2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

A dohányzás végleges betiltásáról

Írta: | Kulcsszavak: dohányzás . tiltás . betiltás . lázár . jános . dohány

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ez a téma valamennyire aktuálpolitika, de csak mert egy politikus nevéhez kötődő javaslat csomagról lesz benne szó, a dohányzás betiltásának, korlátozásának témájában. Bízom benne, hogy konstruktív, politizálás mentes beszélgetést tudunk folytatni a témában.

Nemrégiben egy rendezvényen beszélt Lázár János a készülő dohányzásellenes javaslatcsomagjáról, amivel többek közt a 2020 után születettek számára tiltaná meg a dohánytermékek vásárlását Magyarországon, akár az alaptörvény módosításával ha szükséges. Ő jelenleg a dohányzásellenes miniszterelnöki biztos. A javaslatcsomagnak egyéb elemei is vannak ezeket összegyűjtöttem itt:

A témában megjelent első hír szerint [link] ezekre tenne javaslatot:
-2020 után született személy ne vehessen dohányterméket 18 éves korát elérve sem
-3 helyett 4000 emberre jutna csak egy dohánybolt a jövőben. A meglévő boltokat nem zárnák be, de a visszaadott koncessziókat már nem osztanák ki új tulajdonosnak, vagyis ahol leadják a koncessziót ott megszűnne a bolt.
-autóban dohányzás teljes tilalma
-társasházak közgyűlései is korlátozhatnák a dohányosokat (gangokon, erkélyeken)

Erre nem sokkal később érkezett a válasz Gulyás Gergely részéről [link], miszerint:
-az ötlet komolytalan, mert csak 2038 után lépne életbe
-a javaslat többi pontját is komolytalannak tartja és nem támogatja
-ő szerinte attól, hogy a dohányzás káros, még nem kell teljesen betiltani

Tegnap érkezett a válasz Lázár János részéről a kritikákra [link], miszerint:
-ő kiemelte Gulyás Gergely részére, hogy a dohányzás nem káros, hanem "e doboz felirata szerint halált okoz"
-Orbán Viktor azt nyilatkozta a témába, hogy ő egyáltalán nem támogatja ezt a javaslat csomagot, mert "én a szabadság pártján állok" :U
-a szabadság kérdésére reagálva Lázár János feltette a kérdést, hogyha ez igaz, akkor miért tiltjuk be kő kemény eszközökkel a drogot Magyarországon? Mivel sokkal többen halnak meg hazánkban dohányzás miatt mint kábítószer miatt, így felmerül a kérdés, hogy miért nem tilos a dohányzás?

Ezen cikk írásakor itt tart a történet, várjuk a hivatalos javaslat csomag benyújtását. Most pedig leírom azt, hogy én hogyan látom ezt a kérdéskört.

Magamról...

Magamról annyit, hogy elmúltam 30 és a cigit általános iskolás koromban kellett kipróbálni, mert aki nem tette, azt kiközösítették... Szimuláltam kicsit az elszívást, de mivel akkoriban is erősen büdösnek éreztem a dohányfüstöt, így azt az egy szálat sem szívtam el.
Panelházban nőttem fel, ahol csak dohányos lakott alattunk, így mindig volt mit szívni. Az erős dohányos keresztapám sajnos meghalt tüdőrákban. Minden létező dohányos ismerősömet próbálom leszoktatni erről a szemétről, de még senkivel nem jártam sikerrel. A keresztanyám ugyan letette, de ő kényszerű anyagi okokból, szóval az nem az én érdemem...

Nagyon örültem, mikor végre a szórakozóhelyekről kitiltották a bagózást. Egészen aberrált dolognak tartottam, hogy ha eltöltök 3-5 órát egy zárt szórakozóhelyen, akkor folyamatosan mások füstjét szívjam amitől a ruháim és a hajam is büdös lett, nem is beszélve a tüdőben lerakódó szemétről. Mindezt azért, mert páran azt vallják, hogy "sör meg kávé mellé mindig kell cigi". Nem is értem, hogy a pultosok hogy bírták ezt minden este. :F
Mondjuk most meg az van, hogy a sétálóutcákon a kiülős részeket foglalják el a bagósok, befüstölve az utcát...

A panelházi dohányzás meg akkor lett elviselhetetlen, mikor pár éve új lakó költözött alánk. Ő és a lakótársa gyakorlatilag kifüstöltek minket a lakásból. A lépcsőháznak putri szaga volt, reggel 6:10-kor már ellepte a lakást a füst (panelház két oldala között mindig huzat van, így behúzza a füstöt is a szellőztetés ami nyáron elengedhetetlen egy panelban) és az egyikőjüknek szokása volt beülni cigizni a budira. Ez csodálatos élmény, mert ennek a fajta panelháznak közös a szellőzése, így amit nála beszívott a cső, az bejött hozzánk... Ventilátor, purhabozás a résekben meg minden volt, amit el tudtok képzelni. Még a kaputelefon gégecsövét is ki kellett nyomni purhabbal, mert ott is bejött a lenti szag.
A problémát nagyjából megoldotta, hogy hála az égnek már nem laknak itt. Most egy újabb család lakik alattunk, szintén dohányosok (meg vagyunk átkozva). A helyzet annyiban jobb, hogy többen tőlük kimennek az utcára dohányozni. Remélem a hideg idő beálltával is így fognak tenni...

Amivel én kibővíteném ezt a javaslat csomagot, az pl ezek:

(nem azt mondom, hogy itt én most megmondom a tutit, de ezek alapján el lehet kezdeni beszélni ezekről a témákról)

-legyen valahogy büntetve, aki 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, vele egy légtérben dohányzik. Az ilyen személy ki van szolgáltatva a családjának és így sérül az egészséges élethez való joga.

-legyen valahogy büntetve az az anya, aki a terhesség ideje alatt dohányzik. Rettentően elszomorító dolog ilyet látni. Szerencsétlen gyereknek már születése előtt elcseszik az életkilátásait. Nem mondom, hogy pl. pénzbüntetésre lenne szükség, de ha a drogosokat el lehet küldeni elvonóra, akkor a bagósoknak is lehetne leszoktató csoport vagy valami.

-szívem szerint regisztrációhoz kötném a dohánytermékek vásárlását. Az ilyen módon feljegyzett adatokat becsatornáznám az orvosi ellátó rendszerbe, hogy a háziorvos, kezelőorvos pontosan tisztában legyen az illető dohányzási szokásaival. Persze egy ember vehet másnak is dohányterméket, szóval erre is ki kellene találni valamit.

-erősen meg kellene emelni a dohánytermékek árát. Ezzel sokan nem értenek egyet, mert hogy emiatt inkább pl. a kaján spórolnak de több embert is ismerek aki úgy áll a dologhoz, hogyha ennyi meg ennyi lesz az ára, akkor már tényleg leteszi.

-érdemi dohányprevenciós felvilágosítást kellene tartani már általános iskolában. Hozzánk először csak középiskolában jutott el ilyen prevenciós oktatás (amikor a bagósok már sok éve bagóztak), de az sem az iskola szervezésében. Véleményem szerint az iskolák feladata lenne ez is (pontosabban be kellene építeni a NAT-ba számukra), sokkal inkább mint a hittan vagy hasonló dolgok.
Ugye ismerős a kép, az iskolák bejárata előtt bagózó 18 éven aluli gyerekek tömegeiről? Hiába vannak a dohányboltok, mégis hozzájutnak a bagóhoz és szívják.

Végszó

Nem vagyok teljesen naiv, van némi elképzelésem róla, hogy mekkora ereje van a dohánylobbinak. Azt is tudom, hogy nagyon sok embert foglalkoztatnak a dohánygyárak, hogy milyen kapcsolataik vannak felfelé, szóval nem igazán hiszek benne, hogy gyökeresen meg lehetne reformálni a hazai dohányhelyzetet.

Ugyanakkor azt is látom, hogy iszonyatosan sok ember bagózik, füstöl, mérgezi magát és környezetét, szórja el a csikket az utcán és valamit tenni kell, mert magától nem javul a helyzet.

Frissítés1:

Kijött egy új videó a témában a héten. http://rtl.hu/rtlklub/hirek/dohanyzas-ellenes-kampany-kamaszoknak
Iskolák ingyenesen igényelhetnek bemutató babákat és oktató számítógépeket a dohányzás elleni új kampány részeként.

Hivatalos adatok 2016-ból:
Minden 3.-4. kamasz (13..15 éves gyerekek) dohányzik, 6,5 százalékuk rendszeresen, 19 százalékuk pedig alkalomszerűen. Ezek a számok javulást mutatnak a korábbi adatokhoz képest.

Az elhangzottak szerint a 2000-es években kb. 3 millió ember dohányzott az országba, most ez 2.5 millió.

Hozzászólások

(#2) CPT.Pirk válasza #20749568 (#1) üzenetére


CPT.Pirk
Jómunkásember

Az 1. pontot átírtam légtérre háztartásról. Úgy jobban kifejezi amire gondoltam, a légtér azt hiszem a lakás teljes belső terére vonatkozik.

[ Szerkesztve ]

Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)

(#4) Picco


Picco
addikt

dohanyos/exdohanyoskent azt mondom ideje lenne mar betiltani, de a tiltas sohasem mukodik szerintem...csak ad egy lehetoseget a csempeszeknek egy kis extra penzkeresesre. (mar igy is jo az uzlet miota megdragult otthon is a cigi)

szerintem legjobban az mukodne ha egy 5 eves tavlaton felemelnek 4k-ra egy doboz cigi arat es az adobol pedig felhuzhatnanak par korhazat/tudogondozot de az is eleg lenne ha a jelenlegieket mukodokepesse tennek(szemelyzet, fizetes etc).

It's gotta feel so good to moo as a cow. Probably feels really good to moo

(#5) Ringman


Ringman
nagyúr

2020 után született személy ne vehessen dohányterméket 18 éves korát elérve sem

a de jure betiltásnak semmi értelme, meg lehet nézni a szesztilalom hatékonyságát és hatásait az usában.

(#6) Dluinet


Dluinet
nagyúr

Szerintem az e-cigi támogatása a megoldás.
Az öszes leszokási módszer közül a e-cigi többszörösen hatásosabb, mint a többi együtt véve.
Csak hát szeretett kormányunk azt is akadályozza.

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#7) Polllen


Polllen
nagyúr

Én nem bánnám, ha betiltanák.

"Odamentem egy párhoz...négyen voltak!"

(#8) Ringman válasza Picco (#4) üzenetére


Ringman
nagyúr

szerintem legjobban az mukodne ha egy 5 eves tavlaton felemelnek 4k-ra egy doboz cigi arat es az adobol pedig felhuzhatnanak par korhazat/tudogondozot de az is eleg lenne ha a jelenlegieket mukodokepesse tennek(szemelyzet, fizetes etc).

ausztráliában kb ez lesz. [link]

itthon ez scifi, egyrészt a beszedett adóból nem erre jutna, másrészt a csempészek megoldanák ezt is.

(#9) sh4d0w


sh4d0w
nagyúr
LOGOUT blog

Lázár felvetésére annyit, hogy a drogokat azért üldözik keményen, mert a drogfüggő bármire képes, hogy hozzájusson az adagjához... Rabolni, ölni, betörni.

A teljes betiltásról: gondolom minden nagyokos kiszámolta már, mennyivel kéne adót emelni, hogy az így kieső bevételek visszatérjenek a kasszába.

https://www.coreinfinity.tech

(#10) Picco válasza Ringman (#8) üzenetére


Picco
addikt

ezt csinaljak a fejlett europai orszagok mar regota. csempeszet meg nem megoldas, legalabbis nem mindenre.
3mil ember dohanyzasat mar nem olyan konnyu becsempeszni az orszagba, sokan azert biztosan tennenek egy probat...lehet hogy nem azonnal, de mondjuk 10 ev alatt tuti lenne valami eredmenye.

ecigi boltban dolgozta egy ideig es elegge erdekel is a tema, szerintem az egyetlen realis leszokasi forma a tomegek reszere, meggyozodesem hogy tized annyira sem karos mint a klasszikus dohanyzas.

It's gotta feel so good to moo as a cow. Probably feels really good to moo

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.