I must never give up!, szabad fordításban Soha sem adom fel! A cím sokat elmond arról amiről írni szeretnék, pontosabban egy képről, és az azon lévő fáról lenne szó (nem tudom milyen fajta, de ez a „paraméter” az írás szempontjából teljesen lényegtelen).

a képet, amiről szó lesz

Elnézést kérek a minőségéért, nem egy kiállításra szánt darab, de nem a saját gépemmel készítettem, hanem direkt ezért az egy képért kölcsönkértem egy ismerősét, azzal fotóztam. Mint látható a képet 2012 októberében készítettem, ezt az írást is már lassan 1 éve megírtam, csak elfelejtettem felrakni Szóval egy turista csoporttal voltam a Mátrában, engem kifejezetten a csillagvizsgáló érdekelt, mert oda civilként nem lehet csak úgy besétálni, protekció kell hozzá, de a csoport 1-2 tagjának ez megvolt. Utána voltunk a Parádi kocsimúzeumban a Cifra istállóban ([link]), gyerekkoromban voltam ott utoljára és végül Eger mellett a Szépasszonyvölgyben ([link]) kötöttünk ki, ahol megannyi borospince várja a szomjas látogatókat. A fotó itt készült, a nagy parkolónál a füves rész szélén.

Miért kapta a képen lévő fa és ez a cikk a fenti címet? Ehhez részletesen át kell tanulmányozni a képet amin elsőre is van több furcsaság, és bár nem vagyok kertész, de ezek nekem is feltűntek.
- furcsán, mondhatni természetellenesen görbülnek az ágai, mintha egy kígyó lenne, vagy mint egy bonszai aminek az ágait lekötözték, hogy direkt ne természetes módon nőjön
- az oldalsó ágak lefele nőnek, egy normális fán vagy egyenesen vagy kisebb nagyobb szögben de mindenképpen felfelé nőnek (a fény felé), és csak néhány vad hajtás szokott lefelé hajlani, de ennél jól látható, hogy természetellenesen lefelé irányba indulnak az ágak
- van egy furcsa csonk középen a törzsön ahol a nagy kanyar van

A megoldás brutális, elsőre meglepő, kissé nehezen felfogható, de nagyon egyszerű. Az a kis csonk nem más (volt) mint a fa eredeti gyökere. Hogy miért van fent középen a gyökér amikor annak a föld alatt kellene lennie? Hát erre két válasz adódik:
- már maga az ültető fejel lefelé, az ágaival ásta el (szándékosan, vagy idiotizmusból), de erre azért elég kevés esélyt látok
- a másik, hogy valaki poénból vagy egyéb indokból az ültetés után nem sokkal kitépte a földből, és fordítva elültette, vagy inkább csak a földbe szúrta az ágait.

Az eredmény megdöbbentő, hiába a fejtetőre állítás, hiába a megaláztatás a fa mégis tovább akar és tud élni. A földbe dugott ágakkal sikeresen földbe gyökeredzett, megszilárdult, ahogy a levelek mennyiségén megfigyelhetjük ez elég jól sikerült neki, és köszöni szépen de évek óta csendesen de eléldegél. Valószínűleg nem lesz belőle egy gigantikus óriás aminek törzsét 5 ember se éri át de talán nem is ez a sorsa. Amúgy is a legnagyobbnak lenni az egy olyan közönséges cél, elméletileg mindenki azt akarja, de kérdés mindenkinek szüksége van-e rá? Itt az üres területen nincs konkurenciája, szabadon nőhet, senki se árnyékolja be, senki se lopja el tőle a napot, a tápanyagokat, meg van rá az esélye, hogy akár 100 év múlva is itt legyen, de szívesen megnézném akkor. Az élet mindenhol és minden formában megpróbál utat találni magának, persze nem csak ilyen nagy hanem sokkal apróbb szinteken is.

Azon gondolkodtam, hogy Én vajon a fa helyében mit tettem volna? Ki tudtam volna-e tartani, túl tudtam volna élni ezt a traumát amin keresztülment, azt a mondjuk úgy böjt időszakot amíg rendeződtek a táplálék felvételi gondjai? Azt hiszem a kérdésre a Földön élő 7 milliárd emberből nagyon kevesen mondanának igent, nagyon kevesekben van ilyen mértékű akaraterő. Bár ahogy mondani szokták „a gondolkodás a tett halála”, tehát ha nem gondolkodna az ember annyit az adott feladaton, akkor lehet többen megpróbálnák és egészen biztosan többeknek sikerülne is elérniük a céljukat (itt függetlenítsünk el kicsit ettől a rendhagyó esettől, mert ez a megállapítás az élet millió más területére is igaz). Sajnos azt kell mondanom, hogy az emberek jelen fa problémájánál jóval könnyebb feladatoknál is feladják a harcot, sőt bele se kezdenek. A minap néztem egy vígjátékot Gerard Butler főszereplésével és ő fogalmazott úgy „gólt csak akkor lőhetsz ha megpróbálod”, és igaza van.

Kicsit a fáról az jut eszembe, amikor otthon kiteszi az ember valamelyik „sztár” plakátját a szobájában a falra. Azért teszi ki mert felnéz rá, olyan szeretne lenni ő is, követendő példának tekinti. Itt elsősorban olyan emberekre gondolok, mint Bruce Lee, Arnold Schwarzenegger, Einstein akik a saját területükön alkottak és érdemes lehet rájuk felnézni. Vagy kirak az ember a falra valami olyat amit meg szeretne szerezni, egy jó autó, motor, vagy ház képét. Ezek bizonyos szinten motiválják az embert, hiszen mindig ha ránéz, akkor a gondolatai abba az irányba terelődnek, és minél többet foglalkozol egy problémával, vagy egy probléma körrel annál közelebb kerülsz a megoldásához. Ez olyan mint egy edzés, minél többször megyek ki futni, annál kevesebb idő alatt teszem meg a távot. Sajna csak kevés embernél működik ez a képi motiváció, a többségnél az ilyen plakátok csak dekoráció szintjén maradnak. A tiniposzter kategória meg megint más tészta, lehetne róluk egy jó kis pszichológiai eszmefuttatást írni.

Lezárásul az az élni akarás ami a fában volt/van azt hiszem példaértékűnek tekinthető, és így legvégül azt hiszem megmagyaráztam azt, hogy ezen írásnak miért adtam (szerintem jogosan) ezt a címet.