2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Médialejátszók sebességtesztje 2/1

Írta: | Kulcsszavak: teszt . média . lejátszó . program . erőforrásigény

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az alábbi cikk célja, hogy összevesse pár népszerűbb Windows-os médialejátszó szoftver processzor- és memóriaigényét. Már az elején tisztázni szeretném, hogy mit nem kívántam tesztelni. Nem törekedtem a tesztelt lejátszók képességeinek részletes bemutatására. Idő hiánya, és a szubjektivitás miatt nem volt cél a képminőség elemzése, sem az egyes extra funkciók (pl. postprocessing) bekapcsolása hatásának vizsgálata. A tesztek esetében az objektivitásra törekedtem, és igyekeztem a programok és kodekek minél szélesebb körét bevonni, de természetesen a rengeteg variáció miatt sok alternatíva így is kimaradt.

A cikk két részből áll, az elsőben bemutatom a teszt alanyaiként szolgáló programokat, a tesztelés körülményeit és módszereit. A második részben olvashatjátok felhasznált filmrészleteket, a teszteredményeket, illetve az értékelést.

*****

A programok

A kiválasztott programok esetén - a teszt jellegéből adódóan - két csoportot különíthetünk el. Az egyik a ''mindenes'' lejátszók halmaza. Ebbe olyan programok tartoznak, amiket alkotóik integrált kodekekkel reklámoznak, ennek megfelelően egyben tartalmazzák a kezelőfelületet és a dekódoláshoz szükséges elemeket. A másik variáció, hogy adott a lejátszóprogram, és a dekódoláshoz szükséges függvényeket egy külön kodek készlet tartalmazza. Ez a megkülönböztetés jellemző a teszt egészére, a tesztek azonosak, de az elvárások különböznek. Kezdjük akkor a ''mindenevőkkel'', a korrektség jegyében ABC sorrendben:

GOM Player

GOM Player

használt verzió: 2.1.1
telepítő mérete: 4 261 040 byte
telepítve: 22 972 367 byte
megjegyzések: számos skin tölthető le hozzá, de az alapértelmezett is nagyon tetszetős; a program részletes beállítási lehetőségekkel rendelkezik a GUI-n keresztül; a mov fájlokkal nem tud mit kezdeni

---

MPlayer

Mplayer

használt verzió: RC1
telepítő mérete: 10 332 028 byte
telepítve: 22 972 367 byte
megjegyzések: van hozzá külön ''gyári'' GUI, de azt nem használtam; alapesetben nincs GUI, ahonnan kezelni lehetne a funkciókat, de parancssorban nagyon erős; nem használtam a kiegészítésként letölthető kodekjeit sem; telepítést nem igényel, egyszerűen csak ki kell csomagolni

---

Mplayer for Windows

Mplayer for Windows

használt verzió: 1.2-pre3 build 37 (GUI), dev-SVN-r22306-4.3.0 (mplayer)
telepítő mérete: 18 587 423 byte
telepítve: 31 333 607 byte
megjegyzések: MPUI-ként is ismert (bár nem feltétlenül az); alapja az előbb bemutatott MPlayer, a lejátszáshoz annak egy speciális, egyéni (by -MuldeR) fordítását használja; magába integrál sok kodeket, és egy külön dekóderkészletet is tartalmaz; rendelkezik egyedi GUI-val, ahonnan a fontosabb beállítások elérhetőek, van parancssori kiegészítés is; az mplayer.exe az adott processzor architektúrára optimalizálható, ez meg is történt

---

VLC Media Player

VideoLAN Player

használt verzió: 0.8.6a
telepítő mérete: 9 453 630 byte
telepítve: 32 032 036 byte
megjegyzések: VideoLAN-ként is ismert; puritán, de sokoldalú beállítási lehetőségekkel felvértezett kezelőfelület

*****

Ezek után következzenek a tesztben részt vevő olyan lejátszók, amelyek szinte csak GUI-t jelentenek, nem képesek megbírkózni minden formátummal, ezért külső kodekekre van szükségük.

Media Player Classic

Media Player Classic

használt verzió: 6.4.8.4
telepítő mérete: 4 853 760 byte
telepítve: 4 853 760 byte
megjegyzések: MPC-ként is ismert; puritán, de sokoldalú beállítási lehetőségek; Media Player 6.4-et utánzó kezelőfelület; beépített felirat kezelés; mkv fájlok lejátszása; csak egy exe, nem kell telepíteni

---

Quicktime Player

Apple Quicktime Player

használt verzió: 7.1.3.100
telepítő mérete: 19 666 504 byte
megjegyzések: az Apple lejátszószoftvere; a mov kiterjesztésű fájlok ''natív'' lejátszója

---

Windows Media Player

Windows Media Player

használt verzió: 11.0.5721.5145
telepítő mérete: 25 752 376 byte
megjegyzések: a Windows beépített médialejátszó programjának legfrissebb verziója; a wmv fájlok ''natív'' lejátszója; a lejátszás funkció csak a képességeinek egy részét jelenti; tetszetős kezelőfelület, nem túl sok beállítási lehetőséggel

*****

Azok a lejátszó programok, amik nem rendelkeznek minden szükséges dekódoló algoritmussal, igénylik a megfelelő kodekek használatát. Ezekből a választék rendkívül széles, mint ahogy a formátumokból is. Klasszikus kodek csomagokat nem mutatok be, használatukat sem javaslom, mert a sok felesleges, esetleg inkompatibilis kodek számítógépünk nem várt működését okozhatja. Mint látni fogjuk, meglehetősen kevés kodek elegendő a filmek nagy többségének lejátszásához.

AC3 Filter
használt verzió: 1.10b
telepítő mérete: 759 735 byte
megjegyzések: az AC3 kódolású hanggal rendelkező filmek lejátszásához lehet rá szükség

DivX
használt verzió: 6.5.1
telepítő mérete: 14 730 232 byte
megjegyzések: az MPEG-4 kódolású filmek ''hivatalos'' lejátszója, kvázi szabvány; a csomag tartalmaz DivX enkódert és lejátszószoftvert is

FFDshow
használt verzió: rev1006_20070307_clsid_sse_icl9
telepítő mérete: 4 417 693 byte
telepítve: 11 649 783 byte
megjegyzések: gyors működésű DirectShow filter, ami számos formátumot támogat; nagyon részletesen konfigurálható az audio és video rész egyaránt; SSE-t használó változat; a linkelt oldalon szinte naponta jönnek a frissebb verziók

Quicktime Alternative
használt verzió: 1.7.6.0
telepítő mérete: 13 453 171 byte
megjegyzések: A Quicktime saját kodekjeit leváltani kívánó dekóder azoknak, akik nem szeretik a Quicktime Player-t; képes a netes QT tartalmak lejátszására és lementésére; tartalmazza az aktuálisan legfrissebb Media Player Classic-ot is

XviD
használt verzió: 1.1.2-01112006
telepítő mérete: 643 144 byte
megjegyzések: az ingyenes MPEG-4 dekóder; sok DivX filmet is lejátszik

*****

Tesztkörnyezet

A teszt szempontjából fontos a környezet is, amin fut. Ennek van egy hardveres és egy szoftveres része. Az alkalmazott hardver a saját gépem, amit az alábbi komponensek alkotnak:

Alaplap: Asus M2N-E
Processzor: AMD A64 X2 3600+ (két processzormag, 2GHz-es alapórajelen)
Memória: 2 x 512MB DDR2 800MHz (5-5-5-18-1T, dual-channel)
Merevlemez: WD 320GB 7200rpm SATA + Seagate 120GB 7200rpm PATA
Hangkártya: integrált, alaplapi
Videokártya: Galaxy 7300GT DDR3 (alapórajelen)
Monitor: Samsung 173P

A monitor abból a szempontból lehet fontos, mert ebből látszik, hogy a maximális felbontása 1280x1024, ennek megfelelően az ennél nagyobb filmeket le kell méretezni. Látható, hogy a gépem nem egy erőgép, de azért mai viszonylatban jónak mondható. Az operációs rendszer és a filmek egyaránt a WD merevlemezen találhatók, de ez a mérés során nem jelentett problémát.

Ami a szoftveres részt illeti: a gépen a Windows XP SP2-vel és a legfrissebb javításokkal ellátott, magyar nyelvű verziója futott, az operációs rendszer kb. 1 hónapos. A feltelepített programok a már bevált dolgok, szóval semmi felesleges nincs fenn, ami érdemben befolyásolhatja az eredményeket. A háttérben a drivereken kívül egy NOD32 futott. A tesztelt programokból igyekeztem a legfrissebb verziókat használni, egyszerre mindig csak annyi kodek volt telepítve, amennyire feltétlenül szükség volt.

Tesztmetódus

A cél az egyes lejátszók és kodekek processzor- és memóriahasználatának mérése volt, különböző filmrészletek felhasználásával. Ennek érdekben szolgálatba állítottam a Microsoft saját, Process Explorer nevű programját, ami meglehetősen sok információval szolgál az éppen futó processzekről. ezek közül én mindig két értékre voltam kiváncsi. Az egyik a processz tulajdonságainál a Performance fülön olvasható CPU Total Time, a másik az ugyanitt található Peak Working Set. A mérés pontos menete a következő:

- elindítottam a Process Explorer-t
- a mérni kívánt alkalmazással megnyitottam a filmet
- filmenként különböző hosszúságú ideig (30-80 mp) játszottam a videókat, az időmérést először a karórám segítségével mértem, később jelenet alapján állítottam meg őket (minden lejátszót ugyanakkor és ugyanott)
- a tesztidő végén Pause gombbal (ami általában a Space) megállítottam a filmet, és leolvastam a fennt említett értékeket
- minden filmet minden lejátszóval legalább kétszer mértem, ha az értékek nagyon különböztek, akkor további 2-3 mérést futtattam, és a kirívó értékeket nem számoltam
- egy eredmény legfeljebb 3 mérési eredményt tartalmaz, a többit elvetettem
- a lejátszókat a gyári paraméterekkel használtam, a deinterlace és postprocessing szűrőket kikapcsoltam

A leírásból kitűnik, hogy az egyes programok indulása is szerepel a mérésben (minden alkalommal az elejétől kezdtem a filmet). A filmrészletek hossza miatt ez nem okozhatott jelentős hátrányt, ha egy program lassan indult, akkor előbb elindítottam egyszer, hogy legközelebb már a memóriában legyen. Ugyanakkor ezzel némileg több realitást csempésztem a tesztbe, bár nem gondolom, hogy ez az eredményeket érdemben befolyásolta.

Ezek után a grafikonon szereplő értékek az alábbiak szerint alakultak ki. A számolásokat és a grafikonokat egy erre a célra alkotott Excel táblázat végezte. Először is átlagoltam a 2-3 mérési eredményt. A Process Explorer-nél a CPU Total Time esetében az 1 másodperc az 1 mag 1 másodpercig tartó 100%-os terhelését jelenti. Ennek megfelelően az átlagos processzorterhelés (ha a kétmagos proci egészének teljesítménye 100%):

átlagolt processzoridő / filmrészlet hossza mp-ben * 50

A memóriahasználat esetén egyszerűen átlagoltam a mérési eredményeket. Fontos megjegyezni, hogy az Mplayer for Windows GUI-ja és a lejátszó része két külön processz. Ezek felhasznált processzoridejeit összeadtam és azt átlagoltam. Hasonlóképpen jártam el a memóriahasználati értékekkel is. Ez némiképp helytelen, hiszen az érték a maximális memóriahasználatot jelenti, és nincs sehol megírva, hogy ennek a két csúcsnak egyidőben kell fellépnie. Ezért meg kell említenem, hogy a GUI esetén ez a maximum stabilan 5800 KB környékén volt, kis eltérésekkel. Ugyanakkor a többi program processze magába foglalta a dekódert és a GUI-t is, tehát jogtalan lenne az MPUI-tól egyszerűen levonni ezt az értéket. A tesztekről és az eredményekről a folytatásban olvashattok.

Folytatás

Hozzászólások

(#1) twollah


twollah
nagyúr

Mintha ennek lett volna vhol vmi folytatasa.

Tudom nem lehet a szinte osszes letezo lejatszot tesztelni, de a figyelmedbe tudom ajanlani a CrystalPlayert ([link]).
Van belole freeware es shareware verzio is.
En evek ota hasznalom (a Media Player Classic mellett) es nagyon meg vagyok elegedve a szolgaltatasaival.
Meg egy PII 333Mhzes gepen is eleg elfogadhato sebesseget produkalt.

[Szerkesztve]

(#2) joghurt válasza twollah (#1) üzenetére


joghurt
addikt

Sokan esküsznek még a RadLightra [link], de még N+1 másik kedvencet is említhetnénk.

A tej élet, erő, egészség.

(#3) ollie


ollie
MODERÁTOR

Jónak ígérkezik, várom a folytatást.
Viszont a post processinget érdemes lenne letesztelni, ha már az a cél, hogy megtaláljuk a leggyorsabb lejátszót. Vagy nem?

És javaslom, hogy mindenképpen tesztelj HD videót, hiszen azok az erőforrásigényesek (egy átalgos divx videót manapság minden lejátszik).

***

(#4) twollah válasza joghurt (#2) üzenetére


twollah
nagyúr

Igen van n+1 lejatszo es mindenkinek masik tetszik.
Mondjuk en mar hosszu evek ota nem varialok a lejatszokkal.
Amig viszonylag lassu volt a gepem addig a BSPlayer volt a favorit, most meg mar ugy is mindegy.
A megszokas nagy ur, oreg vagyok mar a varialashoz es az uj kezelo felulet betanulasahoz.

(#5) BiP


BiP
nagyúr

Na, ez alapos, korrekt felkeszules a tesztre. Ezt nevezem. Grat. Várom a másik felét is.
(bár a téma _annyira_ nem vonz, a kidolgozása mindenképp felcsigázott arra, hogy elolvassam)

(#6) cousin333 válasza ollie (#3) üzenetére


cousin333
addikt

Post processing: talán majd máskor. Azzal az is a baj, hogy lehet, hogy az egyik pp szebb képet csinál, mint a másik, de lassabb. Elemezgetni meg nincs időm.

HD: lesz...:)

"We spared no expense"

(#7) cousin333 válasza joghurt (#2) üzenetére


cousin333
addikt

Írtam, hogy sok van. 2. forduló nem lehetetlen. Főleg ezen szöveg után:

''RadLight 4 is the only all-in-one multimedia solution on the market to deliver all of this without being a resource hog or being too complicated.''

Khmmm, majd meglátjuk.

"We spared no expense"

(#8) cousin333 válasza twollah (#1) üzenetére


cousin333
addikt

Úgy nézem, hogy a free eléggé herélt a fizetőshöz képest (furcsa, mert a free nagyobb ). A NOD32 szerint ráadásul valami spyware is van a free verzióban (When.U.Save.Now). Ugyan nem volt kikötve a tesztem elején, de maradnék az ingyenes megoldások mellett. Bár referenciaként jól jöhetne...

[Szerkesztve]

"We spared no expense"

(#9) -FreaK- válasza twollah (#1) üzenetére


-FreaK-
veterán

Én is jópár éven át CrystalPlayer használtam, de nemrégiben leváltottam pont a nagy gépigénye miatt.Az egyik legelső publikus változat még nagyon jó volt(0.36) azt használtam a legtovább, talán még ma is megállná a helyét.
Én is csináltam egy ilyen tesztet nemrégiben,pont amiatt hogy a crystal kezdett nagyon nem tetszeni; 4 programot hasonlítottam össze: Crystalplayer, VLC player, GOM player és BSPlayer.
Processzorterhelést és memóriahasználatot néztem, normál lejátszás valamint tekerések közben. Az eredmény az lett hogy a VLC player használja a legkevesebb erőforrást(cpu terhelése egészen minimális), azonban a kezelőfelülete nekem nem igazán jött be még a skinekkel együtt sem ezért inkább a 2. helyezett GOM playert választottam, így ezt használom már 2-3 hónapja.
A crystal palyert többek között azért cseréltem le mert az új változatai már nem boldogultak minden filmel, valamint horribilis mértékben zabálta a memóriát, ha jól emléxem az adatokra akkor a crystal 177mb-ot ''fogyasztott'' egy film lejátszása közben(de bármit játszottm le szinte mindíg ennyit evett, még a kis videóknál is) míg a többi lejátszó beérte 20-30-40mb-al.
Nem mellékesen mostanában lett pár 720p-s filmem, aminek a lejátszása már komoly gondot okoz a gépemnek(2500+ barton, 1gb ram, gef6800) de itt a VLC player tudta a legjobban lejátszani a filmet, igaz ő is csak úgy hogy leállítottam minden más, felesleges processzt(msn, stb..).Hozzátenném még így sem volt tökéletes a lejátszás, egyszer-kétszer megakadt, szétcsúszott a kép, de összességében élvehető volt a dolog.

Az ötlet és a teszt jó, kiváncsian várom a folytatást és hogy mennyire támasztja alá az álltalam tapasztaltakat:) Tipp: mindenképpen próbáld ki nagyfelbontású filmekkel, ott jön ki igazán h meik mit tud:)

[Szerkesztve]

(#10) ollie válasza cousin333 (#8) üzenetére


ollie
MODERÁTOR

2 free verzió van, az egyik ugyanaz mint a pro, csak adware-el, a másik teljesen free, de herélt.

***

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.