2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Fiio M3K - A kismenő

Írta: | Kulcsszavak: fiio . m3k . veszteségmentes . lejátszó

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem soha nem volt ilyesféle eszközöm, így a véleményem olyan embereknek mutathat irányt, akik ugyanebben a cipőben járnak mint én. Egyet tudtam, hogy szükségem van egy veszteségmentes lejátszóra, szigorúan trance zenékhez. Mivel a legtöbb szerzeménynél 16bit 44khz a plafon, nem akartam hiper szuper 200E+ forintos lejátszót. Sokat olvastam a Fiio termékeiről, és egyikről sem született feltünően rossz vélemény, így a márka mondhatni adott volt. Felfigyeltem, hogy a nyár folyamán kiadták az M3K terméküket, amit egyből kinéztem magamnak. Tetszett a tudás, az ár, és a forma is. Kb 3 hete úgy döntöttem befektetek egy ilyen eszközbe. Hifiheadphones.co.uk le is küldte nekem átszámolva az aznapi árfolyamon 26300 hángérien forintért. Szinte pontosan egy hét elteltével már át is vehettem a csomagot a GLS jóvoltából.

Kicsomagolás izgalmai után örömmel konstatáltam, hogy ez bíz élőben is igen kellemes szerkezet. Szürke variánst rendeltem, akkor nem is létezett másik szín. Ha jól láttam már rendelhető feketében is. Visszatérve a masinára, nagyon kompakt és könnyebb mint azt gondoltam. Kapunk egy gumi tokot és kijelzőfóliát. A gyártónak hála, alapból is van egy fólia a kijelzőn. A készülékház fém, az előlapon nagy üveg felület, aminek felén a kijelző, másik felén a kezelő"gombok" kaptak helyet. Felül egy mikrofon nyílás, alul 3,5-ös jack, microSD foglalat, és egy microUSB aljzat kapott helyet. MicroUSB-n lehet tölteni és a memóriakártyára pakolni, de akár DACként is munkára lehet fogni. Bal oldalt a power gomb, hang fel le, és egy play/pause található. A gomboknak jó a nyomáspontja, nem lötyögnek, de egy kicsit jobban is kiállhatnának. A kijelzőről nem tudok mit írni. Kicsit fakó, picit kevés a ppi, de a célnak megfelel. A "touchpad" kellően érzékeny. A fel, le görgetés kicsit nagyon is, de szokható. A szoftver kellően gyors, akadásmentesen nyitja meg a 4-500 megabájtos flac fájlokat. Pause gombnál faderout-ol, nem csak megszakad a lejátszás. A rendszer mindent tud amire nekem szükségem van, tele van apró kis finomságokkal. Mondjuk nálam tényleg csak a lejátszás számít, nem szoktam playlisteket szerkesztgetni, eq-t állítani, stb.

Eljött hát a pillanat. Az eszköz feltöltve, 64 gigabájtos microSD bepattintva, Sennheiser HD25 bedugva. Szóljon hát a kedvenc producerem kedvenc albuma. Armin van Buurentől a Shivers, természetesen flac formátumban. Gyerekek, azt kell mondjam minden a helyén. EQ érintve sem volt, de olyan szépen előkerültek a magasfrekvenciás hangszerek felső tartományai mint annak a rendje. A basszusmenetek alacsony hangerőn is dinamikusak. Mivel ezek a zenék szinte 100%ban digitális hangszerekkel készültek, és nagyon kevés az analóg szinti, nem is számolok melegebb hangzással. De mégis máshogy szól a kis Fiio, mint egy iPhone vagy akár egy Oneplus. Kicsit krémesebb, összetettebb, kevésbé gépies. Ugyanezt az albumot lehallgattam egy Soundmagic E10zel, és mégjobban alátámasztotta azt, amit már a HD25nél éreztem. Ennyit nagyon megér ez a kis lejátszó. Mindenkinek ajánlom, aki nem akar nagyobb összeget áldozni a témára, de egy kicsit komolyabb az igénye, mint amit egy átlag okostelefon nyújtani tud. Nagyobb impedanciás fülesekkel is elboldogul, így nem esett nehezére meghajtani a 70 ohmos Sennheiser, és a kis 46 ohmos Soundmagic membránjait. Akksi időről még nem tudok nyilatkozni, de ahogy figyelem hozza a gyári értékeket, szal jól bírja.

Egy szó mint száz, nem bántam meg. :)

Gyártó oldala

Frissítve 2018.10.16

Immáron Magyarországon is elérhető.
Fiio M3K

Hozzászólások

(#1) Ciccuka


Ciccuka
veterán

Kíváncsi lennék xDuoo X3II-al összevetve melyik lehet a jobb vétel. :)

Cicák támogatása: www.fos.hu/1176

(#2) cirx válasza Ciccuka (#1) üzenetére


cirx
senior tag

Funkcióban gazdagabb az xDuoo. :B

S23 GREEN

(#3) Bodz


Bodz
nagyúr

Szuper. Köszönöm! :)

(#4) lp4EverLaci


lp4EverLaci
csendes újonc

Hi! Soha nem volt Mp3 lejátszom érdekelne hogy ez a lejátszó, zenénél pl Mp3 oog ..... max hány órát bír az aksija mert hiba keresem valami tájékoztatót. Válaszod mielőbb várom.

[ Szerkesztve ]

(#5) cirx válasza lp4EverLaci (#4) üzenetére


cirx
senior tag

Szia. 26 órát ír az oldal, de ez ugye fülesfüggő is. 15-20 simán megvan.

S23 GREEN

(#6) lp4EverLaci


lp4EverLaci
csendes újonc

Köszönöm szépen erre számítottam hogy jó 15 -20 óra . Akkor 10 -után jön ki kicsike.köszi a tesztet.Ez mát megvan: Soundmagic E10,kivancsi leszek majd hogy ez hogy szol vagy,maradok a Fiio M3K dac -nál.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.