2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

A (netes) társkeresés labirintusában #1

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ezen fórumbejegyzésem adott egy ötletet: leírom a történteket, néha frissítem, majd később szörnyülködök, aki olvassa az pedig jót röhög/nem unatkozik. :C

Alapsztori: 7,5 éves kapcsolat, 5,5 év házasság, januárban lett közölve velem a szakítás ténye, utána el is költöztem, most kimondták a válást. A lakás enyém, lesz, megváltom, ehhez ismerősök felé és a fundamenta felé fennálló tartozást kell fizetnem, nem kevés ideig. Most visszaköltöztem, megosztjuk a lakást, június végéig így is marad, akkor fog elköltözni végleg. Most Ő kiment a barátjához, ekkor elérkezettnek láttam az időt, hogy bemenjek ismét a társkeresés céltalan labirintusába: erre a tinder csodálatos lehetőségnek (tűnt). :K Ez volt vasárnap (05.23).

A fórumban már írtam, itt csak tömören: macskás kép pipa, 5 érdeklődés pipa, reggelre tucatnyi lájk várt. Ehhez kellett a goldulás, baléfékségem végett rögtön egy évig leszek aranyember. Aki lájkoltak: istenhátamögött1, istenhátamögött 2, más ország (!), túlsúlyerdő, nem az esete másnak se, nem rossz de 100+km, stb volt a felhozatal. Mondanom sem kell Egyik sem lett "meccs".

Azóta mennek a jobbra balra tologatások, a következő tapasztalatokkal: instagram csajok követővadászata/tengerpart-szálloda-egyéb luxus/autóval/tükörbevaku/nincs kép/tájkép/random sz@r. Meg persze sok szép csaj, köztük párnak sikerült kitöltenie félig az adatlapját is. A profilom időközben kigyúrtam, amennyire lehet: sok akutális kép, lett instagramom (frissítem), 2 soros 5 szavas leírás, lényegretörően. Eredményességem a következő szintre emelkedett: 60 km max távolság mellé beajánl 100+km-es csajokat. Oké, Baranyamegye lehet, hogy nem egy aranybánya, de mi a tökömért Budapestről, Szegedről, meg ilyenekről kell balra tolnom MINDENKIT? :W a globális keresés TILTVA van.Mindenesetre lett összesen 4 meccs az aranyér profil miatt, de random lájknál még sose meccselt, A 4 "párosodott" közül írtam 3-nak, egy válaszolt. Akiket belájkoltam és kint volt az instájuk, írtam 3-nak, válasz nuku.
Mindenesetre a tinder működése nem a legvagányabb, főleg a távolság figyelembevételére való inkompetencia miatt. Nem az újabb feleségem keresem, hanem ilyen majd kialakul jellegű dolgot, beszélgetnék, de nem_válaszolnak. Az is lehet, berozsdásodtam?: 7,5 év monogámia 31 éves koromig kivont az egyetemi ismerkedősből, meg úgy egyéb téren is elszigetelt (majd egyszer lehet, hogy leírom ezt is).

Remélem még lesznek vicces fejezetek (összejött találkák). Majd folty köv, aki tud, ajánlhat más alkalmazást is.

Hozzászólások

(#1) CounterBoci


CounterBoci
senior tag

Ez a nem_valaszolok teljesen alap náluk. Sok akasztanivaló, a többinek meg páran már elküldték a farkukat/zaklatták stb. Nagy számokkal kell játszani és nem felvenni semmit, mert semmi tétje nincs pár sornak. Ez sajnis ilyen, mindkét oldal hibája szerintem. Én házas stádiumban vagyok három éve, előtte a facebook nagyon ment. Most is van egy szemtelenül fiatal kollégám, aki ott írogat, elég jó aránnyal. Társkeresők lehúzások és ugyan azok az emberek vannak ott is, viszont mindig vannak kivételek. Na, azokat megtalálni kell kurva sok türelem.

(#2) Eastman


Eastman
őstag

Mi a célod?

Torna? Reggeli szalonnás-tojás + vacsora az asztalon? Vagy utódnemzés?

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#3) janeszgol


janeszgol
félisten

A társkeresőn sok a robot (szoftver), aki beszélget veled. Eléggé rámentél erre a mindenképpen barinőt akarok témára. Én is futottam egy kb tíz éves kört, lett is kapcsolat, meg ez-az, aztán lelassult ez a folyamat.
Szexre sok esetben találok csajt, de 36 évesen már nehezen fogadok valakit a lakásomba összeköltözésre.
Közhelyes, de inkább elgondolkodnék, miért válik a feleséged tőled, nehogy ugyan azokat a köröket fussad. Az a baj az ilyen "mindenképpen csaj kell" megoldásokkal, hogy nem tartósak.

De a sztori jó, kíváncsi leszek a fejleményekre. :)

(#4) janeszgol


janeszgol
félisten

Most nézem. A Tinder az havi 6 ezer ft. Képes voltál több tízezret kifizetni ezért?
Nem ítélkezem, csak csodálkozom.

[ Szerkesztve ]

(#5) chopin42 válasza janeszgol (#3) üzenetére


chopin42
őstag

+ többiek
Igazából most főként ismerkedni akarok, SEMMIKÉPP sem évekre elköteleződni, de legalábbis a mindenáron barátnő téma nagyon nincs napirenden. Kb találkozás, ha úgy alakul egyéb örömök, aztán ha minden oké, mehetünk tovább majd. Kialakul. Elég fos időszakon vagyok túl (félig), kicsit kiereszteném a fáradt gőzt.
A költés pedig életem egyik bénázása, de nem baj, emiatt kicsit jobban belelátok a rendszerbe :D
Majd frissítgetem, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.
Ja, 1 év 30k körül volt, nem havi 6k. Így is beleszaladtam tátott szájjal a f@szerdőbe :U

[ Szerkesztve ]

Szakmai kérdések csak a fórumban...

(#6) Carlytoo


Carlytoo
aktív tag

Köszönöm a forrásmegjelölést. Minél lazábban akarod, annál eredményesebb leszel. Persze a kinézet sem egy utolsó, de közel sincs benne a top 3-ban. Amivel jól tudsz érvényesülni(nem aranyásókra való hajtás a cél): Karizma, intelligencia, stílus, duma. Ennyi kell hozzá. Sok sikert.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#7) Eastman


Eastman
őstag

A tágabb témára tekintve én csak azt nem tudom, hogy anno ki ugrasztotta egymásnak, ki tárgyiasította a nőket és a férfiakat és miért. Azt, hogy mikor, azt látom. :U

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#8) janeszgol válasza Carlytoo (#6) üzenetére


janeszgol
félisten

Azért a saját ingatlan is húzó cucc. Mondjuk a karizma utánra tenném.

(#9) Narxis válasza Eastman (#7) üzenetére


Narxis
nagyúr

Mikor?

Thanos was right.

(#10) kenwood


kenwood
veterán

Tinderen a test/pofa nagyon sokat szamit.
Amikor en regisztraltam 6-8 like, es 2 match volt 1 honap alatt,szemelyes tali 0.
Haveromnak megmutattam, kiprobalta o is, 3 nap alatt 90 likeot gyujtott be. 2-3 randi,egyikkel kurtak is vegul.
Pedig nem is sportol, csak az arcat birtak mindig is a csajok,eloben sem okozott neki gondot soha.

Nyilvan a like,match keves,ha nem jo a dumad,sose lesz randi, de az a mondas, hogy a ferfi csak egy picit legyen szebb az ordognel, kurvara nem el a Tinderen.
Ok,nem vagyok arcra egy Brad Pitt, de azert nem is nezek ki down korosnak, vagy Steve Busceminek,es a 185/85 is idealis parameter (papiron)

En is megvettem a goldot ( par nap utan bedob egy 50%-os kedvezmenyt,ha addig nem veszel semmi upgradet)..
Nekem az a faj a legjobban, hogy nem csak a jo csajok,de a szazkilos banyaremek se likeoltak. Ezt baromi nehez feldolgozni.
2000 kiosztott likera kevesebb,mint 10 erkezett, az is mind ronda.

Egyebkent a masik oldalrol ami engem baromira zavar :
- Tul kozeli,kizarolag sminkelt arckepek. - Ok azok, akik eloben 20-30 kiloval neznek ki tobbnek,mint a kepen
- IQ, EQ, komoly kapcsolat,kalandorok kimeljenek stb ... - Ezek azok a lusta tetvek,akik meg a2-3 perc beszelgetesre is sajnaljak az idot,behanyjak az osszes vilagfajdalmukat a profilleirasba.

Termeszetesen oket is likeolom azert. Biztos ami biztos :D

[ Szerkesztve ]

Mi kell az alaplapba? Procibol egy, Rambo 2. <> Egyetlen vizmolekulaban tobb hidrogen atom van,mint ahany csillag az egesz naprendszerben

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.