálló döbbent csend.
- Az állomás visszaigazolta a helyzetünket. Dokkolócsonk kitolása
folyamatban, összekapcsolódás tíz másodperc múlva. - jelentette Tzc.
- Ez szép volt, Mr. Queue. - szólalt meg Solo felállva, - Szóljanak be,
hogy megjöttünk, további utasításra várunk. Mivel nem tudjuk meddig
maradunk, egyelőre mindenki marad a fedélzeten, kivéve a
készletfrissítést végző csapatot. A készenléti helyiségben leszek. Öné
a híd, Mr. Queue.
Ezzel Solo elhagyta a hidat. Queue a száját elhúzva nézett utána, a
jelek szerint nem volt túlságosan elragadtatva az enyhe dicsérettől.
'Hiába teljesítek halandó testbe börtönözve is emberfelettit, ennyi a
hála? De hát mit is várhatnék ezektől a szánalomra méltó lényektől.' -
füstölgött magában, miközben elfoglalta a megüresedett kapitányi
széket.

Sisko, irodájának ovális ablaka előtt állva bámulta a kint fénylő
csillagokat, háttal az ajtónak, amin át Dax a helyiségbe lépett.
- De miért pont a 'kísérlethajó'-t?! - jajdult fel Sisko, első tisztje
felé fordulva.
Az elnevezés hallatán Jadzia arcán széles mosoly terült el, melynek
látványa a kapitány zord arckifejezését is meglágyította kissé.
- Benjamin... Nem egészen értem, miért csinál ebből ekkora ügyet.
- Hogy miért? Mert álmatlanul forgolódom az ágyamban éjszaka, ha tudom,
hogy az Árpád nem éppen valamelyik dokkolókar végén pihen. Most meg egy
ilyen feladatot akarnak rábízni.
- Ugyan... Már vagy tíz hónapja annak, hogy az Árpád-ot
ideirányították, és... Jó, kezdetben valóban voltak velük gondjaink, de
gondoljon csak bele: ennyi idő alatt háromszor kaptak új kapitányt, a
legénységnek jóformán megszokni sem volt ideje őket. Nem éppen
zökkenőmentesen oldották meg a rájuk bízott feladatokat, ez igaz. De
megoldották őket, és nem is rosszul, ezt el kell ismernie. Ha ehhez
hozzáveszi, hogy a legénység átlagéletkora alig éri el a harminc évet,
ezelőtt még sosem dolgoztak együtt... És ne felejtse el azt sem, hogy a
harmadik kapitányuk végre olyasvalaki, akit hosszabb ideje ismernek.
- Igen de...
- Legyen már egy kicsit rugalmasabb. Azt nem mondom, hogy az Árpád nem
szolgált rá a 'kísérlethajó' gúnynévre, de nem kellene csak azért eleve
előítéletekkel viseltetni iránta, mert a legénysége nem éppen a
legpéldásabb viselkedésű, átlagos Csillagflotta-tisztekből kerül ki. Én
is tudom, hogy vannak közöttük fura alakok... - Dax szemöldöke ekkor
egy pillanatra a magasba szaladt, és mosolyogva megrázta a fejét - De
azért ennél jobban kellene bíznia bennük.
- Miért van olyan érzésem, hogy nagyon a szívén viseli annak a hajónak
a sorsát?
- Talán, mert így van.
- Hát jó, Öregember. - sóhajtott végül Sisko - Megpróbálok, ahogy ön
mondta, előítéletek nélkül, szembenézni velük. Jöjjön, azt hiszem már
várnak ránk a tanácsteremben.

Solo, Queue, Beney és Norres csendben várakoztak az állomás egyik
tanácstermében. Mivel még mindig nem tudták mire számíthatnak, nem
voltak épp a legnyugodtabbak, talán csak Queue kivételével, aki
meglehetősen egykedvűen fogadta a legtöbb dolgot, ami egy világéletében
halandó valakit izgalommal, vagy épen aggodalommal töltött volna el. A
helyiség egyik ajtaja feltárult, és rajta keresztül Sisko és Dax
érkeztek a tanácsterembe.
- Uraim... - pillantott végig a kapitány az érkeztére vigyázzba
merevedő tiszteken, - Foglaljanak helyet.
Az Árpád legénysége az asztal egyik oldalán gyülekezett, Sisko és Dax
velük szemben ültek le.
- Gondolom, meglepte önöket ez a hirtelen visszarendelés. Meg kell
mondjam, engem nem kevésbé, de mivel jelenleg az önöké az egyetlen
olyan hajó a szektorban, ami nem végez különösen magas prioritású
feladatot, önökre esett a Főparancsnokság választása. - kezdett bele az
eligazításba Sisko, - Az sem szokványos dolog hogy közvetlenül az
állomásparancsnoktól kapjanak új megbízatást, de ez a küldetés
megkövetel némi titoktartást, ezért is kérettem ide csak négyüket az
Árpád teljes tiszti kara helyett. Az önökre váró feladat alapjában véve
egyszerű: találkozniuk kell egy informátorral, egy
Csillagflotta-tiszttel, és bizonyos információkat kell átvenniük tőle.
Ami kissé érdekesebbé teszi a feladatot, azok a találkozó körülményei.
A szóban forgó informátorunk ugyanis beépített ügynök, meglehetősen
hosszú ideje sikerült a Maquisk bizalmába férkőznie, ezért nem
kockáztathatjuk, hogy társaiban ennyi idő után bármiféle gyanút
ébresszünk. Az emberünknek csak egy rövid üzenetet sikerült eljuttatnia
hozzánk, mely egy naprendszer nevéből, egy csillagászati azonosítóból
és egy időpontból állt. Ezen kívül tudjuk még az ügynökünk megközelítő
helyzetét a Cardassiai Semleges Zónában. A naprendszer mintegy nyolc
fényévnyire van a határ Föderációs oldalán, a csillagászati azonosító a
Hugoron-ködöt jelöli, a dátum pedig egy mától nyolc napra levő időpont.
Kíváncsi lennék, mit gondolnak minderről.
- A Hugoron-köd...- tűnődött el Solo, - Eléggé különlegesnek mondható,
ha szabad ezzel a hasonlattal élnem leginkább egy kozmikus palacsintára
emlékeztető kiterjedésű objektum, és majdnem egyharmada a Semleges
Zónába nyúlik. A bolygó, amely az üzenetben szerepelt, az ügynökünk
utolsó ismert pozíciójából nézve a köd mögött van?
- Igen. - bólintott Sisko.
- Akkor a dátum valószínűleg azt az időpontot jelöli, amikor az
emberünk a megadott bolygó felé haladva belép a ködbe. - jelentette ki
Solo.
- Ami ideálisnak mondható egy olyan találkozó lebonyolítására, amelyet
el akarnak rejteni a kíváncsi tekintetek elől. - tette hozzá Beney.
- Valóban - értett egyet Sisko - Csakhogy ha egy hajó egyszerűen
odarepül, eltűnik a ködben, majd néhány óra múlva újra felbukkan, a
nyomában az ügynökünk hajójával, nem sok fantázia kell ahhoz, hogy
valaki kitalálja, mi történhetett. A Főparancsnokság úgy gondolta,
valamivel jobb megoldás, ha a találkozóra kiküldött hajó csak átrepül a
ködön, mintha egy, a túloldalon levő célpont felé tartana. Csak éppen
nem találtunk igazán elfogadható alibi-célpontot. De a jelek szerint
néha azért nekünk is lehet szerencsénk. Alig néhány órával az önök
visszarendelése után segélykérő jelzést fogtunk egy boliai
személyszállítótól. Görbületi hajtóműhiba miatt ki kellett ereszteniük
a teljes hajtóműplazma-készletüket, de így sem tudták elkerülni, hogy a
hajtómű komolyabb károkat szenvedjen. Nincsenek közvetlen
életveszélyben, van energiájuk, a burkolatuk sértetlen, az
impulzushajtóművük működik, csak éppen görbületi meghajtás nélkül
maradtak több fényévnyire a legközelebbi lakott helytől. És ami talán a
legfontosabb: mintegy hat fényévnyire vannak a Hugoron-köd másik
oldalán. Ebből már össze is áll a terv: az Árpád, rakterében néhány
egység hajtóműplazma-összetevővel, valamint pótalkatrészekkel,
mentőakcióra indul a Hugoron-köd túloldalára. Mivel az akció viszonylag
sürgős, nincs ideje megkerülni a ködöt, ami a boliai hajó jelenlegi
pozícióját alapul véve napokig tartana, inkább átvág rajta, ami csak
két-három fényórányi távolság, vagyis tízegynéhány órányi
impulzussebességű utazást jelent. Segítséget nyújt a boliai hajónak,
amivel mához képest négy-öt nap múlva végez. Elindul visszafelé az
állomásra, igaz nem éppen egyenes vonalban, ismét csak a ködön
keresztül, mert miért vesztegesse az időt a megkerülésével. És
nagyjából akkor, mikor úgy tíz-tizenöt fényórával odébb egy Föderációs
ügynök belép a ködbe, az Árpád szintén ugyanezt teszi, a két eseménynek
azonban látszólag semmi köze egymáshoz.
- Tíz fényórával odébb? - kérdezte Solo.
- Igen. Ez az egyik leglényegesebb pontja az egész álcázási manővernek.
Nevezetesen hogy a két hajó nagyjából egy időben lép be a ködbe, és
csak annyi időt töltenek el odabent, ami az áthaladáshoz szükséges, így
senki sem gondolhat arra, hogy találkoztak, hiszen távolabb voltak
egymástól, hogysem le tudtak volna bonyolítani egy találkozót a
rendelkezésre álló idő alatt.
- Mint ahogy éppen ezért nem is tudunk. - mutatott rá Queue, némi éllel
a hangjában.
- Ha az Árpád is impulzussebességgel hajtja végre az átkelést, valóban
nem. - szólalt meg ekkor Dax -Csakhogy...
- Na várjunk csak. - vágott a szavába Norres - Remélem, nem arra céloz,
hogy görbületi meghajtást használjunk egy köd belsejében?!
- Pedig pontosan erről van szó. - bólintott Dax.
- Képtelenség.
- Korántsem. Csupán nem bevett gyakorlat. De egyáltalán nem lehetetlen.
Egy, a szokványostól eltérő geometriájú görbületi mező, egy kissé
megerősített navigációs deflektor, és némi többletteljesítmény
segítségével megoldható stabil görbületi sebesség elérése egy köd
belsejében is. Előzetes számításaink szerint akár ötös görbülettel is
lehet haladni, ideális körülmények között.
- Nem szokványos görbületi mező... - tűnődött Norres - Vagyis nem kettő
vagy négy gondola által generált szimmetrikus mezők. Nekünk viszont
három gondolánk van, aminek köszönhetően a hajót mozgató görbületi mező
geometriája minden, csak nem szokványos.
Dax elmosolyodva amolyan 'ezt sem én mondtam' pillantást vetett a
főmérnökre.
- Szeretném látni a számításokat. - mondta Solo, mire Dax az Árpád négy
tisztje elé csúsztatott egy-egy jegyzetfüzetet. Miközben azok az
adatokat tanulmányozták, Dax folytatta.
- Ezek csak hozzávetőleges számítások, az Árpád-ra vonatkozó pontos
egyenleteket most ellenőrzik, figyelembe véve a hajó sajátosságait és
képességeit. Legfeljebb két órán belül meglesznek a pontos értékek, és
az elérésükhöz szükséges rendszermódosítások tervei is.
- Amint minden szükséges adat rendelkezésre áll, és elkészültek a
berakodással, indulnak. - vette át a szót Sisko - A művelet első fele,
vagyis a mentőakció, nyilvános. A találkozó azonban a legszigorúbb
titoktartási kötelezettség alá esik. Önökön kívül senki más nem lehet
jelen az ügynökünk hajójának fedélzetre vételekor, senki más nem
beszélhet vele, nem is láthatja őt. A legénység többi tagja számára
csak a legminimálisabb információ adható ki, az eseményekhez nem
szükséges magyarázatot fűzniük. A fedélzetre veszik az ügynököt,
átveszik tőle az adatokat, majd útjára bocsátják, és sürgősséggel
visszatérnek az állomásra. Ennyi a feladatuk, és nem több.
- Értettük, uram. - bólintott Solo.
- A szükséges adatokat rendelkezésre állásuk után azonnal továbbítjuk a
hajójukra. - mondta Dax.
- A berakodás már megkezdődött. ... Az eligazításnak vége, köszönöm.
Visszatérhetnek a hajójukra. - szólalt meg Sisko felállva. Az Árpád
legénysége is felállt, odabiccentettek a kapitánynak és Daxnak, majd
kisorjáztak a helyiségből.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. CsillagIdő 49390.6. Mintegy
három napja hagytuk magunk mögött a Deep Space Nine-t, már áthaladtunk
a Hugoron-ködön, egyelőre impulzusmeghajtással téve meg az azon
átvezető utat, és becsléseink szerint tizenkét órán belül elérjük a
boliai utasszállítót. Norres parancsnokhelyettes és a boliai hajó
főmérnöke több beszélgetést folytattak már le, összeállították a
javítási tervet, így ha minden jól megy, a javítások csak rövid időt
vesznek majd igénybe."

Queue néha nagyon érezte a különbséget korábbi életformája, és a
mostani, halandóként tengetett élete között. Például jelen pillanatban,
mikor a másodpercek ólomlábakon vánszorogtak, miközben Queue a
kapitányi székben ücsörgött. Három nap... Említésre sem méltó idő egy
Q-nak, de elképesztően hosszú egy tétlenségre kárhoztatott emberi
lénynek. A parancsnok körülpillantott a hídon, majd bosszankodva
elhúzta a száját. Rajta kívül alig páran lézengtek idefönt, aki csak
tehette, igyekezett érdekesebb elfoglaltságot találni a főmonitoron
hátrafelé száguldó csillagok látványának bámulásánál. Solo,
kapitányként átruházhatta az ügyeletet első tisztjére, de Queue csak
indokolt esetben adhatta volna tovább a parancsnokságot, hogy elhagyja
a hidat. A parancsnok nagyot sóhajtva hajtotta hátra a fejét a szék
fejtámaszára. A jelenlegi helyzete nagyon jól példázta viszonyát a
hajóhoz és személyzetéhez. Itt ült középen, körülötte egy üres sáv, és
csak azon túl L'Roy, és Tzc a pultjaiknál, és Beney a taktikai
konzolnál. Pedig igazán nem rajta múlik, nem tehet arról, hogy
születéstől fogva halandó társai nem érthetik meg milyen érzés
kitaszítottként élni, egy szánalmas, halandó teremtmény testében.
Toleranciáról, megértésről papolnak, de eközben folyton a szemére vetik
azt, ahogyan a körülötte levő, alacsonyabb rendű lényekhez viszonyul.
Zavarja őket, ez nyilvánvaló.
Volt azonban viselkedésében valami, amiről nem szívesen vett
tudomást. Hiszen annyira jellemző volt a halandókra, annyira... Emberi.
Nehezen ismerte el, még saját maga előtt is, hogy a körülötte nyüzsgő
szánalmas lényekre zúdított gőgjének és lenézésének jó része már csak
színlelés volt. Dacból megőrzött utóképe annak, amit Q-ként érzett
minden, a haladókhoz hasonlatos korlátozott élőlény után. Vonakodott
elfogadni, hogy az emberek között töltött nyolc év erősen rányomta
bélyegét viselkedésére, a világért sem lett volna hajlandó levetni azt
a rideg, arrogáns álarcot, ami mögé a Q-lét öröksége gyanánt rejtette
el igazi arcát. Ezzel ugyanis be kellett volna ismernie, hogy, amibe
még belegondolni is szörnyű, a halandóknak is vannak irigylésre méltó
vonásaik, olyan tulajdonságaik, amelyekkel valószínűleg soha egyetlen Q
sem fog rendelkezni. De valahol mélyen munkálkodott benne ez az érzés,
és gyengébb pillanataiban megfordult fejében a gondolat: mi lenne, ha
elfogadná végre a sorsát, és végérvényesen csatlakozna azokhoz, akik
között mindeddig remeteként élt. Az ehhez szükséges megalázkodás
gondolatát azonban elviselhetetlennek tartotta. Legalábbis ezt
bizonygatta magának.
Halk torokköszörülés ütötte meg Queue fülét valahonnan hátulról. A
parancsnok először Beneyt gondolta a hang forrásának, de egy pillanat
múlva rájött hogy a hangfekvés nem igazán illik a romulan formát
előnyben részesítő alakváltóhoz. Kíváncsian fordult hát hátra, miközben
újra felhangzott az inkább nőre valló hang. Mikor megpillantotta, első
gondolata az volt, hogy az ördögben nem vette észre Beney a taktikai
emelvény jobb hátsó részén álldogáló lányt. A jövevény fiatal volt,
földi években számolva tizenkilenc-húsz éves lehetett legfeljebb.
Egyszerű pasztellszínű ruhát viselt, sima szálú szőkésbarna haja a
vállát érte, arcának magával ragadó kedvessége még a jelen pillanatban
fölöttébb morózus hangulatú Queuet is megérintette. Különösen mikor a
lány elmosolyodott. Beney kérdőn felvont szemöldökkel méregette a
mellette elbámuló Queuet, majd oldalt pillantott. Mikor észrevette a
tőle néhány méternyire álló lányt, lelki szemei előtt egy másodperc
alatt elvillantak a hajó legénységi tagjainak arcvonásai, majd mikor
megállapította hogy a lány egyikükkel sem azonos, jobb kezével fézert
rántott, a ballal pedig aktiválta kommunikátorát.
- Beney a biztonságiaknak: behatolási riadó! Kérek egy osztagot a
hídra!
Queue nagyot sóhajtott, majd kelletlenül, de amint azt a protokoll
megkívánta, megszólalt.
- Vörös készültség. A kapitányt kérem a hídra.
Solo, alig egy ütemnyivel lekésve a szirénák megszólalását, rontott ki
a készenléti helyiségből. Lexandro és két másik biztonsági valamivel
később érkezett, igaz, nekik nem a szomszéd helyiségből kellett
kilépniük. A lány mindeközben türelmesen várakozott, mintha pontosan
tudta volna, milyen események lejátszódását váltja ki megjelenése, és
éppen ezért nem akarná megzavarni a forgatókönyvet. Végül, mikor
teljesnek ítélte meg a létszámot, Solo felé fordult, aki már épp szóra
nyitotta a száját.
- Q vagyok. De ha gondolják, szólíthatnak nyugodtan Amandának.
A lány szavainak hatására a híd egy pillanatra állóképpé merevedett.
Queue mozdult először, felállt a kapitányi székből, odasétált a
lányhoz, és körbejárva alaposan szemügyre vette.
- Nem ismerlek. - jelentette ki végül.
- Mert nem ismerhetsz. Azután... Születtem, hogy téged száműztek. -
válaszolta Amanda.
- Születtél?! - kérdezte Queue gúnyosan - Ezt meg hogy érted?
- Később majd visszatérünk erre, rendben? De most azt hiszem, a
kapitányod szeretne választ kapni néhány kérdésére.
- A kapitányom... - morogta Queue Solora pillantva, majd vállat vont,
és odébb húzódott.
Solo újra szólni akart, de Amanda feltartott ujjának láttán becsukta a
száját.
- Az vagyok, akinek mondtam magam. - kezdte a lány - Nincs okuk az
aggodalomra, nem önök vagy a hajójuk miatt érkeztem. Egyetlen
személlyel kellett találkoznom, az pedig ő. - fordult Queue felé.
- Mi célból? - kérdezte Solo.
- Hogy átadjam neki a Kontinuum üzenetét.
- Éspedig? - érdeklődött Queue.
- Változások vannak készülőben. Újraértékeltünk néhány dolgot... Többek
között a te ügyedet is. A Kontinuum hajlandó visszaadni képességeidet.
Bizonyos feltételek mellett.
Queue szemmel láthatóan bizonytalanná vált. Egészen emberi módon állt
egyik lábáról a másikra, miközben le sem vette a szemét a lányról.
Solo, ha bárki megkérdezte volna tőle, szerinte mit válaszolna első
tisztje egy ilyen helyzetben, habozás nélkül rávágta volna: azt hogy
'elfogadom'. De a jelek szerint nem ismerte még elég jól Queuet.
- Mik azok a feltételek? - kérdezte a parancsnok.
- Elhatárolódsz azoktól az eszméktől, amelyeket korábban követendőnek
tartottál, haladéktalanul visszatérsz a Kontinuumba, és beszüntetsz
minden kapcsolatot a száműzetésed során megismert halandókkal. -
sorolta szenvtelenül Amanda.
- Azonnal kell döntenem?
- Nem. - rázta meg a fejét a lány, és az érzelmek visszaköltöztek az
arcára - Sőt szeretném, ha nagyon alaposan átgondolnád a döntésedet.
- Szeretnéd? Te?
- Igen. Tudod, nem is olyan régen még én is... Halandó voltam.

Az Árpád tanácsterme majdhogynem üres volt. Solo ült az asztal egyik
végén, tőle jobbra és balra pedig, az asztal hosszabb oldalai mentén
Queue és Amanda, egymással szemben.
- Szóval, mi ez az egész? - nézett a kapitány hol a lányra, hol első
tisztjére.
- Nem több és nem kevesebb, mint amit nemrégiben már elmondtam. Q...
Vagyis Queue, ha ő is úgy gondolja, visszakaphatja képességeit a
Kontinuumtól.
- Mik azok a bizonyos 'eszmék', amelyeket említett? Talán azok miatt
száműzték öt annak idején?
- A második kérdésére igen a válaszom. Az elsőre adandó válasz azonban
nem hinném, hogy magukra tartozna. - mondta Amanda, és a hangjának
barátságtalan, rideg csengése szöges ellentétben állt azzal a fiatal
lánnyal, akit Solo maga előtt látott. De végtére is egy Q-ról volt szó,
így egyáltalán nem volt meglepő a dolog.
- A hídon azt említette, korábban halandó volt. Önt is száműzték?
- Nem. Ahogy mondtam, én csak néhány éve születtem. Azt akarom ezzel
mondani, csak ennyi ideje rendelkezem a Q-Kontinuum lakóinak
képességeivel. A szüleim a Kontinuum tagjai voltak, mindketten egy
új... Nevezzük mozgalomnak... Tehát egy új mozgalommal szimpatizáltak.
Úgy döntöttek, egy időre a Földre költöznek, és a halandók életét élik,
mint két független ember. A Kontinuum azzal a kikötéssel tette ezt
lehetővé a számukra, hogy ott tartózkodásuk során nem használják
képességeiket. ... Valamilyen okból megszegték ezt az ígéretet, hogy
önként, vagy kényszerből, nem tudom. A Kontinuum pedig kivégezte őket.
Rövid csend ereszkedett a tanácsteremre, Amanda most egyáltalán nem úgy
nézett ki, mint egy Q.
- Én magam nem igazán emlékszem arra az időszakra, akkor még nagyon
fiatal voltam. Emberi nevelőszülőkhöz kerültem, tizennyolc éves koromig
velük éltem, teljesen hétköznapi emberként. A változások akkor
kezdődtek. A Kontinuum észlelte a bennem ébredező erőket, és elküldték
értem Q-t.
Queue arca egy pillanatra meglepetést tükrözött, ő nyilván pontosan
tudta, a Kontinuum melyik tagjáról beszél Amanda.
- Az ő feladata volt hogy eldöntse, alkalmas vagyok-e a Kontinuumhoz
való csatlakozásra, vagy jobb, ha elpusztítanak. Először nem akartam
elfogadni, ki vagyok. Az emberekkel akartam maradni, kerül, amibe
kerül. De egy rövidesen bekövetkező esemény megértette velem, nem
maradhatok. Hogy már nem tartozom az emberek közé, az örökség, amit a
szüleimtől kaptam, úgyis megkülönböztetne tőlük örökre. Végül
beletörődtem a sorsomba, és Q-val tartottam. ... Hát... Ennyi Amanda, a
Q története.
- És hol kapcsolódik ez Queue, az ember történetéhez? - kérdezte Solo.
- Azért vállaltam én az üzenet átadását, mert hosszú ideig emberként
éltem, így valamelyest megérthetem Queue helyzetét. Éltem már mindkét
oldalon, ismerem milyen döntést kell meghoznia. A Kontinuum egyszerűen
csak vissza akarja kapni. ... Engem belekényszerítettek egy olyan
döntésbe, amit akkor nem akartam, de idővel alkalmazkodtam a
helyzethez. Neki azonban van választási lehetősége, úgy vélem, joga van
dönteni. Ez az egyik ok, amiért arra kértem, gondolja át a választ.
- És a másik?
- Ismét rossz felé vesszük az irányt... Ez megint csak Queuera és rám
tartozik.
Solo kérdőn a mindeddig csendben ülő Queue felé fordult, de a jelek
szerint annak nem volt hozzáfűzni valója a dologhoz. A kapitány
hátradőlt a székben, és felsóhajtott.
- Nem tudom, mit kellene tennem. Hogy tennem kellene-e egyáltalán
bármit is, sőt... Hogy ez az egész ügy rám tartozik-e a legcsekélyebb
mértékben is. Szinte semmit sem tudunk Queue történetéről azelőttről,
hogy száműzték, nem tudjuk a büntetése okát sem. Gondolom, ha úgy
gondolta volna, meg kell tudnunk, elmondja. Nem tette, és nem
firtathatjuk, miért. Ön, Miss. Amanda...
- Miss. Rogers, ha feltétlenül ragaszkodik ehhez a formális
megszólításhoz, de nem várom el. Nyugodtan hívjon egyszerűen csak
Amandának. Tegezhet is, ha úgy gondolja. - szúrta közbe a lány.
- Tehát Amanda... Ön Q, Queue is az, legalábbis az volt. Én ebben a
világban a felettese vagyok, de amiről itt szó van, az kívül esik a mi
felségterületünkön. Azt hiszem, nincs jogom beleszólni, sőt egyáltalán
semmilyen módon beavatkozni ebbe az ügybe. Mr. Queue, ha szükségét
érzi, felmentem a kötelezettségei alól, amíg meg nem hozza döntését.
- Köszönöm... Uram. Azt hiszem erre nem lesz szükség. Szolgálatban
maradok.
- Tehát határoztál? - kérdezte Amanda.
- Még nem. Szeretnék beszélni veled négyszemközt. De nem azonnal.
Gondolkodnom kell.
- Akkor én egyelőre távoznék. A közelben maradok, ha szükséged van rám,
hívj. - pillantott Amanda Queuera.
- Hogyan?
A lány elmosolyodott, majd kezét felemelve csettintett egyet. Queue egy
bólintással jelezte, érti, mire gondol Amanda. Az ekkor egy szinte
követhetetlenül gyors, kígyózó kézmozdulatot tett maga előtt, és eltűnt
egy fényvillanásban.
- Uram...?
Solo odaintett első tisztjének, jelezve, távozhat, majd sokáig üldögélt
a kihalt tanácsteremben, és a történteken rágódva bámulta az ablakokon
túl elhúzni látszó csillagok fénysávjait.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. Kiegészítés. Rábukkantunk a
boliai hajóra. Norres parancsnokhelyettes és csapata átszálltak hogy
felmérjék a helyzetet, valamint megkezdődött az anyagok és alkatrészek
átsugárzása. Queue, ígéretének megfelelően továbbra is kifogástalanul
ellátja feladatát, de mindannyiunk számára érezhető hogy nehéz
helyzetben van. Azt hiszem, hogy zárkózottsága, és általában a
legénységhez való viszonya nem könnyíti meg a helyzetét. Ha valamikor,
hát most szüksége lenne egy barátra. De nem tudom, kit tekinthetne
igazán barátjának közöttünk. ... Attól tartok, el fogjuk veszíteni őt."

Rhainan csak félig volt El-Auriai, de teljes mértékben annak
tekintette magát, és a fajtársai is őt. A Hallgatók rendjének tagja
volt, és azon kevesek egyikének leszármazottja, akik túlélték a Borg
támadását, és ellent tudva állni a Nexus csábításának, a valóság
mellett döntöttek. Mint fajtársai közül jó néhányan, szívesen hallgatta
meg mások gondolatait, problémáit, sokan az Árpád második tanácsadóját
látták benne. Az ő 'rendelője' azonban a bár volt, ahol előbb utóbb
mindenki megfordult. Illetve majdnem mindenki.
Rhainan meglepetten figyelte, ahogy Queue átvág a báron, szemmel
láthatóan az alsó szint egy félreeső, ablak melletti asztalát szemelve
ki. A nő egy kezén meg tudta volna számolni, hány alkalommal járt itt a
parancsnok azóta, hogy ő állt itt a bárpult mögött. Ami azt illeti, nem
is különösebben hiányolta, többek között népének a Q-kkal szembeni
viszolygását is örökölte El-Auriai szülőjétől, és ez az érzés annak
ellenére is dolgozott benne, hogy Queue tulajdonképpen ember volt.
Azonban most megérzett valamit a férfiban, így kicsit hátrébb húzódott,
hagyta, hogy segítői gondoskodjanak a rendelésekről, miközben ő Queuet
figyelte. Végül aztán elindult az asztala felé.
- Hozhatok valamit? - állt meg a parancsnok mellett.
- Hogy? - fordult el az ablaktól Queue.
- Kér valamit inni?
- Nem. ... Köszönöm.
- Nem mondhatnám, hogy túl gyakran fordul meg errefelé.
- Most hogy így mondja... - ironizált Queue.
Egy időre csend hullott közéjük, Queue nem akart beszélni, Rhainan
pedig inkább a hallgatóság szerepét szerette volna betölteni.
- Gyerünk, lásson neki... - morogta Queue rezignáltan.
- Ugyan minek? - kérdezte a nő elmosolyodva, miközben letelepedett a
parancsnokkal szemközt.
- El-Auriaiak... - sóhajtott Queue - Tulajdonképpen csodálom, hogy
egyáltalán képes volt idejönni. Nem kedvelhet különösebben.
- Magával semmi bajom, Queue. Ami pedig a népét illeti, az egészen más
lapra tartozik. ... Hallom, látogatója volt.
- Honnan tudja?
- Ez egy kis hajó. Gyorsan terjednek a hírek. Hanem, tudja, azt hittem,
két kézzel kap majd a lehetőségen, és olyan gyorsan eltűnik innen, hogy
nekünk, lassú felfogású halandóknak időnk sem lesz rájönni, mi történt.
- Amint látja, még itt vagyok.
- Igen, látom. És éppen ezért foglalkoztat a gondolat: lehet hogy
félreismertük? Vagy ön nem ismeri eléggé saját magát... Maga szerint?
- Attól tartok, addig nem hagy békén, míg ki nem kényszerít belőlem egy
magának tetsző választ. - füstölgött Queue.
- Itt most nem rólam van szó. - rázta meg a fejét a nő, félretéve
gonoszkodó arckifejezését, és nagyon is komolyan pillantott a
parancsnokra - Hanem önről. Csapdába esett, és nem tudja, hogyan,
melyik irányba meneküljön belőle.
- Ugyan mit tudhat maga erről?!
- Hmm... Büszkeség. ... Volt valaha egy nép, amely nagyon büszke volt
magára. Tagjai hosszú ideig éltek, jóval hosszabb ideig, mint bármely
más nép tagjai. Az ezen hosszú élet során összegyűjtött tapasztalatok
segítették őket a dolgok mögé látni, felismerték a mélyebb
összefüggéseket, és míg mások saját magukkal, vagy másokkal vívtak
csatát, ők az ismeretlent hívták ki párbajra. És gyakrabban győztek,
mint veszítettek. De mint tudjuk, semmi sem tart örökké. Minden, ami
ebben a valóságban létezik, pusztulásra van ítélve. Van, ami több időt
kap a sorstól, van, ami kevesebbet. ... Ennek a népnek a hanyatlása
gyors volt, és látványos. Azok, akik elpusztították őket, annyira
különböztek tőlük, hogy maga ez a kettejük között tátongó szakadék
tette lehetetlenné a védekezést. ... Voltak, akik nem akarták beismerni
a vereséget, akik túlságosan... Büszkék voltak ahhoz, hogy
elmeneküljenek. Másoknak sikerült egy időre ezen érzés fölébe
emelkedni, de végül mégiscsak eluralkodott rajtuk, és ők egy olyan
helyet választottak, ahol látszólag minden olyan volt, mint régen. Csak
éppen nem valóságos. ... És voltak néhányan, akik elvetették a
büszkeséget, mert felismerték, hogy ha életben akarnak maradni, meg
kell alázkodniuk. Hontalanok lettek, nomádok. ... De különös dolog
történt. Úgy látszott, bármennyire tartottak is ettől, valójában a
büszkeségük feladása nem rövidítette meg őket semmivel, magán a
büszkeségen kívül. Azok ugyanis, akikkel vándorlásuk során találkoztak,
legtöbbször meglátták bennük azt, akik valaha voltak. Örömmel fogadták
be őket. És nekünk rá kellett jönnünk, mégsem volt okunk annyira
büszkének lenni. Bölcsnek hittük magunkat, pedig azt sem ismertük fel,
hogy nem ragaszkodhatunk valamihez, ami a szemünk láttára omlik össze.
Hogy a változás ugyan fáj, de van hogy elkerülhetetlen. És ha a régi
már nem működik, el kell fogadnunk az újat. ... Szerintem önnél, Queue,
a régi már rég nem működik. ... Saját maga ellen harcol. És ezért
legyőzetik, vagy így, vagy úgy.
Rhainan ezzel felállt, még egyszer alaposan megnézte magának Queuet,
majd arcán a népére annyira jellemző talányos mosollyal, elindult
vissza a bárpult felé.

Solo elgondolkodva ült a készenléti helyiség íróasztala mögött. Nem
túl hosszú ideje volt még az övé a kapitányi ranggal járó 'második
szálláshely', de azt hitte, ennél gyorsabban hozzászokik majd a
változáshoz. Hát nem így történt. Jól kijöttek Langsdorffal, a
legénység csakúgy, mint ő. Ki gondolta volna, hogy így ér véget a
dolog? Úgy látszik, az Árpád-on a kapitányi pozíció volt a
legbizonytalanabb mind között. Habár lehet, hogy hamarosan új első
tisztre is szükség lesz? Ez a Q-ügy kissé meglepte, nem hitte volna,
hogy Queue egy pillanatig is habozna elfogadni egy ilyen ajánlatot. Azt
persze nem tudhatta, miért száműzték őt a Kontinuumból, lehet, hogy a
visszatérés még kellemetlenebb lett volna Queue számára, mint ha itt
marad a halandók között.
Meg nem tudta volna mondani, mikor bukkant fel a lány, de egyszer
csak ott volt előtte.
- Bocsássa meg hogy csak így magára török, kapitány... - mentegetőzött
Amanda.
Solo csak legyintett. Ugyan mit érne el vele, ha ecsetelni kezdené egy
mindenható lény számára, mit jelent a tapintat és az udvariasság.
- Elfelejti hogy tizennyolc éven át emberként éltem, úgy is neveltek
fel. Ismerem ezeket a fogalmakat. - jegyezte meg erre Amanda.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte Solo, bár a kérdés a körülményeket
figyelembe véve eléggé különösnek tűnhetett.
- Nem is tudom. Mióta a Kontinuum magához szólított, nem voltam emberek
közelében. Különös érzés, mintha... Hazajöttem volna. Tudja, annak
idején egy csillaghajóról indultam útnak. És most egy másik hajóra
tértem vissza. ... Mondja, zavarna valakit, ha körülnéznék egy kicsit?
Solo habozott nemet mondani.
- Ne aggódjon, tényleg semmi dolgom magukkal. Megértem hogy Q korábbi
ténykedései miatt kissé... Nyugtalanok a jelenlétem miatt, de szeretnék
egy kicsit elidőzni maguk között, ez minden.
- Nem egészen értem hogy mindenhatóként miért ne lett volna erre
lehetősége eddig is.
- Mindenhatóként... - rázta meg a fejét a lány - Ha tudná...
Solo nem kis meglepetéssel vette tudomásul a lány arcára kiülő
fájdalmat.
- Miért tartott velük?
- Mert túl emberi voltam. ... Ez meglepi, igaz? Több volt bennem az
együttérzés, a segíteni akarás, mintsem megállhattam volna, hogy ne
használjam a képességeimet halandó társaim megsegítésére. Márpedig ha
így teszek, azt halállal büntette volna a Kontinuum. Megértheti,
tizennyolc évesen nem akar meghalni az ember. Azóta ugyan csak néhány
földi év telt el, de kezdem úgy érezni, nem lettem volna túl fiatal egy
ilyen döntés meghozatalához.
Solo arcára kiült a döbbenet. Bár nem sokat tudott a Q-król, de azt nem
gondolta volna, hogy bárkiben is közülük, még ha emberi származású is,
ennyi keserűség lakozhat. Kezdte megérteni, hogy Queue helyzete cseppet
sem lehet könnyű.
- Így van. - bólintott a lány - Ő sokkal hosszabb ideje menekül az
elől, ami velem néhány földi év alatt ezt tette. És sok hozzá hasonló
van. Attól tartok, nehéz idők várnak ránk. Neki megadatott a lehetőség
hogy viszonylagos biztonságban várja ki, mit hoz a jövő. Mi, akik
szembe kell hogy szálljunk a közelgő viharral, nem biztos, hogy
átvészeljük. Ha úgy dönt, visszatér, egy lesz a mi oldalunkon küzdők
közül. Ha itt marad, lehet a láng őrzője, amíg el nem jön a megfelelő
alkalom.
- Szívesen megkérdezném, miről is van szó tulajdonképpen, de a
korábbiak alapján azt hiszem, nem kapnék választ.
Amanda megrázta a fejét.
- Nem akarjuk belekeverni a maguk valóságát is. Persze lehet, hogy
előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, de amíg nem muszáj... Tehát, mi a
válasza?
Solo egy pillanatig összevont szemöldökkel meredt a lányra, aztán
rájött mire gondol Amanda.
- Üdvözlöm a fedélzeten. - mondta végül, mire Amanda arca felderült.
- Köszönöm. - mondta, majd kisétált a készenléti helyiség ajtaján.
- Mr. Beney... - mondta Solo sietősen a kommunikátorába, sejtve, hogy
biztonsági tisztje ez óta már fézerrel tartja sakkban a lányt a hídon -
Hagyják békén. Szabadon mozoghat a hajón.
- De uram...
- Parancsnokhelyettes, szerintem eléggé egyértelmű voltam! - csattant
fel Solo.
- Igen, uram.
A kapitány fáradtan dőlt hátra. Hiszen a küldetésük fontosabb fele még
meg sem kezdődött, és máris több volt a bajuk, mint kellett volna.
- Norres hívja a kapitányt: uram, a boliai hajó javítása befejeződött.
Elvégeztük a terhelési próbákat, mindent rendben levőnek találtunk. Azt
hiszem, végeztünk itt.
- Értettem, Tom. Hozzák át a felszerelést, indulunk. ... A munkában
részt vett embereinek adjon plusz kimenőt, és maga is pihenjen egy
keveset. Azt hiszem egy darabig Narok egyedül is elboldogul odalent.
Hamarosan meg kell kezdeniük a hajtómű felkészítését az előttünk álló
feladatra, jobb, ha nem fáradtan látnak neki.
- Értettem, uram.
'Megkezdődött.' - gondolta Solo, miközben a hídra indult hogy kiadja a
parancsot az indulásra, vissza a Hugoron-köd felé.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. CsillagIdő 49401.7.
Visszaérkeztünk a Hugoron-ködhöz. A hajtómű felkészítése befejeződött,
most már csak az van hátra, hogy a gyakorlat igazolja az elméletet.
Queue parancsnok még nem hozta meg döntését, Amanda, a Q pedig a
jelentések szerint a hajót járja, és mindeddig betartotta az ígéretét,
vagyis semmi nehézségünk származott még ittlétéből."

A gépház domináns zaját azok a mély, távolinak ható dördülések adták,
amelyek egy-egy adag anyag és antianyag egyesülését jelezték a
keverőkamra hatalmas teljesítményű erőterekkel védett szívében. Solo
tekintete végigsiklott az alsó és felső vezetőpályákon, amelyek az
'üzemanyagot' szállították a mindeddig a legtöbb energiát
szolgáltatóként ismert elemi magreakcióhoz. A kapitány mellett álló
Norres inkább a meghajtórendszer ellenőrzőterminálját figyelte.
- Szeretném, ha még egyszer átvennénk ezt az egészet. - fordult Solo a
főgépészhez.
- Rendben. - bólintott Norres - Attól eltekintve, hogy az Árpád-nak
három hajtóműgondolája van, a meghajtása semmiben sem különbözik
bármilyen más Csillagflotta-hajótól. ... Néhány apróságtól eltekintve.
- tette hozzá a főgépész grimaszolva.
- A harmadik gondola szinkronizálása ugyanis kissé... Trükkös, ezért a
plazmainjektorok vezérlésére egy autonóm számítógépmag került
beépítésre. De ezúttal úgy látszik, jelentős hasznunk lesz ebből a kis
'feleslegből'. ... Egy köd belsejében általában impulzussebességgel
szokás haladni, a hajót körülvevő anyagtömeg, és az általa okozott
szubtéri egyenetlenségek ugyanis elég rossz hatással vannak a görbületi
sebesség elérését lehetővé tevő dinamikus szubtérmezőkre. Egy erre a
célra kihegyezett hajó, nagy terhelhetőségű gondolákkal és
finomszabályozott meghajtómezővel képes lenne jelentős sebesség
elérésére bármilyen ködön belül is, de mivel nem mindennap van szükség
ilyen hajóra, egy sem készült még belőle.
- Mindez azonban csak akkor igaz, ha folyamatos meghajtást igyekszünk
elérni a ködön belül. - szúrta közbe Solo.
- Igen. Egy görbületi sebességen kilőtt fotontorpedó például képes egy
ködön belül is megtartani a sebességét, ugyanis a görbületfenntartó
hajtóműve által keltett görbületi mezejének nincs dinamikus komponense,
márpedig a ködben jelentkező szubtéri anomáliák leginkább egy pulzáló
mezőn képesek kifejteni negatív hatásukat.
- Csakhogy a torpedó az azt kilövő hajó sebességét képes fenntartani.
Az Árpád-ot viszont nincs, ami kilője.
- Ez igaz. Van ellenben egy saját hajtóműve. És bár az előbb azt
mondtam, egy pulzáló mező nem túl előnyős egy köd belsejében, ez csak
akkor igaz, ha azt a mezőt folyamatosan fenn akarjuk tartani. Van
azonban egy, a ködben uralkodó viszonyoktól függő kritikus időtartam,
amelynél rövidebb ideig a mező fenntartható, anélkül hogy a hajtóművet
érő terhelés meghaladná az általa még elviselhető értéket. Ezzel
nagyjából minden lényeges dolgot megemlítettünk. Az Árpád
'ködhajtóműve' a következőképpen működik: impulzussebességgel hatolunk
be a ködbe, és egy viszonylag rövid távolságot teszünk meg így,
miközben megvizsgáljuk a területen uralkodó szubtéri sajátosságokat.
Ebből meghatározható a korábban említett kritikus időtartam értéke,
amit a biztonság kedvéért alulról közelítünk. A hajtómű kalibrálása és
a gondolák pozícionálása után görbületi sebességre gyorsítunk a
szokványos módon, de legfeljebb csak a kritikus időtartam erejéig
üzemeltetjük a hajtóművet normál konfigurációban, ezen idő alatt kiépül
a pulzáló meghajtómező, ami a hajó fény fölé gyorsítását végzi. Ezután
aktiváljuk az új vezérlőprogramot, ami a két oldalsó gondolát olyan
módon vezérli, mintha azok egy torpedó görbületfenntartó hajtóművei
lennének, vagyis az általuk keltett szubtérmezőnek nincs pulzáló
komponense. Ennek persze az lesz a következménye, hogy a hajót
körülvevő meghajtómező elszigeteltté válik, a mező rétegeinek
szinkronösszhangja elvész, és a mező elkezd leépülni, de az oldalsó
gondolák fenntartó üzemmódja miatt az intenzitása csak nagyon lassan
csökken. A hajó körül tehát a hajtóművek normál indításakor még
szinkronban levő szubtér-rétegek lassan csökkenő erősséggel lesznek
jelen, de mivel elvesztették szinkronitásukat, többé nem képesek
hajtóerőt kifejteni. Ezt a mezőt tekinthetjük egy szubtéri
'rezonanciakamrának', ami egy bizonyos frekvenciára, arra, amellyel
létrehoztuk, különösen érzékeny, és hajlamos az annak, vagy
harmonikusainak megfelelő ütemben érkező statikus
görbületimező-impulzusok hatására újra szinkronizált rezgésbe jönni. És
itt lép a képbe a felső gondola, amely független vezérlést kap a másik
kettőhöz képest, és ellátja ezt a 'rezonanciakamrát' impulzusokkal,
amelyeket ahhoz nem elég sűrűn bocsát ki, hogy pulzáló mezőnek lehessen
nevezni, és ezért a szubtértorzulások jelentős hatást fejthessenek ki
miatta a gondolára. De ahhoz épp elég sűrűn, a kezdeti
meghajtóimpulzusok valamelyik megfelelő alharmonikusán, hogy elég
hosszú ideig szinkronban tartsa az elszigetelt görbületi mezőt, anélkül
hogy az szoros kapcsolatban állna a hajó gondoláival.
- De a felső gondola által keltett mező nem képes beburkolni az egész
hajót...
- Nem is kell, hogy így legyen. Ne feledje, az elszigetelt görbületi
mező még a hajó körül van. A harmadik gondolának csak annyi a szerepe,
hogy a megfelelő pillanatokban megtáplálva azt, fenntartsa ennek a
mezőnek a számunkra értékes harmonikusait.
- Hmm... Ez azonban azt jelenti, hogy nem tudjuk módosítani többé az
elszigetelt mező paramétereit, az intenzitásán kívül.
- Pontosan. Vagyis nem manőverezhetünk, csupán azt irányíthatjuk, hogy
milyen gyorsan veszítsük el a sebességünket, vagy ha szükséges, egy
újabb teljes meghajtóimpulzussal nagyobb görbületi sebességre
gyorsíthatunk. Ha egyszer elindultunk, az indulás pillanatában
kialakult vektoron fogunk mozogni mindaddig, míg a hajó körüli
elszigetelt mező össze nem omlik.
- Igazán ötletes megoldás. - bólintott végül Solo.
- Én is így vélem. Dax parancsnokhelyettes és csapata figyelemre méltó
munkát végzett az alapok kidolgozásával. Persze a gyakorlati
megvalósítás az én embereim érdeme.
- Azért ne feledkezzen meg saját magáról se, Tom. - veregette meg
főgépésze vállát Solo, majd aktiválta kommunikátorát.
- Mr. Queue, a korábban egyeztetett irányban behatolunk a ködbe, teljes
impulzusmeghajtás. Hamarosan a hídon leszek. ... Sealon hadnagy, jöjjön
le a gépházba, és segítsen Mr. Norresnek egy szubtéranalízis
elvégzésében.
- Értettem, uram. - érkezett Queue válasza.
- Úton vagyok, kapitány. - üzente a vulcani.
- Uraim, sok sikert. Mindannyiunknak. - biccentett Solo a gépház
személyzete felé, majd útnak indult. A központi helyiséget elhagyva még
hallotta, ahogy Norres magához rendeli Dennai zászlóst, az Árpád
görbületimező-specialistáját. Most egy jó ideig mindannyiuk sorsa a
trill fiatalember kezében lesz.

Mikor Solo megérkezett a hídra, Queue épp a kormányospult mögött
állva figyelte, ahogy Realdy a megadott irányba fordítja az Árpád
orrát. A főmonitoron csak a köd liláskékje gomolygott, semmi konkrét
részletet nem lehetett kivenni. Solo letelepedett a kapitányi székbe.
- Híd a gépháznak: Mr. Norres, Miss. Sealon, előreláthatóan mennyi
időre lesz szükségük az analízishez?
- Tíz-tizenöt perc, kapitány. - érkezett Norres bizonytalan válassza.
- Legfeljebb tizenkét perc, uram. - hallatszott Sealon kimért hangja.
- Értem. ... Akkor egyelőre várunk...
Queue hamarosan visszatért a székéhez, és egy jó ideig csak a különböző
munkahelyek felől érkező hangjelzéseket lehetett hallani a hídon.
A Sealon által előre jelzett tizenkét perc eléggé kínkeservesen telt
el, a várakozás csak arra volt jó, hogy a feszültség szép lassan
gyűljön a legénység tagjaiban.
- Gépház hívja a hidat: megvannak az eredmények, uram. Készen állunk.
Norres hangjára Soloból majdnem kitört egy bosszús 'na végre', de még
idejében visszanyelte. Tízegynéhány percet ígértek, annyi alatt el is
végezték a feladatot. Neki nem lett volna szabad türelmetlenkednie.
- Köszönöm. ... Mr. Beney, sárga készültség, pajzsokat fel. Kérem az
általános interkom-csatornát.
Az eddig sötét jelzőpanelek sárgára váltottak a hídon, csakúgy, mint az
egész hajóban.
- Beszélhet, uram.
- Figyelem, itt a kapitány. Rövidesen egy hajtóműkísérletet fogunk
végrehajtani, megpróbálunk görbületi sebességet elérni egy köd
belsejében. Mivel az eljárás új, és nem veszélytelen, általános
készenlétet rendelek el, mely a sárga készültség lefújásáig tart.
Fokozottan megkövetelem mindenkitől a készenléti állapotra vonatkozó
rendelkezések betartását. Mivel előfordulhat, hogy a hajótest sérülést
szenved a kísérlet során, a kármentesítő osztagoktól fokozott
készenlétet várok el. Köszönöm, Solo kilép.
A kapitány intésére Beney lezárta az interkom-csatornát.
- Folyamatos kapcsolatot a gépházzal.
- Nyitva.
- Végső rendszerellenőrzés!
- Gépház: minden rendszer zöldben, a módosított vezérlőprogram
betöltve, futásra kész. - hallatszott Norres hangja odalentről.
- Pajzsok, navigációs deflektor, szerkezeti védőmező, szenzorok
üzemben. Fegyverzet alaphelyzetben. Minden rendszer zöldet jelez. -
jelentette Beney.
- Tehetetlenségi tompító, létfenntartás rendben. Burkolati integritás
sértetlen, tűzgátló és légzáró erőterek készenlétben. A hajó körüli tér
tiszta. - hallatszott Tzc kimért hangja.
- Görbületi-, impulzus-, és navigációs hajtóművek rendben. RCS válasz
pozitív, a hajó stabilizáltnak tekinthető. Elsődleges és alternatív
vektorok betáplálva, érvényesítésre készen. - sorolta Realdy.
- Minden kész. - állapította meg Queue.
- Minden kész. - visszhangozta Solo - Gépház, elsődleges görbületi
vezérlést leválasztani, a hajtóművek felügyeletét átadni a kísérleti
programnak.
- Megtörtént. A görbületi hajtómű felügyeletét és vezérlését mostantól
a kísérleti program látja el. - érkezett Norres visszaigazolása.
- Kormányos, alfa egyes célvektort kiválasztani, érvényesíteni. Egyes
görbület.
- Cél beállítva, egyes görbületet programoztam.
Solo halkan sóhajtva körülnézett a hídon majd hátradőlt.
- Jóváhagyva!
Az Árpád impulzushajtóművének dühödt vörös izzása parázslóvá
halványult, miközben megmozdultak a pilonok, hogy pozícióba emeljék a
hajtóműgondolákat. Azok hamarosan megállapodtak, majd egy hosszú
pillanatig semmi sem történt. Végül a gondolák szokásosnál keskenyebb
plazma-visszavezetői felvillantak, de a két alsóé szinte azonnal újra
normál fényűre halványult vissza. A felső azonban továbbra is vakítóan
fénylett, az Árpád pedig megtette a mennyiségi ugrást.
- Egyes görbület. - jelentette Realdy, mikor a főmonitoron a
szubtér-határ áttörését jelentő kavargás megszűnt, és a monitor egy
jellegtelen lila felületté változott.
- Gépház a hídnak: az elszigetelt görbületi mező reagál a harmadik
gondola impulzusaira. A gondolát érő terhelés a biztonsági határ alatt.
Solo elégedetten hallgatta Norres jelentését.
- Akkor lássuk, meddig mehetünk. Hármas görbület. - adta ki az
utasítást.
- Hármas görbület beállítva. ... A sebességünk kettő egész kilencvenegy
század görbületnél stabilizálódott. - jelentette Realdy.
- Mr. Norres? - kérdezte ennek hallatán Solo.
- Számítottunk erre, uram. Bizonyos mértékű veszteség elkerülhetetlenül
fellép a felső gondola keltette impulzusok, és a hajót meghajtó
görbületi mező között, amelynek értéke a beállított sebességgel együtt
növekszik.
- Értem. Számításaik szerint meddig mehetünk?
- Nyolcas, talán nyolc egész ötös görbületig, ami azt jelenti, hogy a
valós sebességünk jó esetben el fogja érni az ötös görbületet.
- Kockázatmentesnek tartja a gyorsítást nyolcas görbületig?
- Igen uram, folyamatosan figyelemmel kísérjük a hajtóműrendszer
állapotát.
- Rendben. Hadnagy, nyolcas görbület.
- Nyolcas görbület beprogramozva. ... A sebességünk öt egész huszonegy
század görbületnél állandósult.
- A hajtómű állapota kielégítő, még egy kis sebességtartalékunk is van.
A jelek szerint kilences görbülettel is megpróbálkozhatunk. - üzente
Norres, mire Solo a széke melletti lekérdező terminálhoz fordult, és
néhány diagramot jelenített meg.
- Köszönöm Mr. Norres, de a nyolcas görbület is elegendő lesz. ...
Miss. Realdy, tovább haladunk nyolcas görbülettel az előre
beprogramozott útvonalon. Mr. Queue, öné a híd. - mondta Solo, majd a
készenléti helyiség felé vette az irányt.

- Kapitány, megérkeztünk a megadott koordinátákra, a hajtóműveket
leállíttattam. Jelenleg várakozunk. - érkezett Queue jelentése a
készenléti helyiségbe, mire Solo az ajtó felé indult. A hídra lépve
első útja Beneyhez vezetett.
- Sárga készültség törölve, kérem az általános csatornát. ... Figyelem,
itt a kapitány. A kísérlet első szakasza a várakozásnak megfelelően
zajlott, az általános készültséget visszavonom. Néhány órát itt kell
töltenünk, hogy kiértékeljük a kapott eredményeket, és a gépészeten
elvégezzék a kísérleti rendszerek alapos ellenőrzését, mielőtt tovább
indulunk. Solo kilép.
Beney lezárta a csatornát, Solo pedig következő szavait a pultjaiknál
ülő Realdyhez és Tzchez intézte.
- Bár a szolgálai idejük három órán belül véget érne, arra kell kérnem
önöket, hogy azon túl is maradjanak a helyükön. Ami ettől a pillanattól
kezdve a hídon történik, szigorú titoktartási kötelezettség alá esik,
csak a Főparancsnokságtól kapott engedély birtokában beszélhetnek róla
bárkinek is. Megértettek?
- Igen, uram. - fordult hátra az android és a hadnagynő szinte
egyszerre.
- Mr. Beney, üríttesse ki a siklóhangárt, és a környéket zárassa le
biztonságiakkal, a kettes szállítóhíd hasonlóképpen zárlat alá kerül. A
hangárba vagy a szállítóhídra Mr. Queuen, Norres parancsnokhelyettesen,
önön és rajtam kívül senki más nem léphet be, amíg a tilalmat fel nem
oldom.
- Azonnal intézkedem.
- Realdy hadnagy, állítson össze egy, a jelenlegi pozíciónkból kiinduló
önmagába záródó keresési útvonalat, a lefedett terület legyen egy
huszonötmillió kilométer sugarú gömb. Folyamatosan járőrözzünk teljes
impulzusmeghajtással. ... Mr. Tzc, egy impulzussebességgel haladó
űreszközt keresünk, feltehetően egy siklót.
- Típusa, uram?
- Nem ismert.
Solo a műveleti tiszti konzolhoz ment, és bezongorázott egy adatsort.
- A jármű érkezése megközelítőleg ebből az irányból várható, a szóban
forgó területet tartsa folyamatos ellenőrzés alatt a távolsági
szenzorokkal. Amint bemérte a célobjektumot, nullára csökkentik a
sebességet, és haladéktalanul értesítenek. Mr. Queue, öné a híd. A
készenléti helyiségben leszek.
"Megint itt tartunk." - gondolta Queue, miközben Solo távozása után
átült a kapitányi székbe, 'Várakozás, ebből áll az életem.' Bár ha
jobban belegondolt, az utóbbi napokban inkább rá vártak. Legalábbis az
az Amanda nevű Q biztosan. Egy Q, akinek emberi neve van? Hová jutott a
Kontinuum?! Queue maga sem tudta, miért halogatta a beszélgetést a
lánnyal, ideje lett volna rá bőven. 'Újabb emberi gyengeség?' kérdezte
magától gúnyosan, 'Lehet hogy nem is vagy már a Kontinuumba való...' Ez
a gondolat gyökeret vert a fejében. Eddig, miközben minden jel arra
mutatott, nem kap ilyen lehetőséget, visszavágyott a Kontinuumba. Most
pedig, mikor a hőn áhított lehetőség itt van egy karnyújtásnyira... Na
jó, csettintésnyire tőle, nem tudja hogy éljen-e vele. Nem lehet hogy
ez a bizonytalanság egyben válasz is arra a kérdésre, amelyet még fel
sem tett igazán magának? Vissza akar térni a Kontinuumba? Visszatérhet
a Kontinuumba? Be tud még illeszkedni társai közé, vagy a halandó-lét
végérvényesen megrontotta... Vagy túlságosan megjavította? Hiszen ott
azért küzdött, amiben most része van. Ha nem is egészen ebben a
formában képzelte is el az önállóságot, a függetlenséget, most,
emberként az lehetett, míg halhatatlanként csak a Kontinuum egyik
marionettje volt. 'Hát mit tartasz fontosabbnak?!' tette fel magának a
kérdést, 'Az elveidet, vagy a hovatartozásodat?' És ha már itt
tartunk... Tényleg annyival megvetendőbb lenne a halandókhoz tartozni,
akik bár nem sokáig éltek, de éltek, mint az örökké létező Q-khoz, akik
töredékét sem ismerték annak, amit egy halandó, lenézett rövid élete
során megtapasztalt? Persze ez sok tekintetben fordítva is igaz volt.
Kérdések... Válaszok nélkül.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. Kiegészítés. Jelenleg a
Hugoron-ködben cirkálunk, azon a területen, ahol az ügynökünknek
jelenleg tartózkodnia kell, ha mindeddig sikerrel járt. Remélem,
hamarosan rábukkanunk, mert tartanunk kell magunkat az időtervhez, és
én szeretnék egy kis tartalékot is, arra az esetre, ha valami
nehézségünk támadna az út hátralevő részén."

Peter kibámult a sikló ablakán. Nem mintha odakint bármi különösebb
látványosság lett volna, de a sikló belső terét már négyzetcentiről
négyzetcentire ismerte. A kinti látvány legalább megváltozott időről
időre. Nehezen telt az idő. Részben azért, mert aggasztotta, amit meg
kell tennie, részben, mert aggasztotta, amit nem tehet meg. Fogalma sem
volt arról, mi van a csoportjával, biztonságosan eljutottak-e a
gyülekezőhelyre, de legszívesebben velük lett volna. Ha beleszaladtak
egy álcázott cardassiai őrjáratba... Kissé felemás helyzetben volt.
Azokért aggódik, akiket épp elárulni készül, immár nem először? De
utoljára.
A sikló szenzorrendszere figyelmeztető jelzést hallatott. Peter a
rendszerkonzolnak csúfolt kijelzőterületre kényszerítette a legújabb
letapogatás eredményét, és hosszasan vizsgálgatta, mielőtt útirányt
változtatott. A teljes sebességgel haladó sikló hamar megtette a cél és
saját maga között levő távolságot, főleg hogy az is közeledett feléje.
A liláskék gomolygásból lassan kibontakozott egy szögletes
fénypontokkal tarkított szürkésfehér test, orral a sikló felé, és
valamivel 'alatta'. Peter összevont szemöldökkel méregette a közeledő
hajót. Első pillantásra Intrepid osztályúnak tűnt, csak a harmadik
hajtóműgondola nem illett a képbe. Hamarosan több különbséget is
észrevett, ahogy a távolság csökkenésével a köztük gomolygó anyag
megritkult, és már nem tette bizonytalanná a látványt. Határozottan nem
egy Intrepid. A sikló lassan elérte a Csillagflotta-hajó orr-részét, és
a fölött folytatta útját. A jobb oldali ablakon át végre olvashatóvá
vált a megfelelő szögbe került parancsnoki egység domború felületén
büszkélkedő felirat: "U.S.S. Árpád NCC-75011" Peter meglepetten bámulta
a jelzést. Hogy pont itt találkozzon ezzel a névvel...

A főmonitor folyamatosan követte az Árpád tatja felé haladó ferengi
siklót. Solo néhány lépéssel a kapitányi szék előtt állva méregette a
bronzszín járművet, ahogy az lassan megállapodott néhány száz
méternyire a harmadik hajtóműgondola mögött.
- Tartjuk a pozíciót. ... Mr. Beney, hívja a hajót, a választ kapcsolja
a készenléti helyiség termináljára. - rendelkezett Solo, majd besietett
a szolgálati kabinba.
Odabent megállva az íróasztal mellet, maga felé fordította az asztali
terminált. Azon egyelőre csak a Csillagflotta-logó volt látható, a
jelek szerint a kapcsolat még nem jött létre. Azonban nem kellett
sokáig várni. A kijelző kivilágosodott, és egy harmincegynéhány éves,
sebhelyes arcú férfi jelent meg rajta. Solo hosszan bámulta a ferengi
sikló utasát, mire végül képes volt megszólalni.
- Peter...? Molnar Peter?!
- Máris megkedveltem a hajódat. Főleg a nevét. Rég láttalak, Tom.

- Mr. Beney, a siklóhangár körül feloldhatja a biztonsági zárlatot. -
mondta Solo, mikor kilépett a hídra a készenléti helyiségből - A siklót
vonósugárra vesszük. Realdy hadnagy, alfa kettes útvonalat betáplálni,
teljes impulzusmeghajtás! Queue, jöjjön velem.
A parancsnok kérdés nélkül csatlakozott Solohoz, majd beléptek a liftbe.
- Kettes szállítóhíd! - adta meg az útirányt Solo.
A lift felzümmögött, és kis idő múltán kitette őket a megadott célhoz
lehető legközelebbi folyosószakaszon. A szállítóhíd bejáratát őrző
biztonságiak közeledtükre félrehúzódtak. A kapitány maga állt a
vezérlőpulthoz, néhány másodperc múlva felragyogott az anyagátvivő
sugár, egy átlagos termetű, sötét öltözéket viselő férfit hagyva maga
mögött. Solo otthagyta a konzolt, és az emelvényhez sietett.
- Mr. Queue, bemutatom Molnar Peter parancsnokot, a katonai
hírszerzéstől. ... Peter, ő Queue parancsnok, az első tisztem.
Peter lelépett az emelvényről, és kezet fogott Queueval, aki kíváncsian
méregette a hírszerzőtisztet.
- Nem bajori. - mondta végül.
Peter kérdőn meredt rá egy pillanatig, majd rájött, mire gondolt Queue.
- Földi vagyok. - mondta elmosolyodva - A családom Európa középső
részéről származik, Magyarországról. Akárcsak a bajoriak, mi is a
vezetéknevünket tesszük előre. Csak azt hiszem, magyar kevesebb szolgál
a flottánál, mint bajori.
- Értem. - bólintott Queue, bár csak közelítő ismeretekkel rendelkezett
a Föld nevű bolygó földrajzáról. Azért nagyjából el tudta helyezni a
dolgot.
- Mr. Queue, továbbküldene bennünket a készenléti helyiségbe?
Egyszerűbb, mint kiüríttetni az útba eső folyosókat. És kérje a
készenléti helyiségbe Mr. Norrest.
- Igen, uram. - bólintott a parancsnok, majd elfoglalta helyét a
vezérlőpult mögött, miközben Solo és Molnar felálltak az emelvényre.
A szállítósugarak a helyiség közepén tették ki utasaikat. Solo az
íróasztal előtt álló székekre mutatott, majd megkerülve az asztalt, ő
is helyet foglalt.
- Szóval nem említették, hogy én jövök... mondta Peter.
- Egy szóval sem. Azt tudtam, hogy a hírszerzésnél vagy, de hogy
beépített ügynök lettél...
- Az ilyesmit nem verik nagydobra.
Solo egyetértőn bólogatott. Rövid csend ereszkedett a helyiségre, ami
már épp kezdett volna zavaróvá válni, mikor megszólalt a csengő.
- Tessék. - szólt ki Solo.
Norres lépett be, és megállt néhány méternyire az ajtótól.
Megismétlődött a szállítóhídon lezajlott bemutatkozás hasonmása,
beleértve Norresnek a szokatlan név miatti meglepetését is.
- Nálad vannak az adatok? - fordult Solo Molnarhoz, aki erre néhány
adatmodult kerített elő ruhája egyik zsebéből.
- Mr. Norres, készítsen ezekről másolatot, de az adatokat rejtjelezze
szabvány Föderációs kóddal. Az eredeti modulokat ide hozza vissza. -
rendelkezett Solo, mire Norres bólintott, majd egy feszes hátra-arcot
követően távozott.
- Elég régóta ismerjük már egymást... - kezdte Peter, majd elhallgatott.
- Az Akadémia óta. - bólintott Solo.
- Elég jó barátokká lettünk, sok olyasmit tudunk egymásról, amit mások
aligha. Bár nem találkoztunk egy ideje, néhány dolog gondolom nem
változott... - puhatolózott Peter, érezhető volt, arra vár, hogy a
másik mondjon ki valamit.
- Valóban részt vettünk néhány kissé... Rendhagyó ügyben. Néha
ugyanazon az oldalon, néha egymással szemben.
- Mi lenne, ha azt mondanám, most inkább állunk egy oldalon, mint
egymással szemben?
- Annak fényében, hogy mi a mostani feladatod, ezt kissé különösnek
tartanám.
- Én is csak az elmúlt napokban döntöttem el végleg. ... Tom, ez az
utolsó alkalom, mikor a Csillagflotta hivatalosan hall rólam. Vége.
Csatlakozom a Maquishoz. ... Elképzelheted mennyire megdöbbentem mikor
pont veled futottam itt össze. De így legalább elmondhatom valakinek,
anélkül hogy ez meghiúsítaná a terveimet. Legalábbis remélem hogy ez a
helyzet.
- Még mindig az vagyok, aki voltam. - bólintott Solo.
- Akkor megértesz. ... Tudod, majdnem másfél éve élek közöttük. Annyira
eltávolodtam már a flottától amennyire ez a körülmények alapján csak
elképzelhető. Néhány szavas üzenetek, időnként egy-egy ehhez hasonló
találkozó. És egy idő után mindez... - Peter körülpillantott a
helyiségben, de tulajdonképpen az egész Föderációra utalt ezzel, az azt
megtestesítő hajón keresztül - Már nagyon távolinak tűnt. ... Volt
helyette más. Megtört, kétségbeesett emberek. Hontalanná vált emberek.
Dühös emberek. Halottak és halálra ítéltek. ... Én pedig szerepem
szerint egy voltam közülük. És végül rájöttem hogy a szerep az életemmé
vált. ... Mondják, egy csillaghajó legénysége egy nagy család.
Összeköti őket a bajtársiasság, tisztelet, a közös cél. ... Én máshol
bukkantam rá az én családomra.
- Akkor miért árulod el őket? Miért jöttél el erre a találkozóra,
ahelyett hogy nyomtalanul felszívódtál volna?
- Még az elindulásom előtt néhány nappal sem voltam biztos, meg tudom-e
tenni. ... De a rejtekhelyet, ahol a csoportunk meghúzta magát,
cardassiaiak támadták meg, csak órákkal az előtt hogy elindultam...
- A Semleges Zónában?!
- Hol máshol? A cardassiaiak még mindig úgy járkálnak ki-be, mintha nem
is nyilvánították volna a területet fegyvermentes övezetnek.
Mindennapos az ilyesmi, csak a Föderáció...
- Azért ne kenj ránk mindent. Minden egyes napvilágra kerülő
szerződésszegés miatt keményen tiltakozunk, de úgy látszik, ezzel nem
sokra megyünk. Mást pedig mit tehetnénk? Mi is küldjünk
gerillacsapatokat a zónába? Cardassiai kapva kapna az alkalmon, és
máris egy újabb háború közepén csücsülnénk. A helyzet az, hogy a jelek
szerint mindenképpen ezt akarják elérni, mi csak igyekszünk nem
belemenni a játékba. Legalábbis ameddig ez lehetséges.
- Már most is háború folyik. A rajtaütés során, miközben menekültünk,
megsemmisítették az egyik hajónkat. Főleg menekülteket és sebesülteket
szállított. Egy másik hajót is találat ért, de az túlélte.
Összességében több mint száz ember halt meg ott kint. Ez talán nem
háború? ... Bár lehet, hogy igazad van. Ez egyszerűen csak mészárlás.
Solo megrázta a fejét.
- Én ebből nem látok kiutat. Amit most te teszel, az esetleg annak
tűnhet, de nem vagyok meggyőződve róla. A cardassiaiak vannak
lépéselőnyben, és bármit tennénk is, azzal csak az ő malmukra hajtjuk a
vizet. Ezért aztán várunk, és reméljük, hogy valami megváltozik odaát.
- Miközben emberek halnak meg a zónában!
- Akiket azonban senki nem kért arra, hogy harcba szálljanak a
cardassiaiakkal. Elismerem, nemes indokkal teszik, megértem őket,
hiszen valamelyest magam is osztom a nézeteiket. De ahogy a dolgok
állnak, ezen az ügyön senki nem nyer semmit.
- Szóval... A rejtekhelyünket kifüstölték, a csapatunk egy része
odaveszett, lehet, hogy szétszóródunk, és más csoportokhoz
csatlakozunk. Ezeknek az adatoknak már nincs sok jelentősége. Olyan
helyekről, és emberekről szólnak, akik, és amelyek már elvesztek
számunkra. Néhány használható információ még akadna köztük, de...
Ismerem a modulok tartalmát, és elég nagy befolyásom van már ahhoz,
hogy elintézzem, a Csillagflottának ne származzon haszna a többi
adatból.
- Ez a te döntésed... mondta Solo.
Ekkor megszólalt az ajtójelző, és Solo engedélyére Norres lépett be.
- A másolatok elkészültek, uram. Itt vannak az eredeti adatok.
A kapitány átvette a modulokat, majd Molnarnak nyújtotta őket.
- Köszönöm, Mr. Norres. Lenne még egy feladata. Innen menjen a kettes
szállítóhídra, és várakozzon ott további utasításra. Jelentkezzen, ha
megérkezett.
- Igenis, uram.
Norres távozása után Solo már nem ült vissza az asztal mögé.
- Van még valami... Amit megtehetek érted? Üzennél valakinek?
- Nem, köszönöm. ... Tőled úgy látszik, lesz alkalmam illően
elbúcsúzni, más meg nemigen akad, akinek igazán hiányoznék. ... Van még
egy kis dolgom Föderációs területen, de valószínű, hogy többé nem térek
vissza.
- Norres hívja Solo kapitányt: megérkeztem a szállítóhídra, várom a
parancsait, uram.
- Hát... Akkor ennyi. Örülök hogy összefutottunk, Tom. Vigyázz
magadra... És erre a hajóra. Egy olyan ember nevét viseli, aki nagy
dolgokat vitt véghez annak idején. Legyen ez számotokra jó ómen.
- Minden jót, Peter. És sok szerencsét.
A két barát gyorsan megölelte egymást, majd Peter néhány lépést hátrált.
- Solo a kettes szállítóhídnak: Mr. Norres, sugározza vissza a
vendégünket a hajójára. Az utolsó három sugárzásról szóló bejegyzést
törölje a transzporternaplóból, utána visszatérhet a gépházba.
Kezdjenek neki az indulás előkészületeinek.
- Értettem, uram. ... Figyelem... Sugárzás!
Miután a transzportersugár elhalványult, Solo kisietett a hídra.
- Minden gépnek állj! ... Mr. Beney, vonósugarat kikapcsolni. A
kettes szállítóhíd zárlata megszüntethető. - rendelkezett a kapitány,
útban a széke felé.
- A ferengi sikló aktiválta hajtóműveit. Távozópályára állt, uram. -
jelentette Tzc.
- Képernyőre.
A sikló lassan beleolvadt a szinte alig észrevehetően gomolygó ködbe.
Solo már kiadta volna a parancsot a hazafelé vezető útvonal
beállítására, de Beney hangja megállította.
- Uram, egy rövid szöveges üzenet a siklótól.
Solo a széke melletti lekérdezőterminálra mutatott, amin egy pillanat
múlva négy rövid sor jelent meg:
"Mit ezrek némán tűrve érezének,
Eltölti égő kínnal lelkemet;
Miért bámulod, ha nem vidám az ének
S öröm helyett csak bút ébreszthetett?"[1]
'Mert azok, akikért én tartozom felelősséggel...' válaszolta
gondolatban Solo, 'Itt vannak körülöttem. És az ember nem szívesen
hagyja el a családját.'
- Mr. Beney, sárga készültség. Miss. Realdy, béta egyes útvonalat
beállítani. ... Híd hívja a gépházat: hogy állnak a hajtóművel? -
mondta a kapitány, rövid csend után.
- Idelent minden kész. Indulhatunk, uram.
Solo a jobbján ülő Queuera pillantott, majd kiadta a parancsot.
- Kormányos, beállítást érvényesíteni, nyolcas görbület. Jóváhagyva!

Amanda a tizenkettes szinten sétált, amelynek szerkezete, mint azt a
lány megfigyelhette, valamelyest eltért a hajó többi szintjétől. Míg
máshol a szint főfolyosója a hajó mélyében haladt, és mindkét oldaláról
nyíltak a helyiségek, addig a tizenkettes szinten ez a folyosó
szélesebb volt a szokásosnál, és egy hatalmas, elnyújtott patkóként
követte a parancsnoki egység formáját, annak közvetlenül a külső szélén
körbefutva. A folyosó egyik oldalán így széles, az űrre néző ívelt
ablakok voltak, a másik oldalon indultak ki a beljebb található
helyiségek felé vezető sugárirányú folyosók. Ezt a falat kisebb beugrók
is tagolták, melyekben egy-egy asztalka, és néhány ülőalkalmatosság
kapott helyet. Bőségesen voltak ezenkívül növények, melyek még
barátságosabbá tették a környezetet. Mindez pedig nagyszerűen idomult a
tizenkettes szint funkciójához, hiszen itt voltak megtalálhatók a hajó
szabadidős létesítményei. Amint azt Amanda megállapította, errefelé
inkább a civil öltözék volt a jellemző, az egyenruhával együtt a hajó
legénysége, legalábbis valamilyen mértékben, rangját is levetette. A
sétafedélzet nem tűnt különösebben zsúfoltnak, persze ehhez az is
hozzájárult, hogy az ívelt folyosón nem lehetett túl messzire ellátni.
Ennek köszönhetően az ember, ha akart, találhatott olyan helyet, ahol
annak ellenére, hogy nyilvános helyen volt, úgy érezhette, egyedül van.
Amanda azonban inkább azért jött ide, hogy embereket érezzen maga
körül. Csak sétált, élvezve ennek a fajtársai számára primitívnek ható
közlekedési módnak az élményét, néha meg- megállt egyik másik ablaknál,
és kipillantott a hajóból. Nem fogadta különösebben érdekes látvány, a
görbületi sebességgel haladó Árpád-ból nézve a köd mintázatai
összemosódtak, mintha a hajót egy liláskék gömb fogta volna körül. A
hajó orrához közelebbi ablakokból a kinti kép kissé megváltozott, ott
még kivehetők voltak a részletek. Errefelé nem nyíltak a hajó belseje
felé vezető folyosók, talán ezért volt szinte kihalt ez a rész. A
folyosó görbülete is kisebb sugarúvá vált, ezért a látótávolság is még
inkább lecsökkent.
Amanda már majdnem pontosan a hajó orrában járt, és az eddigiek
alapján úgy sejtette, nemigen fog találkozni errefelé senkivel.
Szándékosan elnyomta Q-érzékeinek működését, nem akarta hogy képességei
elrontsák a helyzet varázsát. De a folyosó kanyarulata mögül mégiscsak
előbukkant valaki. Az Amandánál legfeljebb egy-két évvel idősebb földi
fiatalember az egyik ablak keretének támaszkodva álldogált, annak
ellenére, hogy egy beugró volt majdnem pontosan mögötte. Leengedett bal
kezében egy jegyzetfüzetet tartott, amelyet néha maga elé emelt, és
feljegyzett rá valamit. Egyébként azonban inkább kifelé figyelt,
látszólag a ködbe bámulva, Amandát észre sem vette, vagy ha igen, nem
vesztegetett rá egy pillantást sem. Amanda azonban alaposabban
szemügyre vette, főleg az arcát. A fiatalember komor vonalú száját
ritkás szakáll és bajusz keretezte, feketének ható sötétbarna szemei
enyhén összevont szemöldökök alól fürkészték a hajón kívüli világot,
arckifejezése koncentrációról árulkodott, ugyanakkor érezhető volt,
hogy gondolatai valahol messze kalandoznak. Amanda habozott, nem tudta
eldönteni, folytassa-e útját, vagy forduljon inkább vissza, nem zavarva
tovább a nagy valószínűséggel a környék nyugalma miatt pont ezt a
helyet választó fiatalembert. Az ekkor felsóhajtott, majd bal
szemöldökét megemelintve, kérdőn Amandára pillantott, aki hirtelen
elszégyellte magát, amiért teljesen leplezetlenül bámulta az
ismeretlent.
- Bocsánat, én csak... - tört fel belőle egy pillanatra az emberek
között belénevelt udvarias viselkedés kényszere.
A fiatalember szótlanul körülmutatott, a visszafogott gesztussal
nyilván azt akarta jelezni, nem tartja kizárólag sajátjának a
folyosószakaszt, majd visszafordult az ablak felé, és újra a
jegyzetfüzetre koncentrált. Amanda úgy érezte, eléggé furcsán hatna, ha
most sarkon fordulna és távozna, így inkább valamivel közelebb ment.
- Tényleg nem akarnám zavarni...
A fiatalember ügyet sem vetett rá, legalábbis nem azonnal. Előbb
rögzített néhány sort a füzetben, csak utána fordult Amanda felé.
- Nem zavar. Örültem annak, hogy eddig nem járt erre senki, de semmi
sem tart örökké.
- Akkor mégiscsak megzavartam.
- Tulajdonképpen hamarosan úgyis mennem kell. Kezdődik a szolgálatom.
- Megkérdezhetem, mit csinált az imént? Úgy tűnt, eléggé messze járt...
A fiatalembernek csak a szeme mosolyodott el, az arca nem igazán.
- Egy reménytelen küzdelmet vívok... A szavakkal. Igyekszem rávenni
őket arra, hogy rendeződjenek olyan mondatokká, amelyek jelentenek is
valamit.
- Vers, vagy próza?
- Egyik sem... Mindkettő... Néha inkább ez, máskor kicsit amaz. Utakat,
módokat keresek. ... Tudja... Mindannyiunkban számtalan világ szunnyad,
arra várva, hogy felfedezzük őket, és ezáltal felébredjenek. Én, ha nem
csupán csak áltatom magam, azt hiszem felébresztettem néhányat közülük.
De mit érnek, ha én vagyok az egyetlen, aki megismerheti őket?
Szeretnék legalább párat másnak ajándékozni...
- A művészet olyan, mintha az ember saját magából adna egy keveset. Ez
pedig nemes lélekre vall...
- Művészet? Miért olyan biztos abban, hogy az, ami tőlem telik,
nevezhető művészetnek?
- A művészet nem az, amire valaki rámutatott, és azt mondta: ez a
művészet! Nem definíció kérdése, de főként nem is az értelemhez szól.
Az útja lélektől lélekig terjed. De csak rokon lelkek közé verhet
hidat.
A fiatalember arcán megjelent egy halvány félmosoly, miközben
alaposabban szemügyre vette Amandát. A jegyzetfüzete felől ekkor halk
jelzés hallatszott.
- Sajnálom, mennem kell. ... Remélem, még összefutunk valamikor.
- Ki tudja... - mondta erre Amanda.
A fiatalember még egyszer kipillantott az ablakon túlra, majd
odabiccentett a lánynak, és lendületes léptekkel útnak indult. Aztán
hirtelen megtorpant, és visszafordult.
- Fogadjon el tőlem egy apróságot. ... Azt hiszem, némiképp aktuális
is.
Ezzel halkan, de a távolság ellenére is tisztán érthetően szavalni
kezdett:
"Lankadatlan nyüzsgő emberóceán,
Van-e itt valaki, ki gondol néha rám?
Ki megérti mit érzek, mi a bánatom,
S lelket önt belém, ha sorsom fájlalom?"
Majd sarkon fordult, és elsietett. Amanda meglepett arccal ismételgette
magában az imént hallott sorokat, amelyek igen találóak voltak. Talán
túlságosan is.

Solo a széke melletti terminálon látható adatokat tanulmányozta a
hídon. Elég jól álltak az idővel, úgy tűnt, hogy még várakozniuk is
kell majd a köd szélénél, mert korábban fognak megérkezni a kelleténél.
A kapitány már épp felállt volna, hogy a készenléti helyiség felé vegye
az irányt, mikor az Árpád testén finom remegés futott végig.
- Híd hívja a gépházat: mi volt ez az imént?
- Most ellenőrizzük, uram. - érkezett Norres válasza.
Solo úgy döntött, egyelőre még vár a híd elhagyásával. A hajó néhány
másodperc múlva ismét megremegett, ezúttal a korábbinál erősebben.
- Mr. Norres?
- Keressük az okot, uram. Talán...
Ekkor mély zengésű dörrenés hallatszott, és az Árpád orra
felágaskodott, mintha valami alulról nekiütközött volna. Az ütéssel egy
időben hunyorogni kezdtek a fények, és egyszerre legalább fél tucat
vészjelzés szólalt meg az imént még csendes hídon.
- A szerkezeti terhelés ugrásszerűen megnőtt! ... Az elszigetelt
görbületi mező intenzitása rohamosan csökken, sebességet veszítünk. ...
Több plazmavezeték szakadt át a felső hajtóműgondola talapzatának
környékén.
Az Árpád eközben egyre erősebben rázkódni kezdett, és ezzel együtt
erősödött a zaj is.
- Minden gépnek... - kezdte volna Solo, de egy hátborzongató hang
fojtotta belé a szó.
Az Árpád felsikoltott! A falakból előtörő fülsiketítő hangba éles
reccsenések és morajlás vegyült, a hangorkánon kívül semmit sem
lehetett hallani. A hajó megpördült kereszttengelye mentén, a
tehetetlenségi tompító alig tudta csökkenteni a hirtelen fellépő
gyorsulást, mindenki a főmonitor felé repült vagy csúszott, miközben a
híd világítása szeszélyesen villódzni kezdett. Beney a taktikai konzol
szélébe kapaszkodva szép ívben repült át a patkó alakú pult fölött, és
tompa puffanással vágódott Solo székébe, amiből a kapitány csak egy
másodperccel korábban csúszott ki. Queue ekkor már a kormányospult
székének alját átkarolva igyekezett elkerülni, hogy felkerüljön a
kilátóernyőre, Realdy a konzolra fennakadva lógott. Egyedül Tzcnek
sikerült megmaradnia a székében, és míg mindenki más lehetetlen szögben
kapaszkodott a különböző berendezési tárgyakon, ő a zajt túlkiabálva
igyekezett a többiek tudomására hozni a konzolja által szolgáltatott
adatokat.
- RCS működése bizonytalan, stabilizáció folyamatban. ... Több légzáró
erőtér aktiválódott, az ODN részleges leállása miatt a pontos hely nem
meghatározható. ... A szerkezeti védőmező több generátora lekapcsolt
túlterhelés miatt. ... Hajtóműplazmát veszítünk, gyors ütemben. ...
Súlyos burkolati károk. ... A görbületi mező megszűnt...
gépházban semmi előjele nem volt a közeledő katasztrófának. A hajó
egyszer csak meglódult, minek következtében a legtöbben
rövidebb-hosszabb repülőútra keltek a helyiség légterében. A mindent
túlharsogó zajban semmit nem lehetett hallani. A hajó néhány másodperc
múlva valamelyest stabilizálódott, csak éppen annyira hogy a jelenlevők
elengedhessék azt, amibe éppen kapaszkodtak, és az erősen megdőltnek
érződő padlón a legközelebbi terminálok felé kúszhassanak. Norres
igyekezett egyszerre mindenfelé figyelni, a sebesültekre, az őket
segíteni igyekvő társaikra, és a legközelebbi rendszerkijelzőkre.
Miközben megkapaszkodva a legközelebbi konzol szélében, talpra állt,
aktiválta kommunikátorát.
- Norres a gyengélkedőnek: orvosi segítségre van szükségünk a gépházban!
A zajon át mintha Dr. Ysu hangját hallotta volna a kommunikátorból,
amint a hívást nyugtázza, de nem volt biztos benne. Teljes figyelmét a
konzol felé fordította, amin a vörösön kívül más színt nem igen
lehetett felfedezni. A fő energiahálózat összeomlóban, egyes rendszerek
az energiahiány, mások a túlterhelés miatt kezdtek leállni. A főgépész
mintha kiabálást hallott volna átszűrődni a zajon. Jobbra fordult, és
Narokot pillantotta meg a következő terminálnál, amint az kézzel-lábbal
magyaráz valamit.
- ...rmas vezeték... ...tudom mi ez, de a relék... ... hajtóműplazmát,
a keverőkamra...
Norres megpróbálta kitalálni, mire kellene figyelnie, miközben újabb
adatokat kért a konzoljára. Aztán meglátta. A hármas gondolát ellátó
plazmavezetéken át fékezetlenül zúdult kifelé a plazma valahová, a
vezetékbe épített elosztó és szabályozó csomópontok sorra égtek át, a
jelenség a vezeték vége felől közeledett a keverőkamra kicsatlakozó
pontja felé. A zajszint ismét csökkent valamelyest, így már hallhatóvá
váltak a vészjelző szirénák is. Narok eközben továbbra is veszettül
mutogatott, többször elhúzva vízszintesen kinyújtott tenyerét a nyaka
előtt. Norres eszeveszett iramban dolgozott, megpróbálva kideríteni,
hová, és miképpen szökik a plazma. A gépház bejárata környékén ekkor
mozgolódás támadt, az aranyszín betétes egyenruhák közé kék öltözékek
keveredtek, ahogy az orvosi különítmény szétszóródott hogy segítsen a
sebesültek ellátásában. Norres azonban csak egy röpke másodpercet
vesztegethetett erre, fontosabbak voltak a konzolon látható adatok. Ám
hiába próbálkozott, a helyzet hamarosan tarthatatlanná vált, a
szivárgás nem csökkent. A gépház hátsó részében néhány kiegészítő
plazmavezeték ezt a pillanatot választotta a felrobbanásra. A detonáció
főleg a környéken fejtette ki a hatását, de Narokot is közelebb lökte
Norreshez.
- A keverőkamra... Ha az impulzus ideér, vége! - hallotta meg végre a
főmérnök, mit kiabál a helyettese, és kénytelen volt igazat adni neki.
Megfordult, és kétségbeesett kísérletet tett a hangzavar
túlkiabálására.
- Leállunk! Ki kell oltani a keverőkamrát, azonnal!
Narok eközben, fél kézzel a konzol szélébe kapaszkodva, munkához
látott, Norres pedig elindult a központi vezérlőpult felé. Út közben
sikerült belekiabálnia parancsait néhány beosztottja fülébe, majd
megérkezve ő is dolgozni kezdett.
- Figyelem! Keverőkamra-kioltás, egyes fázis! Anyag-antianyag beömlőket
lezárni, mágnespályák túltöltés üzembe! ... Ellion, dobja le az
alacsony prioritású fogyasztókat az energiarendszerről! - vezényelt
Norres.
- Kettes fázis! Gondola-vészleszellőzőket megnyitni! Minden elosztó és
relé teljes áteresztésre! ... Hármas fázis! Keverőkamra be-, és
kimeneteket lezárni, plazmavezetékeket szakaszolni, leszellőzőket a
teljes vezetékhosszon felszabadítani!
- Kioltás sikeres. - érkezett több munkahely felől.
Norres ellenőrizte a központi konzol kijelzéseit, majd megerősítette a
hajtómű állapotát.
- Hajtóműmag kioltva. ... Lássuk, mi maradt a hajóból.
A hídra hirtelen csend, és sötétség zuhant. Másodpercekig semmi sem
történt, csak a nehézkedési vektor állt lassan alaphelyzetbe. Azután
felfénylett a kék vészvilágítás, és néhány kijelző is életre kelt. Az
alaposan felrázott hídszemélyzet visszarendeződött szokásos állapotába.
- Jelentést! - szólt Solo.
- Az ODN a jelek szerint leállt, a kijelzők az utolsó tartalmat őrzik.
Az éledés három percen belül várható. - mondta Tzc.
Solo próbát tett kommunikátorával.
- Híd hívja a gépházat: mi történt?
A kapitány legnagyobb meglepetésére Norres szinte azonnal jelentkezett.
- Még nem tudjuk pontosan, most élesztgetjük a rendszereket. Jelentős
plazmaszivárgásunk volt, ki kellett oltanunk a keverőkamrát. Az
elsődleges energiarendszer leállt, a legtöbb hiba energiahiányra
vezethető vissza. És valószínűleg van egy szép nagy nyílásunk a
burkolaton, valahol a taton, a siklóhangár környékén.
- Mikorra tudnak valami konkrétat mondani?
- A legfontosabb az energiarendszer. ... Talán tíz perc.
- Rendben.
Solo körülnézett a még mindig kísérteties kék fényben fürdő hídon.
- Mindenki jól van?
Megerősítő válaszok érkeztek mindenki felől, majd Tzc szólalt meg.
- Az ODN részlegesen helyreállt. Már kapunk szenzoradatokat. A
pozíciónk stabil, sebesség nulla. 181.2 irányban lassan távolodó
objektum.
- A főmonitor? - kérdezte Solo.
- Meg lehet próbálni. - mondta Beney, majd kísérletet tett a képernyő
felélesztésére. Úgy egy fél perc múltán a sima szürke felületet
felváltotta a Hugoron-köd liláskékje.
- Rá tud állni az objektumra?
A monitor többször váltott, de újra meg újra csak a köd egy újabb
jellegtelen foltja jelent meg. Végül, úgy negyedik vagy ötödik
kísérletre egy hosszúkás szürke tárgy vált láthatóvá a monitor közepén,
amint lustán pörögve, lassan távolodott az Árpád-tól.
- Ez meg mi a... Nagyítást! - rendelkezett Solo. Aztán csak bámulta a
főernyőt. A hajótól távolodó tárgy ugyanis az Árpád felső
hajtóműgondolája volt. A pilonnak nagyjából a fele maradhatott a
gondolán, a csonk cakkos, tépett élben végződött.
- Híd hívja a gépházat: Norres, azt hiszem, egy hajtóműgondolát
kihúzhatnak a leltárból. - üzente Solo, mikor úgy-ahogy magához tért
döbbenetéből.
- Hogyan, uram?!
- A hármas gondola úgy egy kilométerrel mögöttünk sodródik. A jelek
szerint, a ködhajtómű mégsem vált be teljesen.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. CsillagIdő 49402.2. Nem
várt nehézségünk adódott. Mintegy húsz perce elveszettük a felső
hajtóműgondolát, az okokat Mr. Norres még vizsgálja. A hajó egyéb
rendszereit nem érte komolyabb károsodás, de az előállt vészhelyzet
miatt a görbületi meghajtórendszerből ki kellett eresztenünk a plazmát.
A technikai személyzet teljes erővel dolgozik a hibák kijavításán, de
kétséges hogy időben be tudjuk fejezni a feladatunk jelenlegi
szakaszát."

- Nos? - fordult Solo Norreshez, a felbolydult méhkashoz hasonlító
gépházban.
A főgépész homlokráncolva szemlélte egy darabig az előtte levő
monitoron látható adatokat, majd a kapitány felé fordult.
- Nem volt szerencsénk.
- Azt vettem észre. - húzta el a száját Solo.
- Beleszaladtunk... Ebbe itt. - bökött a kijelzőre Norres - Egy, a
környezőnél sűrűbb réteg a ködben, ráadásul nem akármilyen
szubtértorzulási értékekkel. Körülbelül olyan hatása lehetett a
gondolára, mintha az beleakadt volna egy hatalmas gumiszalagba. A
gondolára ható terhelés növekedett egy darabig, aztán... Reccs.
- Nagyon szemléletes. - morogta Solo - Két kérdésem van. Az első,
lehetséges-e ezután is görbületi sebesség elérése a ködben, és a
második, el tudunk-e indulni, legfeljebb... Két órán belül.
- Egyéb kívánság? - kérdezte Norres egy cseppet sem boldogan, majd
válaszra sem várva folytatta - Meg lehet oldani a görbületi meghajtást,
de ne számítson túl nagy sebességre. ... Két óra? Nagyon össze kell
kapnunk magunkat. Ráadásul ki kell találnunk, mit kezdjünk az
elkóborolt gondolával.
- Gondolom nincs különösebb akadálya az elvontatásának.
- Nem lesz, ha kiürítettük a benne maradt, kihűlt hajtóműplazmát, és
ellenőriztük, hogy milyen állapotban van. Ha így próbálkozunk vele,
nagy esélyünk van rá, hogy tenyérnyi darabokra robban az egész ha
valami megbolygatja a gondola tartalmát, ha pedig repedések vannak
rajta, és rossz helyen fogunk rá a vonósugárral, lehet hogy az első
próbálkozás után már be fog férni a siklóhangárba. Miután darabokra
tört. Persze ez utóbbi esetben nem is érdemes vacakolni az
elvontatásával, egyszerűbb lesz egy új gondolát feltenni, mint ezt
befoltozni.
- Szép kilátások. ... Visszamegyek a hídra, és valahogy odavánszorgunk
a gondolához. Addig dolgozza ki a részleteket.
- Azon leszek, uram. - bólintott Norres, mire Solo a gépházszekció
kijárata felé vette az irányt.
A hídon már semmi nem utalt arra, hogy az Árpád mit élt át az utóbbi
fél órában. Solo a Realdyt időközben leváltott L'Royhoz fordult.
- Hadnagy, irány a leszakadt gondola. Álljon be úgy, hogy ha mindent
előkészítettünk, további forgolódás nélkül vonósugárra vehessük. Ha
megérkeztünk, igazítsa hozzá a sebességünket.
- Igen, uram.
L'Roy a manőverező fúvókákkal gyorsította fel az Árpád-ot, bár nem
éppen szokványos módon. A hajó hátrálva közeledett a céljához, majd
kissé föléje emelkedett, hogy a gondola a vonósugáremitter számára
elérhető pozícióban látsszon. A manőver néhány perc alatt lezajlott.
- Mr. Norres, van már valami megoldás? - üzente Solo a gépházba.
- Próbáltam olyan lehetőséget keresni, amihez senkinek nem kell
elhagynia a hajót, de aggódom a plazma miatt. Bármi, ami változást idéz
elő az energiaállapotában, berobbanthatja.
- Egyáltalán, miért nem következett ez be mindjárt a leszakadás után? -
kérdezte Queue.
- A gondolában van több energiaelosztó csomópont, a hozzá tartozó
kiegyenlítő és tárolómodulokkal. A gondolának még percekkel a
leszakadás után is volt saját energiaellátása, így a plazmát a helyén
tartó szigetelőmező is működött. Ezen idő alatt energia-utánpótlás
nélkül a plazma eléggé lehűlhetett ahhoz, hogy miután a mező megszűnt,
szétterjedéskor ne okozzon komolyabb károkat.
- Végül mire jutott? - kérdezte Solo.
- Le kell porolnunk néhány űrruhát.
- És hogy jutnak el a gondoláig?
- Ez probléma. Szállítósugárral tíz-tizenöt méternél nem merném jobban
megközelítni a gondolát... Talán egy siklóhoz rögzíthetnénk magunkat,
ami szép lassan odaaraszolna hozzá.
- Jobb ötletem van. - jelentette ki Queue.
- Éspedig? - fordult felé Solo kíváncsian.
- Eszembe jutott, hogy cipelünk magunkkal néhány fura dolgot a
rakterekben... Valamilyen okból a Csillagflotta előszeretettel sózza
ránk a kísérleti eszközeit kipróbálásra, és egyik-másik szállítmány
aztán szépen a fedélzeten is felejtődik. Emlékeznek még...
- A manőverező egységek! - érkezett Norres hangja a gépházból.
Solo homlokráncolva gondolkodott egy darabig, majd neki is eszébe
jutott. Úgy fél éve valóban kaptak néhány űrruhához rögzíthető
gázfúvókás meghajtóegységet. Kipróbálták őket, elküldték a jelentést...
De a felszerelés azóta is valamelyik rakodótérben porosodhat,
legalábbis Solo nem emlékezett hogy visszakérték volna.
- Norres, ásson elő néhány olyan egységet, és vitesse őket a
siklóhangárhoz, az űrruhákkal, és az egyéb szükségesnek ítélt
felszereléssel együtt. Mr. Queue, ön is a csapattal tart.
A parancsnok szó nélkül a turbólift felé vette az irányt, Solo pedig,
mivel egyelőre ő nem sokat tehetett, letelepedett a kapitányi székbe.

Mire Queue megérkezett a hangárba, a két űrruha, a mozgatóegységek,
és néhány egyéb holmi már előkészítve várakoztak. Norres épp a
hajtóműveket ellenőrizte, a tőle nem messze álló Ysu pedig egy
kisméretű doboz tartalmát vizsgálgatta elmélyülten orvosi
trikorderével.
- Doktornő...? - fordult felé kérdőn Queue.
- Időközben az is eszembe jutott, miért küldték ezeket az egységeket
tesztelésre. - szólalt meg Ysu helyett Norres - A vezérlésük egy
kísérleti megoldást alkalmazott.
- Közvetlen idegi kicsatolás. Jó néhány évvel ezelőtt végeztek már
vizsgálatokat ezzel a módszerrel, akkor egy robotszondát vezéreltek
teljes érzéklet-átvitelen keresztül. A szonda irányítója úgy érezte,
mintha a szonda helyében lenne. Azonban kiderült hogy egy teljes szonda
irányítása túlságosan megterheli az idegrendszert, de korlátozott
vezérlésre azért van lehetőség. Ez itt... - emelt ki Ysu egy keskeny
fémpántot az előtte levő dobozból - Egy irányított agykéreg-szenzor. A
hajtómű felé a parancsokat egy alkalmazkodó interfész továbbítja, ami
néhány perc alatt beáll a pánt viselőjének bizonyos idegi mintázataira,
amelyeket azon túl elmozdulást kérő jelekként fog értelmezni.
Queue bizalmatlanul méregette az Ysu kezében levő szerkezetet.
- A tesztek során nem volt vele gond. - nyugtatta meg Norres - Jöjjön,
öltözzünk be.
Queue vállait a meghajtóegység súlya, karjait pedig egy méretes mobil
energiaegységé húzta. A parancsnok kérdőn Norres felé fordult, aki
feltartott hüvelykujjával jelezte, hogy részéről rendben a dolog, majd
felkapta a felszerelés rá eső részét.
- Queue hívja a hidat: készen állunk. - üzente a parancsnok a ruha
kommunikációs rendszerén át.
- Rendben, indulhatnak. - érkezett Solo jóváhagyása.
Queue erre odaintett a hangárügyeletesnek, kezével emelő mozdulatokat
téve. A hangárkapu körüli légzáró erőtér felfénylett, a kapu emelkedni
kezdett. Mikor megállapodott nyitott pozícióban, Queue megindult a
nyílás felé. Az erőtér előtt aktiválta az űrruha csizmájába épített
rögzítőket, majd átsétált a láthatatlan mezőn, ami az áthaladás
pillanatában kék fénnyel felszikrázott. Norressel a nyomában
elgyalogolt a fekete-sárga csíkozással jelölt biztonsági zónáig,
amelyen túl nem érvényesült a gravitációs magok keltette mesterséges
nehézkedés.
- Először én próbálkozom. - mondja Queue.
- Rendben. Az inerciacsökkentőt egyelőre ne kapcsolja be, akkor a
fúvókák sokkal kisebb mértékben tudják csak felgyorsítani.
- Értettem.
Queue kikapcsolta a rögzítőket, majd az energiamodult maga előtt
terelgetve megpróbált parancsot küldeni a mozgatóegységnek. Igyekezett
elképzelni, amint lassan megfordul függőleges tengelye körül. A
hajtómű, bár kissé bizonytalanul, de engedelmeskedett. A manőver
nagyjából elérte célját, bár közben Queue szinte minden irányba haladt
egy keveset, olyan fúvókák is bekapcsoltak, amelyeket a parancsnok nem
akart üzembe helyezni.
- Várjon. - szólt Norres, majd Queue alá sétált, felágaskodva elkapta
annak csizmáját, és visszahúzta a felszín közelébe - Rendben,
folytathatja.
Queue gyakorolt még néhány percet, majd mikor Norresnek már nem kellett
folyton visszarángatnia őt a felszínre, mert sikerült magától is ott
landolnia, ahol szeretett volna, elegendőnek ítélte a tanulást.
- Nekem ennyi elég lesz, most maga jön. - mondta Norresnek.
A főmérnök is hamar megszokta a meghajtó irányítását, és a nála levő
felszerelés mozgatását a súlytalanságban. Végül néhány méterre lebegtek
a kaputól, amin át az ügyeletes mindeddig figyelemmel kísérte különös
'űrbalettjüket'.
- Queue a hídnak: a meghajtóegységek rendben üzemelnek. Elindulunk.
Ezzel bekapcsolták az inerciacsökkentőket, és a korábbinál sokkal
nagyobb gyorsulással ellebegtek a gondola felé.
Néhány perces utazás után megállapodtak a tömegközéppontja körül
nagyon lassan fogó gondola közelében.
- Hol megyünk be? - kérdezte Queue.
- Lássuk csak... - idézte maga elé Norres a hajó tervrajzának ide
vonatkozó részletét - Négy Jeffries-folyosó halad a pilonban. Egy a
Bussard-kollektorhoz vezet, egy a tekercstér előtti kontrollhelyiségbe,
a maradék kettő pedig a plazma-visszavezetők mentén húzódó hosszanti
folyosóba nyílik. A kontrollhelyiséget javaslom, ott rá tudunk
csatlakozni a gondola energiarendszerére, és ha egy kis szerencsénk
van, ki tudjuk nyitni a leszellőzőket.
Queue jelentőségteljesen vette szemügyre a nála levő méretes
energiaegységet.
- Látom, sejti mi vár ránk. - bólintott Norres, bár ebből a sisak merev
nyakrésze miatt nem sok látszott - Na menjünk.
Ezzel helyzetüket időről időre utánigazítva, előrelebegtek a gondola
orr-részéig. Óvatosan átlavíroztak, a tépett szélű, összegyűrődött
tritániumlemezek, és a belső támasztóbordák torz szövedékén. Norresnek
eltartott egy darabig mire megtalálta a megfelelő folyosónyílást.
- Megyek előre. - közölte Queueval, majd fejjel előre fordulva a nyílás
felé gyorsította magát. A parancsnok négy-öt méterrel lemaradva
követte.
Nem tartott sokáig hogy elérjenek az első akadályhoz, a folyosók
kereszteződésében levő szakaszajtókhoz.
- Odabent valószínűleg van légkör. - mondta Norres, miközben az ajtóra
rögzítette a nyitómodult - Úgyhogy jobb, ha félrehúzódunk.
Queue igyekezett lehorgonyozni magát az egyik falnak simulva, Norres
pedig szintén a falhoz lapulva szétrángatta a szakaszajtó szárnyait. A
résen át pillanatok alatt kisüvített a levegő, a belőle kifagyó
nedvességből keletkezett jégkristályok lerakódtak a falakra. Norres
áttuszkolta a nála levő felszerelést a nem túl tágas nyíláson, majd
maga is átpréselődött. Queue hasonló nehézségeken átesve újra a nyomába
szegődött.
A kontrollhelyiségig még kétszer kellett megismételniük a korábbi
tortúrát, de végül csak megérkeztek. Első pillantásuk a tekercskamrába,
egész pontosan a plazmainjektorok csúcsára nyíló kapura esett, majd
Queue leparkolta a nála levő energiamodult egy félreeső helyen, míg
Norres előszedett egy külső munkákra tervezett tokozású trikordert, és
vizsgálódni kezdett.
- Addig szétszedhetné azt a panelt. - intett közben egy szerviznyílásra
a falon.
Queue először méltatlankodni próbált, de aztán úgy döntött, a hely és
az idő nem alkalmas az ilyesmire, ezért közelebb húzódva Norreshez,
elorozta a szerszámkészletét, és kiválogatva a megfelelő eszközöket,
ellebegett a mutatott hely felé.
Mikorra Norres befejezte a tekercskamra mögött uralkodó állapotok
megállapítását, Queue is végzett. A főgépész elrakta a trikordert, majd
az energiaegységet megragadva odalebegett Queue mellé.
- Akkor hát lássuk...
A parancsnok kissé odébb húzódott, míg Norres létrehozta a szükséges
kapcsolásokat.
- Elvileg kész. - jelentette be ki a főgépész néhány perc múltán.
- Queue az Árpád-nak: Mr. Norres csatlakoztatta az energiaegységet,
készen állunk a gondola energiaellátásának részleges visszaállítására.
- Készítsék a vonósugarat, lehet, hogy nagy lendülettel fogunk távozni.
- tette hozzá Norres, majd mire Queue rájött, mire célzott amaz, a
főgépész már be is kapcsolta az energiamodult.
A hajó döntő fontosságú munkahelyein olyan kijelzőket és
kezelőszerveket alkalmaztak, amelyek eléggé szélsőséges körülmények
között is működőképesek maradtak. Ilyenek voltak többek között a
kontrollhelyiségben is, a vákuum és az abszolút nullát csak néhány
fokkal meghaladó hőmérséklet nem akadályozta őket feladatuk
teljesítésében. Norres és Queue tanulmányozták egy darabig a
kijelzéseket, majd mindketten arra a megállapításra jutottak, hogy
érdemes próbát tenni a leszellőzővel. Norres elvégezte a szükséges
beállításokat, majd várakozón a parancsnokra pillantott.
- Queue az Árpád-nak: nyitjuk a leszellőzőket. - mondta Queue, majd
intett Norresnek.
Az megérintette a megfelelő szenzort, a gondola pedig finoman remegni
kezdett.
- Árpád a felderítőknek: észleljük a távozó hajtóműplazmát. A gondola
lassan új pályára áll, tartjuk a hozzá képesti pozíciónkat. - érkezett
Tzc hangja a sisakhangszórókból.
Norres eközben újra előszedte a trikordert, és a tekercskamra felé
fordult vele.
- A plazmakiáramlás mértéke már nem számottevő. - üzente Tzc néhány
perc múlva.
- A tekercskamra kiürültnek tekinthető. - igazolta vissza Norres -
Nézzünk körül odabent.
Queue erre a felélesztett terminál felé fordult, és aktiválta a kamrába
vezető kapu nyitómechanizmusát. Az ajtó egyre szélesedő nyílásán át
szivárgott még némi plazma, de gyorsan elillant a helyiségből. Norres
és Queue néhány óvatos impulzussal bemanővereztek a gondola
legfontosabb részébe. A görbületi tekercs szegmensei hatalmas
bordákként vették körül őket, miközben ellebegtek a plazmainjektor
csonka kúpja fölött. Queue az injektor közelében maradt, míg Norres
elrepült a gondola hátsó részéig meg vissza, közben ellenőrizve a
szerkezeti integritást.
- A jelek szerint a gondola épségben van, a pilont ért károsodásokat
eltekintve. Nem lesz baj a vontatással.
- Itt Solo, tudomásul vettük. Van még valami dolguk?
- Nincs, uram. Most már biztonságos a sugárzás. Még lekapcsoljuk az
energiaegységet, azután készen állunk a visszatérésre. - üzente Norres,
minek hallatán Queue el is indult vissza a kontrollhelyiségbe. Mire
Norres utolérte, félig már végzett is a lekapcsolással. A hátralevő
műveleteket gyorsan befejezték.
- Készen állunk a sugárzásra. - üzente Queue.
- Tapogassák le a gondolát, és minden rögzítetlen tárgyat sugározzanak
át a siklóhangárba. - tette hozzá Norres.
- Értettem. - válaszolta O'Neil - Figyelem! ... Sugárzás!
Néhány másodperc múlva már mindketten a hangárban álltak, körülöttük
pedig sorra materializálódtak a gondolából származó tárgyak.

A hangárból Norres a gépház irányába távozott, Queue pedig visszatért
a hídra.
- Szép munka volt, Mr. Queue. - fogadta Solo a parancsnokot, aki semmi
reakciót nem mutatott az elismerés hallatán. Csendben letelepedett a
székébe, Solo pedig alig látható vállrándítással napirendre tért a
dolog fölött.
- Mr. Beney, vegye vonósugárra a gondolát, és húzza be a hajó hasa alá,
a legkisebb, még biztonságos távolságra. ... Híd hívja a gépházat:
terjesszék ki az inerciacsökkentő mezőt a gondola köré. Mr. Norres,
hogy állunk a görbületi meghajtással?
- Öt-nyolc percen belül útra készek leszünk, de egy-egy alkalommal csak
úgy öt-öt percre tudjuk fenntartani a görbületi meghajtást a harmadik
gondola nélkül. A program vezérlése automatikus, a görbületi sebesség
beállítása a szokásos módon történhet. A többiről majd mi gondoskodunk.
- Azt hiszem, be kell érnünk ennyivel. - mondta ennek hallatán Solo.
Szerencsére az elbitangolt gondola hazaterelgetése kevesebb ideig
tartott, mint amennyire számított, így ha minden jól megy, nem késnek
fél óránál többet.
- L'Roy hadnagy, felvesszük a korábbi irányt. Maximális görbület!
Jóváhagyva.

"Az Árpád hajónaplója, Tom Solo kapitány. Kiegészítés. Összességében
negyvenpercnyi késéssel hagytuk magunk mögött a Hugoron-ködöt, jelenleg
a Deep Space Nine felé tartunk. Már csak egyetlen kérdés nem oldódott
még meg, amelyet még az út első felében tettek fel első tisztemnek."

Queue kabinja egyáltalán nem volt olyan sivár és rideg, mint azt a
legtöbben gondolták. Az igaz hogy nem volt benne túlzottan sok
személyes jellegű tárgy, de bár a hajdani Q nem rendelkezett azon
lények szentimentális tárgyimádatával, akik között élnie kellett, azért
volt körülötte néhány olyan holmi, ami végigkísérte emberi életének
eddigi évei során. A parancsnok egy fotelban üldögélt, a kabin sötétjét
csak a merevítő bordák álcázására beépített narancsszín fénnyel
parázsló világító felületek oszlatták el kissé. Csend volt, csak a hajó
megszokott halk mormolása hallatszott.
A csengő hangjára Queue meglepetten fordult az ajtó felé.
- Jöjjön!
A széthúzódó ajtószárnyak mögött Amanda jelent meg. A lány Queuera
mosolygott, majd beljebb lépett.
- Hát te?
- Nosztalgiáztam. - vont vállat Amanda - Ennyit talán megérdemlek, ha
már itt vagyok. ... Nem hívtál, pedig már eltelt néhány nap az első
találkozásunk óta. Volt elég időd gondolkodni.
- Gondolkodni... - bólintott Queue - De nem döntést hozni.
- Pedig itt lesz az ideje. Hamarosan mennem kell. Mi lenne, ha
megpróbálnék segíteni a döntésedben?
- Hogyan?
- Azzal hogy kimondom azokat a dolgokat, amiket te nem mersz.
- Hogy én?! Ugyan...
- Tudom, hogy így van, én is hasonlóképpen éreztem. ... Gondolom azóta,
hogy száműztek, nem kaptál híreket a Kontinuumból. - kérdezte Amanda,
letelepedve egy másik fotelbe.
Queue megrázta a fejét.
- A Q által elindított mozgalom újabb és újabb híveket szerez. Bár az
elindítója már nincs közöttünk.
- Persze. Biztonságosan elzárták, hogy ne okozhasson több bonyodalmat.
- bólintott Queue.
- Annál sokkal több történt. Nem túl régen néhány földi
kiszabadította...
- Hogy kerültek ezek olyan messzire?!
- Nem tudni. Bár Q előadott valami zavaros mesét arról hogy...
- Q?!? Ez egyre cifrább.
- Amint észrevették hogy Q kiszabadult, elküldték érte. Nagyjából
ugyanazt az ultimátumot kellett átadnia, mint amit nekem neked. Q
azonban menedékjogot kért az emberektől, és sikerült elérnie hogy a
Kontinuum halandóvá tegye.
- Halandóvá... - mondta Queue maga elé meredve. Körülbelül sejtette
már, hogy végződik a történet.
- Igen. Q elérte amit akart. Megölte a halandó testet amit önként
választott létezési formájaként. De segítséget is kapott hozzá.
- A földiek?
- Nem. Ők ellene voltak, megakadályozták volna, ha tudják. ... Q.
- Megölte... - mondta Queue komoran.
- Nem. - rázta meg a fejét Amanda - Megértette. Felismerte, mi az
amiért Q küzdött, és hogy már csak ebben a drasztikusnak tűnő lépésben
bízhatnak, ha hatni akarnak a Kontinuumra. Ami azóta történt, és
történik, azt bizonyítja hogy elérték a céljukat. ... Q meghalt,
elsőként a fajtánkból. De gondolatai köztünk vannak. És azt hiszem
megérted, én valamivel fogékonyabb is voltam rájuk, mint a többiek.
- Tulajdonképpen nem értem, miért küldtek téged. Hiszen tudják, hogy
melyik oldalon állsz, nem?
- Van egy viszonylag befolyásos barátom. Q.
- Pont ő? Azok után, hogy tulajdonképpen rákényszerített a Kontinuumhoz
való csatlakozásra, barátodnak nevezed? És különben is... Ő soha nem
volt igazán népszerű a magasabb körökben.
- Ott nem. És azt hiszem, ezért népszerű közöttünk. ... Egyébként őt is
száműzték egy időre, igaz, még jóval korábban.
Queue erre elvigyorodott. Sokan meglepődtek volna, ha látják ebben a
pillanatban.
- A jó öreg Q...
- Tulajdonképpen miután visszatérhetett a száműzetésből, akkor kezdett
igazán érdeklődni irántunk. Igyekezett nem mutatni, de valami, ami az
alatt a néhány, halandóként töltött nap alatt történt vele,
megváltoztatta.
- Gondolom voltak, akiket meglepett a dolog. - mondta Queue, mire
Amanda bólintott.
- Szóval, mitől félek? - kérdezte Queue, rövid csend után.
- Röviden: elfogadni azt, ami vagy. Vagyis a te esetedben, amivé
lettél. ... Úgy érzed, elárulnád a Kontinuumot, ha itt maradnál. Pedig
csak magadat árulod el. ... Két világ fogságában rekednél, ha nem
határoznál egyik mellett sem. Márpedig most csak azért vagy még itt a
halandók között, mert nem tudod, hogy vissza akarsz-e térni közénk. Még
nem döntöttél. ... Pedig már döntöttél.
Queue összeráncolt homlokkal meredt a lányra.
- Ez ellentmondás. - jelentette ki.
- Az. De ha ezt magad is felismerted, miért nem látod, hogy az állítás
melyik fele okozza a problémát?
Queue nagyot sóhajtott.
- Vagyis szerinted azzal, hogy nem döntöttem azonnal a visszatérés
mellett, a halandóknak köteleztem el magam?
- Igen. ... Vagyis nem elkötelezted magad, csak rájöttél hogy minden
ésszerű érv ellenében, ide tartozol. Tudom, te magad is értetlenül
veszed tudomásul, hogy mindaz, amit a Q-lét jelent, kevesebbet súllyal
bír már számodra, mint az, amit az emberek között tapasztalhatsz meg.
... Amikor Q arra kért, döntsek, én is tudtam legbelül, hogy nem
hagyhatom kihasználatlanul a képességeimet, és hiába próbálok
ragaszkodni emberi mivoltomhoz, a folyamat megkezdődött. ... Te meg
akartál ismerni egy más társadalmi rendszert, mert a Kontinuumé nem
elégít ki. Képes voltál arra, hogy felismerd magadban a változás
igényét, csakúgy, mint Q. Ő a saját útját járta, mely a végéhez ért, te
viszont itt vagy. Kérdezd meg magadtól még egyszer: hol a helyem? És
válaszolj ezúttal őszintén. Emberként mérlegeld a helyzeted, ne pedig
Q-ként. Hiszen most ember vagy.
Queue előbb a lányra nézett, majd tekintete végigfutott a kabin
berendezésén, végül a csillagos űrre nyíló ablakon állapodott meg.
- A csillagok... Csillagok. Köztük van az otthonunk. A tiéd is... És az
enyém is. ... Mondd meg... Mondd meg a többieknek, hogy maradok.
Amanda elmosolyodott.
- Van itt még valami, amit csak akkor akartam elmondani, ha az emberek
mellett döntenél. Megtörtént, hát most elmondom. ... A Kontinuum
változik. Lassan, de változik. Meglehet, egy napon eltűnik majd a
határ, ami a mi világunkat, és a tiédet elválasztja. Jelenleg minket,
akik hozzád hasonló vágyakat dédelgetünk magunkban, elutasítanak.
Száműznének is, de mindenkivel nem tehetik meg. És a legtöbbünknek
egy-egy ilyen eset, mint a tiéd vagy Q-é, elég ahhoz, hogy meghúzzuk
magunkat. De azzal hogy itt maradsz, bebizonyítod: nem lehetetlen
emberként élni. Még nekünk sem az. ... Úgy határoztál, hogy a
halandókkal maradsz, és ahogy a dolgok most állnak, ez a döntés
valószínűleg halálig szól. A Kontinuum jelenlegi állapotában
mindenképpen. De lehet... Ismétlem, csak lehet, hogy egyszer, talán nem
is olyan sokára, visszatérhetsz közénk. Hogy taníts bennünket. Mit
szólnál hozzá?
- Ez mostmár csak rajtatok múlik. Én itt leszek... Még egy darabig.
Amanda felállt, majd az ablakokhoz sétálva kibámult a csillagokra.
- Ideje indulnom.
- Egyenesen visszatérsz a Kontinuumba?
- Nem. Van valaki... Valahol ott kint, akinek mielőtt elhagytam ezt a
világot, megígértem hogy meglátogatom. És ha már úgy is erre jártam...
... Sok szerencsét, Mr. Queue.
- Remélem, még találkozunk... Q.
Amanda elmosolyodott Queue szavaira, pont úgy, mint akkor először, a
hídon. Egy pillanatig még nézte a nem messze tőle álldogáló férfit,
majd maga elé emelve kezeit, egy gyors, kígyózó mozdulatot tett, és
eltűnt, beleveszve egy fényes villanásba.

A reggel nyolc órás szolgálatváltás a készenléti helyiségben érte
Solot. A kapitány épp időben sietett ki a hídra, hogy lássa az éjszakai
ügyelet leváltására érkezett személyzetet. A hídra érkezők élén Queue
lépdelt. Lesietett a liftektől a kapitányi székhez, és egykedvűen
végighallgatta az éjszakai ügyelet eseményeiről szóló összefoglalót.
- A szolgálatot átveszem. - bólintott a leköszönő ügyeletes, egy
hadnagynő felé. Az feszes hátraarcot csinált, és elindult a liftek
felé, mikor a parancsnok utána szólt.
- Köszönöm, hadnagy. És jó pihenést.
A nő ennek hallatán megbotlott a teljesen sima padlón, de gyorsan
összeszedte magát, és ha lehet, még sietősebben távozott. Solo pedig
elégedett mosollyal figyelte amint Queue elfoglalja helyét a kapitányi
székben. Úgy látszik, egyelőre nem kell új első tisztet keresnie.
Ötlete sem lett volna rá, kit állíthat Queue helyébe. Lehet hogy kissé
mogorva, sőt, néha durva, mint egy pokróc, de gyakorló embernek már
elmegy. És a helyzet remélhetőleg egyre csak javulni fog.

Kira őrnagy szokásos reggeli raktah'jinoját kortyolgatta az állomás
parancsnoki központjában. Sisko valamivel korábban érkezett, és miután
néhány szót váltott a délelőtti ügyelet tagjaival, behúzódott az
irodájába. Dax is befutott hamarosan, és elfoglalva egy éppen üres
konzolt, munkához látott. Az állomás körüli forgalom irányításáért
felelős hadnagynak a jelek szerint dolga akadt, Kira közelebb húzódott
hozzá, hogy megnézze, kik érkeznek. A közeledő hajó azonosítóját és
nevét mutató kijelzőterületet innen nem látta jól, de nem akarta hogy a
hadnagy azt higgye, ellenőrizni akarja a munkáját, így beérte a
közeledő járművet mutató képpel is. Egy darabig méregette az azon
látható hajó alakját, de hirtelenjében nem tudta hova tenni a
közeledőt.
- Kiadná azt a főernyőre? - kérdezte végül, a kis képre mutatva.
A hadnagy bólintott, az ovális keretbe foglalt holo-kijelző pedig egy
pillanattal később életre kelt. Kira összehúzott szemmel méregette a
még távol levő hajót. Első pillantásra úgy nézett ki, mint egy
Intrepid, de valami nem volt vele egészen rendben. 'Hát persze... Az
Árpád.' gondolta az őrnagy bosszankodva, hogy előbb nem ismerte fel a
hajót. De egy pillanat múlva megint elbizonytalanodott. Ha ez valóban
az Árpád, akkor a jelek szerint az állomáshoz képest fejjel lefelé
közeledik. De mégsem, a parancsnoki egység megfelelő irányban
domborodott.
- Nagyítsa ki. - rendelkezett végül.
A közeledő hajó megnőtt a monitoron. Kira szeme elkerekedett. Egyszerre
vagy három dolgot próbált mondani, és a hangra, ami végül kikerekedett
a dologból, többen felkapták a fejüket. Köztük Dax is, aki egy darabig
elhűlve bámulta a főmonitort, majd vontatottan megszólalt.
- Ha ezt a kapitány megtudja...
Mintegy végszóra, kinyílt Sisko irodájának ajtaja, és a kapitány
kisétált rajta. Azaz csak sétált volna, de a küszöbön megtorpant, és
leesett állal meredt a főernyőn látható képre.
- Ha ez az, aminek látszik... Öregember, azt hiszem, újra kell
értékelnünk az álláspontjainkat egy bizonyos dologgal kapcsolatban.
Az Árpád pedig mindeközben rendíthetetlenül közeledett a Deep Space
Nine felé, hasa alatt a vonósugárra vett harmadik hajtóműgondolával.

[1] Petőfi Sándor: Én is szeretném

Szolnok, 1998. Július 12-26.
Gajdács Ádám (Mr. Fusion/Aelric)

[mrf_of_vsb@hotmail.com / mrf@server.pasztorvolgyi.sulinet.hu]

* * * * *

A szerző hozzájárul a fenti írás szabad terjesztéséhez, mind az eredeti, mind az oldalkép maradéktalan megőrzésére alkalmas formátumokban; mindaddig amíg a tartalom változatlan marad, ez az információs blokk megtalálható, és a terjesztésért semminemű díjat nem számítanak fel.

A 'Star Trek', 'Star Trek: The Next Generation', 'Star Trek: Deep Space Nine' és 'Star Trek: Voyager' a Paramount Pictures/VIACOM védjegye és tulajdona.

A 'Star Trek', valamint minden ezzel kapcsolatos képi- és hanganyag, vagy írásmű Gene Roddenberry munkásságán alapszik.

A USS Árpád és legénysége a Magyar Star Trek Fan Club tagjai által került kidolgozásra, a szerző csak felhasználta azokat, háttérként a saját történetéhez.

Hozzászólások

(#1) gzbotii


gzbotii
veterán

:R

When every logical course of action is exhausted, the only option that remains is inaction.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.