2022. május 26., csütörtök

Gyorskeresés

Esős gyalogtúra 2013.06.29 szombat, 2013.07.01 hétfő

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2013.06.29 szombat
Miskolcon jó volt az idő, de ez nem mérvadó, amúgy is esőt rebesgettek, ez viszont a múltkori esős beavatás után már annyira nem izgatott, így lesz ami lesz kimentem Lillafüredre. Már a buszon ülve láttam, hogy elkezdett szemelni, és mire leszálltam a buszról ez átment folyamatos esőbe. A megálló fedezékében elővettem egy csomag 'Jó reggelt' és miközben ezt ettem azon gondolkodtam most mi legyen. Forduljak vissza, a busz még itt áll a megállóban, vagy induljak el, és ha igen akkor merre? Végül úgy döntöttem, hogy ha a Jávorkúti kört nem is, de legalább egy kisebb kört csak kellene trappolnom. Busz, villamos majd megint busz, nem azért utaztam bő 1 órát, hogy most innen visszaforduljak, az nem az én stílusom. Felvettem a ponchót, elővettem a túrabotot és a régi laktanya főkapujával majdnem szemben elindultam a zöld jelzésen felfelé a szerpentinen Fehérkőlápa felé. Egyre jobban esett, sőt már zuhogott úgy tűnik ma se fogok sok turistával találkozni:) Nem mintha hiányzottak volna, szeretem a csendet. Volt egy rész ahol 2 levágós ösvény is jött lefelé a partoldalban, és mindkettő közvetlenül egy-egy fa mellett jött el aminek a gyökerei kilógtak a földből. Eddig sose értettem, hogy egyes fák gyökerei miért állnak úgy ki a földből, de most világosan látszott a megoldás. Az ösvényeken összegyűlt víz ugyanis egyenesen a fa gyökereire ömlött rá, és ez mosta ki őket. Olyan fátyol vízesés szerű volt a dolog, le kellett volna fényképeznem. Egy dologgal volt komoly gondom, hogy a Salomon cipőmben jöttem, ami nem vízálló. Tudom, hogy a Salomon kifejezetten túra cipőket gyárt (Merrel kategória), de ez a cipő kissé eltér a cég profiljától, inkább olyan utcai, tréning cipő kategória. A Decathlon-ban vettem, le volt értékelve 20-ról 12-re, annyit simán megért. Megláttam a polcon, felpróbáltam, léptem benne néhányat és erősen meglepődtem milyen kellemes érzés viselni, rögtön beleszerettem, pedig a formája alapján nem sok jót jósoltam neki, meg ráadásul fekete is amit különben se szeretek. A talpa valahogy olyan érdekesen szigetes kiosztású, nem tudom jobban megfogalmazni, ki kellene próbálnátok, hogy értsétek. Viszont mivel inkább utcai mint túracipő, így se vibram talp, se vízálló goretext réteg nincs rajta, és szegényt ez az esős / sáros túra eléggé megviselte. Mondta is a faterom amikor nálam járt, hogy több sár van a cipőmön mint az erdőben, de ne menjünk ennyire előre.

Jó 5 kilométert mentem mire elértem Bükkszentkeresztre, az eső is lassan elállt, nem is éreztem meg a távot, az idő olyan gyorsan eltelt. Azt szokták mondani, ha az ember unatkozik, vagy fáradt, akkor lassan telik az idő, hát itt most ennek az ellenkezője történt meg, szinte repült az idő. Átmentem a falun, levettem a ponchót, a Száraz-Szinván elindultam lefelé, majd áttértem a sárga jelzésre, arról meg a pirosra. A terv az volt, hogy lemegyek Lilára, és onnan hazafurikázok, de annyira jól éreztem magam és az eső sem esett már egy ideje így csak bevállaltam a Jávorkuti kört. A sorompótól a kék csíkos jelzésen (Lusta-völgy, Ledecky út) felmentem Jávorkútig (ez kereszttől olyan 15 km). Innen a piros csík, piros kereszt majd sárga jelzésen haladva jutottam vissza Lilára, ez meg olyan 8 km volt. A táv utolsó kb. 3 kilométerén ismét esett, de már nem igazán érdekelt. Ami zavart, az a legvégén lévő sáros meredély amin le kellett mennem, illetve ennek a szakasznak a legeleje amit vaddisznók szétgányoltak (gondolom az ösvény oldalán lévő mogyoróbokrok lehullott termékét keresték) és ebben a cipőben, pláne így elázva eléggé rossz volt átevickélni a buckákon, mintha egy friss szántáson menne az ember. A meredély előtt berágtam a Salomon cipőfűzőjére. Egyrészt nem értem, hogy a szükségesnél miért van 20 centivel hosszabb rajta. Másrészt a több rétegű vastag cipőfűző valószínűleg amiatt is hogy elázott és jól megszívta magát vízzel többször magától kikötődött. Persze az is lehet, hogy valami láthatatlan kobold területére tévedtem és az kötötte ki nekem állandóan. A meredély előtt a bal cipőfűzőmet 3-400 méter alatt esküszöm, hogy háromszor kellett újra bekötnöm. A sáros meredélyen egyben, elesés nélkül leértem, bár jó néhány alkalommal megcsúsztam és kalimpálnom kellett a levegőben, de a túrabot mint 3. láb megtette a hatását.

Leértem Lilára, ott volt előttem a buszmegálló, már csak meg kellett volna várni a járatot, de nem igazán voltam fáradt és az eső újból elállt, így megjött a kedvem (ma már nem tudom hanyadszor) a továbbhaladáshoz. Fel megint a szerpentinen Fehérkőlápára ami olyan 2 km, (most már éreztem az időt, lassan vánszorogtak a kilométerek ez is a fáradságra utalt) és onnan még olyan 8 km a Tatárdombon át Miskolcon a Diósgyőri giminél lévő buszmegálló.

2013.07.01 hétfő
Hétfőn nem dolgoztam, ezért úgy terveztem nagyjából megismétlem a szombati menetet. Tanulva az előzőekből, két cipőt is vittem. A Merrel túracipőben mentem el Lillafüredig, majd mivel tudtam, hogy az itt felfelé menő út sáros lesz, ezért a buszról leszállva felvettem a Lamer bakancsomat. Ezt vagy másfél éve vettem és télen a hidegben mentem eddig csak vele, kíváncsi voltam ilyen melegben mennyire lesz jó, előfordulhat, hogy túl meleg lesz, de szerencsére tévedtem, pont jó volt. Ezt a cipőmet is nagyon szeretem, nagyon jó a fűzése, így könnyű felvenni és levenni is ami nálam szempont, nem szeretek negyed óráig bajlódni vele. Szóval átvettem, jó szorosra meghúztam, és a buszmegállóval szemben a meredélyen elindultam felfelé a patakocska mellett. A túrabot kézben volt, így elég jól haladtam felfelé, persze megizzadtam mire teljesen felértem, de a legvégén a vaddisznó túrásos rész ebben a cipőben már gyerekjáték volt. Elméletileg itt már le is vehettem volna a bakancsot, és átválthattam volna félcipőre, de egy-két helyen a magas fűben csak jól jött ez a lábbeli, pláne, hogy egyik helyen az autók által évekkel korábban kikátyúzott részen a mélyedésekben még mindig elég sok volt a víz és a fűben alig lehetett látni. Volt egy hely ahol néhány vékonyabb fa volt hasábokra felvágva, ezek között volt egy aminek az erezete olyan volt mint a lottónál használt négylevelű lóhere lenne, de fogalmam sincs minek köszönhető, hogy a fa törzse ilyen furcsa (a fa szempontjából nézve torz) formában kényszerült nőni. Sár több helyen is volt, de bakancsban nem okozott gondot. Mivel munkanap (hétfő) volt, így különösebben nem lepődtem meg azon, hogy senkivel se találkoztam, pedig ideális turista idő volt. Lillafüredről a sárga jelzésen indultam el, majd piros kereszt és a piros vonal jött mire elértem a Jávorkút előtt lévő aszfalt utat (Lilától 8 km).

Megérkeztem a jávorkúti forráshoz, cipőt cseréltem, innentől műút jött, oda a bakancs felesleges. Az időjárás tökéletes volt, az otthonról hozott vizet kiöntöttem (nem is ittam még belőle) és frissel töltöttem fel. Amíg öltözködtem, meg tankoltam addig több bringás is megérkezett a kúthoz, senki se hagyta ki a jéghideg és klór mentes forrásvizet. Mentem tovább, a sorompó után a kék jelzésen haladtam, találkoztam néhány nővel, mivel a köztisztviselői bértábláról beszélgettek, gondolom azok voltak (na meg amúgy is köztisztviselők napja volt). Nem mentem el Nagymező irányába, hanem a kék jelzésen tovább a Lusta-völgyön le, és elértem a sorompót (Jávorkúttól 10 km), ami előtt oly látványosan fordul el a Lillafüredről Hollóstetőre fel vivő aszfaltcsík. Az út szélén a piros jelzésen elindultam Én is felfelé, egy idő után bevitt az erdőbe (minden valamirevaló turista utálja az aszfaltot, amelyik nem az csak koca túrázó), nem mentem el Hollóstetőig, hanem amikor találkoztam a sárga jelzéssel, akkor áttértem arra, be a tűlevelű fák közé. Ezt a szakaszt nagyon szeretem, időnként nagyon erős fenyőfa, gyanta keverékének illata terjeng, olyan karácsonyi hangulatom lesz tőle. A sárga jelzés a a kék jelzésbe torkollt, amit Én Száraz-Szinva néven ismerek és ez vezet fel Bükkszentkeresztre. Kutyagoltam felfelé, már 16 óra körül járt az idő, hirtelen olyan melegem lett, szomjas lettem. Hallottam, hogy mennek előttem többen, de nem láttam őket, persze az Én tempómban nem volt kunszt utolérni őket, néhány tinédzser volt a faluból, elengedtek, és meg is érkeztem Bükkszentkeresztre. Bementem a faluban az egyik kisboltba, vettem egy dobozos pepsit (minimum 5 éve nem ittam ilyet) meg egy aloe-verás dobozos üdítőt amilyet máshol még nem is láttam árulni. Elindultam, közben megittam ezeket, le a falu mélyére, majd a másik oldalon fel, sípálya, majd a murvás úton elértem a lóvastanyát. Itt a meredélyen fel (tényleg meredek, majdnem négykézláb kell felmenni rajta) és a murvás úton bandukoltam Fehérkőlápa irányába (a sorompótól eddig 8 km). Elértem az ott lévő forrást, apám azt mondta, hogy bár a helyiek bevezették a forrás vízét az étterembe, de hagytak egy kiömlőt, amit most a hang után menve meg is találtam, nem ittam belőle, csak érdekelt hol van.

Innen szinte zavartalan utam lesz a Tatárdombig, és onnan le Miskolcig gondoltam Én, de nem így lett. Kb. féltávon azt hallottam, hogy nagy sebességgel közeledik kettő vagy több krossz motor felém. Gyorsan félreálltam a kanyargós ösvényen, nehogy útban legyek, a 2 barom meg lassítás nélkül elrobogott mellettem (pedig észrevettek, de hát minek lassítani). Ilyen szűk, kanyargós ösvényen nem igazán stílszerű száguldozni, mi van ha szemből jön egy turista csapat, helyük sincs kitérni, az avarral borított úton meg nem igazán lehet rövid féktávot venni, arról ne is beszéljünk mi van ha a szél kidönt egy fát keresztbe és abba belerongyolnak. Többször is mentem olyan szakaszon ahol előzőleg ők jártak, a rücskös gumijaikkal szétforgácsolták a talaj felszínét, nem volt kellemes utánuk menni, ráadásul effektíve lassúak is voltak, mivel gyalog utolértem őket amikor megálltak vizelni. Végre elértem Miskolcot, ez a szakasz Fehérkőlápától a Diósgyőri gimiig kicsivel több mint 8 km volt. Alaphangon számolva olyan 34 km volt a táv, kicsit égő, hogy két nappal korábban esőben ennél többet mentem:)

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.