A jelenlegi gazdasági recessziót megelőző időkre kanyarodunk vissza egy kicsit, majd elérjük a mai frontvonalat is. Nagyon érdekes függetlenként munkáltatói és munkavállalói panaszt hallani. Néha elgondolkodik az ember, hogy akkor most kivel is van probléma. Ezt a képet egyébként nem annyira nehéz összerakni.
Kanyarodjunk vissza egy kicsit a korábbi időkre. A standard munkáltatói hozzáállás enyhén szólva is munkavállaló ellenes volt. A korábbi Mt. rendelkezései is munkáltatói nyomásra. Ezzel kár vitatkozni, mert ezek tények. Aztán ez szépen lassan elkezdett nagy általánosságban felpuhulni és ma már eljutottunk egy olyan fázisba, ahol elég sokat engednek a korábbi időkhöz képest. Persze ez is munkáltató függő. Valahol rosszabb a helyzet, valahol jobb. Na most eközben a két fél közötti feszültségáradat most csapódott ki kellőképpen és ehhez még hozzátartozik a nagyobb szabadságvágy is, hogy a munkavállaló a legkisebb őt ért sérelemre - akár valós, vagy vélt- lelécel. Munkám során nagyon sokszor találkoztam - főleg a fiatalabb korosztályból- megdöbbentő munkavállalói hozzáállással.
Példa.: Nem tetszett a fizetése. Szólt a munkaadójának, hogy emeljen valamennyit. Megtette zokszó nélkül. Utána a munkát kifogásolta. Változtatott az elvégezendő munkán, hogy ne legyen túl monoton. Rá egy hétre kilépett, hogy még keresi önmagát és nem tudja mit szeretne.
Persze ezzel sincs baj, de akkor nem kell sírni, hogy bárhova megy sehol nem jó. Persze nem szeretném savazni a munkavállalói oldalt, de kicsit átfordult a dolog és ennek oka a korábbi munkaadói hozzáállásból eredeztethető. "Jó ez így nektek" , "Több fizetést?? Még mit nem!" , "Ezt még csináljátok meg, nem számít, hogy mennyi idő." Lehetne végtelenségig sorolni azokat a közismert frázisokat, amivel a főnökök arcát legszívesebben egy kihegyezett vaslapáttal rendezték volna át az alkalmazottak.
Hol tartunk most? Ugyebár a jelenlegi helyzet kicsit megbonyolítja a dolgokat, de 1 évvel korábban nyugodtan beszélhettünk munkaerőhiányról. Mert hát ahhoz megyek, aki többet fizet. A oldalról hiány keletkezik, ahonnan eljöttek B miatt. Persze, hogy vannak ennek egyéb gazdasági okai is, de ezt szeretik rendszeresen kifelejteni. Abszolút érthető és megérthető a hozzáállás. Hozzáteszem, hogy sokan rávarrják ezt a címkét arra a szituációra is, amikor csak ugrálnak jobbra-balra munkáltatók között hóbortból. Ez sem túl egészséges. Amennyiben nem tudunk megállapodni egy általunk elfogadható bérben, akkor igenis tovább kell állni. Főleg úgy, hogy tudjuk a munkánk egyébként sokat ér, de mindkét fél előnyét szolgáló kompromisszumokat se hagyjuk figyelmen kívül.
